A gall feje ernyedten csüngött a nyakán, már harmadszor ájult el.

- Vizet! – üvöltött a kínzókülönítmény parancsnoka.

- Kiszedhetünk belőle valamit Caius?

Marcus Valerius Messalla, az utókor ómagyar történészei által Messalla-hadtest vagy Messalla-harccsoport néven emlegetett római erők parancsnoka gondterhelten ült a székében. Már április idusa is elmúlt, régen maguk mögött hagyták Heulfryn birtokait, Heulfryn szövetségeseinek birtokait, sőt már azokat a vidékeket is, ahol a gall törzsfőt egyáltalán ismerték. Az illékony gall azonban még mindig menekült. Ide a semmi közepére.

- Ma aligha legátus, nagyon rossz bőrben van, és bármikor elpatkolhat.

- Egy laikus kérdés Caius, ha esetleg nem a fejét ütnéd, hanem teszem azt, eltörnéd a lábujjait, akkor is ilyen gyakran elvesztené az eszméletét.

- Megpróbálhatom legátus, de sokat nem remélnék a helyedben tőle. Viszont a fogolynak mindenképpen pihennie kell.

Caius már öt éve vezette a légió kínzókülönítményét, és előtte még öt évet húzott le alacsonyabb beosztásban. A legátus tekintélyével ugyan nem vitatkozhatott, de a szakmai büszkeségét mélyen sértette a feltételezés, hogy valamit nem jól csinálna. A katonák legnagyobb része azt hiszi, hogy a kínvallatás is éppen olyan egyszerű, mint az ölés. Egy szúrás a bordák alá és nagy erővel tolni felfelé. Ennyi megölni valakit, csakhogy ezután nem mondanak semmit, sem igazat sem hazugságot.

- Persze… persze, tégy belátásod szerint. Leléphetsz. Tehát, a ma estére más módon kell megfejtenünk kedvenc gallunk észjárását. Valgus?

- Igen, legátus? – lépett elő az utászok parancsnoka

- Megtudtál valamit az ómagyaroktól? Esetleg saját ötlet?

- Összefoglalnám azt ami a biztos, amit az ómagyarok elmondanak, és amit szerintem titkolnak.

- Ez érdekesnek ígérkezik – mosolyodott el a hadvezér

- A gallok, illetve a galljaink hazája a Jura hegység, ahonnan a győzedelmes római hadsereg elől észak felé menekültek egy az ómagyarok által Elzász-Lotaringiának hívott területre. Mint láthatod legátus ez egy kellemes tartomány lenne, bár az én ízlésemnek kissé sok az erdő, azonban alig-alig él errefelé bárki. Ez a Heulfryn a szóbeszéd szerint agresszíven terjeszkedett a megérkezésünk előtt így sok ellenséget szedett össze. Némelyek talán eladnák nekünk a fejét.

- Ez biztos? – ráncolta össze a homlokát Messalla.

- Semmi sem biztos legátus, de úgy hiszem oka van annak, hogy a gallok éppen a leglakatlanabb vidék felé vonulnak vissza. Ha barátai lennének a környéken, úgy éppen a többi törzs szállásterülete felé lenne érdemes masíroznia, hogy új harcosokat állítson maga mellé.

- Nem állítom, hogy nincs benne logika – bólogatott Messalla – de egyelőre hagyjuk ezt a feltevést, mondd inkább mit osztanak meg velünk az ómagyarok.

Valgus egy bőrtokba zárt papírtekercset vett elő.

- Íme Elzász-Lotaringia térképe – mutatta, miközben kihajtotta a drága anyagot, melyet komikus ákombákomok borítottak – mi itt vagyunk a hegyek között, itt nem messze pedig egy hatalmas folyó húzódik, ami még a Rhodanustól is szélesebb. Legalábbis ezt mondják az ómagyarok. Mondanom sem kell ezt a térképet nem önként adták nekem.

Messalla úgy sejtette a rajzot maga Valgus készíthette az ómagyaroktól ellopott papírra. Az sem lehetetlen, hogy emlékezetből rajzolta meg.

- Ez itt egy város lenne? – tette az ujját egy STRASBOURG felirat mellé

- Talán igen, talán nem – vont vállat Valgus – az ómagyar térképek sok olyan dolgot is jelölnek, amelyek valójában nincsenek ott. Utakat, tavakat és városokat. Más dolgok pedig hiányoznak a térképeikről, noha a valóságban ott vannak. De folytatnám a tárggyal.

