Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Újságot hoz a Poscás - Horánszky Zsolt

2009.12.10. 08:30 | (F)ordító | 5 komment

Címkék: triumpathor horánszky fiumeévad

Fater a hegygerincen tényleg nagy beszédet vágott ki, amit soha nem néztem volna ki belőle. Valahogy így képzeltem el a festmények alapján, meg az innen-onnan összeolvasottakból Cortezt. Az ezredes ott állt egy fehér sziklán, fáradtan, soványan, de egyenes derékkal és villogó szemekkel. Aztán rázendített. Volt a beszédben minden: haza, dicsőség, jövő, cél, emlékezet. És a csúcsponton felkapta a rádiós hátán terjengő kábelkazalból a távbeszélőt és ott, mindenki előtt rádiózni kezdett.

 

- Turul, Turul! – hangja a beszélő elé tartott megafonból fülsüketítően zengett végig az erdőszélen. – Vándor kérem, Turul jelentkezz!

A rádióból csak sistergés és a szokásos rádiós zajok jöttek, de pár pillanat múlva egy kicsit moduláló, de tökéletesen felismerhető hang szólalt meg.

- Itt Turul, hallgatom Vándor – többen hangosan felnyögtek, én is elkerekedett szemmel bámultam magam elé. Ezt a hangot, mióta ismét működött odahaza a rádió, szerintem mindenki ismerte. Civil vagy katona, gyerek vagy öreg, férfi vagy nő – mindenki. Albert. A Főnök, az Elnök vagy éppen Albertus Magnissimus – ahogy a papok nevezték kesernyés mosollyal maguk között.

- Vándor jelenti, a cél látótávolságban – Fater szinte vigyázban állt, kis híja volt, hogy ne tisztelegjen önkéntelenül. – Ismétlem, a cél látótávolságban.

- Szép munka, Ezredes! Tisztek, tiszthelyettesek, katonák! Bajtársak! A mai nap minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad Önöknek és idehaza nekünk is. Reméltem, reméltük, hogy a csapat, amit erre a kegyetlen és emberpróbáló feladatra a kiválasztottakból is külön kirostáltunk, képes lesz arra, hogy végighajózzon a Dunán és a Száván, erődöt alapítson Sziszeken, majd továbbküzdje magát, át a hegyeken, a végső cél felé. – Elfeledkeztem a fáradtságról, a beszéd magasztossága és a hanghordozás teljesen magával ragadott. – A cél közel van. Közel, de még elég távol, hogy újabb erőfeszítésekre legyen szükségük, hogy összeszorított foggal, megkeményített akarattal és összefogással, parancsnokaik vezetésével végül elérjék azt. Mert el fogják érni. A csapatuk a haza elitjének az elitje, és a haza minden bizalma Önökben van. Önök teremtik meg a haza túlélésének lehetőségét, unokáink jólétének alapjait és nem utolsósorban, Önök lesznek az elsők, akik kapcsolatba kerülnek hatalmas és fejlett civilizációkkal. Önök a modern kor küldöttei, a minta, az öntőforma, az etalon – legyenek méltóak rá! Ne feledjék, a világ arra vár, hogy birtokba vegyük és békét teremtve, a jó gazda gondosságával gondozzuk. Magunkon múlik, csak magukon, hogy ez sikerül-e. Én tudom, hogy bízhatok magukban. Hajrá!

 

A beszéd végén eget rengető hajrázás és hurrázás tört ki, percekig csak ordítottunk, ha volt az erdőben bárki, az eszét vesztve menekülhetett. Miután elült a nagy ováció, aminek tulajdonképpen semmi alapja nem volt, a menetoszlopunk csodás gyorsasággal állt újra össze és megújult erővel vágtunk neki a lankásan lefelé vezető ösvénynek. Estig meg sem álltunk és a lendület kitartott a maradék pár napra is, mikor végül egy kis patak partján megpillantottuk a valódi célt.

 

A felderítők már két napja jelentették, hogy megérkeztünk, azóta harckészültségben cipeltük a csomagjainkat. Aztán egy alkalmas kis tisztáson erődített táborhelyet építettünk, sánccal és karókka. A domb alatt patak futott, aminek vize igazi felüdülést jelentett a fürdés nélkül eltelt napok után. Egy szakasz utász elkezdett valami kezdetleges gátat építeni, lazán egymásra tettek nagy mészkősziklákat, amelyek félig eltorlaszolták a medret és a patakvölgyben kellemes kis tó kezdett kialakulni. Aztán a sziklák közé deszkákból egy zsilipféleséget illesztettek, amelyen hangosan csobogva bukott át az üvegszerűen tiszta és jéghideg víz.

- Nehogy azt hidd, hogy népjóléti intézkedés – fordult hozzám az egyik utász, amikor merengve bámultam a vizet és a gátat.

- Mi… Izé… Bocs, hogy mondtad?

