Róma, Kr.e 240 / Átkerülés után 40 / A Város alapításától számított 514
Ómagyar Nagykövetség, Különleges Szerződéses Terület
- Nem hallottunk az Isztriai-válságról a hajón – nézett zavartan a maga elé tett csomagra Andor. - Pedig hallgattuk az adásokat. Gondolom, kódolták.
Humbert bólintott.
- Kódolták. Még van pár napunk, mire ideér a hír, utána meg fogalmunk sincs, hogy mi lesz. Valószínűleg semmi különös, de most leszünk legközelebb ahhoz, hogy kirobbanjon egy háború Ómagyarország és Róma között. Akkor viszont mi elég rossz helyen vagyunk.
Andor zavartan megpiszkálta a csomag pántját, majd kinézett az ablakon, ahol az ómagyar nagykövetség kövekkel kitömött dupla palánkfalán túl a Mars-mező és a vékony füstcsíkokat magasba eregető város terpeszkedett. A katolikus nosztalgián kívül komoly gyakorlati okai is voltak annak, hogy a követség alapításakor a római szemmel kevés értékkel bíró, pár hóbortos etruszk család által lakott Ianiculum dombhátnak a Vatikán-domb felé eső részét vették meg. Jó előre észre lehet venni, ha esetleg megindulna a nép az ómagyar falak ellen.
- Szóval kényes az ügy – sodort magának egy cigarettát az utánpótlással küldött dohányból Humbert. - Tudunk persze kódolva rádiózni, de a kódot nem küldhetjük ki az összes hajónak meg bázisnak, mert minél többen tudják, annál kevesebbet ér. Nem vagyunk hozzászokva a lehallgatásunkhoz. A rádiót kell megtalálnunk.
- Tehát nem csak feltételezés, hogy van egy rádiójuk az antiknak – jegyezte meg Andor.
- Ezért küldték magát is – simított végig a cigarettáján Humbert.
- Nem csak ezért.
- Most viszont nem lesz fontosabb dolga – vonta meg a vállát Humbert. - Tényleg működik ez a vacak?
Andor kikapcsolta a bőrszíj csatját és széthajtotta a feketére festett posztót.
- Nem volt könnyű megtalálni, az elmúlt negyven évben nem volt ilyesmire szükség. Az is kisebb csoda, hogy egyáltalán elraktározták. Két működőképest sikerült összerakni, a másik még ládában van.
- Helyes – gyújtott rá Humbert. - Már csak azt kell kitalálni, hogy cipeljük magunkkal a városba. Bírni fogja?
- Öt kiló – takarta el újra a mérőkészüléket Andor. - Nem sok.
- Ezt majd újra megkérdezem az első nap végén – vigyorgott rá a a követség városfürkésze.
- Az első épületet tíz éve húzták fel, de azóta már persze lebontottuk. - A huszonéves lány a homlokához emelte a kezét, hogy beárnyékolja a szemét; a nap egyre erősebben tűzött. - Valahol ott állt a Szentpéter mellett, az egyik bokor tövében talán még megvan az emléktáblája. Azóta már eléggé kibővítettük a dolgokat.
Andor végigfuttatta a tekintetét a követség márványborítású épületein, a helyiek számára épített oszlopcsarnokon (a padlón mozaikokból kirakva Ómagyarország térképe, bár a mester nagyvonalúan megelőlegezett pár területet, beleértve az Isztriát is), a vastag falakon, kinti szem számára láthatatlan lőállásokon, a Szentpéter légies tornyán, majd visszafordult a lány felé.
- Szebb, mint a képeken – közölte vele.
- A fotóknak nincs lelkük – állapította meg a lány. - Van még tíz percünk az eligazításig, addig mit mutassak meg?
Andor megvonta a vállát.
- Nem tudom. Az a placc ott mondjuk mi? - bökött az anti látogatók elől elzárt terület egyik betonszürke foltjára.
- Placc? - vágott furcsa grimaszt a lány.
- Hely.
