Dunai Aiden szép nyugodtan kihúzott egy szál cigarettát és akkurátusan meggyújtotta. Ráért. Ez a beszélgetés sokkal-sokkal fontosabb volt a két bőrkabátosnak, mint neki. Nem is értette, hogy mit gondolt ez a két ürge, Kefebajusz és Tüskehaj őrmester, talán azt, hogy összeszarja magát az ócska regényeket idéző stílusuk, a rossz öltözetük és a minisztériumi belépőjük kapcsán. Ómagyarországon persze nem volt ritka, hogy valaki „átkerült”, nem egy esetet éppen ők nyomoztak ki. Viszont a Hídlap segédszerkesztője, és éppen a választási kampány idején. Nem, ennyire még a nagyvenes puccs során létrejött új hatalmi elit sem volt hülye. A két bőrkabátos egyre kényelmetlenebbül érezte magát, helyes, az idő az ő oldalán volt. Felesleges is lett volna megszólalnia.

Csendben az iroda végében álló bárszekrényhez lépett, egy darabig nézegette az üvegeket. A Neszmély Brandy nyert, egy kicsit lötyögtette a pohárban a drága italt. Karriert csinált, az öregapja még a trágyát takarította a Gellérthegyen, manapság ezt persze úgy mondják, hogy Cadifor kíséretéhez tartozott, de mindenki tudta, hogy általában milyen funkciókat töltöttek be ezek a „X.Y nagyember környezetében” fellelhető ősök. Az unoka ellenben Ómagyarország egyik vezető napilapjának segédszerkesztője, és ha jövőre az öreg Tóth nyugállományba vonul akkor főszerkesztője. És Neszmély Brandy-t kortyolgat, miközben két kormányügynököt várakoztat. Szép az élet, na.

- Nos? – törte meg a csendet.

A végén még itallal kellett volna kínálnia őket. Persze pontosan tudta, hogy miről van szó. Az albertisták, persze az egész albertizmus totál kiüresedett és manapság már csupán annyit jelentett, hogy aki a körön belül van, elég sok mindenre hajlandóak voltak a hatalom megtartásáért. Még egy 40-es puccsot nem vállaltak volna be, de azért a választással szívesen trükköztek. Pláne a puszta közepén lévő körzetekben. Az Átkerült Területen mondjuk nehezebb volt, magasabb emancipációs szintű népesség, más igényekkel… ahogy az elmúlt nyolc választást ezt is el fogják bukni itt, a huszonhat, gondosan megrajzolt körzetből talán ha tizet behúznak. Másrészről ez viszont nagyrész mindegy volt, mert az alacsonyabb emancipációs szintű vidéken többnyire becsalják magukat és végül mégis ők adják a kormányt. A holnapi sztori viszont zaftosnak ígérkezik, több száz emancipációs szint törlésére ítélt bűnözőt vettek fel a névjegyzékbe. Számítani sajnos nem fog. Legfeljebb a távoli jövöben.

A közeljövő forgatókönyvét meg ismerte, a minisztériumi verőleg… pardon tisztviselők megpróbálják fenyegetéssel jobb belátásra bírni, amit ő persze nem fog hagyni. Aztán az egészből nem lesz semmi, mert az ellenzék egyik legfontosabb napilapjának a segédszerkesztőjének a megverése még az eredetinél is negatívabb hír lenne.

- Nemzetbiztonsági ügyről van szó – szólalt meg a Kefebajusz.

- Mint mindig – mosolyodott el Aiden. Jó ez a brandy.

- Fontos információk szivárogtak ki, amiknek nem kellett volna. Elvárjuk az együttműködését. – folytatta Tüskehaj.

- Mint mindig.

Melyik lehetett vajon a főnök? Egyáltalán mit keres itt ez a két szerencsétlen? Ennyire nincs embere Zelemannak? Az jó, úgy látszik egyre cikibb ezzel a kormánnyal együtt dolgozni. Mégsem hiába írják azokat a cikkeket.

- A forrására lenne szükségünk – nyögte ki Kefebajusz.

- Hát…

Egy húzásra felhajtotta a maradék brandy-t.

-… legalább nem kertelnek. Amikor legutóbb ránéztem a Közlönyre akkor még nem vonták vissza a Sajtótörvényt. Tehát miért is adjam ki a forrásomat? És az összeset vagy csak egy konkrét forrást? Nem mintha bármelyik neve is magukra tartozna.

- Hadititok – somolygott Kefebajusz.

