Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (35) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) hamilkar barkasz (1) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (2) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

A Galliai-háború 20.

2017.12.08. 08:30 | bz249 | 5 komment

Dunai Aiden szép nyugodtan kihúzott egy szál cigarettát és akkurátusan meggyújtotta. Ráért. Ez a beszélgetés sokkal-sokkal fontosabb volt a két bőrkabátosnak, mint neki. Nem is értette, hogy mit gondolt ez a két ürge, Kefebajusz és Tüskehaj őrmester, talán azt, hogy összeszarja magát az ócska regényeket idéző stílusuk, a rossz öltözetük és a minisztériumi belépőjük kapcsán. Ómagyarországon persze nem volt ritka, hogy valaki „átkerült”, nem egy esetet éppen ők nyomoztak ki. Viszont a Hídlap segédszerkesztője, és éppen a választási kampány idején. Nem, ennyire még a nagyvenes puccs során létrejött új hatalmi elit sem volt hülye. A két bőrkabátos egyre kényelmetlenebbül érezte magát, helyes, az idő az ő oldalán volt. Felesleges is lett volna megszólalnia.

Csendben az iroda végében álló bárszekrényhez lépett, egy darabig nézegette az üvegeket. A Neszmély Brandy nyert, egy kicsit lötyögtette a pohárban a drága italt. Karriert csinált, az öregapja még a trágyát takarította a Gellérthegyen, manapság ezt persze úgy mondják, hogy Cadifor kíséretéhez tartozott, de mindenki tudta, hogy általában milyen funkciókat töltöttek be ezek a „X.Y nagyember környezetében” fellelhető ősök. Az unoka ellenben Ómagyarország egyik vezető napilapjának segédszerkesztője, és ha jövőre az öreg Tóth nyugállományba vonul akkor főszerkesztője. És Neszmély Brandy-t kortyolgat, miközben két kormányügynököt várakoztat. Szép az élet, na.

- Nos? – törte meg a csendet.

A végén még itallal kellett volna kínálnia őket. Persze pontosan tudta, hogy miről van szó. Az albertisták, persze az egész albertizmus totál kiüresedett és manapság már csupán annyit jelentett, hogy aki a körön belül van, elég sok mindenre hajlandóak voltak a hatalom megtartásáért. Még egy 40-es puccsot nem vállaltak volna be, de azért a választással szívesen trükköztek. Pláne a puszta közepén lévő körzetekben. Az Átkerült Területen mondjuk nehezebb volt, magasabb emancipációs szintű népesség, más igényekkel… ahogy az elmúlt nyolc választást ezt is el fogják bukni itt, a huszonhat, gondosan megrajzolt körzetből talán ha tizet behúznak. Másrészről ez viszont nagyrész mindegy volt, mert az alacsonyabb emancipációs szintű vidéken többnyire becsalják magukat és végül mégis ők adják a kormányt. A holnapi sztori viszont zaftosnak ígérkezik, több száz emancipációs szint törlésére ítélt bűnözőt vettek fel a névjegyzékbe. Számítani sajnos nem fog. Legfeljebb a távoli jövöben.

A közeljövő forgatókönyvét meg ismerte, a minisztériumi verőleg… pardon tisztviselők megpróbálják fenyegetéssel jobb belátásra bírni, amit ő persze nem fog hagyni. Aztán az egészből nem lesz semmi, mert az ellenzék egyik legfontosabb napilapjának a segédszerkesztőjének a megverése még az eredetinél is negatívabb hír lenne.

- Nemzetbiztonsági ügyről van szó – szólalt meg a Kefebajusz.

- Mint mindig – mosolyodott el Aiden. Jó ez a brandy.

- Fontos információk szivárogtak ki, amiknek nem kellett volna. Elvárjuk az együttműködését. – folytatta Tüskehaj.

- Mint mindig.

Melyik lehetett vajon a főnök? Egyáltalán mit keres itt ez a két szerencsétlen? Ennyire nincs embere Zelemannak? Az jó, úgy látszik egyre cikibb ezzel a kormánnyal együtt dolgozni. Mégsem hiába írják azokat a cikkeket.

- A forrására lenne szükségünk – nyögte ki Kefebajusz.

- Hát…

Egy húzásra felhajtotta a maradék brandy-t.

-… legalább nem kertelnek. Amikor legutóbb ránéztem a Közlönyre akkor még nem vonták vissza a Sajtótörvényt. Tehát miért is adjam ki a forrásomat? És az összeset vagy csak egy konkrét forrást? Nem mintha bármelyik neve is magukra tartozna.

- Hadititok – somolygott Kefebajusz.

- Hát, ha nem árulják el nekem úgy is jó – felelt Aiden és felvette a cigarettáját – viszont amikor ez a szál leég, én veszem a kalapom és hazamegyek.

- Úgy értem hadititok kiszivárogtatása. Az pedig az Alkotmány előírásai alapján nem esik a sajtószabadság hatálya alá.

- Úgy – vonta fel a szemöldökét az újságíró – manapság már hadititoknak számít, ha elítélt bűnözőknek visszaadják az emancipációs szintjét? Milyen hőstettet hajtottak végre ezek a derék legények ezért a jutalomért? Antikat erőszakoltak az állam érdekében? Bányászokat vertek? Elvágták valami akadékoskodó alak torkát? Uraim köszönöm, de erre nincs időm.

- He?

Kefebajusz úgy csinált, mint aki valóban meglepődött, bár ha éppen olyan jók voltak színlelésben, mint minden egyéb területen…

- Milyen bűnözők és milyen emancipációs szintje? – tette hozzá Tüskehaj.

Mindegy, ha akarnak valamit majd szólnak.

- Mi valójában emiatt vagyunk itt.

Tüskehaj ujja a tegnapi lap harmadik oldalának alján egy nyúlfarknyi cikkecskén nyugodott.

- Már egy hete nincs hír, a Galliába küldött rádiós osztagról. – olvasta fel Aiden a címet.

- A római követ tajtékzik és azonnali tájékoztatást vár, a külügy meg attól tart, hogy megismétlődnek a tavaly tavaszi események. A Köztársaság politikai rendszere újra a forrpont közelébe került.

Elfertőzheti-e vajon az egyik köztársaság a másikat? Lehet, hogy ez a hír tényleg fontosabb, mint a bűnözők emancipációs szintje. A lehető leghamarabb kapcsolatba kell lépnie Vámosival… persze nem most, egy ennyire primitív trükknek azért nem dől be. De a lehető leghamarabb.

- Fogalmam sincs mit tehetek önökért. Amint látják a cikket egy „D” nevű szerző jegyezte, próbáljanak meg vele beszélni. Engedelmükkel zárnék.

A Galliai-háború 19.

2017.12.07. 08:40 | bz249 | Szólj hozzá!

Legfeljebb húsz kilométert tehettek meg, talán még kevesebbet, a nagy részét ráadásul girbegurba vadcsapásokat követve. Vagyis légvonalban még szánalmasabb volt az eredmény. Viszont végre védve voltak, az egyelőre fiktív, germán lovasságtól és magától a főseregtől is. Másrészről persze csupán negyvenheten voltak. Ideértve a hordágyon fekvő és még mindig kába térképészt is, akinek a harcban legfeljebb lövedékként lehetett volna hasznát venni. Úgyhogy, ha a Vogézek erdei ellenséges szándékú gallokat rejtettek, akkor még komoly csapdára sem volt szükség a kicsiny csapat ellen. Mégis a hegység jelentette az egyetlen esélyt. A germán horda, melynek létszámát valahová húsz- és kétszázezer közé becsülték, számára az egyetlen járható utat a Vogézek és az Eifel hegység közötti relatíve sík vidék alkotta. Ha pedig a vezérük képzett harcos volt, és figyelembe véve a civilizáció ezen fokán álló népekre jellemző meritokratikus katonai kiválasztási rendszert, ez jogos felvetésnek tűnt, alighanem felderítőket fog kiküldeni a feltételezett haladási irányba. Közvetlenül azután, hogy kijózanodtak. Egy ilyen húsz-harminc lovasból álló egység ellen pedig a maroknyi légiós számára a harc, legalábbis kétes kimenetelűnek tűnt.