- Persze – Messalla nem volt élénk fantáziájú ember, a vallási szertartásokon is csak módjával vett részt. Az istenek szerencsére nem megértést, hanem egyszerű áldozatot követeltek, Messallának pedig volt elég pénze, hogy megtegye, amit a papok javasoltak.

- Az ómagyarok azt mondják, hogy ezen a területen még egyetlen ómagyar expedíció sem járt, így csak a sötétben tapogatóznak.

- Elhiszed nekik?

- Nyilvánvaló, hogy titkolnak valamit.

- Miből gondolod?

- Ez a föld itt nagyrészt lakatlan, de nem a rossz éghajlata vagy földje miatt. Az ómagyarok érkezésekor nagyon is népes vidék volt. Az ómagyarok jövetele viszont kimozdította a barbárokat a helyükről és a folyó túlsó partján új népek jelentek meg. Azóta ez a rész határvidék és folyamatos a háborúskodás.

- És az új nép az ómagyarok? – kerekedett el a legátus szeme

- Nem legátus, a gallok germánoknak nevezik őket.

- Germánok, még sosem hallottam. – rázta meg a fejét a tábornok

- Én viszont már igen – jelentette ki diadalmasan Valgus – a Herman nevű ómagyar valójában germán!

- Az óriás Herkules és a kisebbik Herman, ugye?

Messalla legátus nem sokat törődött az ómagyarokkal, itt voltak és kész. Valamint futárok helyett egy furcsa gépezettel küldtek üzenetet a más seregtesteknél szolgáló ómagyarok hasonló gépezeteihez.

- Nem legátus, bár észszerűen hangzik. Herkules a kisebbik.

- A fene se érti ezeket az ómagyarokat. Tudj meg mindent a germánokról Valgus, talán hasznos lesz, bár erősen kétlem.

***

Valahol arrafele, túl a római tábor tüzei által megvilágított erdő fáin, ömlött a tenger felé Rajna. Egy másképpen alakuló történelemben a germán mitológia legendás folyama, vagy nem is feltétlen kell másképpen alakulnia a történelemnek, emlékeztette magát Herman. A germánok végülis ott voltak a túlparton, bő évszázaddal azelőtt, mint ahogy korábban lezajlott. A folyót pedig nem izgatta a történelem, ahogy a Lorelei sziklatömbjét se. A név és a forma persze megváltozhat, a lényeg azonban aligha.

A tábor háttérzajába, mely a szokásosnál hangosabb volt, távoli fegyvercsörgés szűrődött be. Messalla tábornok járőröket küldött ki a gallok zaklatására és az elvonulásuk megakadályozásának érdekében. Majd egy éve üldözték Heulfryn-t és illékony seregét, érthető hogy a legátus biztosra akart menni. A gall stratégiája ennek ellenére értelmetlennek tűnt. Ahelyett, hogy egyesült volna valamelyik másik gall törzzsel, ide a senkiföldjére vonult vissza harcosaival és végül tábort vert a hátát a folyónak vetve. Nem az éppen ideális körülmények egy háromszoros túlerőben lévő ellenséggel vívott csatához.

Másrészről, amennyit ki lehetett hámozni a Feldpar-füzetekből a gallok jobban gyűlölték egymást, mint a rómaiakat. Így Heulfryn vert hadának éppen a senki földje jelentette a legnagyobb biztonságot. Herman ezt a betegesnek tűnő szembenállást minden további nélkül el tudta fogadni, márcsak saját népe a teutonok és a kimberek példája alapján is. Sőt ha alaposabban végiggondolva a csata helyszíne is helyénvalónak tűnt. Előttük a rómaiak, a hátuk mögött a Rajna, ebből a helyzetből nincs menekvés. Vagyis a gallok kettőzött erővel fognak küzdeni. Heulfryn pozíciója alighanem megrendülhetett és így minden mindegy…

- Helló Főnök!

Nem lenne szabad ennyire elkalandoznia a gondolatainak, legalábbis nem a gall erdő közepén. Takács Róbert Héraklészt sok mindennel lehetett vádolni, de orvgyilkosból csak egészen béna lehetett volna. Valószínűleg a Dorogi Gőzgépgyár főcsarnokában sem tudott volna észrevétlenül megközelíteni valakit. Legalábbis olyat, aki valamennyire is éber. Egy hegyivadász pedig mindig éber. Legalábbis annak kellene lennie.