- Hát, ha nem árulják el nekem úgy is jó – felelt Aiden és felvette a cigarettáját – viszont amikor ez a szál leég, én veszem a kalapom és hazamegyek.

- Úgy értem hadititok kiszivárogtatása. Az pedig az Alkotmány előírásai alapján nem esik a sajtószabadság hatálya alá.

- Úgy – vonta fel a szemöldökét az újságíró – manapság már hadititoknak számít, ha elítélt bűnözőknek visszaadják az emancipációs szintjét? Milyen hőstettet hajtottak végre ezek a derék legények ezért a jutalomért? Antikat erőszakoltak az állam érdekében? Bányászokat vertek? Elvágták valami akadékoskodó alak torkát? Uraim köszönöm, de erre nincs időm.

- He?

Kefebajusz úgy csinált, mint aki valóban meglepődött, bár ha éppen olyan jók voltak színlelésben, mint minden egyéb területen…

- Milyen bűnözők és milyen emancipációs szintje? – tette hozzá Tüskehaj.

Mindegy, ha akarnak valamit majd szólnak.

- Mi valójában emiatt vagyunk itt.

Tüskehaj ujja a tegnapi lap harmadik oldalának alján egy nyúlfarknyi cikkecskén nyugodott.

- Már egy hete nincs hír, a Galliába küldött rádiós osztagról. – olvasta fel Aiden a címet.

- A római követ tajtékzik és azonnali tájékoztatást vár, a külügy meg attól tart, hogy megismétlődnek a tavaly tavaszi események. A Köztársaság politikai rendszere újra a forrpont közelébe került.

Elfertőzheti-e vajon az egyik köztársaság a másikat? Lehet, hogy ez a hír tényleg fontosabb, mint a bűnözők emancipációs szintje. A lehető leghamarabb kapcsolatba kell lépnie Vámosival… persze nem most, egy ennyire primitív trükknek azért nem dől be. De a lehető leghamarabb.

- Fogalmam sincs mit tehetek önökért. Amint látják a cikket egy „D” nevű szerző jegyezte, próbáljanak meg vele beszélni. Engedelmükkel zárnék.

***

- Tehát még egyszer, Újvári és főhadnagy.

- Igen – felelt a hang a telefonban.

- A pilóta pedig, egy pillanat Krecsmár Ferenc, eszerint zászlósi rangban szolgál.

- Igen. – a másik nem volt valami bőbeszédű

- És Bolyáki kapitány semmi esetre sem tud partra szállni?

- Ahogyan már mondtam nem. A szolgálati szabályzat határozottan kimondja, hogy a kapitány csak különösen indokolt esetben hagyhatja el a hajót, amennyiben nem ómagyar felségterületen tartózkodunk.

- Ezesetben egy tengerészgyalogos kísérheti magukat. Szigorúan csak egy. Küldtem magukért egy szekeret, kb. két óra múlva érkezik meg Ostiába. Minden világos Újvári főhadnagy?

- Igen.

- Csodás, akkor legközelebb majd személyesen.

Fáradtan akasztotta a helyére a rádió beszélőjét, majd gondosan ellenőrizte, hogy kikapcsolta-e a mikrofont.

- A kurva anyátokat azt!

A hivatalosan baráti látogatáson Ostiaban tartózkodó ÓmHH Esztergom romboló tisztjeinek láthatóan halvány segédfogalma sem volt arról a finom politikai játszmáról, amelyet az egyre erősebb és arrogánsabb Köztársaság elitjével voltak kénytelenek eltáncolni a követség alkalmazottjai. Marcus Procopius Securis praetor egyike volt azoknak, akik Ómagyarország barátainak számítottak Rómában, akármit is jelentsen ez a szókapcsolat. A rómaiak akartak szívességet kérni, nem meglepő, hogy egy szövetségest küldtek. De egy olyan szövetségest, aki kellő magasságban és kellő politikai súllyal bírt. Erre ómagyar részről… egy főhadnagyot vetünk be. És a pilóta, nagyon remélte, hogy nem anti, a neve alapján éppen lehetett volna, bár a felvidéki keltákat többnyire egyszerűen Tóthnak nevezték el és nem ilyen bonyolult szlovák neveket adtak nekik.

