A menekültek egy kopott gőzösön érkeztek, ami felhajózott a Bakéron és az alszegi nádrakodónál kötött ki. Három gyerek is jött velük, egy lány és két fiú. Testvérek voltak, a lány a legidősebb, de mindegyik egyformán szőke, nyúlánk és szegényes ruhájú. Az apjuk vigyázott rájuk, az anyjukat állítólag megölték a déliek barbárjai.
Lászlóvári Soma tiszteletes a Baki gyerekekre bízta a szakadt menekült gyerekeit. Kint álltak a rakodó mellett, amikor a gőzös kikötött, elöl a református lelkész és a nőszövetségi elnök, mellettük két presbiterfeleség egy nagy kondér meleg, híg teával és vékonyan megkent zsíroskenyerekkel. Kicsit odébb, hivatalának méltóságával a kunszentmiklósi polgárőrség hadnagya és a községi jegyző egy mappával felszerelkezve, mögöttük meg a bámészkodók. A Baki fiúk persze nem tudtak hátul maradni, Náncsi meg nem hagyhatta, hogy az öccsei valami kalamajkába keveredjenek, így valahogy ott találták magukat Lászlóvári tiszteletes közvetlen közelében. A lelkésznek pont ekkor esett meg a szíve az anyátlan félárvákon.
- Náncsi! Bence! Te is, Keve! - intette oda magához a három testvért. - Nézzétek azokat a gyereket, ők is hárman vannak, pont mint ti. Menjetek oda hozzájuk, barátkozzatok össze! Nagyon nehéz lehet most nekik, gondoskodjatok róla, hogy jól érezzék itt magukat, ameddig itt kell lenniük!
Náncsi félrehúzta a száját, mint mindig, ha nem tetszett neki valami. Elég neki a két öccsét valamennyire kordában tartania, ráadásul amióta a kis Virág megszületett, otthon is sokkal több a dolga. A menekült gyerekek sem tetszettek neki. A lány tekintetében volt valami sötét. A két fiú meg még az öccseinél is vadabb lehetett. Ráadásul az a környék is elmaradott, ahonnan jöttek. Tele mocsárral, szúnyoggal, barbárokkal. Az is lehet, hogy betegek. Tetvesek. Talán nem is fürdenek rendesen. Mikor észrevette, hogy Bence és Keve hogyan méregeti a menekült fiúkat, már tudta, hogy nagyon nem fog tetszeni neki, ami a következő napokban rá vár. Vagy hetekben. Azután már csak hazaköltözhetnek ezek az... emberek.
Ezek az emberek egytől-egyig ágrólszakadtak, tudatosult benne. Figyelte, ahogy partra szállnak a hajóról. Látta, hogy alig van csomagjuk, azok is csak zsákokba, vászonlapokba csomagolva, durva kötéllel átkötve. Semmi bőrönd vagy utazóláda. A ruháik elnyűttek. Kezük, körmük piszkos, még a nőké is. Pont olyanok voltak, mint a helyi antik, akik a székalja melletti putrikban laknak. Azoknak a gyerekeitől az apjuk el is tiltotta őket, pedig a nádvágásoknál és a fokos halászatoknál az öreg Baki is együtt dolgozott az antikkal, bár nem szerette, mikor „putris” brigádokat kellett vezetnie. Most meg a nagytiszteletű úr három ilyen kölköt bíz rájuk. Náncsi remélte, hogy otthon azért majd felülbírálják ezt a dolgot, lelkész szava ide vagy oda.
A menekültek teát kaptak olcsó, kopott fapoharakban. Volt, aki megköszönte, volt, aki tudomást sem vett a kínáló kezekről. A kirendelt polgárőrök sorba állították őket és a jegyzőhöz terelték őket. Amíg a pecsét nem került rá a magukkal hozott papírokra, addig minden lépésüket vigyázták. Ezek a lentiek szegényei, emlékezett Náncsi anyja szavaira. Akiknek nem volt hova menniük a kitelepítés után. A jómódúak választottak maguknak más helyet, ahol nincsenek rászorulva a helyiekre. Mi legalább kedvesen fogadjuk őket, gondolta. Nem is vagyunk olyan ridegek, mint aminek mondanak minket. Hiába gyüttmöntek.
