Caius Esopius Cotta, az ifjabbik még egyszer végignézett a gall oppidumon, de a kép nem akart változni. Varro nagy terve, hogy az éjszaka folyamán felhágnak a falakon, és halomra ölik az alvó gallokat dicsőséges győzelem helyett kapitális kudarchoz vezetett. Lugdunumnak nem olyan sorsot szántak az istenek, mint Trójának. Vagy, ha igen, akkor nem ma este. A gallok nagyonis éberek voltak ezen az éjszakán, és készültek a római támadásra. A kaputornyot megrohanó csapatra rádöntötték az ostromlétrát, a Souconna felőli falat rohamozó egységet lenyilazták a védők. Egyedül Cotta gyalogosított lovasainak, akik a keleti, Rhodanusra néző falat támadták sikerült megvetnie a lábukat, viszont a hátuk mögött a folyóval, előttük a meredek fallal, kétoldalt pedig az egyre nagyobb létszámú gallal ennek a tenyérnyi rómaiak ellenőrizte falszakasznak sem volt hosszú távú jövője.

Tudni kell kiszállni, ez a jó üzletember és valószínűleg a jó hadvezér talán legfontosabb erénye.

- Trombitás!

A megszólított elterült egy a torkát átütő nyílvessző kövekezményeként. Cotta nem értett a hangszerhez, így teleszívta a tüdejét levegővel és olyan nagyot ordított, amekkorát csak bírt.

- Vissza! Mindenki vissza!

Csak remélni tudta, hogy a negyven-ötvenméternyire harcoló katonái a tomboló csatazaj és a harctól izzó vérük ellenére meghallották a parancsot, és pláne képesek többé-kevésbé rendezetten visszavonulni.

***

- Tulajdonképpen a város elhelyezkedése számunkra előnyös.

Herman végigtekintett a Souconnától a Rhodanusig terjedő római sáncon és a gall oppidum felé tartó palánkkal védett futóárkokon.

- Hát Valgus, ha eltekintünk attól, hogy a folyótorkolat miatt csak később és jóval kisebb csapat rohamozhatta meg a falakat, amelyet aztán a gallok játszi könnyedséggel visszavertek, akkor valóban tiszta szerencse, hogy csak ezt a másfél kilométeres ívet kell lezárnia a légiónak.

Herman magában azért elismerte, hogy a rómaiak jó munkát végeztek még két nap és gall oppidumot egy újabb cölöpfal fogja körülkeríteni és onnantól kezdve a kitörés esélye gyakorlatilag a nullára csökken. Valójában már most is nulla körül volt tekintve a rómaiak létszámfölényét és a gall próbálkozások csúfos eredményét. Rendes kengyellel felszerelt páncélos lovasság talán, és hangsúlyozottan talán keresztülvághatta volna magát. Csakhogy a galloknak sem kengyele sem páncélos lovassága nem volt, úgyhogy a kérdés inkább az akadémiai szférába tartozott. Varro viszont, Herman nagy meglepetésére, rendkívül megfontoltan fogott a munkához.

Római gondolkodásmód, mondta volna a térképésze, Valgus viszont többszörösen kifejtette, hogy mit gondol a felkapaszkodott közrendűről. A római szó meglepően ritkán szerepelt ezekben a párbeszédekben, a háziállatok pedig annál gyakrabban. Igaz Romulus is egy anyafarkas fogadott fia volt, szóval ki tudja a kóbor korcsok fattya akár dicséretnek is számíthatott.

Tadám!!!

- Mi a fene? – Herman és Valgus egyszerre tették fel a kérdést

Az első kürtre tucatnyi másik válaszolt az erdőkkel fedett dombok között. Az árkokból sisakos fejek emelkedtek ki, amennyire Herman meg tudta ítélni ebből a távolságból meglepettek voltak. De lehet, hogy csak a saját érzéseit vetítette ki, mert az hétszentség, hogy ő bizony meglepett volt. Valgusra pillantva a centurio is elvesztette a pár perccel korábbi magabiztosságát.

- Gallok?

- Ki más lenne?

A válasz magától értetődő volt, valahogy valaki értesítette a környéken élő törzseket, akik most idegyűltek a város alá. A kürtök száma alapján nem is kevesen. Miközben a római légió nagyja a város ellen irányuló félig kész árkokban vagy az árkokon túl…

Egy kívülről támadó seregnek sem nehézvértre sem kengyelre nem volt szüksége. Bármilyen lovasság, amelyik végig tud vágtatni a dombokról levezető lankákon telibekaphatja a megzavart és csatárláncba rendeződő római gyalogságot. Kiegészülve az oppidum seregével, amelyik visszaverte az első támadást. Az AMD-t természetesen a sátorban hagyta, félig-meddig gyakorló evangélikusként nem hitt a Valhallában (igazság szerint a Mennyek Országát sem tudta felfogni), de abban biztos volt, hogy nem tehetetlen bábuként szeretett volna meghalni. Hármat-négyet lelőhet, az ötödikbe belevágja a jégcsákányt és itt a vége. Kétszáz méter, simán lesz ideje felfegyverkeznie. Az első gall lovasok kibukkantak a fák közül legalább ezren lehettek és maximum ezer méternyire.

