(Anasztiádész mágus és az urán titkai eddig: Mágus elindul, már majdnem megérkezik, egy sugárzó könyv, egy meg még egy mellékszál)

- Utálom ezt a helyet – zuhant bele Csentőfai másodosztályú tűzirányító  közlegény a székébe – por, hőség, büdös.

-És zsidók!

Csentőfai közlegény társa Vaszilij Nyikiforovics Gyenyiszov egy az Átkerüléssel ittragadt orosz külkereskedő magyar anyától született fia volt. Nem mellesleg őszinte és lelkes antiszemita.

- Zsidók?

- Azok, nézz meg egy egyiptomit. Világéletében szolga volt, már várja, hogy mikor csapsz a hátára a korbáccsal. A görög éppen az ellentéte, nagyhangú, engedetlen és büszke. Na de a zsidók, az ember soha nem bízhat bennük. Kenetteljesek, behízelgők és két vágyuk van: a jó keresztények elárulása és a világuralom!

- Világuralom?

- Vak vagy te Józsi, vegyük a khatet! Ki terjesztette el? Hát a zsidók! Szerinted miért?

- Fogalmam sincs.

- Pedig rémségesen egyszerű, bárki aki képes gondolkodni átláthatja. Az első lépés az volt, hogy behízelegték magukat…

- Elöljáró!

Az afrikai július egyáltalán nem tett jót a fegyelemnek Csentőfai és Gyenyiszov meglehetősen unott mozdulattal emelkedett fel a székükből és testhelyzetük csak a legnagyobb elnézés mellett emlékeztetett vigyázzállásra. A szalutálást pedig jobb, ha a feledés borítja el minimum két méter mélyen. Mentségükre Kurucz hadnagy sem éppen a toborzóplakátokon látható tökéletes katona mintapéldánya volt gyűrött és összeizzadt Afrika-típusú zubbonyában.

- Pihenj folytasd!

Negyvenhárom fok volt árnyékban, a tűzvezető bunker egy fokkal hűvösebb volt, de cserébe legfeljebb havonta cserélődött benne a levegő, vagyis a viszonylagos hűvösért az áporodott szaggal kellett fizetni.

- Radar készenlétben, rakaszok betöltve. Tűzparancsra vár.

- Hadnagy úr!

- Mondja Csentőfai!

- Én ezt az egészet nem értem. Miért kell ezt a radaros tűzvezetést kipróbálni, éles helyzetben úgyis vizuálisan kell azonosítani az ellenséget, akkor meg a bevált optikai tűzvezetés tökéletesen alkalmas.

- Mi a rangja magának Csentőfai?

- Másodosztályú  tűzvezető közlegény, uram.

- És tudja-e mire tartjuk a másodosztályú tűzvezető közlegényeket?

- Jelentem nem, uram.

- Egyben biztos lehet, nem arra, hogy okoskodjanak. Magának kurvára nincs semmi köze ahhoz, hogy miért kell tesztelni a radaros tűzvezetést. Bőven elég, ha én tudom, mi miért történik. Nyugtassa meg a tudat, hogy a parancsnokai képben vannak.

- És elmagyarázná  nekem uram. Úgy értem, ha tudom, hogy…

- Kuss, hadititok! Nem tartozik magára!

A bunker túlsó  végében álló asztalon helyet foglaló telefon csördülése vetett véget Csentőfai közlegény teljes megsemmisülésének. Noha a fiú szentül meg volt győződve róla, hogy Kurucz hadnagy éppúgy nem érti a mai lőgyakorlat célját, mint ő.

- Kurucz! Henrik, részünkről minden rendben, éppen most fejeztem be a végső  ellenőrzést. Egy fél perccel előztél meg, éppen indultam volna a telefonhoz, amikor felhívtál. Ahogy mondod, pontról pontra, minden a szabályzatnak megfelelően. A legnagyobb rendben… 

*** 

Anasztiádész unott mozdulatokkal hajtotta el a legyeket, Szüénében épp ugyanannyi volt, mint Alexandriában, csakhogy Dellasz nem hazudott, ha nem is egy disznóólban, de egy disznóól felett volt a szállásuk. Persze Anasztiádész nem engedhetett meg jobbat magának. Még nem, III. Ptolemaiosz utoljára három évvel ezelőtt küldött pénzt a varázslónak, de a király már akkor is szűken mérte a kegyeit, éppen ezért is volt kénytelen Szüénébe költözni. Ez az utazás újból emlékeztette rá, hogy milyen drága is az élet a fővárosban.

