Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Új seprűk 2.

2011.04.03. 15:07 | szs. | 2 komment

Címkék: rómaikövetség

 Eredeti ómagyar állampolgárok viszonylag ritkán haltak meg eddig a Róma melletti nagykövetségen. Az építkezés közben történt egy súlyosabb baleset, utána meg két évvel egy azóta se teljesen feltárt késeléses dolog a Suburában – a szerencsétlenül járt akkori városfürkész valahogy hazavergődött ugyan, de a követség orvosa nem tudta megmenteni. Ezeket a holttesteket hajón hazaszállították. A helyben ómagyarrá lett egykori rabszolgák közül is jobblétre szenderült pár ilyen-olyan okok miatt, őket a Ianiculum északi lejtőjén temették el, a követség falain kívül. Egyszerű sírokat kaptak, hasított kőlapba faragták a nevüket és pár dolgot még róluk, magyar és latin nyelven, illetve az egyikük kapott egy görög sort is, mivel Athénban látta meg a napvilágot anno. Később egy egyszerű kerítést húztak a sírkert köré, hogy távol tartsák az állatokat. Állítólag valami elborult agyú anti banda megpróbálta kirabolni az ómagyar sírokat pár éve, a sötétség leple alatt, de csak két dologra jöttek rá: az ómagyarok nem temetnek semmi elrabolhatót a halottaik mellé, viszont a követség faláról még az éjszaka sötétjében is képesek hasba lőni a rossz helyre tévedő arcokat. A hír hamar elterjedt, így csak a rókák maradtak versenyben, azok ellen meg jó volt a kerítés és pár mérgezett csali.

Az emlékezetes miniszteri látogatás után pedig egy újabb sírral bővült a temető. Római városfürkésznek lenni nem jó ómen: az elsőt leszúrták, a másodikat felrobbantották. A halálon kívül akadt még pár egyéb közös pont is: azóta sincs se tettes, se indíték, viszont egyik se halt meg rögtön. Bár a szintén romok alá szorult római ifjú, Valgus szerint Humbert nem szenvedett sokat, kicsit félrebeszélt, majd szép fokozatosan elhagyta a lélek. A rómaiank az ijedtségen kívül nem sok baja esett, ha a kölcsönbe kapott ruhájának szétszakadását nem vesszük ide, viszont azóta meglódult a karrierje: vacsorameghívások tömege várt rá, mert mindenki hallani akarta a történetét, a lakomákon új ismerősökre tett szert és felmelegített pár régi kapcsolatot, egyre többen üdvözölték a Fórumon járva, ráadásul végre kihasználhatta azt, hogy járt ómagyar iskolába is, mert több szenátor titkárja is megkereste fordítanivalókkal. Egy kedves patrícius hölgy egyenesen azt suttogta egy kellemesen eltöltött délután folyamán Valgus fülébe, hogy nem csodálkozna azon, ha a merényletet ő maga tervelte volna ki, hiszen azóta az istenek a tenyerükön hordozzák.

Lehet, hogy Humbertet is. Igaz, haza nem szállították; Ágota nem akart megnevezni senkit, aki Ómagyarországon fogadta volna a holttestet. Állami temetést itt is kaphatott, egy kisebb adakozás során tisztességes síremlékre is összejött a pénz – állítólag a Városból érkezett a végösszeg mintegy kétharmada, jórészt névtelenül. Az embermagasság alkotásba (egy felszabadított rabszolga műve) mindenki mást látott bele. Volt, aki a Ianiculumot vagy valamelyik másik dombot, az ómagyarok az esztergomi Bazilika kupoláját, Portia kettőjüket egy paplan alatt (ezt nagyon nem hangoztatta).

Humbert Ágota csak az apját, akit végre mindig a helyén talált, ha kereste.

Csak nem mindig egyedül.

- Ö... szia – fordult felé zavartan Andor, amikor belépett a temető kapuján. A síremlék mellé állított padon ücsörgött és egy kézzel írt lapot szorongatott a kezében. Ágota bólintott majd közelebb lépett.

- Ö... csak volt egy kis időm és gondoltam, eljövök egy kicsit ide, végül is az apáddal dolgoztam először, amikor...

Ágotát különösebben nem érdekelte a magyarázkodás. Egy vadvirágcsokrot hozott, letette a márványba vésett név elé, majd hátrébb lépett és szótlanul bámulta a délutáni fényben izzó kőidomokat.

- Annyira mérges vagyok, hogy ilyenre csinálták – szólalt meg végül.

- Szerintem szép – jegyezte meg Andor.

- Ja, az. Szinte hívogatja a barbárokat, hogy törtjék fel, hátha tele van értékes dolgokkal.

- Nincs benne semmi olyan.

- De az kintről nem látszik. - Sóhajtott egyet, majd leült a férfi mellé, azzal sem törődött, hogy a szoknyája széle Andor térdén maradt. - Mindig attól félek, hogy idejövök és azt kell látnom, hogy holtában is meggyalázták.

