Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) Á.u. 50-es szkíta felkelés (6) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (36) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (11) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (3) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

ÓML2 - Prológus 2.

2012.09.14. 13:11 | szs. | 5 komment

Címkék: ómagyarország lángokban ÓML2

orszem.jpgAz „Albert” nevű toronyból nézte végig, ahogy naplementekor bezárják Róma kapuit. Az állványra szerelt teleszkópot elfordította a Mars-mező felé, ahol néhány alak bóklászott még a szürkületben. Biztos nem a legjobb szándékkal, de ez legyen a területileg illetékes városi egyesület gondja. Az erős lencsék ellenére sem tudta kivenni a lenti alakok arcait. Hegyi lenne az egyik? Vagy odabent van a városban, az éjszakára bezárt kapuk mögött? Ha igen, akkor a városfürkész és a felszámolók előkerítik, annyira nem nagy ez a hét domb meg a csatolt részek. Vagy azért kereste az ostiai csónakosokat, mert le akarta vitetni magát a kikötőbe és onnan... Onnan akárhova. Ha így van, akkor le is zárhatnák az ügyet. Az ügy Hegyi lefogására való részét. Helyette koncentrálhatnak arra, hogy a fiumeiek mit kavartak a rómaiakkal, ha kavartak egyáltalán. Mert most ez a legfontosabb.

Váltott pár szót a toronyban posztoló két őrrel – az új helyzet óta minden férfinak fegyveres őrséget kellett adnia, most is csak az egyikük volt hivatásos katona, rájuk fértek a bíztató szavak. Lemászott a toronyból, az irodájában pedig már várta a frissen lefőzött kávéja. Fogalma sem volt, hogy mi lesz velük, ha kifogy a kávékészletük, talán római közvetítéssel tudnak szerezni tízszeres áron a feketepiacról. Fekete-piac. Rozsnyói tényleg fáradt volt, mert majdnem felnevetett a saját viccén.

- Ebből nem derül ki semmi – tolta félre a papírokat a széles nagyköveti tölgyfaasztal sarkára. - Semmi.

A titkárságvezető némán bólintott. Rozsnyóin már a kávé sem segített, de aludni is hiába ment volna, az elmúlt nap eredményei finoman szólva sem teljesek, így meg hogyan tudna lazítani? Aludni?

- A kihallgatások után biztos okosabbak leszünk – jegyezte meg Bolcsi őrnagy.

- Bizonyára – hagyta rá Rozsnyói. - De nincs olyan emberünk, aki értene a kihallgatáshoz. Márpedig ha Fiume valamiféle rejtett diplomáciát kezdeményezett a követségi dolgozókon keresztül, azt nem amatőrökkel kezdte. Ott meg nem elég az, hogy emelt hangon kérdezgetünk meg kilátásba helyezünk pár pofont.

- Kaphatnak durvábbat is, ha nem működnek együtt – közölte az őrnagy.

- Persze – sóhajtotta Rozsnyói. - Vagy kezdhetjük mindjárt úgy, mint a rómaiak, akik még az együttműködni akaró rabszolgát is megkínozzák előtte, biztos ami biztos. A durvulást hagyja arra az esetre, ha meg kell védeni a követséget.

Az őrnagy vonásai megkeményedtek, de nem mondott semmit.

- Holnap magunk mellé veszünk még pár értelmes embert és újra átolvassuk a letartóztatottak leveleit és rádiójegyzőkönyveit – döntött Rozsnyói. Nem akarta tovább feszegetni a határait, különben is van jó altatója. Még egy fél üveg maradt abból a szilvából, amit azzal a nyergesi szeszmesterrel főzetett. - Holnap frissebbek leszünk. Addigra remélhetőleg Hegyit is leszállítják és Lőrinczy úr is lenyomozza, milyen prominens rómaiakkal beszélhettek a gyanús munkatársaink. Volt munkatársaink – javította ki magát.

- Akkor... mehetünk? - kérdezte óvatosan a titkárságvezető. Rozsnyói csak intett egyet válasz helyett.

