- Ezredes úr!

Jonatán felriadt. Tünde nehezen akarta csak elengedni, úgy kellett magát kiszakítania a felesége csupasz, jó illatú karjaiból. Aztán a valóság mellbe vágta, a tétova álomképek szétfoszlottak és semmi más nem maradt, mint a fedezék dohos szaga, az egyenruhában alvástól sajgó háta és egy mécses fénye, a mécses fényében két arc.

Az egyik Para.

De ő soha nem mondja azt, hogy „ezredes úr”.

Most se mondott semmit.

- Jelentkezzen! - morogta Jonatán a másiknak. Valahonnan ismerős volt az arca, de jelenleg Tündén és Parán kívül nem sok embert tudott volna megnevezni. Szép kis párosítás.

- Pánczél Károly hadnagy, az al-dunai egységek összekötője, jelentkezem!

- Értem – dünnyögte Jonatán csak úgy magának, majd nehézkesen felült. Para már készségesen nyújtotta is neki a fegyverövét és a pisztolyt. Jonatán intett Pánczélnak, hogy mondja, közben felszerelt.

- Úgy tűnik, hogy Szörényvár megindult felénk – jelentette Pánczél.

- Úgy tűnik?

- Több jelentés alapján igen, de a megerősítéseket már nem kaptuk meg. Sok megfigyelőpont egyáltalán nem jelentkezett be tegnap óta.

- Az erőd?

Pánczél tanácstalanul nézett.

- Semmi változás – közölte Para. - Este tíz óta nyugalom van.

Nem akarták megzavarni az álmomat, gondolta Jonatán. Kicsit még hálás is volt nekik, így legalább egész sokáig jutott Tündével. Még most sem múlt el teljesen a hatása, szerencsére a gyakorló nehéz szövete nem engedte túlságosan domborodni ott alul.

- Valószínűleg ők is tudnak arról, hogy elindították a felmentő sereget – jegyezte meg Pánczél. Rohamsisakot viselt, eltakarva a kopaszodó fejét. Milyen hangja lehet, amikor jól megizzadva leveszi és a bélés bőre elcuppan...

Te jó ég, gondolta Jonatán. Korábban el kellett volna aludnom.

- Hívják össze a haditanácsot! - parancsolta.

- Már riasztottunk mindenkit – vágta rá fontoskodva Pánczél.

- Ja – mormolta Para az orra alá. Ez igazából az ő dolga lett volna; valószínűleg ő is küldte ki a riasztást, csak a hadnagy érezte úgy, hogy fontoskodnia kell.

- Akkor igyekezzünk – indult meg Jonatán. Para előzékenyen félrehúzta a sátorlapot, majd mikor a parancsnoka kilépett rajta, elengedte. A nehéz, dohos szagot árasztó szövet pont Pánczél előtt esett vissza a helyére.

- Csak Ön után, hadnagy – alázatoskodott Para.

Az asztal fölött óvatosan lengedező csupasz villanykörte fáradt, borostás arcokat világított meg.

- A korábbi jelentések szerint két ágyús naszád a tenger felé tartott – bökött a Duna-deltára Jonatán. - Most meg azt mondják, hogy a tizenhetes megerősített őrpontot két ágyús naszád lőtte szét másfél órája. Hány naszád van lent?

- Kettő – felelte Pánczél. - Vagy visszarendelték őket, vagy el sem indultak és téves jelentést kaptunk.

- A haditengerészet is azt tartotta valószínűnek, hogy a naszádokat leviszik a tengerre, hogy támogassák az Esztergomot – tette még hozzá Markonics százados. Markonics a szávai utánpótlásért felelt és az ostrom kezdete óta többször járt Fiumében is. - Szinte biztosra vették, hogy ott vannak.

- Márpedig a tizenhetest szétlőtték – bökött újra a térképre Jonatán. - Úgyhogy tételezzük fel, hogy itt vannak és jönnek fölfelé. Hol állítjuk meg őket?

- Vissza kell vinnünk a hetvenötöst a lőállásba – javasolta a tüzérek összekötője.

Jonatán az ajkába harapott.

- Az túl közel van – jelentette ki végül. - Azt az utolsó védvonalnak szántuk, nem engedhetjük ennyire közel őket. Innen – mutatott a hetvenötös folyami lőállására – már be tudják lőni két táborunkat is. Vagy fedezhetik a partot, ahol csapataik jöhetnek.