- Őrzik onnan – bökött Andor a követség masszív falai felé. - Éjjellátóval simán látszik, ha valaki betör ide. Egyszer voltam őrségben, tényleg tök egysze...

- Javítani nem voltál – szakította félbe Ágota.

- Mit?

- Elromlott a telefon az irodámban. Már egy hete leadtam az igényt. Azért nem jöttél, mert az én irodám?

Andor a síremlék köré szórt apró köveket nézte.

- Elkeverhették az igényt – felelte.

- Ha nem akarsz velem találkozni, csak mondjad meg – javasolta Ágota. - Mondd meg, mikor jössz, majd keresek máshol tennivalót addig.

- Ugyan, ez...

- Egy csomót voltál kint a szigeten, de mindig úgy intézted, hogy ne kelljen összefutnod velem. Tudom. Nem gond, de kell a telefon az irodámban. Nem rohangálhatok ide-oda csak azért, hogy képben legyek. Egy csomó más dolgom is van.

Andor utálta magát, mint mindig, amikor elvörösödött, hiába küzdött ellene.

- Holnap megcsinálom – ígérte.

- Miért nem ma? Azt mondtad, van egy kis időd.

- Ö... vissza kell mennem a követségre, mert...

- Mert?

A férfi sóhajtott egyet.

- A szerszámaimért. Utána megyek a szigetre.

- Helyes – bólintott Ágota.

 

Persze nem ment ki a szigetre, de mélyebbre már úgyse tudja magát elásni a nőnél. Mikor visszaért a követségre, egyből lekapcsolták és a rádiószobába rendelték. Reggel érkezett egy hajó, postával, ellátmánnyal és pár új arccal, köztük kettő igen fontosnak tűnővel. Andort mindez nem nagyon izgatta, a merénylet óta az egész követség a feje tetején áll. A nagykövetet felmentették és hazarendelték, az utódja az a Rozsnyói lett, aki nemrég érkezett csak, de cserébe semmihez nem értett, ő még kivágott vagy egy tucat munkatársat a fenébe ilyen-olyan indokkal, tíz volt rabszolgának visszaminősítette az emancipációs szintjét, hazazavarta Humbert asszisztensét is, aki a városfürkész papírmunkáit végezte, bónuszként magára haragított még két fontosabb szenátort is, mert miért is ne. Az ómagyar-római kapcsolatok amúgy is újabb mélypontra süllyedtek a robbantás miatt, senki sem látott tisztán, de mindenki a másikat okolta mindenért. Akkor se lehetett volna rosszabb, ha Humbert helyett a kicsit később esedékes római delegációt intézik el a merénylők. Akkor legalább a bosszúvágy fűtött volna mindenkit a Fórum környékén, így csak simán a frász kerülgette őket minden olyan dolog említése nyomán, amiről az ómagyarok jutottak eszükbe.

Andort egyelőre nem piszkálta senki, a munkája viszonylag pártsemlegesnek tűnt, ráadásul a merénylet előtt főleg Rozsnyói dolgoztatta ezzel-azzal. Meg annyira nem is érdekelte: ha a szerződéses ideje előtt felmentik és hazaküldik, az minden, csak nem büntetés. Nagyon benézte ezt a római dolgot, már fogalma sem volt, hogy mégis mit akart ezzel elérni. Igazából semmi izgalmas nincs egy anti városban akkor, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy ő most barát vagy ellenség-e igazából. Andor a tiszta dolgokat szerette. A villanyszereléssel sem lehet maszatolni, vagy jó, vagy nem.

Most pedig ott ült a félhomályos rádiószobában, vele szemben egy magas, megtermett férfi, akiből kinézte, hogy akár puszta kézzel is meg tudná fojtani, csak a meleg, barna szemei zavarták kicsit (rontották a brutális összhatást), na meg az a nő, aki... akit inkább hagyjunk.

- Esztergom, Felderítő Parancsnokság – tett elé egy cetlit a férfi. - Itt van a kód. Minősített, érti?

Andor bólintott és maga elé húzta a Morze-kopogtatót.

- Érti? - csattant fel a nő. Olyan hangja volt, mint az Ignis felfúrt kipufogójának.

- Értem – felelte gyorsan.

A magas férfi a nőre nézett, majd a plafonra.

Andor pötyögni kezdett.

- Maga volt a városfürkész munkatársa, nem? - kérdezte a nő. Kicsit lentebb vette a hangerőt, így már sokkal kedvesebbnek tűnt.

- Igen – felelte gyorsan Andor. - Dolgoztam neki is. Amikor azt a rádiót kellett bemérni a városban.

- Az szép munka volt – dicsérte meg a magas férfi.

- Köszönöm – felelte Andor. Leadta a kódot, várta a választ. Nem szokott sokáig késni. Papírt készített a keze ügyébe, majd ceruzát. Már elég tompa volt, ki kellene hegyezni. Majdnem a késéért nyúlt, de aztán meggondolta magát. Még csak az hiányzik, hogy ez a kettő itt félreértse és reflexből kitörjék a nyakát, vagy ilyesmi. Jó lesz így tompán is, úgyse hosszúak az ilyen kódolt vackok.