- Na?

- Severus szerint túl fogja élni.

Mutatott Valgus egy ráncos képű katonára, aki, mint Herman megtudta, már Gallia Cisalpina meghódításakor is seregben szolgált. Nem volt ugyan „orvos”, nem mintha egy római orvos olyan sok mindent tehetett volna, de azért látott már elég sebesültet. Másrészről simán hazudhatott is. De, amennyire Herman meg tudta ítélni, a térképész egyetlen életfontosságú szerve sem sérült meg. Szerencséje volt a tábort, fiatal, tapasztalatlan és rosszul felszerelt harcosok támadták meg. A furkósbot ugyan csúnyán összezúzta a vállizületet, és a fejre mért ütés a sisak ellenére is kemény lehetett, merthogy Héraklész a csata óta nem tért magához… de élt. Egy kard vagy egy balta egy az egyben levágta volna karját és öt percen belül elvérzik. Persze ha nem ezek a gyengén felszerelt segédcsapatok ütnek rajta a táboron, akkor mind halottak lennének.

A csata előrehaladtával Messalla tábornok minden tartalékot bevetett, a járőrökre többé nem volt szükség, a gallok nem menekülhettek el. A négy római táborban csupán a sereget kísérő ilyen-olyan mesteremberek és természetesen a „mesterasszonyok”, a sebesültek és egy maroknyi katona maradt. Utóbbiak egyfajta rendészi szerepkörben. A táborokat összekötő utakon gyakorlatilag senki. A germán derékhad egészen az utolsó pillanatig rejtve maradt, és amikor északnyugati irányból belerobbant a római hadseregbe a légiók hadrendje összeomlott. Nem csoda, a Heulfryn ellen küldött csapatokat nagyrészt frissen toborzottak alkották, többen a márciusi zavargások után elfogadott hitelestörvény után csatlakoztak a sereghez. A légiók maradványa egy rendezetlenül menekülő masszává változott. Legalábbis, aszerint, amit Herman a maga alapszintűre felfejlődött latinjával megértett a Lucius nevű katona beszámolójából.

A germán főerővel párhuzamosan a segédhadak átkarolták a csatateret, hogy felszámolják a táborokat és levadásszák a menekülőket. Nem volt valami kifinomult haditerv, de a sikert nem kell megmagyarázni. A germánok és Heulfryn galljai kvázi totális győzelmet arattak. Illetve totális győzelmet arattak, ez a negyvenhét túlélő és a Lugdunum felé vánszorgó hasonló létszámú, csak még leharcoltabb csapat csupán annyit jelentett, hogy pl. ő Kovács Herman hadnagy nem szenvedett totális vereséget, mert, egyelőre legalábbis élt.

- Viszont…

- Viszont?

- Az a nagy helyzet, hogy ez a hegység önmagában is elég problémát jelent. Egy magatehetetlen sebesült nélkül is. Megértem, hogy az ómagyarok senkit sem hagynak hátra.

- Nem Valgus, nem érted meg. Én vagyok ennek a Galliába küldött ómagyar katonák vezetője. Vagyis, ha Takács Héraklész Róbert elesik az az én felelősségem. De kérdezek valamit. Ha Messalla tábornok itt állna, mi lenne az első dolga?

- Úgyérted, ha túléli a csatát?

- Pontosan.

- Gondolom, a gyomrába döfné a kardját, hogy megvédje a családját a szégyentől.

Herman egyetértően bólintott.

- Ha nem mentem meg, vagy legalább nem teszek meg minden tőlem telhetőt a térképész megmentéséért akkor hadbíróság elé állítanak, és alkalmatlanként kidobhatnak a seregből. Másrészről, hogyha egy római tiszt példátlan bátorságot tanúsítva megmenti egy ómagyar katona életét… gondolom sejted, hogy ez semmiképpen sem okoz hátrányt a római tisztnek.

- Feltéve, hogy időben elérjük Varro seregét. – morfondírozott Valgus.

- El fogjuk, a germánoknak semmi okuk sietni, szétverték az egyetlen valamirevaló hadsereget kétszáz kilométeres körzetben.

- Legyen hát.

Még egy napot nyert. Feltéve, hogy a vén Lucius Severusnak igaza volt és a térképész túléli. De túl fogja élni, mert úgy kell lennie és kész!

A Galliai-háború 18.

2017.12.06. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

 

Jó három-négy kilométernyire voltak az eredeti táborhelytől. Itt gyűlt össze a római hadsereg maradéka. Talán százan-százötvenen lehettek, egyharmaduk többé-kevésbé egészséges, egyharmaduk könnyebben a harmadik harmad pedig súlyosan sebesülve. Hermann ugyan elvesztette az időérzékét, de úgy tűnt számára, hogy már órák óta nem érkezett újabb leginárius. Ennyi maradt a két légióból, Pyrrhos háborúja óta nem szenvedett ekkora vereséget Róma.

- Valgus! – kiáltott a római összekötőtiszt után

Az utászok parancsnoka összerezzent a magyar szó hallatára. A tekintete üveges volt, mint az M1-nél fogságba ejtett kelták a fényképen… gránátnyomás, jutott eszébe a szó, csakhogy itt a germán seregnek nem voltak nehéztarackjai.

- Minden főtiszt mortis – felelt a római latin-magyar keveréknyelven – én vagyok a reliqua legio parancsnoka.

Egy másik római lépett oda és egy Hermann számára túl gyorsan és ismeretlen dialektusban elővezetett latin mondatokat vetett oda a légió maradványának parancsnokának. Hermann felismerte a fickót, Marcus volt a jellemgyenge leaves. Valami olyasmit magyarázott, hogy most azonnal el kell menniük, nincs több túlélő.

- Igen – bólogatott Valgus – a germánok előbb-utóbb ... és akkor mi is … .

A szövegkörnyezet alapján az ismeretlen szavak a „kijózanodnak” és a „meghalunk” lehettek. Viszont egy ilyen leharcolt társaság éppen annyira alkalmatlan volt a menekülésre, mint a harcra. Vagyis a logikus megoldás.

- Adj nekik kardot, aki nem képes megtenni, annak …

Válaszolta meg Valgus Hermann kimondatlan és Marcus kimondott kérdését.

- Az ómagyar?

Ez volt az a Marcus, aki megmutatta a puskát Héraklésznek, vagyis az a tény… a térképész biztosan fontos nyomra akadt. Másképpen mi értelme lenne.

- Az ómagyarhoz semmi közöd! – csattant fel.

- Nekem is a barátom volt, de nézz rá, Esztergomban túlélné. Ha lenne egy egész légiónk, benne a kirurgusokkal akkor talán. De most ez van. – mutatott körbe Valgus – Semmit sem tudunk tenni érte. És ő is csak annyit tehet értünk, hogy nem akadályoz minket.

- Nem! – vágta rá Hermann.

Az ómagyar honvédség nem szokta hátrahagyni az embereit, különösen nem egy képzett műszaki katonát, aki egyébként tisztavérű átkerült volt. És nem mellesleg tudott valamit, ami miatt a római lövész halottnak szeretné látni.

- Herman – mintha valamennyit mintha tisztult volna Valgus tekintete – most csak egy dolog számít, Varronak és a sereg többi részének értesülnie kell a germánok jelentette veszedelemről! Még nem tudom, hogy hetven-nyolcvan egészséges emberrel hogyan vágok át a pusztaságon. Egy halom sebesülttel viszont egészen biztosan sehogy.

- Ezért nem hagyhatod itt Héraklészt!

- Van egy másik rádiótok is?