- Nos?

- Kétszáz dénárt veszítettem...

- Már mondtam, hogy kifizetem.

-… soha rosszabb befektetést Főnök.

- Vagyis?

- Ahogy mondtam, többször kockáztam ezzel Livius nevű levaes-szel és jó cimborának bizonyultam, vagyis gyakrabban veszítettem, mint nyertem. Kétszáz dénár, egy egész vagyon, még a Liviushoz hasonló elitkatonáknak is.

- És a társainak is, ezt a részét már ismerem a történetnek. A folytatást, ha lehetne.

- Persze a folytatás Főnök, szóval sikeresen elértem, hogy meginvitájanak a levaesek házi kockázására, mert egy balek, pláne egy gazdag balek mindig jól jön.

- A lényegre térnél?

- Azonnal, azonnal – tette fel a kezét a rádiós – csak úgy véltem, jobb ha teljesen felfedem a művelet nehézségeit.

- Mindent értek, piszok nehéz volt.

- Még annál is nehezebb. Nade a lényeg, ahogyan számítottam rá, egy Marcus nevű légionárius jellemgyengének bizonyult. Azért, hogy kézbe foghasson és szétszedhessen egy AMD-t, ő is megmutatta, hogy miért a levaesek a legfickósabbak a római hadseregben.

- ÉS?!

Herman, ahogy a nagy és erős emberek többsége béketűrő volt. Tudta milyen következményekkel jár a haragja, bár momentán hajlandó lett volna vállalni őket.

- 7254-H. Hajnóczy és fia fegyvermanufaktúra, Sziszek. Ahogyan az a másik is, sőt a szám is igen közeli ahhoz, amit Livius puskáján láttam. Ugyan nincs nálam a lista, de ha jól gondolom ezek a puskák jelenleg is a Sziszeki területvédelmi dandár M-zárolt készletéhez tartoznak és egy Száva-menti raktárban porosodnak. Már leszámítva azt a tényt, hogy mégse.

- Vagyis komoly az ügy!

- Határozottan. Vagy spontán Átkerülés történt, vagy pedig több magas rangú tiszt is benne van a buliban. Mind a kettő nemzetbiztonsági ügy.

Kovács Herman százados, aki leleplezte az időszennyező katonatiszteket. Ez biztosan címlapon lesz. Király vagyok, illetve leszek, ha eljön a választás ideje.

- Erről a lehető leggyorsabban be kell számolnunk a parancsnokságnak… holnap a csata után összerakunk egy kódolt jelentést. Amint lehet Esztergomba kell utaznom.

***

Egy újabb kézikocsi gördült be a tábor területére, ismét bőven megrakva sebesültekkel. A gallok már a harmadik, esetleg a negyedik római rohamot verték vissza. A kedélyes mészárlásnak induló küzdelem, ahol a latinok minimum háromszoros túlerőben voltak véres patthelyzetbe torkollott. Noha Hermann határozottan hallott néhány puskalövést is. Ami biztos, hogy a levaesek nem voltak a táborban. A lőfegyver-alkalmazás itt azért nem fajult el annyira, mint a délen, amennyit a parancsnokság elárult még a Parlament is napirendre vette a tolosai csata ügyét. Ahol Fabius Ibericus egy kétszáz puskával felszerelt lövészszázaddal ölte halomra a gallokat, legalábbis néhány jól értesült ellenzéki képviselő szerint.

A hadsereg hivatalból kormánypárti, hogy melyik párt adja a kormányt, az mindegy. Ezt beleverték, de minimum megpróbálták beleverni a tiszti iskolások fejébe. A teutonok királya valószínűleg szintén kormánypárti, elvégre a hatalmát felerészben, a vagyonát teljes egészében Esztergom támogatása révén éri el.

- Ez a Messalla még Varronál is nagyobb segg!

