Valahol félúton az erdőben
Leesett állal bámultam egy pillanatig a sátorponyva mögül előlépő alakra, akit a lemenő nap rőtvörös fénye plasztikusan megvilágított és kiemelt a kamuflázs színű katonai holmik egyhangúságából. Na, hozzá hasonlót még nem láttam utunk során a környéken. Sőt, otthon sem sűrűn. Nem jártam olyan helyekre, ahol ilyen csajokat lehetett volna nézegetni. Magas sarkú, fekete félcsizma, fekete neccharisnya, ami valahol a hosszú és izmos combok tövénél, úgy félarasznyira az elhanyagolható hosszúságú, vörös szoknya alatt végződött. Kivillanó, lapos és hófehér has, a szép, formás és előremeredő mellek párkányáról függönyszerűen leomló fehér felsőrész, amely két leheletvékony pántban folytatódott a kecses vállak vonalában. A vékony nyak felett nem igazán szép, hanem az a tipikus dögös arc, amit félhosszú égővörös hajkazal keretezett. És hozzá a smink – tökéletes ribanc volt a nő. És amikor megszólalt…
- Mi van, papa? – nekem beszélt, mert más nem állt se közel, se távol. – Rosszul vagy?
Félhangosan felnevetett, reszelős torokhangon, ami sok cigiről és még több italról árulkodott. Aztán kétrét görnyedt, köhögési roham kapta el. Összeszedtem magamat és közelebb léptem, vártam, hogy abbahagyja a fuldoklást.
- A kurva anyját… A jó büdös ku… - megint jött egy köhögési roham, aminek a végén még el is okádta magát. A hányás sugárban toccsant a saras földre és a visszacsapódó mocsok bepiszkította a lábszárát. Szerencsére elég messze voltam tőle, rám nem jutott. Mögé léptem és megfogtam a vállát, nehogy orra bukjon az erőlködés közben. Még két sugár szakadt ki belőle, aztán lihegve igyekezett összeszedni magát. A száját törölgette és hangosan nyelte a levegőt. Megrázta magát.
- Engedj már el, bazmeg! – kirántotta a vállát jelzésértékű fogásomból és szembefordult velem. Arcán az erőlködés könnyeitől szétfolyt a szemfesték, ami a műholdfelvételek folyómedreihez hasonló ábrát rajzolt ki széles pofacsontjára. Nagy, barna és véreres szemével bizonytalanul mustrálgatott, kézfejével a száját törölgette.
- Dögöljek meg, ha még egyszer iszok abból a szarból… - krákogott egyet és hegyesen kiköpött oldalra. – Van vized?
Szótlanul kapcsoltam le övemről a kiskulacsot, amit mindig magamnál tartottam és felé nyújtottam. Mohó kortyokban nyelte a vizet. Amikor végzett megint rám emelte a tekintetét. Húsz-huszonöt éves lehetett, bár ezeknél a lányoknál soha sem lehet tudni. Kezdte összeszedni magát.
- Szétszakad a fejem. Van valami gyógyszered? – kérdezte úgy, mintha ezer éve ismernénk egymást. – Az a köcsög doki nem ad semmit ingyen. Vágod?
- Szerinted én adok?
- Ne már, papa! – szinte kedvesen mosolygott és váratlanul belémkarolt. – Te vagy a Hori, igaz? Nem vagy te olyan… Ugye? Na, merre van a sátrad?
- Arra – böktem fejemmel jobbra, a tábor széle felé és magam sem tudom miért, de szinte vidámnak éreztem magam. – Mit ittál?
- Mit nem ittam… - kuncogott a nő, miközben lassan andalogtunk. – Az a fasz… bocsika, szóval az a hülye Nánási szerzett pálinkát a góré készletéből. Azt hitte, hogy itat velem egy felest, aztán meg is csinálhat. Én tovább bírtam, az a pöcs ott fekszik a sátorban, kicsit összekakikálta magát a negyedik feles után…
Nem szóltam semmit, de gondolatban már leltárellenőrzést végeztem a pálinkakészlet környékén. Aztán eszembe jutott, lehet, hogy mennyiségre megvan a cucc, de felvizezték a tolvajok. Fokolóm az meg nincs. Hejj, az úristenit! Na mindegy, tartottam a szájamat, nem akartam pont ezzel a picsával megosztani a gondjaimat. Kap egy algópirint, aztán kirúgom a francba. De kapcsolatnak jó lesz még, ezért nem bántom. Egy ilyen csaj mindent lát és hall, ki tudja, mit hoz a jövő. Egy tablettát megér a dolog. A sátorhoz értünk, bent sötét volt, Gadácsi nem volt otthon. Gyorsan világosságot csináltam.- Ülj le – mutattam Gadácsi vaságyára. – Keresek valami gyógyszert.