A biztonság kedvéért mind a két kézigránátját behajította a sátorba. Ezzel ugyan elég világosan jelezte, hogy a sátor fontos. A rádió és a térképek megsemmisítése vagy legalábbis súlyos megrongálása viszont elsőrendű fontosságúnak számított, és akkor hirtelen nem jutott okosabb ötlet az eszébe. Igazság szerint azóta sem. Nem mintha a rádió felrobbantása körül forgott volna a nap.

- Nincs.

- Ezesetben nem tudom miben lehetne a rádiós a segítségünkre. Marcus még ne!

A levaes csalódottan lökte vissza a kardot a hüvelybe.

- Egyrészről… a massiliai incidens óta komolyan veszik a rádiós fegyelmet. Vagyis, ha az elkövetkező öt napban nem jelentkezünk be, akkor Varro rádiósai tudni fogják, hogy valami történt velőnk és kereső csapatokat fognak kiküldeni.

- Tudtommal a légió még nem áll ómagyar parancsnokság alatt.

- Igaz, szóval javaslatot tesznek Varronak, hogy küldjön ki felderítőket.

- Amit Varro el fog utasítani!

Ennyitől rendbe lehetne jönni? A tény, hogy tervet kellett készíteni és cselekedni, úgy látszik, visszazökkentette a centuriot a félig katatón állapotból. Persze most nem Valgus lelkiállapota a legfontosabb, hanem az, hogy életben kell tartania a rádióst. Mert valamiért az a római végezni akar vele.

- Miért tenné?

- Mert ő a legátus és egy legátus nem ugrik az ómagyarok pökhendi utasításáraira. Ha én lennék a helyében, én sem tenném meg. De ha meg is teszi, milyen segítséget jelent a térképész?

- Éppen ezt. Hogy akarsz képzett térképész nélkül eljutni Párizsig?

A Galliai-háború 17.

2017.12.05. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

A köpenyét teljesen átitatta a saját izzadsága és a térképészből szivárgó folyadék. Ha valamennyire felfogta volna a körülötte zajló eseményeket, akkor esetleg zavarta volna szagfelhő. Az adrenalin azonban felerősített bizonyos érzékeket, de eltompított másokat. Többek között a fáradtságot. No nem mintha a Héraklész Róbert olyan nehéz lett volna. Különösen így félig ruhátlanul.

Mellé.

A primitív hajítódárda, valójában csak egy hegyes karó, jó másfél méterrel kerülte el.

A térképész teste a földre hullott.

Három harcos. Alig ötven méterre, akármennyire nem érezte a súlyát, a magatehetetlen test mégiscsak lelassította.

Az övén ott fityegett a pisztolya. Még tele volt.

A lövés hangja ugyanakkor további germánokat vonzhatott volna ide.

Feltéve, hogy voltak a környéken.

A római tábort elözönlő horda mérete alapján bőven lehettek hallótávolságon belül.

Megint mellé. Ha találna, sem feltétlen jelentene gondot.

Az ellenséges harcosnak persze igaza volt. Egy ilyen hegyes bot nem sokat ér, kár spórolni vele.

A germánok szétváltak.

Az egyikük egy rövid nyelű gladius szorongatott. Már most győztes volt.

Feltéve, ha túléli.

De nem fogja.

Láthatóan fogalma sem volt a fegyver hatékony forgatásáról. Egy tuskó gall ellen valószínűleg fölényben lenne. Egy ómagyar határvadász viszont reggelire megeszi.

Amint a veszélyesebbnek látszó ellenfelekkel végzett.

A Kárpátok túlsó felén élő kimberek vassisakot hordtak. A szolgálati jégcsákányt erre méretezték.

A halántékra mért ütés legfőbb előnye, hogy csont kilencven százalék eséllyel apró szilánkokra hasad. Utána már csak a lágy részek maradnak, abban pedig nem akad el a fogazott fej.

A kardosnak a lábra kellett volna mennie. A római láncing még akkor is megfogta volna a pontatlan vágást, ha véletlenül talál.

Becsületből félreütötte.

Aztán a fickót is.

A csákány nem hajítófegyvernek készült.

De egy méterről, egy földön fekvő célpont ellen megfelelő.

A harmadiknak gyorsabbnak kellett volna lennie és kihasználni azt a bő tíz másodpercet amíg ezzel a kettővel foglalatoskodott.

Most már a menekülés lett volna az észszerű cselekvés. Ugyanakkor ilyen felfokozott idegállapotban a primitív ösztönök veszik át az irányítást.

A lövés közel sem lett olyan halk, mint szerette volna.

De ezen már kár filozofálni.

A jó másfél kilométerre tomboló erőszak bőven elég háttérzajt adott, ahhoz, hogy a félmeztelen germán hasába tolt pisztoly tompa puffanása gond nélkül beleolvadhasson.

A kardos még mozgott. De már csak egy kicsit.

Kihúzta a hátából a csákány és tarkón vágta.

Ettől abbahagyta a fickándozást.

A fák között egy római katona vörös köpenye tűnt fel. A létező legrosszabb álca. De úgy tűnik nem érdekelt senkit.

Ránézett a pihegő térképészre. A saját vérében és szarjában fetrengett. És nem mellesleg alig élt.

Hermanra rátört a hányinger. Nem ez volt az első csatája. Még csak nem is az első mészárlása. A határon kegyetlen az élet, ha tehetnék a kimberek is megölnék, megerőszakolnák és rabszolgának hurcolnák el a teuton és ómagyar nőket és gyerekeket. A határvadász egységek tagjai megtehették. A tisztek általában nem, ők többnyire csak épp máshol voltak, amikor megtörtént. Ha Esztergomban nagyon morgolódtak, akkor meg is büntették a vétkest.

Viszont eddig mindig a győztes oldalon volt.

Kivéve ma.

 

A Galliai-háború 16.

2017.12.04. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

A gall feje ernyedten csüngött a nyakán, már harmadszor ájult el.

- Vizet! – üvöltött a kínzókülönítmény parancsnoka.

- Kiszedhetünk belőle valamit Caius?

Marcus Valerius Messalla, az utókor ómagyar történészei által Messalla-hadtest vagy Messalla-harccsoport néven emlegetett római erők parancsnoka gondterhelten ült a székében. Már április idusa is elmúlt, régen maguk mögött hagyták Heulfryn birtokait, Heulfryn szövetségeseinek birtokait, sőt már azokat a vidékeket is, ahol a gall törzsfőt egyáltalán ismerték. Az illékony gall azonban még mindig menekült. Ide a semmi közepére.

- Ma aligha legátus, nagyon rossz bőrben van, és bármikor elpatkolhat.

- Egy laikus kérdés Caius, ha esetleg nem a fejét ütnéd, hanem teszem azt, eltörnéd a lábujjait, akkor is ilyen gyakran elvesztené az eszméletét.

- Megpróbálhatom legátus, de sokat nem remélnék a helyedben tőle. Viszont a fogolynak mindenképpen pihennie kell.

Caius már öt éve vezette a légió kínzókülönítményét, és előtte még öt évet húzott le alacsonyabb beosztásban. A legátus tekintélyével ugyan nem vitatkozhatott, de a szakmai büszkeségét mélyen sértette a feltételezés, hogy valamit nem jól csinálna. A katonák legnagyobb része azt hiszi, hogy a kínvallatás is éppen olyan egyszerű, mint az ölés. Egy szúrás a bordák alá és nagy erővel tolni felfelé. Ennyi megölni valakit, csakhogy ezután nem mondanak semmit, sem igazat sem hazugságot.

- Persze… persze, tégy belátásod szerint. Leléphetsz. Tehát, a ma estére más módon kell megfejtenünk kedvenc gallunk észjárását. Valgus?

- Igen, legátus? – lépett elő az utászok parancsnoka

- Megtudtál valamit az ómagyaroktól? Esetleg saját ötlet?

- Összefoglalnám azt ami a biztos, amit az ómagyarok elmondanak, és amit szerintem titkolnak.

