A pályázatra beküldhető írásokkal kapcsolatos kevés megkötés egyike az, hogy a történetek ideje behatárolt. Mivel az átkerülés utáni történelemnek csak néhány kitüntetett részét dolgoztuk ki még úgy-ahogy, ezért az pályázatra születő történeteket is ebből az idősávból várjuk. Ez az idősáv pedig az átkerülés utáni átmeneti időszak, majd az azt követő korszak, amit utólag "az albertizmus korának" neveztek el.

A wikia szerint a két korszak jellemzői a következők:

Az Átkerülés kora

Rövid, átmeneti korszak, ami a XXI. századi terület múltba sodródásától az első, immár az új rendszernek megfelelő módon lezajlott általános választások után alakult országgyűlés első ülésével zárul a hagyományos felosztás szerint. A korszakot az Átkerülés sokkja, a kezdeti nehézségek, nélkülözések, környező anti népekkel szembeni fegyveres fellépés/védekezés és az első stratégiai műveletek jellemzik. Kialakul az új hatalmi elit magja, új alkotmány születik, megerősítik, átdolgozzák a korábbi törvényeket, kialakulnak az első sajátosan ómagyar szervezetek, megkezdődik az emancipációs folyamat.

Az albertizmus kora

A korszak névadója Albert István, aki különféle tisztségeket viselve gyakorlatilag élete végéig Ómagyarország vezetőjének, "erős emberének", egyesek szerint "királyának" számított. Élete során és pár ciklussal a halála után is pártja, a Nemzeti Párt minden választás után kormányra tudott kerülni, bár ezt többször csak egyéb pártok, általában a Karitasz Szövetség bevonásával tudta megtenni.

A korszak jellemzője az intenzív területi terjeszkedés és az ezt megalapozó stratégia ki- és átdolgozása. Ómagyarország leendő határait a diplomáciában már ómagyar területként kezelték, a még meg nem szálltakat is. Az albertizmus nagy hangsúlyt fektetett az átkerült tudásanyag védelmére, szigorúan üldözte az időszennyezést és sok szempontból izolacionalista külpolitikát folytatott, csakis saját érdekeinek sérelme esetén avatkozott anti államok ügyeibe. Legfontosabb külpolitikai lépése a pun-római konfliktus kezelése, az átkerült történelmi tudás és a főként erre a célra megépített tengeri hadiflotta (az Adria Svadron) segítségével megakadályozták a két nagyhatalom végzetes összecsapását, majd az Ibériai-háborúval elérték a kitűzött célt, Róma európai, szárazföldi, Karthágó afrikai, tengeri hatalommá vált. Közvetlen érdekeik nem feszültek egymásnak, de bármikor fel tudták használni az egyik felet a másikra való nyomásgyakorlásra. Az egyéb anti hatalmakkal minimális politikai és egyéb kapcsolatokat ápoltak, azokat is főleg csak Fiume némileg különutas politikája miatt. A többek által szorgalmazott nagy távolságú expedíciókat is visszafogta az albertista rendszer, még azokat is, amik stratégiai nyersanyagok beszerzésére irányultak volna, mert koncepciójuk szerint Ómagyarországnak önellátónak kell lennie, ezért azokat a technológiákat, megoldásokat részesítették előnyben, amikhez minden adott volt helyben.

A végleges határok elérése és megerősítése mellett a korszak legnagyobb eredménye a lakosság megnövelése és emancipálásra, erre kimagasló mértékben költöttek, viszonylag eredményesen, bár későbbi konfliktusok magjait is elvetve. Az emancipáció egyfajta "belső honfoglalást" jelentett, a megszállt területek anti lakosságában és a különféle módokon (önként, rabszolgakeresők által) bevándorló emberekben kialakult egyfajta ómagyar tudat, az emancipációs szintek rendszere pedig elméletileg mindenki számára lehetőséget nyújtott az előrelépésre, bár a gyakorlatban ez nem mindig működött. A társadalmi feszültségek különféle polgárjogi mozgalmakat hívtak életre, melyek közül vezető szerepet a később párttá is alakult Kelta Tigrisek játszott.

Az albertizmus kora nem zárult le Albert István halálával, a Nemzeti Párt egy ideig még meg tudta őrizni vezető szerepét és fokozatosan előtérbe kerültek a haladó albertisták, akik úgy látták, hogy a Kárpát-medence elfoglalásával és a milliós, a kor szintjén fejlett iparral rendelkező gazdasággal Ómagyarország már készen áll arra, hogy a térségén továbblépve globális méretekben cselekedjen.

****

Természetesen nem kell az egész történetet a korszakba beszorítani, de a súlypontnak itt kell lennie. Lehet akár az átkerülés előtt is kezdeni, vagy a távoli jövőből visszatekinteni, de a lényegnek valamilyen módon a fent behatárolt időszakaszhoz kell kapcsolódnia.