- Lassíthatjuk őket rajtaütésekkel – mondta Pánczél. - Tűzerőben a folyómenti egységek alulmaradnak, de egy kis szerencsével okozhatnak nekik komoly károkat. A gond inkább az, ahogy már az ezredes úr is említette, hogy a jelek szerint szárazföldi egységek is kísérik őket a parton. És nincs rendes arcvonalunk, innentől lefelé akárhol lehetnek szörényváriak.

- Nincsenek azok olyan sokan – jegyezte meg valaki.

- Nincsenek – hagyta rá Pánczél. - De a dunamenti őserdőben ők vannak otthon. Minden megfigyelőpontot sündisznóállássá kell változtatnunk, ha nem akarunk további veszteségeket.

- Mintha azt mondták volna, hogy ezek a pontok rendesen beásták magukat – emlékeztette Jonatán.

- De csak járőrök ellen, itt pedig rendes támadás zajlik.

Jonatán morgott valamit. Letette a mutatópálcáját, majd leült a tábori székre és a kézzel firkált jelentéscetliket kezdte olvasgatni. A tizenhetes pont szétlövését három független forrás is megerősítette. Járőrszintű összecsapások a folyó mindkét oldalán, több halálos áldozattal és súlyos sérülttel; az ellenségnek okozott veszteség nem ismert. A harctéri parancsnokok által becsült okozott veszteséget nem tudta komolyan venni, ha igaz lenne, a szörényváriak pár nap alatt elfogynának.

A haditanács tagjai némán vártak, egyikük sem mert leülni engedély nélkül. Helyes. Jonatán letette a cetliket és végignézett a sápadt fénytől sápadt arcokon.

- Ha koncentráltan támadnak, akkor koncentráltan védekezünk. Csak a Dunán jöhetnek. Kijelölünk egy pontot, ahova összevonjuk az elérhető erőinket és ott megállítjuk őket. Mit tudunk leküldeni támogatásul? A naszádunk mikor ér oda?

- A naszádunk névleg van az állományunkban, de azt a főparancsnok jóváhagyása nélkül nem vezényelhetjük át. - A dunai-összekötő hangja aggodalmasan csengett. - Nem hiszem, hogy jóváhagynák, ők a főerőkkel néznek szembe északon.

- Mi pedig csak a szörényváriakkal – bólintott Jonatán. - Értem. De az nekik sem tetszene, ha belénkmásznának alulról.

„Maga csak ne akarja Szegedet elfoglalni” - visszhangzott a fejében majdnem-apósa hangja. - „Maga csak örüljön annak, ha a déli szárnyunkat biztosítani tudja.”

Elveszítettek egy őrpontot, emlékeztette magát. Ez még semmi. Egy napja ostromolják a nándorfehérvári erődöt, ami nem mutatja jelét annak, hogy meg akarná adni magát. Most meg biztos nem fogja, mert arra számít, hogy a szörényváriak nehéztüzérsége feltöri az ostromgyűrűt. De ez is csak egy lehetőség. Semmi nem történt, csak elkezdődött az, amire készültek már egy ideje. Az lenne a gyanús, ha minden könnyen menne. Valahogy mégis keserű szájízt hagyott az egész.

A naszádot viszont tényleg biztos, hogy nem adnák át. A Dunán összpontosított folyami flottához képest a két ágyús naszád délről nevetségesnek tűnhet, nem fogják gyengíteni a védelmet miattuk. Sőt, lehet, hogy Zarányi nem is bánná, ha a majdnem-veje belebukna a feladatába.

- Kérvényezzem? - kérdezte a dunai összekötőt.

Jonatán megrázta a fejét.

- Nem. - Újra felállt, kezébe vette a pálcáját a Duna sötétkék szalagjára bökött. - Hol a legalkalmasabb a védelmi pont felállítása? Figyelembe kell venni a terepadottságokat és a távolságokat, össze kell tudni vonnunk az egységeket lentről és fentről is.

- Szendrő – jelentette ki végül Pánczél, mikor megunta a többiek hümmögését. - Közvetlenül a fővízi meder mellett van egy megerősített emancipátor-állomás és a járőrtevékenység alapján a Moraván innen egyelőre nincsenek szörényvári beszivárgók. A szige...