- Ez érdekesnek ígérkezik – mosolyodott el a hadvezér

- A gallok, illetve a galljaink hazája a Jura hegység, ahonnan a győzedelmes római hadsereg elől észak felé menekültek egy az ómagyarok által Elzász-Lotaringiának hívott területre. Mint láthatod legátus ez egy kellemes tartomány lenne, bár az én ízlésemnek kissé sok az erdő, azonban alig-alig él errefelé bárki. Ez a Heulfryn a szóbeszéd szerint agresszíven terjeszkedett a megérkezésünk előtt így sok ellenséget szedett össze. Némelyek talán eladnák nekünk a fejét.

- Ez biztos? – ráncolta össze a homlokát Messalla.

- Semmi sem biztos legátus, de úgy hiszem oka van annak, hogy a gallok éppen a leglakatlanabb vidék felé vonulnak vissza. Ha barátai lennének a környéken, úgy éppen a többi törzs szállásterülete felé lenne érdemes masíroznia, hogy új harcosokat állítson maga mellé.

- Nem állítom, hogy nincs benne logika – bólogatott Messalla – de egyelőre hagyjuk ezt a feltevést, mondd inkább mit osztanak meg velünk az ómagyarok.

Valgus egy bőrtokba zárt papírtekercset vett elő.

- Íme Elzász-Lotaringia térképe – mutatta, miközben kihajtotta a drága anyagot, melyet komikus ákombákomok borítottak – mi itt vagyunk a hegyek között, itt nem messze pedig egy hatalmas folyó húzódik, ami még a Rhodanustól is szélesebb. Legalábbis ezt mondják az ómagyarok. Mondanom sem kell ezt a térképet nem önként adták nekem.

Messalla úgy sejtette a rajzot maga Valgus készíthette az ómagyaroktól ellopott papírra. Az sem lehetetlen, hogy emlékezetből rajzolta meg.

- Ez itt egy város lenne? – tette az ujját egy STRASBOURG felirat mellé

- Talán igen, talán nem – vont vállat Valgus – az ómagyar térképek sok olyan dolgot is jelölnek, amelyek valójában nincsenek ott. Utakat, tavakat és városokat. Más dolgok pedig hiányoznak a térképeikről, noha a valóságban ott vannak. De folytatnám a tárggyal.

- Persze – Messalla nem volt élénk fantáziájú ember, a vallási szertartásokon is csak módjával vett részt. Az istenek szerencsére nem megértést, hanem egyszerű áldozatot követeltek, Messallának pedig volt elég pénze, hogy megtegye, amit a papok javasoltak.

- Az ómagyarok azt mondják, hogy ezen a területen még egyetlen ómagyar expedíció sem járt, így csak a sötétben tapogatóznak.

- Elhiszed nekik?

- Nyilvánvaló, hogy titkolnak valamit.

- Miből gondolod?

- Ez a föld itt nagyrészt lakatlan, de nem a rossz éghajlata vagy földje miatt. Az ómagyarok érkezésekor nagyon is népes vidék volt. Az ómagyarok jövetele viszont kimozdította a barbárokat a helyükről és a folyó túlsó partján új népek jelentek meg. Azóta ez a rész határvidék és folyamatos a háborúskodás.

- És az új nép az ómagyarok? – kerekedett el a legátus szeme

- Nem legátus, a gallok germánoknak nevezik őket.

- Germánok, még sosem hallottam. – rázta meg a fejét a tábornok

- Én viszont már igen – jelentette ki diadalmasan Valgus – a Herman nevű ómagyar valójában germán!

- Az óriás Herkules és a kisebbik Herman, ugye?

Messalla legátus nem sokat törődött az ómagyarokkal, itt voltak és kész. Valamint futárok helyett egy furcsa gépezettel küldtek üzenetet a más seregtesteknél szolgáló ómagyarok hasonló gépezeteihez.

- Nem legátus, bár észszerűen hangzik. Herkules a kisebbik.

- A fene se érti ezeket az ómagyarokat. Tudj meg mindent a germánokról Valgus, talán hasznos lesz, bár erősen kétlem.

 

***

 

Valahol arrafele, túl a római tábor tüzei által megvilágított erdő fáin, ömlött a tenger felé Rajna. Egy másképpen alakuló történelemben a germán mitológia legendás folyama, vagy nem is feltétlen kell másképpen alakulnia a történelemnek, emlékeztette magát Herman. A germánok végülis ott voltak a túlparton, bő évszázaddal azelőtt, mint ahogy korábban lezajlott. A folyót pedig nem izgatta a történelem, ahogy a Lorelei sziklatömbjét se. A név és a forma persze megváltozhat, a lényeg azonban aligha.

A tábor háttérzajába, mely a szokásosnál hangosabb volt, távoli fegyvercsörgés szűrődött be. Messalla tábornok járőröket küldött ki a gallok zaklatására és az elvonulásuk megakadályozásának érdekében. Majd egy éve üldözték Heulfryn-t és illékony seregét, érthető hogy a legátus biztosra akart menni. A gall stratégiája ennek ellenére értelmetlennek tűnt. Ahelyett, hogy egyesült volna valamelyik másik gall törzzsel, ide a senkiföldjére vonult vissza harcosaival és végül tábort vert a hátát a folyónak vetve. Nem az éppen ideális körülmények egy háromszoros túlerőben lévő ellenséggel vívott csatához.

Másrészről, amennyit ki lehetett hámozni a Feldpar-füzetekből a gallok jobban gyűlölték egymást, mint a rómaiakat. Így Heulfryn vert hadának éppen a senki földje jelentette a legnagyobb biztonságot. Herman ezt a betegesnek tűnő szembenállást minden további nélkül el tudta fogadni, márcsak saját népe a teutonok és a kimberek példája alapján is. Sőt ha alaposabban végiggondolva a csata helyszíne is helyénvalónak tűnt. Előttük a rómaiak, a hátuk mögött a Rajna, ebből a helyzetből nincs menekvés. Vagyis a gallok kettőzött erővel fognak küzdeni. Heulfryn pozíciója alighanem megrendülhetett és így minden mindegy…

- Helló Főnök!

Nem lenne szabad ennyire elkalandoznia a gondolatainak, legalábbis nem a gall erdő közepén. Takács Róbert Héraklészt sok mindennel lehetett vádolni, de orvgyilkosból csak egészen béna lehetett volna. Valószínűleg a Dorogi Gőzgépgyár főcsarnokában sem tudott volna észrevétlenül megközelíteni valakit. Legalábbis olyat, aki valamennyire is éber. Egy hegyivadász pedig mindig éber. Legalábbis annak kellene lennie.

- Nos?

- Kétszáz dénárt veszítettem...

- Már mondtam, hogy kifizetem.

-… soha rosszabb befektetést Főnök.

- Vagyis?

- Ahogy mondtam, többször kockáztam ezzel Livius nevű levaes-szel és jó cimborának bizonyultam, vagyis gyakrabban veszítettem, mint nyertem. Kétszáz dénár, egy egész vagyon, még a Liviushoz hasonló elitkatonáknak is.

- És a társainak is, ezt a részét már ismerem a történetnek. A folytatást, ha lehetne.

- Persze a folytatás Főnök, szóval sikeresen elértem, hogy meginvitájanak a levaesek házi kockázására, mert egy balek, pláne egy gazdag balek mindig jól jön.

- A lényegre térnél?

- Azonnal, azonnal – tette fel a kezét a rádiós – csak úgy véltem, jobb ha teljesen felfedem a művelet nehézségeit.

- Mindent értek, piszok nehéz volt.

- Még annál is nehezebb. Nade a lényeg, ahogyan számítottam rá, egy Marcus nevű légionárius jellemgyengének bizonyult. Azért, hogy kézbe foghasson és szétszedhessen egy AMD-t, ő is megmutatta, hogy miért a levaesek a legfickósabbak a római hadseregben.

- ÉS?!