- Mondom, nem csónakázótónak épül, vágod? – zavart bólogatásom nem győzhette meg, mert folytatta. – Ha Fater úgy gondolja, akkor odalent a vadak holnap már a saját húgyukat isszák. Elzárjuk a csapot, vágod? Volt víz, nincs víz. Nagy geci az öreg, mi?

Illett az Öregről kialakított képbe az intézkedés. A következő lépés esetleg a vízfolyás elmérgezése lesz, vagy az erdő felgyújtása. Már ha kekeckednek a helyiek, akiknek egyelőre a nyomát sem láttuk. Vártunk, nem mozdultunk a táborból. Lassan cserkésztáborra kezdett hasonlítani a hely. Végül az egyik hajnalon nagy mocorgás támadt a tábor bejáratánál. Nem tudtam aludni, a rohadt kabócák olyan lármát csaptak, amit egyelőre képtelen voltan megszokni. Félálomban fetrengtem a tábori ágyon, aztán hajnal felé általában meguntam a fetrengést és inkább felöltözve vártam a reggelt. Most is így voltam. Arcomon a kispárnám lenyomatával ültem a sátor előtt a stokin és csak néztem, történik-e valami.

A sánc vonalában a kapunál az őrszem belefújt a sípjába, az éles hang végigszállt a táboron. Két hosszú sípjelzés – ismeretlenek az úton, a tábor előtt. Felálltam a stokiról. Hajnalodott, a hegyek mögött a keleti ég már majdnem teljesen kivilágosodott, a nap valahol közvetlenül a látóhatár alatt lehetett, narancssárga fénye vékony csíkot rajzolt a horizontra. Az éjszaka árnyai szétfoszlottak, a kora reggeli békességes csend, az erőgyűjtés pillanatai voltak ezek, a világ készült az újabb napra, az élelemért és az életért zajló küzdelemre, ami a világosság első perceiben könyörtelenül elkezdődik. Bár az éjszaka a sáncokon kívül acsargó és vonító farkasok, a neszező többi vad ezt nyilván másképp gondolhatta, nekik a napkelte a vadászat végét jelentette.

A kapuőrség ismét kettőt fújt a sípjába, de ekkor már az őrparancsnok, a felvezető és a megerősített őrség is arra trappolt. A kíváncsiság nagy úr, persze, hogy nem bírtam megülni a seggemen a sátor előtt. Odasétáltam a kapuhoz, ami léckerítéshez hasonló alkalmatosság volt, és láncok meg kötelek kusza kötegei rögzítettek két oszlophoz.

- Jelentem, a szekéren személyt nem látok! – az őr kérdés nélkül jelentett az őrparancsnoknak. – Két perce tűnt fel a kanyarulatban.

- Maguk! Közelfelderítés! – az őrparancsnok, a velem egyidős, magas, szikár és tökkopasz, a humort legfeljebb hírből ismerő Takács őrnagy adott utasítást, amikor hallótávolságba értem. Nyújtogattam a nyakam, és a kapunyíláson túl egy szürke, hosszúszarvú ökröt láttam, ami egy esetlen, telikerekes kordé elé fogva ácsorgott, úgy negyven méterre a kaputól. A négy katona egymást biztosítva lassan közelített felé, az állat csak ostobán bámult előre és járt a pofája, valamin erősen kérődzött.

A katonák szó nélkül kisiettek a kapun és az út két oldalán, lassan az erdő felé figyelve, óvakodva előrehaladtak. A filmekből ismerős kézjelekkel mutogattak egymásnak, ahogy egyre távolodtak a kaputól, ketten körbejárták a kordét, az ökör rájuk sem hederített. Elhagyták a szekeret és mögötte jó harminc méterrel megálltak. Aztán az egyikük felemelte a kezét és hüvelykujját felfelé tartotta – tiszta volt a környék.

- Maguk ketten! Ellenőrizzék! – másik kettő katona trappolt a szekérhez, egyikük felugrott a kordéra, komótosan nézelődött, a lábával turkált valamit, aztán felnézett.

- Parancsnokot kérek! – hallottam a kiáltást, mire az őrnagy mögött már ott álló ezredes reszelős hangon megszólalt. Nem is vettem észre, de a kapu mögött már állhattak vagy húszan.

- Basszameg, ez csak nem a trójai faló – sercintett ki fogai között Fater. – Kovács őrnagy!

- Parancs! – Kovács a mélységi felderítők parancsnoka volt, fiatal, de harcedzett férfi, aki rezzenéstelen arccal állt az ezredes előtt.

- Kimegy, ellenőrzi és jelent! – Kovács szó nélkül tisztelgett és kikocogott a szekérhez. Fater pedig elvakkantotta magát. – Hákáesz!

Ezt az utóbbi parancsot szinte felesleges volt kiadnia, az őrszakasz teljes fegyverzetben már elfoglalta az őrposztokat, és ahogy láttam, a katonák sem szabadidőruhában gyülekeztek az alakulótérnek nevezett térségen. Harckészültség volt két percen belül.

Kovács odaért a kordéhoz, a katona felsegítette, pár pillanatig semmi mozgás nem volt. Aztán az alezredes felnézett és az ezredes felé kiáltott.

