A tegnapi biciklizést megédesítő hó megmaradt reggelre, és amilyen felhők keringtek a falu felett, biztosra vettük, hogy még lesz részünk a jóból. (Igazunk is lett.) Eleinte nem nagyon örültem a dolognak, de mikor rájöttem, hogy ezek csak a régi reflexek (a munkám miatt szinte mindennap ki kellett autóznom a faluból, át a kanyargós, meredek úton, ami nem egy leányálom, ha ráesik a hó, akkor meg főleg nem, ha ráfagy), már annyira nem is érdekelt. Eszter mutatott rá arra az előnyére is a hónak, hogy nem kell annyi vizet cipelni fel a házba, elég belapátolni a kertbe esett adagot. Úgyhogy csak jöjjön, minél több. Apósomék nagyon magasan laknak, és a nyáron félbehagytuk a kútfúrási projektet.

Délelőtt összeültünk és megvitattuk, hogy ki költözik kihez, bár a meccs szerintem minden volt, csak kétesélyes nem. Az egyértelmű volt, hogy - legalábbis ezen a télen, főleg, ha ilyen hideg marad az idő - akkor nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy két házat fűtsünk. (A faluban nagyon sok család, rokon összeköltözött, sőt, olyan házak is voltak, amikről a VB kijelentette, hogy nem támogatja a tüzelővel való ellátását, a magányosan lakó öregeket szépen egybe is paterolták, meg pár beköltözött szinglit is, volt, hogy ezen két csoportot vegyesen.) Apósomék háza mellett szólt, hogy nagyobb (bár ez nem feltétlenül előny jelen esetben), ott vannak az állatok és biztos, hogy jó a régi vegyestüzelésű kazánja, ráadásul van bőven fa és szén is. Plusz a nappali kandallójával gyakorlatilag be lehet fűteni azt a teret, ami a hidegebb napokban az alvásra és a nappalok eltöltésére szükséges. (Lent alszik mindenki a nappaliban, szerencsére Zsomboron kívül senki sem szuszog hangosan, ő meg még az aranyos kategóriába tartozik - Eszterrel viszont meg kellett állapítanunk, a következő gyerek így nehezen fog összejönni. De valahogy régen is megoldották.) Ellene szól, hogy kint van a falu szélén, a hőszigetelése nem az igazi és túl nagy a befűtendő légtere (még az igen olcsó gáz időszakában épült). Főleg a falu széle aggasztott ezekből.

A mi házunk egyrészt kisebb, másrészt jövőre lesz száz éves (legalábbis az eredeti része, a hozzátoldás csak negyven), ennek megfelelően méter vastag vert fala van és kisebb ablakai, vagyis hőszigetelésben, hőtartásban kiváló. Vegyestüzelésű kazánja van, de már vagy húsz éve nem használták, át kell nézetni valakivel, talán van a faluban olyan, aki ért hozzá. Nálunk kevesebb a fa és a szén, bár ha viszünk át innen valamennyit, elegendő. Az alvótérben nincs kályha, de át lehet telepíteni, csak kell vágni lukat a kéményjárathoz. (Befalazták a radiátorok érkeztével.) Szintén előny, hogy bent van a falu szívében, egy eldugott kis utcában. Plusz ott a pince, benne egy rakat víz és a papa régi esővízgyűjtő ereszrendszere (amihez hasonlót apósom is elkezdett összerakni.) Az állatoknak is lenne hely, bár nem olyan jó, mint itt, takarmány viszont semmi. A falun belüli szállítgatás meg necces, azt a pár lovaskocsis fuvarost rendesen befogta a VB, bár hagytak nekik időt arra is, hogy magánban is dolgozzanak, de már hetekkel előre be vannak táblázva. Maradna a kézikocsi, talicska - két kilométer is igen durva szintkülönbség.

Úgyhogy apósomék nyertek, náluk telelünk át. Összeírtuk, hogy mi az, amit át kell hozni, egyik nap megejtjük a dolgot. A délelőtt maradék része és a kora délután azzal telt el, hogy karókat hegyeztünk, tűzben megpörköltük őket kissé, hogy kemények legyenek, majd a belső kert kerítését erősítettük meg velük, kifelé a földbe verve (szerencsére még nem fagyott keményre), azután szögesdrótot tekertünk közéjül, meg mindenféle vacak régi dolgot, törött sörösüveget, régi babakocsi hegyesre fűrészelt vázdarabkáit is hasonló kedvességeket, csak hogy ne essen jól senkinek, ha át akarna jönni rajta. Nagyobbik sógorom fáklyákat gyártott botból és némi petróleummal megbolondított fáradt olajba mártogatott rongyból, majd nejlonzacskót húztunk rájuk és pár helyen készleteztük a kertben, de a nagyját az előszobába és a hátsó kertre nyíló nyárikonyhába raktuk. Ugyanitt deszkákat csavaroztunk az üvegajtóra, a földszinti ablakoknak befejeztük a rácsozását (építkezésből kimaradt fémrácsok vasbetonhoz, sajna nem tudtunk hegeszteni, így drótoztunk, de farkas ellen csak jó.) Mikor már úgy éreztem, mára (meg még pár napra) rendesen kidolgoztam magam, nekiálltunk minden szóba jöhető (nem lukas) edény telerakni hóval, sógoromék szigorúan tiszta kesztyűvel tömörítették, hogy minél több férjen bele, majd lehordtuk az alagsorba, szép lassan kienged majd és lesz több tartalék vizünk.