- Ó, értem. Az az aknavetős udvarunk. Egy ütegre való. Ha nagyon nagy gond lenne, akkor kicsit meg tudjuk vele rendszabályozni a várost. Vagy a Mars-mezőt, ha megindulnának. De inkább csak biztonsági tartalék, régen rossz lenne, ha használni kellene.
- A rómaiak tudják, hogy ilyen is van itt?
A lány sajnálkozó pillantást vetett rá.
- Szerinted?
- Jó, mondjuk ez hülye kérdés volt – ismerte el Andor. - Meg pár aknavetőt simán be lehet hozni, mivelünk is jött két géppuska beládázva. De az érdekelne, hogy azt a terepjárót hogy hoztátok be úgy, hogy nem szúrták ki.
- Darabokban, természetesen. De szerintem azért sejtenek valamit. Ami nem is baj, a félinformációk sokkal félelmetesebbek, mint a valóság. Nem hülyék, tudják, hogy ha balhé lesz, akad a tarsolyunkban pár meglepetés.
Miközben lefelé mentek az északi falról, Andor megjegyezte, hogy a rómaiak helyében ő már megbánta volna, hogy eladták a dombot az ómagyaroknak, hogy azok nagykövetséget építsenek rá.
- Inkább egy támaszpont ez a birodalom szívében. Én jártam a római nagykövetségen Egomban, az egérfing ehhez képest. Még normális fala sincs, csak egy nagyobbfajta villa a hegyoldalban.
- Ez se valami komoly – vont vállat a lány. - Különben is a római nép barátai vagyunk. Majd ha lemész a Fórumra, ez a felirat lesz az első, amit megmutatnak neked, ki sem lehet hagyni.
- Akkor mi ez a sok fegyver?
- Csak a szokásos ómagyar paranoia. Esetleg a bűntudat. Végül is elvettük a jövőjüket, ha azt nézzük.
- Lecseréltük – helyesbített Andor. - Egy jobbra.
A lány megállt és az egyik nagy kőépületre mutatott.
- Ott lesz az eligazítás az újonnan jötteknek. Szerintem szedd a lábad, a nagykövet úr nem szereti, ha valaki késik.
- Oké – bólintott Andor. - Kösz az idegenvezetést. Majd még összefutunk.
- Naponta vagy ötször biztos – mosolygott rá a lány.
- Bocs, hülye kérdés... - vakarta meg zavart mozdulattal a nyakát Andor -, meg tudom is, hogy mondtad, de sose tudom elsőre megjegyezni az emberek nevét. Szóval hogy hívnak?
- Ágota – mosolygott rá a lány. - Humbert Ágota. Te meg az az Andor vagy, aki elkésett az első eligazításáról.
- Tegnap este egy kisebb fegyveres konfliktus tört ki az Isztriai-félsziget egy közelebbről meg nem nevezett erődített falujában egy ómagyar megtörő század és a római helyőrség között. Ennek ellenére továbbra is a diplomáciai megoldást tartjuk egyedül helyesnek a félszigettel kapcsolatban, de sajnos még nem tudjuk, hogy az események milyen irányt vesznek. Az előjelek nem túl jók és azt is figyelembe kell vennünk, hogy a rómaiak még nem mérték össze a fegyvereiket velünk, ezért szövetség ide vagy oda, reálisan számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy most megpróbálják. Valószínűleg még egy-két napunk van, ameddig a hír elérkezik ide, addig is felkészülünk a legrosszabbra, vagyis a követség ostromára. A most érkezett utánpótlás nagy része fegyvereket és lőszert tartalmazott, és, őszinte sajnálatomra, a lejárt szolgálati idejű és szabadságos személyzetet is vissza kell tartanom, minden emberre szükség van. Az utánpótlást hozó hajó a szokásos rend szerint kihajózik, hogy ne keltsünk gyanút, de a lehető legközelebb, a nyílt vízen, a hajózási útvonalaktól távol lehorgonyoz, hogy ha kell, a tenger felől támogatást tudjon nyújtani. Igen, jogos a megjegyzés, az evakuáció is benne van a pakliban, de arra most jobb nem is gondolni. Ha fegyveres támadás ér minket, minden eszközünk megvan arra, hogy visszaverjük, a városra is megtorló csapást tudunk mérni, készleteink pedig legalább fél évre elegendőek. Fél év alatt pedig egy expedíciós dandár is átvágja magát idáig.