- Hú, papácska, te aztán tudsz élni… - nézett körbe és elismerően csettintett. – Szivacsmatrac, lámpa, lavór, szappan… Cigi!
Az utolsó szót szinte sikkantotta, amikor meglátta a piros-fehér dobozt az éjjeliszekrényként szolgáló lőszeresládán. Óh, Gadácsi, hogy a franc… Ottfelejtette az a szerencsétlen. Kérdés nélkül kivett egy szál tökéletesen megsodort cigit és élvezettel forgatta hosszú ujjai között. Úgy éreztem, hogy mindenki az én cigimre utazik.
- Hónapok óta nem volt ilyen a kezemben, sem a számban… - kéjesen hátradobta a fejét, a haja egyetlen hullámban omlott a hátára, kicsit nedves ajkai elnyíltak, nyakán megfeszült a vékony bőr, mellei előreugrottak és hihetetlen érzéki mozdulattal a szájába vette a cigit. Úgy nézett rám, hogy nem bántam az ötven évemet. Ha harminccal fiatalabb vagyok, szó nélkül ráugrok, és iszonyatosan megdugom. De ha hússzal, akkor is. Megráztam a fejem és visszatértem a gyógyszeres ládához, de szemem előtt még most is a fullasztóan erotikus mozdulatsor lebegett.
- Tessék – végre megtaláltam a gyógyszert, egy tablettát kinyomtam a tenyerembe és felé nyújtottam. – Gyújts rá nyugodtan…
Persze nem kérette magát, már a szájában füstölt a cigi.
- Ülj le mellém, papácska – paskolta meg a matracot maga mellett.
- Figyelj, királylány… - eszem ágában sem volt mellé ülni. – Azt se tudom, hogy hívnak.
- Hogy szeretnél? – kérdezte két slukk között. – Andi? Mari? Ica?
- Szóval? Hogy hívnak?
- Ritter Mónika – fújta ki a füstöt egy sóhajtás keretében. – Most jobb?
- Sokkal – bólintottam. – Te vagy a hercegnő, igaz?
- Ja, hogy baszná meg az is, aki kitalálta ezt a marhaságot… Most mondd meg, hát ilyen egy hercegnő? – dühösen széttárta a karját, aztán elnevette magát. – Amikor először mondták, hogy mi a pálya, azt hittem, szopatnak… izé… ugratnak.
- Nincs kicsit hideg ehhez a szereléshez? – a lenge öltözékére céloztam.
- Dehogy nincs – legyintett. – De próba volt. Tudod, a kelta faszinál. Derrgen, vagy mi a neve. Apám, ha láttál még igénytelenséget…
- Aha – bólintottam. Tehát mégiscsak igaz a sztori. Erről még én sem tudtam semmi biztosat, csak mendemondákat. Volt itt három pszichológus, meg emancipátor, vagy mi, akik egész nap egymás közt susmusoltak és nyakra-főre jártak be Faterhoz, aki a végén ordítva szabadult meg tőlük. Azt beszélték, hogy hoznak valami hercegnőt ajándékba a fiumei várúrnak, hátha úgy egyszerűbb lesz az élet odalent. Ez a szerencsétlen csaj a hercegnő.
- Szóval, próbáltunk – sóhajtott a lány. – De ez a faszi csak nézett ostobán, aztán csak böffentett egyet és folytatta a bor vedelését.
- Mit kell próbálni? – ez kicsit homályos volt nekem.
- Mittudomén? A két emancipunci… - elkuncogta magát a saját viccén. – Szóval, a két faszi azt mondta, hogy fel kell készülni a reakcióikra. Ezért beöltöztettek mindenfélének, most speciel kicsit kurvásnak, igaz? De ez a disznó nem volt vevő semmire. Tényleg annyira csufika lennék, hm?