Aztán már csak az hiányzott a boldogságomhoz, amikor leesett, hogy még nem kértem át magamat apósomék utcájába a VB-nél, ergó ma ügylet van a régi utcánkban. Eszter azt javasolta, hogy jelentsek beteget, ami annyira nem is tűnt nagy hazugságnak, ráadásul bedobtunk egy lázmérést is és felmentem egészen 37.6-ig, ami már az én lelkiismeretemet is megnyugtatta. Megpróbálkoztunk a telefonnal, hátha elcsípünk egy vonalat, de tök süket volt. Nem egyszerűen foglalt, tök süket. Némi tanakodás után arra jutottam, hogy lemegyek, eljátszom a hattyú halálát és pár óra múlva visszajövök. Nem igazán értékelte senki, de ez van. Felszerelkeztem, feltekertem a teszkós zseblámpát is, ne menet közben keljen ilyennel szórakozni, majd az egyre erősödő havazásban lecsúszkáltam a főtérig.

Itt két járőrcsapat is gyülekezett éppen, az önkormányzatnál meg forralt bort készítettek jóféle csentőfai borból, aranyérmes ötlet. Gyors infócsere, a bor kellemesen melegített (egyre többet alkoholizálok), ráadásul kiderült, hogy az egyik gyereknek reggel még 38 volt a láza és esze ágában se volt hazamenni, pedig többen is küldték. Úgy látszik, ez az éjszaka már így maradt. Persze voltak ennél húzósabb hírek is. Mindenfelől farkasokat jelentettek, a többsége nyilván hisztéria, de a vadászok is találtak nyomokat, amik gyanúsak. Bár kóbor kutyákat is láttak. Az egyik néninek valami nagy vérengzést csapott az óljában, mire egy kisebb polgárőr különítmény egész délután baromfiféléket gyűjtött be a faluból és telepítette át őket egy belső, jól őrizhető portára. Tavaszra úgyis megesszük a többségét, inkább mi, mint valami állat. Ráadásul megszakadt a telefonösszeköttetés is a túlvilággal és a rádión is nagy ritkán tudnak elérni valakit, csak akkor, ha kimennek vele a dombtetőre. Nincs semmi sürgős dolog, de azért mégse jó, ha a falu el van vágva. Mármint hírközlésileg, mert fizikailag tényleg, állítólag a szokásos kanyart megint telehordta a hó és esélytelen, hogy jönne hókotró elrendezni az ügyet.

Két katona is kijött és kértek nyolc embert, akikkel elmennének felderíteni, hol szakadt el a telefonvezeték. Egy szakijuk már volt, aki állítólag ért hozzá. Csak pár önkéntes akadt, így az ügyeletes járőrparancsnokok jelölték ki a többit, volt némi morgás. Ez van. Szerencsére engem most kihagytak a játékból, így mehettem az utcánkba. Járőrözés keretében megszemléltem a házunkat is, egyelőre minden megvolt, remélem, így is marad.

Érdekes volt, amikor végre elállt a hóesés és kicsit tisztult az idő, hogy mennyire világossá tette az éjszakát a mindent belepő fehérség. Annyira hideg sem volt, mint vártam, bár Adó bácsi melegítőitalát nem utasítottam vissza. Rendesen zsörtölődött az öreg, hogy micsoda alakokkal költöztették össze, főleg Luca nénit szidta, a kibírhatatlan hárpiát. (Nem sokkal később megtudtam, hogy legénykorában udvarolt neki, s most, hogy mindketten megözvegyültek, ismét gondolt egy merészet, de hát mire számíthat az ember a nőktől...)

Éjfél felé három lövés hangját hallottuk valahonnan messziről, egy darabig keringett körülöttük, a hóval borított, lecsupaszított hegyoldalakon és a fülünkben. Valaki szerint az egyik vadászpuska volt, a másik kettő kala, én nem értek hozzá. Lent, a VB ügyeleten is hallaniuk kellett és biztos ellenőrzik, majd jeleznek, ha kell valami.

Mire hazaértem, már csont nélkül átvittem a 38-at. Holnapi őrség kilőve, nem vagyok nemecseki alkat.