- Gyertek! - intett nekik Lászlóvári tiszteletes. A két fiú lelkesen csillogó szemmel, Náncsi kelletlenül követte a fekete inget és mellényt viselő lelkészt. Hamarosan ott álltak a gondjaikra bízott csonka család mellett. A tiszteletes köszöntötte az apát és a gyerekeket is bemutatta, mint a „híres Baki család sarjait”. Úgy tűnt, a menekültek még nem hallottak a híres Bakikról, Náncsi amúgy sem szerette ezt a titulust. Igen, híresek, kétség sem fér hozzá. Az őseik már az átkerülés előtt is itt éltek, régi, törzsökös családként, majd az átkerülés után élére álltak annak a balszerencsés turistacsoportnak, aminek az esztergomi kirándulása az ókorban végződött. Nem minden miklósi tartott velük, voltak, akik már berendezkedtek az új világban, mire körvonalazódott az újraalapítás. (Persze páran visszaoldalogtak, miután a semmi közepén már felépítették a kisvárost és ma ugyanolyan büszkék az eredeti kun vérükre, mint mondjuk a Bakiék.) Jöttek helyettük mások. Kaptak antikat is, azok szinte folyamatosan jöttek volna. Ők is miklósiak lettek, de azért nem annyira, mint Náncsiék. A következő polgármester-választáson az öreg Baki is indulni fog, már korábban is biztatták erre. Náncsi alig várta, ez lesz az első választás, amin ő is szavazhat és egyből az édesapjára. Persze addigra ezek a menekültek már nem lesznek itt.
- Segítsetek nekik! - mutatott a csonka család cókmókjaira a tiszteletes. A négy fiú megosztozott a csomagokon, Náncsi majdnem rászólt Kevére, hogy ne a legkoszosabb batyut válassza, de inkább összeszorította a száját és nem mondott semmit. A menekült lány se. Sőt, egész úton nem mondott semmit, pedig Náncsi valahogy megemberelte magát és megpróbált beszélgetni vele. A lány ilyenkor mindig ránézett azzal a nagy, barna szemével, jelezve, hogy észrevette, hogy valaki szól hozzá, de nem érzi úgy, hogy foglalkoznia kellene vele. A büszke Baki vér három próbálkozást engedett, majd a menekült lány egy olyan jelzőt kapott, amit Náncsi hangosan még egyedül se mert volna kimondani.
A régi emancipációs ház egyik szobáját kapta meg ideiglenesen a csonka család, akikről kiderült, hogy Halász a családnevük. Tipikus ómagyar-anti családnév, az apa halász volt, ezért. Azt mondaniuk sem kellett, hogy eredetileg kelták, látszott rajtuk. De szépen beszéltek magyarul, mármint a lány kivételével, aki egy szót sem szólt. A fiúk szinte végig beszélgettek. Náncsi biztos volt benne, hogy ha magukban lennének, még a fütyijük hosszát is összevetették volna. Ki tud jobban úszni, ki kapja el hamarabb a csíkhalat puszta kézzel, ki az erősebb, ki fogott már igazi puskát, ki látott már több repülőt és halott barbárt. Ez utóbbit egyértelműen a Halász fiúk nyerték, de nem fejthették ki részletesen, mert az öreg Halász rájuk mordult, pedig amúgy kedves embernek tűnt. Kedvesnek és szomorúnak.
- Az a lány nagyon fent hordja az orrát – jegyezte meg Náncsi, mikor hazafelé menet megálltak az ártézi kútnál, hogy megmosakodjanak. Este a hajukat is át kell majd nézni, nehogy tetvesek legyenek.
- Enyának hívják – mondta Keve, miközben vizes homokkal dörzsölte a kezét, immár harmadszor, Náncsi parancsára. - Halász Enya. És már menstruál.
- Kapsz egyet a szádra! - emelte fel a kezét Náncsi. - Ilyenről nem illik beszélni!
- Ők mondták! - dörzsölte tovább a kezét Keve. - Konor mondta, hogy a hajón megjött neki és mindenki örült.
Náncsi nem szerette a felesleges mozdulatokat, így ha már felemelte a kezét, szájon is vágta vele az öccsét.
- Ezt befejezted! - közölte vele. - Meg fogom mondani anyának!
Bence remekül szórakozott a dolgon, de mikor a nővére ránézett, igyekezett komolyabb képet vágni.