Durcásan lebiggyesztette ajkát és csúfondorásosan nézett rám hosszú szempillái alól.
- Mit csináltál otthon? – evezzünk békésebb vizekre.
- Szerinted? – majdnem nevetett, szemeiben szikrázott az alig féken tartott jókedv. – Árufeltöltő voltam éjszakás műszakban…
Akkor nem is tévedtem, a lány egy „lány” volt. Úgy hallottam, hogy a helyzet konszolidálása után Albert puritánjai a papok hathatós segítségével keresztülerőszakoltak egy megszorító rendeletet, a közerkölcsök javítása érdekében. A nagyobb településeken állítólag nagyon megnőtt az örömlányok és ezzel párhuzamosan a prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmények száma. Fel akartak lépni ellene. A striciket és kerítőket kérdés nélkül vitték sáncot ásni, keltahullát temetni, emésztőgödröt tisztítani. A csajokat pedig kiadták nevelőszülőknek – jó messze a városoktól, jó messze a férfiaktól és jó messze mindentől.
- Aztán kivittek valami tanyára a francba… - folytatta kérdés nélkül, miközben bambán bámult a füstbe. – Azt mondták, hogy kurváknak nincs helyük az új államban és javuljak meg. Két öreghez kerültem, nem is volt rossz sorom, komolyan. Az öreg fazon nem is mert rám nézni eleinte, a mama pedig a hátam mögött köpködött, hogy milyen riherongy nőt varrtak a nyakába. Aztán valahogy kialakult a napirend. Reggel meló az állatokkal, délelőtt főzés a mamával, délután kertészkedés, este ájult alvás. Két hét alatt teljesen lepörögtem.
- És hogy kerültél ide?
- Egy nap katonák jöttek és keltákat kerestek mindenfelé, csak úgy nyüzsögtek a tarka hacukájukban. Volt ott egy százados, akit az öregekhez szállásoltak el… Aztán egy éjjelen…
Nagyot sóhajtott és bánatosan nézett rám.
- Figyelj, papácska, érted te ezt, nem igaz? Minek ragozzam? – értetlenül nézhettem rá, mert megadóan legyintett és folytatta. – Szóval szerelmes lettem a századosba. A legöregebb hibát követtem el. - És? – kérdeztem, vártam a folytatást.
- És? A századot elvezényelték, nekem meg a szívem szakad meg. Aztán hallottam a rádióban, hogy nőket keres a sereg, speciális feladatokra. Jelentkeztem, mert reméltem, hogy találkozok újra a századosommal. És most itt vagyok.
Valaki zörgött odakint és babrálta a sátorponyvát. Két pillanat múlva megjelent Gadácsi feje a sátorlapok között.
- Jelentkezem, főnök – mondta szinte mosolyogva, aztán szeme a nőre tévedt és azonnal lemerevedett, mint az egér, amikor a kígyó szuggerálja. – Öööö… elnézést, biztos rosszkor jöttem…
- Gyere csak, fiam – intettem neki, mert hirtelen egy kósza ötlet fogant meg agyamban.
Gadácsi ádámcsutkája fel és alá járt, a szemét képtelen volt levenni a nőről és esetlenül téblábolt felém. Megfogtam a karját, mielőtt elesett volna, és kicsit megráztam a srácot.
- Na, mi a franc van veled, Robi? Ülj már le!
Kicsit haragudtam rá, de szántam is szerencsétlent. A nő érdeklődve nézte a fiú pirosodó fejét és azt, hogy zavarában a padlót csiszatolja a bakancsa orrával.
- Milyen kis cuki szárnysegéded van, papa… - nevetett fel érdes hangon a lány. – Kérsz egy slukkot, vitézem?
Gadácsi felé nyújtotta a rúzsfoltos cigarettavéget, de látva annak zavarát, nevetve visszatette a szájába.
- Na, én megyek is. Köszi a tabit, papa, ha nagy leszek, meghálálom – váratlanul hozzám lépett és egy puszit nyomott az arcomra, majd végigsimította Gadácsi fejét és egy mozdulattal kilibbent a sátorból. Szólni sem tudtam, és ezzel Gadácsi is így volt.
- Ki volt ez, főnök? – mégis összeszedte magát a srác.
- Ez? A hercegnő, fiam. Maga a hercegnő. A cigaretta és öngyújtó tolvajok hercegnője…
Kommentek