- Az elkövetkező napokban, amíg másként nem rendelkezem, mindenki a szokásos napi teendőit végzi. Ezen felül a szabadidő terhére a kifüggesztett rendben jelentkezni kell a kijelölt munkaszervezőknél, a védelmi rendszer gyengébb pontjain végzünk erősítéseket. A szokásos titoktartási rendelkezések erre fokozottan vonatkoznak. Holnap, hacsak nem jön valami közbe, megtartjuk a szokásos vacsorát, maga Centho konzul is részt fog venni rajta, természetesen az este szervezésén nem látszódhat, hogy energiáink jó részét más köti le jelenleg.
- A követség állományának egy része egyéb, különleges feladatokat hajt végre, emiatt a védelmi rendszer erősítése alól felmentést kapnak. Ezeket a feladatokat itt nem részletezem, minden érintett külön eligazítást fog kapni.
- A rádiózásra továbbiakban is a szigorított szabályok érvényesek, a beszélgetések előtt le kell adni az érinteni kívánt témák vázlatát és menet közben is bármikor megszakítható az adás, ha az ügyeletes hírközös kockázatosnak ítéli. Kérem a helyzet megértését, tudom, hogy ez megnehezíti az otthoniakkal való kapcsolattartást, reméljük, hogy a helyzet minél előbb megoldódik. Ha valakinek van valami fontos kérdése, akkor jelezze.
- Pont a lányát osztották be mellém, hogy körbevezessen – ellenőrizte a tintaceruzája hegyét Andor. A füzete kicsit összegyűrődött, szórakozott mozdulatokkal próbálta kisimítani. - Nem is mondta, hogy van egy lánya.
Humbert egykedvűen nézte egy darabig, majd újra a jegyzetei felé fordult. Andor jobb híján egy mosollyal vezette le a hamvába halt társalgást.
Végül a párnázott falú eligazítóhelyiségbe megérkezett a nagykövet és pár ismeretlen férfi, gyorsan lezavarták a bemutatkozást, Andornak egyikük nevét sem sikerült megjegyeznie.
- Esztergom nyilván értesítette mindenről – nézett zavaróan mélyen Andor szemébe az őszülő halántékú nagykövet. - Így a felesleges köröktől megkímélnék mindenkit. A magával hozott eszközöket ki is próbálták otthon, legalábbis a kódolt adást így értelmeztük.
- Kipróbáltuk – bólintott Andor. - Az aktív és a passzív bemérőt is. Az aktívval nem lesz semmi gond, ha a rómaiak adnak a készülékkel, nagyon hamar megtaláljuk őket. De igazából ez csak elméleti lehetőség, ha jól tudom.
- Egy készülékük van, kivel csevegnének? - mordult fel Humbert. - Velünk?
Az egyik újonnan jött fickó megrándult, majd hanyagul felemelte a kezét, mintha iskolában lenne.
- Mi van, Karcsi? - kérdezte a nagykövet.
- Csak eszembe jutott valami. Ha könnyen be tudjuk mérni őket, ha adnak, akkor valahogy rá kellene venni őket erre. Gondolom, folyamatosan figyelik az étert, s valami hajnali időpontban egy zaklatott hang beleszólna, hogy keresi azokat, akik Rómából hallgatják. Kreálunk valami fedősztorit hozzá, valamelyik felszabadított rabszolga le akar lépni tőlünk, vagy ilyesmi. Ha meg válaszolnak, bemérjük őket, bemennek a felszámolók és kész is.
A többiek összenéztek, végül a nagykövet megrázta a fejét.
- Túlságosan átlátszó és ezer sebből vérzik. Ha egy exrabszolga le akar tőlünk lépni, akkor fogja magát és nem jön vissza az egyik piacolásából.
- De...
- Elvetettük az ötletet. Lépjünk tovább. - A nagykövet újra Andor felé fordult. - Mi a helyzet a passzív bemérővel?