Lépteket hallott a vendégszobába vezető ócska falépcsőn. Vendégszoba? Egy patkánylyuk is nagyobb és lakályosabb volt, mint ennek az ostoba egyiptominak a kiadó szobája. Talán mégiscsak a püthagoreusoktól kellett volna szállást kérnie.

- Dellasz?

- Ki más lenne?

- Milyen híreid vannak?

- Jók mágus, nagyon jók. Az egyik régi kapcsolatom, a királyi konyha szakácssegédje…

- Szakácssegéd, ezzel aztán ki vagyunk segítve, azt hittem minimum egy írnok.

- A jelenlegi anyagi lehetőségeinkkel az írnokokat elfelejthetjük. És különben is azon az úton végtelenül lassú az előrehaladás.

- Mert a segédszakács gyors utat ígér! – hitetlenkedett Anasztiádész

- Varázsló, készséggel elismerem, hogy mindenkinél többet tudsz a világ titkairól, de bizonyos feladatok kapcsán az én tudásom sokkal többet ér.

- Hallgatlak bölcs Dellasz.

Anasztiádész fél pillanattal később már visszavonta volna a szavait, Egyiptom egyik legjobb orvgyilkosával állt szemben. Szerencsére a kém nem érzékelte a kérdést, vagy legalábbis úgy tett, mint aki nem vette fel.

- Nos a hivatalos út során három különböző rangú írnokot kellene megkenni és a kérelmünk előbb-utóbb a királyi csillagjós elé kerülne. Aki, mint bizonyára még emlékszel rá a káldeus Naszfu.

- A babiloni kurvapecér, még mindig?

- Még mindig, és minden bizonnyal ő is emlékszik rád. Nem hinném, hogy jó  néven venné, ha az egyik legnagyobb riválisa visszatérne az udvarba.

- Akkor nincsen remény – sóhajtott lemondóan Anasztiádész – ha továbbra is ez a sarlatán sustorog Ptolemaiosz fülébe, akkor lehetetlen lesz meggyőznünk a királyt.

- Nem, ha te is a fülébe súghatod a saját történeted.

- De hát  épp most mondtad, hogy Naszfun keresztül vezet az út.

- Annyit mondtam, hogy Naszfun keresztül vezet a hivatalos út – mosolyodott el a kém, így vigyorogva még veszélyesebbnek látszott – de nem csak a hivatalos út létezik.

- A kukta?

- Pontosan még a legnagyobb királyoknak is kell étel, akárcsak a legegyszerűbb parasztnak. Azonban mivel a királyokat gyakrabban mérgezik meg, ezért a parasztokkal ellentétben Ptolemaiosznak ételkóstolóra is szüksége van. Ugye nem kell mondanom, hogy mennyire bizalmi állásnak számít ételkóstoló lenni.

- Tehát ez az ételkóstoló a mi emberünk?

- Pontosan, de előbb pénzre lesz szükségünk.

- Mennyire?

- Úgy számoltam, hogy úgy ötezer drachmára.

- Ötezer drachmára? Dehisz az…

- …  elenyésző része, annak, amit Ptolemaiosztól kaphatsz.

- Igaz, csakhogy a király adománya még nincs a kezemben.

- Éppen ezért megyünk most Baalhannohoz.

- Baalhannohoz?

- Egy szardíniai kereskedő, és a magát Szardíniai királyának tartó Tarfejű  Mago követe. De ami ennél sokkal fontosabb, valószínűleg hajlandó  ötezer drachmát kölcsönözni a vállalatunkra. A legrosszabb esetben őt is be kell vennünk a buliba.

(folyt köv?)