Herman, ahogy a nagy és erős emberek többsége béketűrő volt. Tudta milyen következményekkel jár a haragja, bár momentán hajlandó lett volna vállalni őket.

- 7254-H. Hajnóczy és fia fegyvermanufaktúra, Sziszek. Ahogyan az a másik is, sőt a szám is igen közeli ahhoz, amit Livius puskáján láttam. Ugyan nincs nálam a lista, de ha jól gondolom ezek a puskák jelenleg is a Sziszeki területvédelmi dandár M-zárolt készletéhez tartoznak és egy Száva-menti raktárban porosodnak. Már leszámítva azt a tényt, hogy mégse.

- Vagyis komoly az ügy!

- Határozottan. Vagy spontán Átkerülés történt, vagy pedig több magas rangú tiszt is benne van a buliban. Mind a kettő nemzetbiztonsági ügy.

Kovács Herman százados, aki leleplezte az időszennyező katonatiszteket. Ez biztosan címlapon lesz. Király vagyok, illetve leszek, ha eljön a választás ideje.

- Erről a lehető leggyorsabban be kell számolnunk a parancsnokságnak… holnap a csata után összerakunk egy kódolt jelentést. Amint lehet Esztergomba kell utaznom.

 

***

 

Egy újabb kézikocsi gördült be a tábor területére, ismét bőven megrakva sebesültekkel. A gallok már a harmadik, esetleg a negyedik római rohamot verték vissza. A kedélyes mészárlásnak induló küzdelem, ahol a latinok minimum háromszoros túlerőben voltak véres patthelyzetbe torkollott. Noha Hermann határozottan hallott néhány puskalövést is. Ami biztos, hogy a levaesek nem voltak a táborban. A lőfegyver-alkalmazás itt azért nem fajult el annyira, mint a délen, amennyit a parancsnokság elárult még a Parlament is napirendre vette a tolosai csata ügyét. Ahol Fabius Ibericus egy kétszáz puskával felszerelt lövészszázaddal ölte halomra a gallokat, legalábbis néhány jól értesült ellenzéki képviselő szerint.

A hadsereg hivatalból kormánypárti, hogy melyik párt adja a kormányt, az mindegy. Ezt beleverték, de minimum megpróbálták beleverni a tiszti iskolások fejébe. A teutonok királya valószínűleg szintén kormánypárti, elvégre a hatalmát felerészben, a vagyonát teljes egészében Esztergom támogatása révén éri el.

- Ez a Messalla még Varronál is nagyobb segg!

Takács Héraklész Róbert a csata kezdetén elsáncolta magát a tábori bordélyban és szívósan védekezett a római hadsereget kísérő különféle nemi betegségek ellen. A honvédségi ellátmány részét képező koton végülis csak egy volt az ómagyarok bizarr szexuális játékszerei közül. Nem mintha a rómaiakat félteni kellett volna ezen a fronton, szemben a vadember gallokkal, ők civilizált nép voltak. Egy civilizált nép pedig, ha nem is művészetnek, de kifinomult társasjátéknak tekinti a szexet, és nem úgy áll hozzá, mint a bagzó nyulak. A rómaiak egyébként egész Európa legszaporább népét alkották, legalábbis a hírszerzés tájékoztatása szerint, és hacsak nem hódítanak meg újabb termékeny földeket a termékeny feleségeik számára, akkor a Köztársaság történetének legsúlyosabb válságával kell számolniuk. A hírszerzési tájékoztatás meglehetősen pontos volt, alig egy évvel később, javában a Galliai-háború közepén, Róma városán erőszakhullám söpört végig, előidézve a Köztársaság legsúlyosabb válságát. Nagy valószínűséggel elkeverhettek valami papírt, az elemzők még a vasútnál is pontatlanabbak voltak.

- Mert?

- Már órák óta tart a csata, de eddig még csak sebesültekkel megrakott szekereket látok a rabszolgák hosszú menetoszlopa helyett.

Valójában nem volt kirívóan sok sebesült. Mondjuk az is igaz, hogy a csata hevében más dolga is volt a katonáknak, mint társaik biztonságba helyezése. Másrészről a mostani összecsapás sokkal inkább ostrom volt semmint csata, a létszámfölényben lévő rómaiak ott és akkor támadtak, ahol és amikor csak akartak, a gallok meg örülhettek, ha a védekezésre elegendő erejük maradt. Így hát a rómaiak a sikertelen támadások után visszavonulhattak és újraszerveződtek, miközben szanitéceik kezelésbe vehették a sebesülteket. Vagy legalábbis Hermann így csinálta volna.

- Annyira nincsenek sokan, nekem úgy tűnik, Messalla legátus inkább spórolni akar az emberélettel. Amiben igaza van, Heulfryn helyzete reménytelen. Feltéve, hogy nem varázsol elő valahonnan húszezer katonát.

- Az itt meglehetősen nehéz lesz, a semmi közepén a gallok és a germánok területének a határán. Feltéve, hogy a derék Heulfryn nem ismer valami druidatrükköt. – röhögött fel a rádiós.

- Aligha hiszem, hogy bármilyen druidatrükk segítene rajtuk. Az összefogás esetleg, ahogy a déliek leművelték.

Tolosa valóban meglepetés volt, a kelták egyszerűen képtelenek voltak összefogni. Még halálos veszedelem esetén se. Ezt még egy sorállományú emancipátor is tudta. Aztán ehhez képest kiállították a legnagyobb sereget Brennus király bukása óta. Aztán persze veszítettek sokkal inkább a széthúzás, mint a római sereg puskái miatt. Az otthoniakat persze ez nem érdekelte. Csak a puskák. Ómagyarország technikai fölényének és így fennmaradásának a kulcsa. Mintha az antiknak a legkisebb esélye lett volna az ómagyar fegyverekben alkalmazott füstnélküli lőpor lemásolására. Még a teutonokhoz hasonló szövetséges népek is csak annyira voltak képesek, hogy az Esztergomból érkező alapanyagokból lőszert gyártottak. A Köztársaságnak persze több erőforrás állt a rendelkezésére, de Liptószentmiklóson így is könnyebben lehetett hozzájutni a fejlett technológia ilyen-olyan megtestesüléseihez, mint Rómában. Azonban, ha a fejesek aggódtak az anti kézre került lőfegyverek miatt, akkor neki ehhez kellett alkalmazkodnia.

- Hová mész?

A rádiós-térképész faképnél hagyta és határozott léptekkel elindult. Gyanúsan abba az irányba, ahol a minden védelmet nélkülöző tábori bordély állt.

- Folytatom a nyomozást, ahogy megkértél rá tegnap.

- A felettesek egyrészről nem kérni szoktak.

- Uram, igen uram! – vágta magát vigyázzba Héraklész.

- Eredmény?

- Cornelius Gracchus centurio rendszeresen látogatja Drusillát. Amúgy igaza van. – kacsintott a térképész – folytathatom a vizsgálódást uram?

Nem várta meg a választ.

Tisztavérű átkerült volt, ugyan nem mondta ki, de egy félantinak nem lehetett tekintélye előtte, akkor sem, ha a felettese volt. Az otthoniakkal máshogy lenne, ők tisztelnék, mint az ő vérükből való királyt. Bár egy királynak az átkerültekkel is éreztetnie kell, ha nem is a hatalmát, de legalább a fontosságát. Egyelőre azonban még nem király.

A Galliai-háború 15.

2017.12.01. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

Varro ismét elővette a gyűrött és kissé már megsárgult papírlapot. Még annyi év után is magával ragadta a fénykép szuggesztív ereje. Egy hatalmas, alakzatban haladó ómagyar hadsereg menetelt egy olyan diadalív árnyékában, amely messze felülmúlta Róma összes épületét.