- Túl közel van – jegyezte meg valaki. - Nem engedhetjük őket ennyire...

Jonatán felemlte a kezét.

- Pánczél hadnagy még nem fejezte be – közölte. - Folytassa, hadnagy!

- A folyót kísérő ártéri erdőkben nincs kialakult arcvonal – mutatta Pánczél a térképen. - Sok megfigyelőpontnak még az is nehézséget okozott, hogy a fővízi medret rendesen megközelítsék és találjanak olyan helyet, ahol ideiglenesen be tudnak rendezkedni. De itt még valamennyire jelen vagyunk, főleg úgy, hogy a folyón keresztül közlekedünk könnyű egységekkel. Bent a sűrűben az az úr, akinek jobb a helyismerete és ez a terület hagyományosan a galambóci kiserőd járőrterülete. Galambóc – bökött a térképen a Vaskapu bejáratához. - Ahol a hegyek elkezdődnek, ott számunkra véget ér minden lehetőség, két járőrt próbáltunk bejuttatni, egyikről sem érkezett azóta hír. A hegyeken inneni folyószakaszon is szinte folyamatosak voltak a járőrök közti incidensek. A szörényváriak nagyon jók, ha szabad ezt így kijelenteni.

- A propagandát tartogassuk a bakáknak – mondta Jonatán.

- Tehát Szendrőt javaslom – zárta le Pánczél.

- És ha áttörnek? - méltatlankodtak többen is. - Nem lesz időnk összeszedni magunkat és itt is lesznek rajtunk.

- Ha lentebb valami gyengébb védelmet rakunk össze, és azon törnek át, mivel vagyunk előrébb? - kérdezett vissza Jonatán. - Csak az erőnket pazaroljuk és romboljuk a morált. Amivel kapcsolatban már így is vannak aggasztó jelek.

- A legtöbb bevonultatott nem akar harcolni – bólintott a polgárőrök összekötője.

- Ez valahol érthető – mormolta Jonatán. - Ezért nem engehetünk meg magunknak több kudarcot. Egy óra múlva kérem azoknak az egységeknek és felszereléseknek a listáját, amiket a lehető leggyorsabban Szendrő megerősítésére tudunk küldeni. Szendrő... - maga elé húzta az al-dunai szakasz parancsnokainak listáját. - Szendrő védelmét Uzonyi százados irányítja. Pánczél hadnagy tartja a kapcsolatot és folyamatosan értesít mindenről. Ezzel kapcsolatban van kérdés?

A sátorból kilépve Jonatán megigazította a zubbonya gallérját és egy pillanatra megcsapta a saját szaga. Megállt, leengedte a karját és a Száva partján sorakozó fákra bambult, a reggel félhomályában minden olyan békésnek tűnt, időtlennek. Még egyszer megigazította a zubbonyt, a vasalatlan, nehéz anyag mintha csak kereste volna az alkalmat, hogy tud kényelmetlenül a felsőtestére szorulni. Ezúttal hiába vett több nagy levegőt, nem érezte a testszagát. Ezt általában nem is érzi az ember, gondolta, inkább az a furcsa, hogy megcsapott. Talán egy pillanatra újdonságnak tűnt a sátor füstös levegője után. Mikor is fürdött utoljára? Alsóneműt sem váltott már... talán harmadik napja? Pedig neki aztán meglenne rá a lehetősége, még arra sem foghatja, hogy egy berántott baka itt a világ végén, kutyáknak való elszállásolással. Csak valahogy mindig volt fontosabb dolga és Tünde is messze van. Tünde miatt minden nap megmosdana, a felesége utálta a katonaszagot. Elviselni elviselte, szóvá se nagyon tette, de Jonatán érezte, hogy így van. Szörnyű, hogy milyen igénytelen lesz az ember, ha egyedül van.

- Valami gond van? - lépett mellé Para. Para, meg a bagószaga. A fenének foglalkozom ennyire a szagokkal. Egy katonai tábor közepén. Háború idején.

- Semmi – rázta meg magát Jonatán. - Gyerünk a fedezékbe, indítsuk el a reggeli parlamentert, aztán lövöldözzünk tovább.

- Minek küldünk parlamentert, ha úgyse adják meg magukat?

- A kérdés jó – bólintott Jonatán. - Majd két lövés között gondolkodom rajta.

Fél óra múlva megkezdődött Nándorfehérvár ostromának második napja.