Takács Héraklész Róbert a csata kezdetén elsáncolta magát a tábori bordélyban és szívósan védekezett a római hadsereget kísérő különféle nemi betegségek ellen. A honvédségi ellátmány részét képező koton végülis csak egy volt az ómagyarok bizarr szexuális játékszerei közül. Nem mintha a rómaiakat félteni kellett volna ezen a fronton, szemben a vadember gallokkal, ők civilizált nép voltak. Egy civilizált nép pedig, ha nem is művészetnek, de kifinomult társasjátéknak tekinti a szexet, és nem úgy áll hozzá, mint a bagzó nyulak. A rómaiak egyébként egész Európa legszaporább népét alkották, legalábbis a hírszerzés tájékoztatása szerint, és hacsak nem hódítanak meg újabb termékeny földeket a termékeny feleségeik számára, akkor a Köztársaság történetének legsúlyosabb válságával kell számolniuk. A hírszerzési tájékoztatás meglehetősen pontos volt, alig egy évvel később, javában a Galliai-háború közepén, Róma városán erőszakhullám söpört végig, előidézve a Köztársaság legsúlyosabb válságát. Nagy valószínűséggel elkeverhettek valami papírt, az elemzők még a vasútnál is pontatlanabbak voltak.

- Mert?

- Már órák óta tart a csata, de eddig még csak sebesültekkel megrakott szekereket látok a rabszolgák hosszú menetoszlopa helyett.

Valójában nem volt kirívóan sok sebesült. Mondjuk az is igaz, hogy a csata hevében más dolga is volt a katonáknak, mint társaik biztonságba helyezése. Másrészről a mostani összecsapás sokkal inkább ostrom volt semmint csata, a létszámfölényben lévő rómaiak ott és akkor támadtak, ahol és amikor csak akartak, a gallok meg örülhettek, ha a védekezésre elegendő erejük maradt. Így hát a rómaiak a sikertelen támadások után visszavonulhattak és újraszerveződtek, miközben szanitéceik kezelésbe vehették a sebesülteket. Vagy legalábbis Hermann így csinálta volna.

- Annyira nincsenek sokan, nekem úgy tűnik, Messalla legátus inkább spórolni akar az emberélettel. Amiben igaza van, Heulfryn helyzete reménytelen. Feltéve, hogy nem varázsol elő valahonnan húszezer katonát.

- Az itt meglehetősen nehéz lesz, a semmi közepén a gallok és a germánok területének a határán. Feltéve, hogy a derék Heulfryn nem ismer valami druidatrükköt. – röhögött fel a rádiós.

- Aligha hiszem, hogy bármilyen druidatrükk segítene rajtuk. Az összefogás esetleg, ahogy a déliek leművelték.

Tolosa valóban meglepetés volt, a kelták egyszerűen képtelenek voltak összefogni. Még halálos veszedelem esetén se. Ezt még egy sorállományú emancipátor is tudta. Aztán ehhez képest kiállították a legnagyobb sereget Brennus király bukása óta. Aztán persze veszítettek sokkal inkább a széthúzás, mint a római sereg puskái miatt. Az otthoniakat persze ez nem érdekelte. Csak a puskák. Ómagyarország technikai fölényének és így fennmaradásának a kulcsa. Mintha az antiknak a legkisebb esélye lett volna az ómagyar fegyverekben alkalmazott füstnélküli lőpor lemásolására. Még a teutonokhoz hasonló szövetséges népek is csak annyira voltak képesek, hogy az Esztergomból érkező alapanyagokból lőszert gyártottak. A Köztársaságnak persze több erőforrás állt a rendelkezésére, de Liptószentmiklóson így is könnyebben lehetett hozzájutni a fejlett technológia ilyen-olyan megtestesüléseihez, mint Rómában. Azonban, ha a fejesek aggódtak az anti kézre került lőfegyverek miatt, akkor neki ehhez kellett alkalmazkodnia.

- Hová mész?

A rádiós-térképész faképnél hagyta és határozott léptekkel elindult. Gyanúsan abba az irányba, ahol a minden védelmet nélkülöző tábori bordély állt.

- Folytatom a nyomozást, ahogy megkértél rá tegnap.

- A felettesek egyrészről nem kérni szoktak.

- Uram, igen uram! – vágta magát vigyázzba Héraklész.

- Eredmény?

- Cornelius Gracchus centurio rendszeresen látogatja Drusillát. Amúgy igaza van. – kacsintott a térképész – folytathatom a vizsgálódást uram?

Nem várta meg a választ.

Tisztavérű átkerült volt, ugyan nem mondta ki, de egy félantinak nem lehetett tekintélye előtte, akkor sem, ha a felettese volt. Az otthoniakkal máshogy lenne, ők tisztelnék, mint az ő vérükből való királyt. Bár egy királynak az átkerültekkel is éreztetnie kell, ha nem is a hatalmát, de legalább a fontosságát. Egyelőre azonban még nem király.