Huszonpár éves lehetett, ő maga sem tudta egészen pontosan mennyi egy mészáros fiának minden év egyforma volt. Nyilvánvalóan nagykorú hiszen csak nagykorú férfiak tölthettek be közhivatalt. Nem mintha az aedilis plebeii olyan jelentős funkció lett volna, de mégiscsak közhivatalnok. Útban a felsőbb osztályok felé, és egy felsőbb osztálybeli rómainak kötelességei voltak, úgymint legalább egy szerető és egy léhűtő görög filozófus kitartása, valamint ómagyar iratok beszerzése. Filozófusra akkor még nem volt pénze, azóta pedig fontosabb személy lett annál, hogy ilyen mércével mérjék. Akkor viszont, mint Senki a Névtelenek nemzetségének Elfelejtett ágából, akkor kellett neki az ómagyar papiros, a lehető legértékesebb. A mai napig emlékezett a karvalyorrú Trogidészre és a titkos kapcsolatára egy Vitéz nevű ómagyarra, a sötét öbölre Metapontum közelében.

A rómaiak sohasem voltak nagy kereskedők, úgy általában nem nézték sokra az ilyen tevékenységet, az ezüst és az arany persze jó gazdája volt a titkoknak és hallgatott a nem egészen törvényes forrásokról is… azonban mégis a kereskedőt megvetés kísérte ezért hát lenézett plebejusok és még inkább görögök közvetítésével került az áru Róma piacaira és boltjaiba. Mindenféle áru, beleértve az ómagyar titkokat is.

Varro gyakorlatias gondolkodású volt, ő közvetlenül akart eljutni a forráshoz és megszerezni azt, ami neki kell még mielőtt elérhetetlenné válik számára. Az ómagyar és kampós orrú görög egy egész sor kacatot mutatott meg neki, a Fórumon tucatszám lehetett kapni a társaikat különböző kétes alakoktól. Az egész az ő beetetését szolgálta, Varro látta hogy sózta rá az apja a portékait a gyanútlan ügyfelekre. Végül persze előálltak a farbával, egy hatszínű lapokkal burkolt plasztikum kockával, amelyet különbözőképpen lehetett forgatni. Trogidész és az ómagyar biztosította, hogy a Varázskocka egyedülálló és az ómagyarok is alig néhány példánnyal bírnak. Tényleg lenyűgöző darab volt, Varronak viszont nem volt pénze rá. Aztán meglátott valamit az ómagyar asztalán, egy plasztikum tok, amilyenben a kazettákat tárolják, bár akkor még nem tudta mi az a kazetta.

És benne ez a kép, valami amit nem eladásra szántak. Talán közönséges holmi lehetett, azonban az ómagyar fegyverek is közönséges holminak számítottak az ómagyarok szemében. Talán félarasznyi lehetett és a színek helyett egy szürke világot ábrázolt. Az ómagyarok világát, ahol marcona, puskát viselő, sisakos katonák vonulnak egy diadalív alatt. Később lefordította a szöveget a Fórum egyik írnokával, Passernak hívták. Az is lehet álnév volt az írnokok szerették az ilyen szerénységre utaló neveket. A nagybetűs rész nem hordozott különösebb jelentést, Világháborús katonanóták, azt hogy az Átkerültek valami különöset műveltek mindenki sejtette. Fellázadtak az istenek ellen és ezért büntették őket. Jó kérdés, hogy milyen isten bünteti úgy a legyőzött ellenségeit, hogy rászabadítja őket az emberek világára. Nyilvánvalóan nem lehetett erről szó, bár valószínűleg a világháborúhoz mégis köze lehet a dolognak. Mégsem lenne hülyeség az a görög, bár az is igaz, hogy a görögök beszédjéből majdnem annyira nehéz kihámozni a lényeget, mint az ómagyarok szövegéből. Az írnok szerint a világháború talán Trójával áll kapcsolatban, mivel Homérosz szerint a világ összes népe és az istenek is részt vettek a harcban. Viszont Homérosz egy szót sem szólt ómagyarokról.

Ami igazán érdekesnek bizonyult az mégis a kisbetűs szöveg volt: 1940, a Wehrmacht parádéja Párizsban. Az 1940, ahogy Passer mondta egy évszám volt, azt jelentette, hogy az ómagyarok érkezése előtt 68 évvel. A többit azonban nem értette, viszont esetleg… Varro különböző fenyegetéseket és némi pénzt helyezett kilátásba, a hivatal végül termőre fordult. Az írnok végül sikert aratott Párizs, mint mondta, egy város Galliában. Egyesek Róma titkos testvérének tartják, merthogy, ahogy Rómát is az elpusztított Trója menekültjei alapították. Állítólag maga Venus vezette oda a sebesült Paris királyfit és maroknyi emberét. A Wehrmachtról viszont nem hallottak az ismerősei. Varro ennek ellenére sejtette, hogy mi lehetett, az ómagyar hadsereg egyik alakulata, mivel a képen ómagyar katonák masíroznak.

Párizs, a hatalmas paca az ómagyar térképeken, ahová a vastag sárga utak tartottak. A Takács nevű ómagyar szerint nekik nem ezeket az utakat kell követniük. Varro viszont látta a fényképet, Párizs valamiért fontos, és a sárga utak is fontosak csak az ómagyarok eltitkolják a dolgot, mint mindig. Neki pedig a végére kell járnia, Cotta szenátor példája lebegett a szeme előtt. Egy senki volt, már amennyire egy patrícius nemzetség feje és egy szenátor, rendben pedarius szenátor senkinek számít, de ő találkozott az ómagyarokkal. A leszármazottai így legátusok, praetorok és konzulok.

Ugyanakkor az ómagyarok okkal kerültek erre a világra. Milyen istenek küldték ide őket és milyen célt szolgálnak? Badarság, nyugtatta le magát Varro, a hősök kora, amikor az istenek az emberek között jártak elmúlt… legalábbis remélhetőleg elmúlt.

- Hívattál legátus!

Varro visszacsúsztatta a fényképet az asztalán álló, kulcsra zárható dobozba. Egy közönséges halandó, halandó problémákkal. És ami a legfőbb egy olyan halandó, aki felett teljes mértékben rendlekezett.

- Ülj le Messalla.

A tábornok ugyan a populus párt megbízható embere volt, akit Varro személyesen kért a XV. légió parancsnokául. Azonban bizonyos dolgok nem tartoztak a beosztottjaira.

- Heulfryn ismét kicsúszott a kezünk közül – folytatta Varro, amint Messalla helyet foglalt – és kelet felé menekül.

- Így van legátus. Sajnos a gallok sokkal jobban ismerik a terepet, hiába támogatnak minket az ómagyarok.

- Valóban, noha beengedtük az ómagyarokat a táborunkba a gallok mégis kereket oldottak – árnyalatnyi különbség, az ómagyarok a rómaiak között voltak, de támogatták-e őket – ami a nagyobb baj, hogy kelet felé menekülnek. Noha nekünk nyugat felé kellene haladnunk.

- Heulfryn seregét ennek ellenére mégis meg kell semmisítenünk.

- Pontosan. Azonban ez a fogócska nem semmit sem segít, és miközben Fabius – csak azért sem Ibericus – és bandája meghódítja a délt, mi itt vesztegelünk.

Varro még mindig összerándult a gondolatra, hogy gyűlölt riválisa milyen közel került ahhoz, hogy végleg leváltsák a pozíciójáról. Fabius gyáva volt, koszos barbárok elől, mint például ez a Heulfryn, vonult vissza. A végén aztán persze összeszedte magát, a Szenátus szeme nyíladozott és a befolyásos barátai sem tudták volna megvédeni, ha még tovább halogatja a csatát. És ez a gyáva féreg most valami hősféle lesz, mert a Szenátustól még a galloknál is jobban félt. Mintha bármi köze lett volna a győzelemhez, azt a római katonák vívták ki neki.

- Ha jól értem legátus arra gondolsz, hogy a sereg egy részét le kellene választanunk…

- Pontosan, a sereget kettéosztjuk, a fősereg az én vezényletem mellett északnyugatnak tart, míg a XV. légió és egy másik, amelyiket kéred, leszámítva persze a kilenceseket.