A követségi titkár egy pillanatra elgondolkodott, hogy visszahívja a rombolót és megkéri ezt az Újvári nevű fószert, hogy szerezzen egy kapitányi egyenruhát és hozzon négy tengerészgyalogost magával, de aztán letett róla. A rómaiak kínosan pedánsak voltak az etikettben és pontosan tudták, hogy kik az aktuális ómagyar magisztrátusok. Nem kellett olyan sok embert számon tartaniuk: Ómagyarország elnöke, aki soha nem járt még lépett a Köztársaság földjére és várhatóan nem is fog tíz„lictor”-ból álló kíséretre, Fiume kormányzója és a nagykövet kilencre, a rombolók kapitányai négyre, a kisebb hajók kapitányai és az első tisztek pedig egyre voltak jogosultak. Cserébe az esztergomi római követség őrségét egy olyan tűzfegyverekkel felszerelt, hivatalosan az esztergomi rendőrség alárendeltségébe tartozó, de római polgárokból álló egység védhette, melynek tagjai vállalták, hogy soha nem hagyják el Esztergom területét.

Mindegy, ezzel azt Újvárival úgyse tud mit tenni, Marcus Procopius Securisnak be kell érnie egy főhadnaggyal. Meg persze az alapértelmezett Rozsnyói nagykövettel.

Egyébként meg a buzi latinja is bekaphatja. Éles fájdalom hasított a szemébe, ahogy kilépett a rádiós szobából. Aztán, egy másodperc késéssel az agya mélyéig hatolt. Évek óta Rómában élt, de még most sem szokta meg a fényt, a Nap, az ég, a föld, az épületek minden egészen más volt, mint Esztergomban. Még a levegőben szálló por is ragyogott. Mondjuk a vérnyomása se volt az igazi.

Lassan eloszlott a köd és a fájdalom is kitisztult.

- Manyika drága, hogy az a mennybéli magasságos Úristen forgatná meg hétszer a kóchengeres faszán! Ezt most mégis, hogy?

A megszólított, eredendően egy görög származású háztartási rabszolga, akit két vagy három éve vett meg és szabadított fel a követség, értetlenül bámult a titkárra.

- Háthogy a vacsorához ma este…

- Mielőtt folytatnánk, döntsük el, én vagyok a hülye vagy inkább maga?

 Zimay Tibor követségi titkár nyugtázta, hogy az előbbi pillanatnyi vakságnak előnyei is voltak.

- Hát úgy gondol…

- Nenenene ne, tisztázzuk a munkaköröket! Én gondolkodok, maga meg visszaviszi ezt a húszliteres rozsdamentes fazekat és helyette kihoz helyette egy húszliteres, zománcozott bográcsot. Onnan lehet megismerni, hogy ilyen kis akasztója van. És zománcozott nem pedig rozsdamentes. Világos?

- Asszem.

A Manyika nevű görög ex-rabszolga a sírás határán volt, amitől a titkár egy kicsit jobban érezte magát.

- Mooost! – üvöltötte le a nőt.

A görög szipogva távozott.

- Hülye istenbarma – közölte a nő távolodó hátával, a fogai között szűrve a szavakat.

Valójában megnyugodott. Amennyire a mai nap lehetséges volt. A lehetőségekhez képest mindent elrendezett, a praetor az ómagyar gasztrokultúra nagy rajongójának számított, a városfürkész szerint többször is vásárolt krumplit. Elvileg súlyos időszennyezés mind a vevő, mind az eladó részéről. Sőt állítólag „titokban” még a termesztésével is próbálkozott, eddig nem sok sikerrel. Ez annál is súlyosabb időszennyezés volt, de manapság már senkit se érdekelt. Igazából, ha nem volt valami politikai leszámolnivaló akkor a régieket se foglalkoztatta annyira. Vagy legalábbis Zimaynak úgy tűnt az öregek elbeszélései alapján.

Mindesetre most annyi paprikás krumplit zabálhat amennyi csak belefér. Igazi, ómagyar recept alapján készült nokedlivel és valódi bicskei kolbásszal. A titkár szájában összefutott a nyál. Feltéve, hogy valamelyik marharépa nem tolja el. Rozsdamentes fazék, te jó ég, honnan jöhetett az ötlet, hogy bográcsozáshoz rozsdamentes fazekat használni.

A sör! Üveges Tatabányai Világos, a földkerekség legjobb söre, különösen hűtve. Amilyenek az emberei biztosan elfelejtették és helyette valamelyik kemencét töltötték fel vele, vagy legalábbis elől hagyták hagy tűzzön rá a Nap. Ha valamit nem személyesen csinált meg azt biztosan eltolták, úgyhogy a sör tárolását személyesen fogja ellenőrizni.