- Enya nem beszél – mondta végül, amíg Keve magában fortyogott. Lehet, hogy már erősebbek nálam, gondolta Náncsi. De pár év múlva biztos, hogy azok lesznek. Hogyan fogom fegyelmezni őket, ha addigra sem nő be a fejük lágya? Egy idegen lány havi vérzéséről beszélnek az ártézi kútnál. Az ember esze megáll! Arról fiúknak amúgy sem illik beszélni, lányoknak is csak az édesanyjukkal. Még jó, hogy csak a süket Teri néni van itt és ő is a lukas kannájával bajlódik.
- Nem beszél – ismételte meg Bence szavait. - Néma? Úgy mondják, hogy néma.
- Nem, nem néma – rázta a fejét az öccse. - Csak nem beszél.
- Ez butaság – állapította meg Náncsi.
- A lányok buták – nézett rá mérgesen Keve, mire a nővére újra felemelte a kezét.
- Indulás haza! Jobban jártok, ha ti se beszéltek.
Az öreg Bakiban hiába reménykedtek, egyetlen bólintással jóváhagyta a nagytiszteletű úrtól kapott megbízást, sőt, a családi vacsora alatt a szülők már azt is nekiálltak tervezgetni, mi mindent tehetnének még a gyerekeik a Halászék megsegítésére. Édesanyjuk még ebédre is meg akarta őket hívni. Náncsinál ez volt az utolsó csepp.
- De hát koszosak! - csattant fel. Nem ez zavarta a legjobban, de ez volt az a pont, ahol átszakadt a gát. - Nem ültethetjük őket az asztalunkhoz!
Az öreg Baki ránézett, majd a feleségére.
- Szégyelld magad, Náncsi! - pirított rá a lányra az anyja. - Milyenek legyenek a hajóút után? Szépen meg fognak mosakodni. Szégyelld magad, hogy így beszéltél!
- Igen, szégyelld magad! - kajánkodott a két fiú is, de az öreg mordult egyet, mire gyorsan elhallgattak és a tányérjuknak szentelték minden figyelmüket.
- Nem jószántukból vannak itt, Náncsi – magyarázta tovább anya. - Ott kellett hagyni mindenüket. Az a legkevesebb, hogy segítünk nekik. Nem tanultok semmit a vasárnapi iskolában?
Náncsi kétszer nyerte el a legjobb vasárnapi iskolásnak járó hímzett kendőt, így az utolsó megjegyzés jobban fájt neki, mintha kapott volna egy pofont. Még hogy semmit! De egy dolog megtanulni azokat a történeteket a pátriárkákról meg a zsidó királyokról meg Jézusról, egy másik meg ágrólszakadt menekülteket ültetni ahhoz az asztalhoz, amit napról-napra tisztára kell súrolni, a fáját ápolni, a szőnyeget kirázni, a mellette levő ablakot lepucolni, hogy egy porszem se maradjon rajta. Ide engedjen be olyanokat, akiket a háta közepére se kívánna? Mérgében legszívesebben egy hétig nem szólt volna az édesanyjához. Persze ahhoz nagyon mérgesnek kellene lennie, hogy ezt így kibírja.
- Konor holnap mutat majd pár trükköt, hogyan szoktak ők halat fogni – újságolta Keve egy kicsit később, mikor már túl kínosnak tűnt a csönd. - Van az a lapos rész, ahova kiöntött a Bakér, azt mondta, az jó lesz.
- A piócákra vigyázzatok! - bólintott az öreg. - Vigyetek majd egy üveget, ha mégis rátok akaszkodna egy. Az öreg Fonó bácsi szereti azzal kezelni a lábát.
- Majd kérünk anyától – csillant fel Keves szeme. - Kapunk?
- Csak egy csorbát – mormolta anya.
- Te meg addig elviheted Enyát a konyhakertbe – fordult az öreg Náncsi felé. - Gazoltok, meg szedtek nekik egy tálra való zöldséget, biztos szeretik.
- Rendben – mormolta Náncsi ugyanolyan hangon, mint előtte az édesanyja. Az öreg nézte őket egy darabig, majd hangosan felnevetett. Meg akarta őrizni a jókedvét, ezért aznap este nem is hallgatták meg a híreket a rádióban.
Kommentek