- Akkor az annyi lesz, mint… egymillió és hetvenötezer dénár

Varro szája lefelé kezdett görbülni, sokkal többre számított, egymillió sem kevés, de egy részét nyilván szét kell osztania a katonák között. Persze számíthatott volna rá, hatezer gall rabszolga teljesen taccsra vágta a piacot, ugyanakkor viszont kénytelen volt minél hamarabb eladni őket, minden nappal csak zabáltak és két lábon járó egészségügyi kockázatot jelentettek.

Valaki félrelibbentette a sátorponyvát.

- Mondtam, hogy senki se zavarjon!

- Quintus Fabius Maximus Verrucosus Ibericus legátus, a Galliában harcoló légiók főparancsnoka.

A légionárius harsogása betöltötte a sátrat, a rágóizmok görcsbe rándultak Varro halántékán, mint amikor gyerekként jégcsapot szopogatott.

- Varro, Juppiter pöcsére, mi nem volt világos a feladatból?

A legátust nemhogy fiatalembernek, de középkorúnak is csak nagy jóindulattal lehtett mondani, azonban negyvenöt éve ellenére az egészségi állapota tökéletesnek tűnt. A megjelenése mondjuk nem felelt meg annak a kolosszusnak, amely az egyszerű emberek fejében élt Róma hőséről, Varro azonban akkor sem reszkethetett volna, ha Fabius akkora termetű, mint az a barbár ómagyar, aki még latinul sem tudott rendesen.

- Legátus?

- Még egyszer kérdezem, mi a redvás fene nem volt világos abból, hogy nyomulj előre Lyonig vagy mi volt ennek az istenverte helynek a neve mielőtt porig égetted.

- Lugdunum.

- Szóval mi nem világos abban, hogy nyomulj előre Lugdunumig és kezdj tárgyalásokat. Hangsúlyozom tárgyalásokat a helyi törzsfővel a behódolásról. Azt sejtettem, hogy egy mészáros fia nem képes felfogni a háború művészetének finomságait, de úgy gondoltam, hogy ilyen egyszerű fogalmakat még egy csirke is képes felfogni. Viszont abból, ahogy ez a hely kinéz…

- Lugdunum – vetette közbe a Fabiust kísérő légiós

- Téged ki kérdezett?

Fabius nem szokott üvöltözni senkivel, híresen jó önuralma van. Hacsak, hacsak ennek az önuralomnak a forrása nem a környezet feletti kontroll volt. Varro ugyan megszegte a parancsot, de a legátus a sereg vezéreként… megvagy te felfuvalkodott ökörbéka!

- Szóval Varro, ez a Lugdunum nevű hely leginkább elpusztítottnak tűnik. A Rómába küldött rabszolgák hadifoglyoknak és nem szövetségeseknek, a halott katonáid viszont nagyon is halottnak látszanak. Ha némi magyarázatot fűznél hozzá!

- Nem láttam értelmét a tárgyalásoknak legátus.

- Nem láttad értelmét?

- Ahogy mondtam, nem.

- Szóval úgy?

- A legmélyebb tisztelettel legátus, de Massiliából nézve másnak tűnik a helyzet, mint Lugdunum falai alatt. És engedelmeddel a Szenátus az alvezéredül és az elővéded parancsnokává nevezett ki, jogomban áll az adott helyzetnek megfelelő döntést meghozni.

- Amennyiben az valóban a megfelelő döntés.

- Soha egyetlen római parancsnokot nem marasztaltak még el azért, mert túl bátor volt. Soha nem vezetett még a római katonák bátorsága vereséghez.

- Az ostobaság azonban igen.

Varro állta a legátus tekintetét, egy idősödő katona, egy letűnőben lévő világ emléke. Méghogy ostobaság, Fabius a családja mindig is a Köztársaság vezetőjének nevelte, és akkor is az lett volna, ha egy nyáladzó idióta. Sőt gyerekkorában kifejezetten butának, lustának és nehézfejűnek tartották. Vajon a nagy Ibericus tényleg megváltozott vagy egyszerűen a világ lett elnézőbb vele szemben?

Varro ezzel szemben egy mészáros fia volt, ha ostoba lenne ma is birkákat herélne. Hogyan is lehetne egy mészáros ostoba fia a IX. légió legátusa és szenátor? Ha valaki a sátorban állók közül bizonyított az Varro.

- A győztes sohasem ostoba. Szerencsés lehet, buta azonban nem.

- Hívd össze a tisztjeidet! A híreim számukra is fontosak.

Ő adta fel. Varro nagyobb diadalt aratott, mint Lugdunum feldúlása.

***

- És azt mondta, hogy a légiónak össze kell kapnia magát, ugyanis hamarosan támadni fogunk.

- Novemberben? Ez bolond! – hitetlenkedett Takács Héraklész Róbert

- A nagy Ibericus nem bolond! – Valgus talán őszintén hitt ebben, azonban az, hogy értette volna a legátus terveit az inkább nem jellemző kategóriába tartozott

- Csak egy bolond vezényel sereget a hegyekbe a télen – kontrázott a térképész

Ulf király és Homonyik őrnagy bolondok lettek volna? A „Száncsengő” hadművelet… ott érezte meg, hogy Isten igenis létezik és közel van, ahogy a Vöröstoronyi-hágó felé menetelő hegyivadász század fejlámpáinak gyöngyfüzére egybeolvadt a szikrázóan ragyogó csillagokkal, azt nem lehet a matéria fogalmaival leírni. Hogy aztán négy nappal később megtapasztalja, hogy a Teremtő képes elfordítani a tekintetét.

- Vagy egy zseni – vetette közbe Herman

- Egy zseni? – a római és a térképész tökéletes szinkronban tette fel a kérdést

A kimberek valóban a téli szállásaikon voltak, a decemberi fagyban még a legjobb vadász is szinte tehetetlen, ráadásul az élelemnek csak egy kisebb része származott a vadászatból. A nagyját a mégoly alacsony színvonalú fölművelés, a gombák és bogyók biztosították. A hó alatt viszont sem gomba sem bogyó nem termett. Az előző nyár legnagyobb részében láncokat vertek a Vöröstoronyi-hágó sziklájába, menedékeket építettek, készleteket halmoztak fel... egyetlen anti sem hitte, hogy a Magas-Tátrán télen át lehet jutni.

- Ismerd meg az ellenséget, márpedig Fabius Ibericus valószínűleg rengeteget tud a hegyi törzsekről. Nem mellesleg az amatőrök a taktikát, a profik a logisztikát tanulmányozzák.

- Ezt ismerem! – vágott közbe a térképész – Anyagháború: a profik választása.

- Logisztika?

- Mi a helyzet a római légiókkal Valgus? Életben maradnának az erődök és a trén nélkül?

- Nem hinném.

A fehér álcaruhába öltözött kísértetek (a rikítóra mázolt, a feltűnőségükkel is a legyőzhetetlenségüket demonstráló megtörőkkel ellentétben) gyakorlatilag láthatatlanok voltak, míg a síléceiknek köszönhetően hangtalanok és villámgyorsak. A kimberek csak akkor eszméltek fel, amikor az első RPG a tábor közepén felrobbant. Férfiak, nők, gyerekek… egy kimber soha nem lehetett elég fiatal ahhoz, hogy, öljön és a gyengébb nem fogalmát sem tanulták meg.

- Télen viszont minden egyenlő. Télen senki sem maradhat életben a sziklák között. A galloknak vissza kell vonulniuk a szállásukra.