- Ezt is kipróbáltuk, működik is, kivittük az erdő közepébe, mert Egomban túl sok elektromos készülék üzemelt. Működik, vagyis jelzi, ha egy elektromosságot használó készülék van a közelben. De a közelben itt szó szerint értendő. És nem tud irányt sem adni. Az egyetlen pozitívum az, hogy a városban valószínűleg az elveszett készülék az egyetlen, ami elektromágneses teret gerjeszt, de...
- Milyen közel kell jutni hozzá? - kérdezte az egyik sötét hajú férfi.
- Pár tíz méter. Ha vastag falak vannak, akkor még közelebb.
A nagykövet sóhajtott egy nagyot.
- Remek.
- Ha egy nagyobb villa közepén tartják, akkor esélyünk sincs – jegyezte meg szárazon Humbert.
- Nem valószínű, hogy egy nagy villában lenne – szólalt meg újra a sötét hajú férfi. - Az tele van rabszolgával, akik fecseghetnek, és azt is tudják jól, hogy ez egy nagyon érzékeny dolog, mert aki anti létére ilyet tart magánál, az bármikor számíthat arra, hogy fekete ruhás ómagyarokat kap a nyakába érte. Sokkal valószínűbb, hogy egy bérházban vagy egy raktárban helyezték el, úgy, hogy a szomszédoknak fogalmuk sincs az egészről.
- Akkor viszont ki tudjuk szúrni a készülékkel – tért vissza az eredeti gondolatmenethez a nagykövet. - Dolgozzunk ezzel a változattal.
- Fő az optimizmus – mormolta Karcsi.
Andor kényelmetlenül fészkelődött a székében.
- Két készülékünk van csak és ez a város túl nagy hozzá – mondta végül. - Elkezdhetjük végigjárni valami rendszer szerint, de akkor is nagyon nagy szerencse kell hozzá, hogy két vagy három nap alatt...
- Több szálon dolgozunk egyszerre – vágott a szavába a harmadik férfi, egy alacsony, köpcös alak, akit más körülmények között szinte biztos, hogy mindenki antinak nézett volna. - Sok kontaktunk van a városban, a többség nem is tudja, hogy nekünk szállítja a híreket. Már őket is ráállítottuk a keresésre, persze megfelelően csomagolva, az egyik fedőtörténet szerint pár gyilkost keresünk, akik a jogos bosszú elől menekülnek, valószínűleg álruhában, szegény bérlőnek álcázva húzzák meg magukat valahol. Egy csomó tippet kaptunk, ezeket meg kell rostálni, de utána már nem az egész város lesz a célterület, csak pár körzet.
- Ugyanígy próbáljuk visszafejteni a rádió útját is – vette át a szót a sötét hajú. - Egyetlen készülék hiányzik csak a leltárból, az, amit Halmai dandárja veszített el a Száva melletti harcokban nyolc éve. Azt próbáljuk meg kinyomozni, kinek voltak kapcsolatai errefelé, illetve milyen közvetítők kezén mehetett át az áru. Könnyen elképzelhető az is, hogy valami magánakció a lehallgatás, nem pedig az állami vezetéshez kapcsolódik.
- Ezt kétlem – szúrta közbe a nagykövet.
- Igen, tudom – bólintott a sötét hajú. - De most nincs idő újra megvitatni.
Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztek, majd a nagykövet bólintott.
- Igaz. Kevés az idő. - Megdörzsölte a halántékát, majd Humbert felé fordult. - Hamarosan kap egy listát pár gyanús körzetről, még ma járják végig őket.
- Értem – nyugtázta Humbert.
- A megfelelő biztosítással, természetesen. Ha szükséges, éjszakára maradjanak a városban. Egyelőre csak az egyik készüléket engedjük terepre, holnap reggel újra összeülök a stábbal és döntünk a másikról is. Megmutatta a kezelését az emberemnek, ugye?
- Igen, uram – vágta rá gyorsan Andor. - Nagyon egyszerű kis...
- Akkor végeztünk is – intett a nagykövet. - Vigyázzanak magukra!
(folyt. köv)
Kommentek