- Legyen a tizenkettes.

- Ám legyen. Szóval a XV. és a XII. légió üldözőbe veszi a gallt – Varro hirtelen ráeszmélt, hogy még nem mondta ki a nyilvánvalót – természetesen a te vezetéseddel. Ki tudja, talán csatára bírhatod ezt a birkabaszót.

- Bízom benne legátus.

 

***

 

- Hitelesek – köpött ki Valgus.

A Saône melletti erdőt sokszáz fejsze próbálta visszaszorítani. A hatalmas római hadseregnek mértéktelen étvágya volt a fára, az út mentén megerősített táborok nőttek ki a földből, és a rómaiak közvetlen közelről tapasztalhatták meg, hogy a galliai telek más minőséget képviselnek, mint az itáliaiak. Meglepően előrelátó dolog volt, hogy Varro már most hozzákezdett a tűzifa gyűjtéséhez. Ugyanakkor persze a fát mindenképpen ki kellett vágni, a gallok és a kevés kereskedő tökéletesen elvolt az erdei vadcsapásokon és a néhány keskeny szekérúton. A római hadsereg és a hadtáp azonban más tészta volt.

Különösen a hadsereg töltöttel el aggodalommal Hermant, nagyon is tisztában volt vele, hogy mi minden történhet egy ilyen sok kilométer hosszú, de csupán öt méter széles emberkígyóval. A modern felszerelés dacára több ómagyar járőr is komoly veszteségeket szenvedett a barbároktól, sőt alig több, mint tíz éve az elképzelhetetlen is megtörtént, egy teljes ómagyar hadosztály került szorult helyzetbe a Száva mentén.

- Milyen katona lehet az, aki még a saját felszerelését sem tudja előteremteni? – dühöngött a centúrió.

- Például ómagyar – kontrázott a Héraklész.

- Az más, az ómagyar módra vívott háború drága. A puskából kilőtt patronnal nem lehet többé mit kezdeni, de a kard és a páncél megmarad a csata után is. És úgy halottam, hogy az ómagyar uraknak saját tankjaik, ágyúik és repülőik vannak. Az ómagyarok háborúit pedig a tankok, az ágyúk és a légierő dönti el.

Erre ugyan mit lehetett mondani? Hogy az ómagyar hadsereg nyolc tankot képes úgy ahogy működőképes állapotban tartani? Herman emlékezete szerint az ilyen jellegű beszélgetésekről a Büntető Törvénykönyv 144§ mondott egykét dolgot. Érdekes, hogy a Btk gyakori átírásai során a hazaárulás végig a 144. paragafusban maradt, lehet a Morvai-puccs miatt, amikor annyit emlegették a 144-es §-t, hogy a közvéleményben így maradt meg.

- Viszont a kézifegyvereket ugyanezek az urak biztosítják a katonák részére – válaszolt Herman, mielőtt a térképész valami hülyeséget kottyantana el – vagyis Héraklész és én is hitelesek vagyunk. Ha úgy vesszük.

- Ti lennétek Esztergom mocska? Aki kegyelemkenyéren tengetitek a napjaitokat, de a népgyűlésen szavazhattok, mint ómagyar polgárok. Mert ezek itt egytől egyik bűnözők, Róma söpredéke, akik, amikor épp nem lopnak és gyilkolnak, akkor közsegélyt zabálnak. Ezek csinálták a vérontást tavaly márciusban. Szóval ugyanezek lennétek ti ómagyarban?

- Már aki – röhögött fel Héraklész – Herman nem is igazi ómagyar, hanem félig germán.

A félig germán Herman legszívesebben lekevert volna egy büdös nagy pofont a kotnyeles beosztottjának. Tulajdonképpen az Ómagyar Honvédség engedélyezi a testi fenyítést indokolt esetben… másrészről azonban büszke volt a germán származására.

- Teljesen ómagyar – csupán csípőre tette a kezét – azonban valóban germán származású.

- Germán? – Valgus nem értette a fogalmat

- Barbár népek, mint a gallok, akikkel harcolunk. Már nem Hermanék, hanem a többiek.

A hegyivadász hadnagy felemelte a kezét, de látva a rádiós gyors helyesbítését végül csak megigazította a sisakját.

- Nos nem egészen, van némi különbség a germánok és a gallok között.

- Milyen különbségek?

Valgus semmit sem tudhatott, honnan is sejthetne bármit Tacitus még nem született meg (sőt nem is fog) az egyetlen germán akivel találkozott, az pedig Herman maga volt és róla éppen huszonhét másodperce tudta meg, hogy germán. Talán huszonkilenc.

- Nos például a harci erények. Egy germán asszony három gall férfival ér fel, egy germán férfi pedig tíz gall harcossal.

Herman mindezt a legmélyebb meggyőződéssel állította. Igazság szerint azt is hozzátette volna, hogy két ómagyarral, de a fránya Btk 144 miatt nem tehette. Ez a római láthatóan félte az ómagyarokat, nem szabad lerombolni a hitét.

A Galliai-háború 14.

2017.11.30. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

- Ott! – kiáltott fel Hermann, amikor az alattuk kígyózó Saône-folyó partján végre felfedezte római táborból felszálló füstoszlopot

- Látom – felelt egykedvűen a pilóta

Az ÓmHH Tatabánya romboló hidroplánja tett egy kört a római tábor felett, hagy szarják össze magukat egy kicsit az antik a gépszörnytől… bár az igazat megvallva az ómagyar technika minden egyes demonstrációja éppen azok emberi mivoltát hangsúlyozta. Amekkora csoda volt annak idején egy rohampuska, éppen annyira természetesnek számított manapság, hogy csupán egy igen hatékony ölőszerszám, amelyet bárki hatásosan forgathat, aki egy kicsit begyakorolta a kezelését. Éppen ennek köszönhette ezt a mostani kimenőt is. Már amennyiben egy hét Esztergomban három bizottsági meghallgatással súlyosbítva kimenőnek számított. Mondjuk legalább látta Hildegardot. Ha hinni lehet a hagyományoknak a váratlan viszontlátás örömeiről, akkor kilenc hónap múlva már tényleges kimenőt is kaphat. Legalábbis nagyon remélte, hogy ennyi emberség még Kapitányba is szorult. Kapitány amúgy meglepően visszafogott volt, már-már… nem ez hülyeség, de tény hogy majdhogynem partnernek tekintette a Galliai Ómagyar Expedíciós Erők (ez milyen hülye név, igaz most már hat beosztottja volt, merthogy a rómaiak is kettévették a parancsnokságot, és a meghódított területet is szépen hízott) vezetőjét.

A pilóta végül megunta a műrepülőprodukciót és mégiscsak ráfordultak a leszállásra alkalmasnak látszó folyószakaszra, állítólag Héraklész a Tiszántúlon már felmért hidroplán leszállóhelyeket, Herman bízott benne, hogy a térképész tényleg értett a dologhoz. Mert a repülőgép mindennek tűnt csak masszívnak nem, sokat ugyan nem tudott a repülésről, de azért sejtette, hogy általában előnyt jelentett a könnyű anyag, amit mondjuk vékonyabb lemezzel és kikönnyítéssel lehetett elérni. Mondjuk a legrosszabb esetben beleesnek a folyóba, aztán majdcsak kiúszik valahogy. Feltéve, ha ki tudja szabadítani magát a hevederekből. Amelyből a kávédaráló többi részével ellentétben nem spórolták ki a tömeget.

A gép belecsobbant a folyóba, viszonylag puhán, amennyire Herman meg tudta ítélni. Az utóbbi két hétben többet repült, mint más az egész életében. Amíg a levegőben volt többször elátkozta a napot, amikor megírta azt a hülye jelentést a rómaiak puskáiról. Az ember szárazföldi lény, nem való sem a vízre, sem a levegőbe. De most már véget ért, innen még ötven méter és szilárd talajra teheti a lábát. Ráadásul a repülés nélkül semmiképpen sem juthatott volna el Egomba.