Mikor egyedül maradt, bezárta az ajtót, majd a Bazilikát ábrázoló festmény mögötti privát széfjéből kivette a szilvát. Túl gyorsan fogy és tekintve azt, hogy bizonytalan időre beszorultak ide a követségre... De ez nem olyan, mint a kávé. Gyümölcs errefelé is terem és nem lehet olyan nagy kunszt összerakni valami egyszerű lepárlót vagy mit. Gondosan kimérte az alváshoz szükséges adagot, visszazárta az üveget a széfbe és pohárral a kezében odalépett az ajtó melletti falat befedő térkép elé. Hát így állunk, gondolta. Kis piros zászlókat tűzött minden olyan helyre, ami Fiume befolyása alá került egy kis időre. Az egész adriai partvidék. Minden olyan misszió, ahol flottabázis is volt, vagyis rajtuk és Korinthoszon kívül gyakorlatilag mindegyik. Az Al Dunai-bázis, ami ennyi erővel a Holdon is lehetne. Meg Korinthosz is gyanús, ott vannak a kikötővárosban, az Adria Svadron hátsójában, mire föl keménykedhetnének? Szóval ők vannak egyedül, talán már megtisztulva a kétes elemktől. Meg az ÓmHH Esztergom valahol kint a tengeren.

Leküldte az első kortyot. Sok rossz pálinkát ivott már, a többség tényleg csak arra jó, hogy üssön. Minél előbb, minél nagyobbat. De ez, amit az a nyergesi, amúgy nyilvánvalóan súlyos alkoholista szeszmester főzött, ez más. Ilyet biztos nem tudnak majd itt helyben kotyvasztani.

A térképet nézte és eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha az ÓmHH Esztergom váratlanul horgonyt vetne Ostia előtt. A romblóval a kertek alatt kicsit más érzés lenne akkor itt a követségen ülni, az ellenséges Fiumétől és a kit tudja milyen indulatúan semleges Rómától körülvéve. De sok gond is a nyakába szakadna. Rá tudná-e venni a szenátorokat, hogy fogadják be a kikötőbe a rombolót és biztosítsák neki a vendégjogból fakadó védelmet? Megvédeni, fizikailag megvédeni a maradék flottától persze nem tudnák, de Fiume biztos nem merne fellépni a rómaiak ellen, más se hiányzik neki, mint egy ellenséges anti nagyhatalom a hátába. A követség aknavetőivel meg a romboló ágyúival valamennyire meg tudnák erősíteni a kikötőt, de annyira nem, amennyire kellene. Ha pedig a személyzet leszereli a hajót és a szárazföldre menekül, akkor el kellene szállásolni őket, etetni... Hát az se lenne egy leányálom. Ha baj van, akkor persze nem mindegy, hogy százegynéhány jól képzett fegyveressel több védi ezeket a falakt, de...

Nem, nem. Egyedül vannak, ebből kell kiindulni. Egyedül vannak, egy bizonytalan rádióösszeköttetéssel, amit Fiume próbál zavarni, sőt, lebuktak már pár fals hívással is, amikor egomiaknak akarták kiadni magukat. Vagyis érdekli őket Róma, persze, hogy érdekli. A Köztársaság hivatalosan is Ómagyarország barátja – de melyiké? Esztergom egyelőre azt akarja, hogy az anti hatalmak maradjanak ki az ómagyar belviszályból, de ha meggondolja magát, akkor Rozsnyói missziója soha nem látott mértékben felértékelődik. A nagykövet pedig biztos volt benne, hogy Esztergom meg fogja gondolni magát. A dolgok java még hátravan és ha egyszer az ómagyar folyók mentén is megszólalnak a fegyverek, a külpolitikai intervenciós gátlások pillanatok alatt eltűnnek majd. Rozsnyói lesz az, akinek a közbenjárására a római légiók segítenek harapófogóba szorítani a déli lázadókat és a győzelem után talán a legmagasabb politikai tisztségek is megnyílhatnak előtte. Rozsnyói, aki már bizonyított. Már látta a jelszavakat a pártja jelöltállító gyűlésén. Sőt, kint az utcákon is, a választások előtt. Hm.