Nem érhetnek ide azelőtt, nem érhet így véget.

Futásnak eredt a tábor felé, Valgus azonban nem mozdult.

- Mire vársz?! – üvöltötte megállva, értékes másodpercek vesztek el – Quid exspecto?!

Szinte biztosan rossz nyelvtani alakot használt (talán a szavak sem stimmeltek) azonban éppen elég jót ahhoz, hogy a római "hadmérnök" is észrevegye a helyzetet. A gallok támadásba lendültek. Nem lehet igaz. Én Kovács Herman a teutonok leendő királya nem halhatok meg ezen nevenincs harcmezőn, anélkül nem hogy egyet is…

Római lovasok robbantak ki a sátrak közül, jó néhányat letaposva, miközben lovak és emberek borultak, mások a tábort körülkerítő alacsony falon botlottak el. De nagyjából százan, talán százötvenen ék alakba fejlődtek. Herman és Valgus épp csak ki tudtak térni az útjukból.

- Mit csinál ez?

Caius Esopius Cotta, az ifjabbik az erődítmény első ostroma után kiesett a legátus kegyeiből. Egy római parancsnoknak soha nem volt szabad visszavonulnia. Pláne nem szervezetlenül, márpedig a Cotta vezette lovasok fejvesztve menekültek az oppidum elleni sikertelen roham után. Igaz többszörös gall túlerő elől, ráadásul az egyedüli csapatként amelyik előtte megmászta a falakat. De a tény tény maradt, Cotta lovasainak sem sikerült maradandó eredményt elérniük. Varro azóta gyávasággal vádolta a patríciust, no persze nem nyíltan, egy szenátor fiát és egy másik unokaöccsét nem lehetett csak úgy gyávasággal vádolni.

Roma victor!!!

A lovasok átvették a parancsnokuk csatakiáltását, az ellenség legalább ötszörös túlerőben volt.

- Esélyt ad nekünk és a seregnek…

Vörös pajzsok tűntek fel az árok mögött, a gyalogság elkezdett alakzatba rendeződni. A lovasság önfeláldozó rohama meghozta a gyümölcsét. Csupán öt perc és egy tökéletesen szervezett harcvonal nyelheti el a gall roham lendületét.

***

- Kérsz egyet Főnök?

- Micsoda?

Takács Héraklész Róbert kissé értetlenül bámult az ómagyar expedíciós erők galliai parancsnokára.

- Koton! Rendes impregnált szövet, csak nulla egész* két milliméter vastag. És garantáltan megvéd a kankótól. Honvédségi ellátmány…

- Te?

Herman nem tudta mit tegyen, kedve lett volna az AMD tusával orrba verni a rádiós, de a csata után semmihez sem volt kedve. Még ahhoz is gyenge volt, hogy a földre rogyjon. Csetepatékat vívni a hegyekben, elűzni a kimber táborokat a Tátra „lengyel” oldaláról az egy dolog. Kis egységek, rövid harcérintkezés. Itt viszont ezrek csaptak össze és sokan maradtak a harctéren. Herman látott már elég halottat és haldoklót, nőket és gyerekeket is. Nem zavarta, hogy embert kell ölnie vagy mások embert öltek a jelenlétében, viszont a mennyiség és időtartam. Fizikailag és pszichikailag elfáradt. Talán igaza volt a rádiósnak… Nem nincs neki igaza, otthon várja Hildegarde és a gyerekek. Milyen férj, apa és törzsfő az aki végigerőszakol egy elfoglalt falut? Marbod vagy Angilberct vajon mit tenne? Angilberctet mondjuk konkrétan látta, viszont Herman nem Angilberct.

- Ugyan… ne gondolj arra, hát úgy nézek én ki?

- Akkor meg?

Füst szállt fel Lugdunum házai felől. Ez a másik, valaki mindig kitalálja, hogy milyen okos ötlet felgyújtani az amúgy épen maradt házakat. Ha most jönne egy felmentősereg… nyilván nem fog jönni, két órája szétverték, és mi értelme lenne két kisebb sereggel támadni egy nagyobb helyett?

- Mások már megtették. A tábori bordély ötven új lánnyal bővült. Varro ajándéka a hősöknek, és a mai nap teljesen ingyen van. Biztos nem kérsz?

*mindig örömmel javítjuk a hibákat