- Egy kitűnő embert veszítettünk el – folytatta a magas férfi. - Gondolom, önt is megviselte.

- Ö... igen. Nagyon... megrendített.

- Jóban voltak?

- Ö... csak ilyen... munkakapcsolat. Nem vagyok az az összejárós típus, és...

Már jött is a válasz. Andor gyorsan írta egymás után a számokat és a betűket, nem értett belőle semmit, de nem is ez a dolga. Majd ez a kettő megfejti, hogy mit üzennek nekik. Le merte volna fogadni, hogy ők is tudnák kezelni a távírót, de biztos jobb a lelküknek, ha közben még a frászt hozzák egy ittenire is. Tényleg nem volt hosszú az üzenet. Megerősítést is kértek, így gondosan visszapötyögte az üzenetet. Minden rendben volt, miért is ne lett volna? Végül átadta a papírt a férfinek, de a nő villámgyors mozdulattal megszerezte.

- Gondoltam – közölte, miután átfutotta a kódokat. - Maga meg igyekezzen szebben írni. Legközelebb nem fogadok el egy ilyen macskakaparást!

- Elnézést – felelte gyorsan Andor. - Igyekszem majd.

 

 

- Ez az Andor gyerek gyanús nekem – kocogtatta Kapitány az asztal lapját a tintaceruzájával. Csehi felnézett az épp aktuális poros mappájából. Odakint már ment le a nap, kezdett kellemes idő lenni, akár odakint is sétálgathatna. Persze nem ezzel a nővel.

- Miért is? - érdeklődött kedvesen.

- Ez a rádiós ügy. Amikor bemérték a cuccot a városban.

- Mi a gond vele? Erre van kiképezve, volt hozzá felszerelése.

- Kamu az egész.

Csehi letette a mappát és a nőre nézett.

- Kamu? Behozták az alkatrészeit is. Itt voltak lent a raktárban, a flotta rendészei egy hete igazolták, hogy valós tétel.

- Kamu – ismételte meg Kapitány. - Ugye úgy tudtuk, hogy az a rádió keveredett ide a tógásokhoz, amit az a hülye Halmai veszített el a Drávánál.

- Úgy van.

- Hát Halmai rohadtul nem veszítette el, hanem az egyik egységünk nyúlta le tőle.

- Mi van?

- Egy felderítő egység. Ne nézzen így, maga ártatlan bárány.

Csehi azért csak nézett.

- Árpád, jól tudja, milyen zavaros volt az a helyzet. Nekünk meg jól jött, hogy lett egy ilyen készülékünk, ami nincs nyilvántartva. Ma is megvan valahol, egy csomó hasznos lehallgatást végeztünk vele. Én magam is kezeltem, amikor még az operatív állományt erősítettem.

- Vagyis? - találta meg a hangját végül Csehi.

- Vagyis ez az Andor gyerek, meg a kis híján szentté avatott városfürkésze kurvára nem találhatták meg azt a rádiót egy római bérházban.

- De valamit találtak.

- Ja, kétségtelen. Elvégre többen is hivatalosan aláírták a jelentést.

- Nem találtak semmit? Csak etettek mindenkit?

Kapitány elgondolkozva rágcsálta a tintaceruzája már sokat látott végét.

- Nem hiszem. Ott vannak azok az alkatrészek is. Azokat se lehet az út széléről összeszedni. A flottások szerint azok, aminek mondták őket. Ergo...

- Ergo egy másik rádiót találtak.

- Miért is ne – bólintott Kapitány. - Na de ez az Andor gyerek elég jól ki lett képezve, csak felismeri, hogy mi a különbség a Halmai-féle katonai cucc, meg valami másik vacak között.

- Ha azonos típus...?

- Nem hiányzik egy se. Tuti. Nagyon vigyáznak rájuk.

- Akkor meg milyen rádió?

- A kérdés jó. Egyelőre Egom se tud többet, de rajta vannak az ügyön. De lehet, hogy itt helyben találjuk meg a hiányzó darabkát.

Csehi kicsit messzebb tolta magától a poros aktát.

- Honnan is tudjuk, hogy Egom se tud többet? - érdeklődött. - Mintha ez egy új infó lenne.

- Friss, ropogós – lobogtatta meg Kapitány az Andor által telefirkált papírt.

- Szóval az volt az a számkombináció, amit nem ismertem – állapította meg Csehi. - Pedig azt hittem, nagyjából képben vagyok. Valami privát?

- Lehet – húzta fel a szemöldökét Kapitány.

- Sok ilyen van még?

- Akad.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr132796192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2011.04.03. 19:19:07

Azert oriasi szerencse, hogy Kapitany Judit nem az anyjara utott. Marmint igy hatekonysagi szempontbol.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2011.04.03. 20:26:02

Miért? A maga területén az anyja is rettentő hatékony volt. :)
süti beállítások módosítása