Elfogyott a pálinka és sikerült az újabb pohárkára vonatkozó kísértést is legyőznie. Jól fog aludni, szép álmokkal. Holnapra előkerítik Hegyit, leleplezik a fiumei sunyiságokat és este a két konzullal vacsorázik egy villában. Egyszerre mindkét konzullal, ez sem kis dolog. Rögtön a fiumei konfliktus kirobbanása után elkezdték egyeztetni ezt a találkozót, jó lenne minél többet tudni a déliek mesterkedéseiről is a tárgyaláshoz. Sok minden jó lenne.

Rozsnyói letette a poharat majd valahogy megtalálta az ajtóba helyezett kulcsot is, így már semmi sem állhatott a nagykövet és az ágya közé.

A felszámolók az éj leple alatt bementek, azóta sincs róluk hír. Ami a felszámolók esetén akár jónak is mondható, a rómaiak valószínűleg igen morcosak lennének, ha megtudnák, hogy illegálisan egy katonai jellegű osztag van bent a városban. Lőrinczy, a városfürkész is odabent töltötte az éjszakát, Hegyit és Hegyi nyomait kutatva, róla sem tudni többet. Rozsnyói ráadásul hasogató fejfájással ébredt és az aszpirin sem akart rajta segíteni.

A letartóztatottakról összerakott anyag lapjait tologatta ide-oda az asztalán és próbálta összeszedni magát.

- Szükségem van Lőrinczyre! - közölte ellentmondást nem tűrően a városfürkész segédjével. A pár éve megvásárolt és felszabadított rabszolga nem mert a nagykövet szemébe nézni. - Méghozzá azonnal.

- Nem hagyta meg, mikor tér vissza – mondta óvatosan a nyúlánk, értelmes tekintetű fiú. - Egy feladata van, amíg el nem végzi...

- Itt is feladata van! - csapott az asztalra Rozsnyói, de rögtön meg is bánta, mert a fejében még nagyobbat csattant az ütése. - Itt is. A két konzullal tárgyalok este és nem tudok beszélni a legfontosabb tanácsadómmal.

A segéd mereven nézett valamit a szőnyegen.

- Bemész utána is szólsz neki, hogy azonnal jöjjön vissza! - határozott Rozsnyói. - Most. Rögtön.

Mikor egyedül maradt, hátradőlt a székén, becsukta a szemét és mélyeket lélegzett. Még ez a fejfájás is. Kezdenek összecsapni a hullámok a feje fölött és gyakorlatilag nem számíthat senkire.

Lőrinczy csak ebéd után került elő, pont akkor, amikor a nagykövetet elővette az ilyenkor szokásos, rövid sziesztát igénylő fáradtsága. Az irodája sarkában álló kanapén kornyadozva épp arra gondolt, hogy végre kioldódik a fejéből a fájás, amikor a titkára bekopogtatott és a városfürkész már át is lépett rajta. A zilált tunikát viselő alak magával hozta Róma bűzét és Rozsnyói halántékába újult erővel mart a fájdalom.

Ez egy ilyen nap.

- Hegyi? - nyögte a nagykövet, miközben próbált visszatérni lelkileg is az irodájába.

- Úgy tudom, még keresik – húzott maga alá egy széket Lőrinczy. - Én a magam részéről csodálkoznék, ha még a városban lenne, vagy ha ott is van, olyan helyen lapul, ahol nem igazán férünk hozzá.

- A felszámolók keresik – emlékeztette Rozsnyói. Dum-dum, tette hozzá a homloka.

- A felszámolók sem férnek hozzá. Legalábbis nem hiszem, hogy rávennék magukat egy olyan akcióra, amiben egy tekintélyes szenátor teljes háztártását és testőrségét kell leküzdeniük. Arról nem is beszélve, hogy ezen a szinten gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az antiknál is lesz valamilyen lőfegyver.

Rozsnyói megadta magát.

- Foglalja össze – intett a városfürkésznek. - Röviden és velősen. Hamarosan el kell kezdenem készülni az esti találkozóra.

Lőrinczy elgondolkozva simogatta a római módra rövidre nyírt szakállát.

