Úgy látszik, kedvelnek minket az égiek, mert a héten a második hivatalos delegációt kellett fogadnunk. Igaz, ez a rendes MVB-től jött, nem pedig valamelyik „kirendeltségétől”. Nem mintha ez növelné a jelentőségét, de itt legalább első kézből kapjuk az infót, ha kapjuk. A dorogi fickó ajánlata eléggé foglalkoztatott, mondhatni nagy perspektívák jelentek meg előttem. Tuti karrierlehetőség időszámításunk előtt 200 évvel. Az igazi kérdés nem az, hogy csinálnám-e (persze, hogy csinálnám, és szerintem jól is menne), hanem hogy kell-e nekem a vele járó nyűg. A bullshit-generálás. Ez egy fontos munka, a francba is, talán a legfontosabb feladat az előttünk álló pár évben. Háromszázezer ember ellátását kell megszervezni, gyakorlatilag a semmiből. Hiába van meg a terület meg a tudás, az egész gazdaságot más alapokra kell helyezni. A mezőgazdaság pedig csak az egyik része, de az iparhoz nem értek, nem is nagyon tudom, mi a helyzet. Nem egyszerű, és túl sok hülyével kerülhetek kapcsolatba, márpedig azok lassan megmérgezhetik az ember elméjét. Majdnem, mint egy nagyobb dózis Mónika só. Ez a hátam közepére sem hiányzott. De volt még időm gondolkodni, talán a pénteki protokoll-látogatáson több részlet kiderül. 

A férfi Radnai Gábor néven mutatkozott be, és első blikkre ismerős lehetett a faluban. Hát persze, a túszharc után még beszédet is mondott, mikor a tartalékos katonákat idevezényelték. Egészségügyi megbízott, de mikor rákérdeztem, cinikus mosollyal bővítette a munkakörét „humán-erőforrás menedzsment, sajtószóvivő, kifutófiú mindenes és vészhelyzeti varázsló”-ra. A második legtutibb karrierlehetőség, de bevallása szerint is közel van a tűzhöz. Tökös legénynek látszott, és ma ilyenek kellenek. Tájékozott volt a falu ügyeiben, nyilván kézhez kapott mindent, ami elérhető. Még a saját levelem egy példányát is megpillantottam a kupacban, amit a táskájából szedett elő. Szép lista volt a napirendi pontok című oldalon. Na jó, talán nem a második legtutibb meló. De a top5-ben azért bent van. Ami engem is érintett, az igazából a bombagyár dolga volt, lévén én bólintottam rá, hogy akkor csinálják.

– Nem baj, sőt. Érdeklődve értesültünk a fejleményekről. Ómagyarországnak önálló, kreatív emberekre is szükség van. Minden területen. – a minden-t kihangsúlyozta, utalva rá, hogy ami azelőtt törvénysértés lett volna, most még üdvözlendő dolog is lehet. Ennek örültem, Karcsi mérgelődött, mikor megtudta, hogy az egyik katona elszólta magát a múltkor a járőrnek. Nagyobb ejnye-bejnyére számítottunk.

– Ez jó hír. Bár szerintem nem kell előre inni a medve bőrére. A sufnituning egy dolog, meg a katonák felszerelése ilyesmivel egy másik dolog. Kísérletek, tesztelés, munkavédelem, mind-mind összetett folyamat. Nem jövő héten fog kigördülni az első teherautó a gyepűvidék irányába. Kigördülhetne, csak lehet, hogy menet közben felrobbanna.

– Ezért valószínűleg meg fogják kapni a lehetőséget, hogy nagyobb méretben dolgozzanak. Nagyobb erőforrásokkal. Az Anyagtudományi Intézetben már megkezdték az adatok feldolgozását, hogy mivel lehetne helyettesíteni a kőolaj-származékot a zseléfázisban.

– Semmivel.

– Semmivel, eddig úgy néz ki. De van egy-két ígéretes ötlet. Mivel az anyagigény nem nagy, egyelőre használhatnak a raktározott üzemanyag-készletből, persze módjával. A lényeg, hogy mire megvan a technológia, gördülékenyen menjenek a dolgok. A gömbök készítésétől a be ládázásig. Gondolom egy munkatervvel már rendelkeznek, hogy melyik munkafolyamatnál mi az emberigény, eszközigény.

– Nos, azzal még nem. A bizonytalan fogadtatástól tartottunk, így nem gondolkoztunk nagyon előre. De a hétvégén elkészül, ha igény van rá.

– Van rá. Hétfőn délután utazunk csak vissza Esztergomba, ha addigra elkészülne, kiegészítve a megjegyzésekkel, hozzáfűzésekkel, az nagyon jó lenne. Minden létező hozzáfűzés érdekel.

– Rendben, szólok az embereknek. Gondolom a gazdaságra is kíváncsi, meg aztán a VB többi tagjának is lenne mondanivalója. Az igazgatóról biztos hallott, nagy port kavart a rádióban lejátszott riportja. Valószínűleg vele is válthat pár szót, ha jól tudom saját órája nincsen. 

Míg Radnai elvonult a többiekkel, utánanéztem a „konyhásoknak”. A polgármester titkárnője és a sógornője elvállalta a hivatalos ebéd leszervezését. Kedves tőlük, mondták, hogy szűkösebb keretből is olyan, de olyan ebédet fognak rittyenteni, hogy csak na. Erre azért kíváncsi voltam, sajnos nem dúskálunk. Nem baj, a küldöttség legalább látni fogja, hogy mi a helyzet. 

Nem sikerült rosszul az ebéd, bár tényleg ettem már jobbat (és többet) is. Azért mindenki illedelmesen megköszönte, ahogy kell. Ahogy én láttam, a délelőtt elkezdett beszélgetések folytatódtak az asztalnál is, téma akadt bőven. A héten sort kerítettünk egy települési ülésre, ahol a múltkori beszédem utáni összeírásokat elemeztük ki. A munkák szervezése szempontjából. Viszonylag jól álltunk, én azt hittem, kevesebb a szakmával rendelkező lakos. Egy sor könnyűipari dologra van esély, amivel javíthatjuk az ellátottságunkat és a helyzetünket. Az egyik kiköltöztetett városi például cserzővargaként dolgozott a rendszerváltás óta, csak pár éve hagyta ott a szakmát. Ő már magától utánanézett, hogyan lehetne összehozni egy cserzőműhelyt, egy kis szűcsműhelyt összehozni. A ruházattal amúgy is egy-két éven belül gond lesz, elkopik a made in china, addigra kell legalább egy ruhagyárral rendelkezni. Bőr meg van dögivel. Persze nagy tervek is elhangzottak, az egyik képviselő például már külön kézműves-udvarról flesselt, új építésű műhelyépületekkel, mindennel. Nagyon jó lenne, csak egyelőre lakóház sincs elég. Meg aztán az élet hosszú, ráérünk apránként, fokozatosan haladni. Ebéd után Radnai elővett egy fél karton cigit, amire a dohányosok hiénaként csaptak le, nagyon durva volt. Mint amikor mágnest dob az ember egy szétterített kupac vasreszelékre. Ahogy kivonultak füstölni, mellém lépve fogott a mondandójába:

– Hétfőn délelőtt még lenne egy bizalmas jellegű beszélgetésünk, ha megoldható.

– Megoldható, természetesen. Találkozzunk itt, aztán majd meglátjuk.

– Akkor hétfőn. Viszlát!

– Kellemes hétvégét!