- Egy eszméletlen ember. Más semmi.

- Hozzák be!

A kordét vonó szürkésfehér ökör panaszosan elbőgte magát, amikor az orrába fúrt vastag fémkarikára rögzített kötéllel az egyik katona elkezdte befelé vezetni. A kordé telifa kerekei ormótlan nagyok voltak, össztékolt és formára vágott deszkákból álltak, amelyeket igyekeztek kör alakban leszélezni, több-kevesebb sikerrel. A szekér oldalait is hasonlóan igénytelen deszkákból rótták össze, az állatot pedig a legközönségesebb kötéllel fogták az alkalmatosság elé.

Kovács és a hat katona komótosan vezette be a szekeret a táborba, ahol gyorsan kíváncsiak gyűrűje vette körül őket. Fater rezzenéstelenül állt a kordé mögött, Kovács közvetlenül mellette.

- Jelentem, eszméletlen, 40 év körüli férfi. Valami takarószerűségbe tekerve. Látható sérülése nincs. Mellette pár limlom, agyagedénykék, poharak, szalmakoszorú…

- Vegyék le onnan! – Fater összeszűkült szemekkel figyelte a szekeret.

A négy őrkatona felugrott a kordéra és a takarót négy sarkát megfogva, felemelték a szinte súlytalan testet. Leadták a szekér mellett várakozóknak a testet, akik hang nélkül és óvatosan lefektették a földre azt. Az alak piszkosfehér rongyba burkolva feküdt, a rongy egyik szélén barnás csík húzódott végig, a lábán meg egy végtelenségig elhordott szandál maradványai éktelenkedtek. Arca nyugodt volt, mély ájulásban vagy álomban lehetett. Vékony csontú, hórihorgas orrú, jó negyvenes fazon, haja makulátlanul fekete, járomcsontjára ráfeszült a bőr, nyaka rácokkal barázdált – éhezhetett, de legalábbis nem dőzsölhetett, mielőtt ilyen sorsra jutott. Amikor letették a földre, a testét borított rongy egyik redője félrecsúszott, ami alatt egy pólóra emlékeztető ruhadarab látszott, nem volt tisztább, mint a takarója. A felső rongy egyik redőjéből a földre gördült egy tekercsforma tárgy. Maga az ezredes hajolt le érte, mert valami felkeltette a figyelmét. Felemelte, aztán csendesen nézegette, aztán ha jól láttam, talán kihajtogatta. Végül beszélni kezdett, nem nézett fel, mintha olvasna.

- Tünde megújult. Tünde tudja, mikor kell váltania ahhoz, hogy soha ne legyen unalmas. Hamarosan születésnapját és új naptárjának megjelenést ünnepli… - a ezredes nyugodtan lapozott, de láttam, hogy majdnem szétveti az ideg. - Ismét plasztikai beavatkozásnak vetette alá magát Müller Anita…

Újság volt a kezében, valami képes újság szétrongyolódott, de azért még olvasható maradéka és a szalagcímeket olvasta.

- Ez tuti, hogy a Story Magazin, főnök… - suttogta mellettem egy hang. Gadácsi állt ott és áhítatosan nézett az ezredes felé. – A Müller Anita, huhh…

Nem akartam észrevenni, hogy keze mélyen a gyakorlónadrág zsebébe kalandozik, miközben nyelve hegye kilátszik szájából és révetegen bámul maga elé.

Nekem a hideg futkározott a hátamon. Honnan a francból került erre a kordéra vetett félig, vagy talán egészen holt emberi roncs rongyai közé egy újság. Egy magyar újság. De nem csak én voltam így, Fater sem volt jó színben. Arca elszürkült, rágóizmai idegesen rángatóztak járomcsontjai felett, és vészjósló tekintettel meredt az ökörre, ami viszont rá se rántott a körülötte zajló eseményekre.

- Négy órájuk van! Négy órájuk. Választ várok arra, hogy ki ez itt. Választ várok arra, hogy mi ez itt. És a válaszok után én akarok további kérdéseket feltenni. De ajánlom maguknak, hogy ne magukat kelljen kérdeznem, mert akkor azt is megbánják, hogy magyarnak születtek. Mozgás!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr621586834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.10. 10:41:27

Gyönyörű, ahogy a különböző szálak egymásba fonódnak. De tényleg, Posca sztorija legalább fél éves már! :)

drazsé 2009.12.10. 14:42:41

évvégevan, melóvan, de olvani olvasunk!

boibo 2009.12.10. 18:24:49

@triumphator: Namost az úgy van, hogy ha gyakrabban írnál, gyakrabban kommentelnénk!

Egyébként csatlakozom: szenzációs!!! :)

bz249 2009.12.10. 21:50:52

@boibo: tri éppen most töltötte fel a wikiába a szereplőit és a környezetüket, úgyhogy legalábbis imitálta a munkát... egyébként: Hajrá Posca le tudod nyomni Horánszkyt!
süti beállítások módosítása