- Felkerestem néhány fontos forrásomat; nem volt olcsó, de gyorsnak kellett lennem. Hegyi az utóbbi hetekben többször is találkozott Cartenus szenátorral, egyszer egy közös lakomán is részt vettek, amit Martinus lovag adott.

- Kapott erre engedélyt?

- Nem hiszem, de azt majd más kideríti, hogy milyen címen volt kintmaradási enedélye, az nem az én asztalom. De akár engedélyt is kaphatott, mert Martinus lovag az egyik legpotensebb hajós kereskedő Rómában, így Hegyi akár hivatalos dolgokat is intézhetett vele. Vagy csak kapcsolatokat épített, ez a munkája része.

- A lényegre – kérte Rozsnyói. A türelmét és diplomatikusságát a két konzulra tartogatta; kész szerencse, hogy a rómaiak is kifejezetten faragatlanok ezen a téren.

- Martinus lovag politikailag nem jelentős szereplő, egy felkapaszkodott új ember, igazából lovagnak se nagyon nevezhetné magát, de az ibériai meg a galliai légiók ellátásából komoly jövedelmet húzott az elmúlt években és a pénze fontossá teszi. Két kontaktom szerint is Martinus önmagában ehhez kevés lenne, hanem valójában Cartenus szenátor strómanja, a szenátor adta neki a tőkét, pénzben és kapcsolatban, kijárta neki a hadi megrendeléseket, meg a többi. Így méltóságos arisztokrata magardt, akik elvből nem foglalkoznak kereskedelemmel, de a pénzt is zsebre tette.

- Hogy jön a képbe Hegyi?

- Azt sajnos nem tudom – ismerte be a városfürkész. - De maga az a tény is érdekes, hogy az emberünk pont Cartenus felé kezdett kapcsolatot építeni. Cartenus közvetíthet a szenátus legmagasabb körei felé is, a frakciójának döntő szava van, a Martinus lovag féle szál pedig azokhoz a csoportkokhoz vezet, aminek jól jön mindenféle pezsgés a tengereken.

- A rómaiak és a tenger – mormolta Rozsnyói, miközben a két halántéka között dühösen csapkodtak a hullámok.

- Egyre többen támogatják azt, hogy hajózni kell – bólintott a városfürkész. - Galliával és Ibériával a tenger köti őket össze, a szárazföldön nem tudják támogatni az ottani légiókat és hazaszállítani a zsákmányt. Ezt a tengert pedig a punok uralják és a rómaikat bármikor el tudják söpörni onnan. Ha a Martinus-félék terjeszkedni akarnak, a punokkal kell megküzdeniük, az afrikaiak meg nem szívbajosak és az utóbbi időben kezdenek egyre agresszívabbak lenni. Ha Hegyin keresztül megszerzik az ómagyar flotta támogatását, akkor viszont a punoknak annyi. Azt pedig sejtjük, hogy Fiume sokkal dinamikusabb és gátlástalanabb külpolitikát képviselne, ha hagynánk.

- És mit adhatnak nekik a rómaiak? - kérdezte Rozsnyói.

- Pár harcedzett légiót és kétszer akkora frontvonalat észak ellen? A déli területvédelmi raktárak tele vannak M-zárolt fegyverzettel, csak épp ember kell hozzá, aki harcba viszi...

Rozsnyói elővette az asztalfiókból az aszpirines üvegcsét.

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr484776992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mezőbándi 2012.09.17. 01:38:28

"soha nem látott mértékbe" - ben.

Geronim0 2012.09.17. 08:29:29

Hű ez a poszt olyan gyorsan jött nem is vettem észre a hétvégén :-) de pótoltam.
Egyre érdekesebb a sztori. Még a végén mégis egymásnak ugrik Róma és Karthágó?

Geronim0 2012.09.17. 08:32:28

A "mit adhatnak nekünk a rómaiak"on pedig hangosan felröhögtem :-)

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2012.09.17. 09:31:28

@Mezőbándi: "mértékben", javítva, köszönöm.
@Geronim0: Róma egyelőre nem nyilatkozik, Hannibál meg az ómagyarokra feni a fogát.
süti beállítások módosítása