Plusz azt a jelentést meg kellett írni és kész. Ha ő nem jelenti, akkor Héraklész írja meg és ő lett volna az okos beosztott, aki kiszúrta, amit a buta anti főnöke nem vett észre. Így viszont minden tökéletesen alakult, beígértek egy előléptetést, sőt Csehi ezredessel még a teuton királyságról is váltott néhány szót. Állítólag komoly, befolyásos emberek is megmozdulhatnak, hogy ebbe az értékes pozícióba a Felderítő Parancsnoksággal jó viszonyt ápoló személy kerülhessen. Ez persze nem jelentett olyan nagyon sokat, a külső határok védelmét ellátó csapatok a Felderítő Parancsnokság alá tartoztak, szóval akárhogy is alakul a királyválasztó gyűlés, mindenképpen „baráti” uralkodót fognak Liptószentmiklóson pajzsra emelni. Na persze Ulf király egyelőre tökéletes egészségnek örvendett, nem mintha ez baj lenne, előbb legyen főhadnagy, az már egy komoly nemesi cím, amire alapozhat. A nagy kérdés, hogy mennyire vonhatja be a térképészt az ügybe. Mert ez a puskacsempészés államtitok volt, legalábbis Kapitány szerint. Nikit persze beavatta, a húga sokkal jobban mozgott az ilyen összeesküvéses dolgokban, de azért nem hitte volna, hogy éppen ő adta el a rómaiaknak a puskákat. A húga persze csak ugyanolyan blődliségeket tudott mondani, mint Csehi, hogy nem szabad bízni senkiben, akárki tette azok nagyban játszanak, és bárkit megvehetnek.

Nade hogy lehet bármit is kideríteni, ha nem bízhat senkiben? Szövetségesre lesz szüksége. Valgus római patrícius és beszél magyarul, rendkívül gyanús, ha valaki tűzfegyvereket szeretni eladni a rómaiaknak, pont egy ilyen embert választana. Herman gondolatban le is húzta őt a listáról. Héraklész, rádiós és térképész, mindenhova szabad bejárása van, több nyelven karattyol, ráadásul hozzáfér a kommunikációs eszközökhöz. Ha valaki fegyvert kíván eladni a rómaiaknak éppen egy ilyen ember segítségére lenne szüksége. Herman ennek ellenére sem húzta le a listáról, mert akkor ott lenne, ahonnan indult, vagyis tök egyedül, ezért inkább úgy döntött, hogy a térképész becsületes.

- Hellóbelló Főnök!

Igazán becsületes képe volt. Najó attól, hogy attól, hogy valaki úgy néz, ki mint egy szélhámos, még nem feltétlen az. Egy valódi szélhámos amúgyis kínosan becsületesnek látszana, hiszen ki bízna meg csalónak látszó egyénben. Tudta, hogy igaza van, de mégsem érezte nyugodtnak magát.

- Üdv Héraklész. Valami fontos hír?

Herman nagy nehezen kiszabadította magát a hevederből.

- Kannák az ülés mögött – a rettenthetetlen műrepülő egy igazi pokróc volt, igaz Herman sem volt beszédes kedvében az út alatt

- Oké és kösz a fuvart! – így a partról már egy mosolyra is futotta részéről

- Ne nekem köszönje, hanem annak, aki kiadta a parancsot – köpött bele a bátor aeronauta a Saône barnásan kavargó vizébe

Herman úgy döntött ennyi elég is volt a társasági életből, a levegő hőse láthatóan magának való figura. Egy kicsit gondolkozott, de csak kiráncigálta az első kannát és a tölcsért.

- Szóval Héraklész, mi újság van erre? Vagy adjam parancsba?

- Ja nem nem, a nagy semmi. Kergetjük Heulfrynt. Már amennyire ez a vánszorgás kergetésnek számít. Az a buzi gall a lehető leglassabban vonul vissza, de azért állandóan kicsúszik a fakezű Varro karmai közül.

- Ahogy korábban?

- Ahogy korábban. Amíg oda voltál kétszer is majdnem megütköztünk velük. Persze most már legalább támadunk nem úgy, mint az év elején, amikor oda-vissza vonulgattunk a dombok között.

- Na az tényleg gáz volt – nevetett fel Herman – pláne amikor úgy tűnt, hogy azokra az idétlen védművekre is szükség lesz.

- Azok Főnök a korszerű erődítéstechnika csúcsait jelentették. A Gyepű óta nem építettek fel ilyen kaliberű védműveket, mint a Rhône-áttörést ellenőrző Takács-vonal.

- Takács-vonal? Ezt egyeztetted az Földrajzi Bizottsággal? Mert ha még nem, akkor javasolnám, hogy tiszteleted jeléül az alegységparancsnokodat javasold védállás méltó elnevezésére.

- Velem lehet beszélni Főnök!

Herman nem nagyon hitt a jelekben, nem volt babonás anti. Ezt viszont most úgy értelmezte, hogy nyugodtan megtárgyalhatja a térképésszel a fegyverügyet.

 

***

 

- És Varro mit válaszolt erre?

Herman egészen hamar visszaszokott a tábori élethez, ahol a szövevényes, ám kisszerű esztergomi politikai ármánykodás külső szemlélője helyett végre… a szövevényes ám kisszerű római politikai ármánykodás helyi kiadásának legyen a külső szemlélője.

- Azt, hogy negyvenezer római katonának semmi sem árthat, és ha esetleg valahogy csapdába is csalnák az embereinket, az legyen inkább a csapdába ejtő baja, mert a felingerelt légiósok ellen még annyi esélye sem lenne, mint egyébként. Valamint, hogy a túlzott óvatoskodás éppenhogy a gallok kezére játszik, akik így egyesével vadászhatják le a járőreinket.

- Gondolom Halmai zsenirális is valami hasonló szöveggel küldte el az anyjába az egyik okoskodó őrmesterét – szúrta közbe a térképész – amennyit eddig láttam belőle azalapján Varro is fél kézzel összehozna egy katonai katasztrófát.

Hermannak rémlett egy Cannae nevű település a csókával kapcsolatban, azonban az Átkerülés előtti, vagy ahogy újabban hívták Átkerülés nélküli történelem soha nem volt a kedvenc területe. De ez a Varro mintha abban is idióta lett volna.

- Zsenirális ez jó. – tette hozzá helyette

- Amúgy félre ne értsétek, de Varro egyértelműen a ti hibátok.

- A miénk? – ez egészen érdekesnek tűnt.

- Úgy értem nem csoda, hogy annyit tud a hadművészetről, hogy oszlopba kell vonni a katonákat aztán előre, ha egyszer egy mészáros fia. Hol tanulta volna meg? A birkaherélés közben? Viszont hol lenne egy ilyen Varrohoz hasonló kétes eredetű személyiség az ómagyarok és az Átkerülésetek nélkül? Herélné tovább a birkákat és gyártaná a magához hasonló mihaszna fattyakat. De a Köztársaság praetora és az északi seregek legátusa? Ez még viccnek is rossz.

- De valamit csak tudnia kellett, ha egyszer név és rang nélkül ilyen magasra jutott. Úgy értem ilyen hátrányt csak egy különlegesen intelligens és gátlástalan személy tud leküzdeni.

- Nos a gátlástalan bizonyosan igaz Varrora, képes lett volna egy polgárháborút kirobbantani, hogy a kezében maradhasson a hatalom.

Valgus kissé nagyvonalúan elfeledkezett arról, hogy ebben a polgárháborúban ő maga is Varro oldalára került, ha nem is meggyőződésből, de legalábbis pragmatizmusból mindenképpen, merthogy a sereg morálját fenn kell tartani. Plusz ha esetleg Varro esetleg gyanakodott volna, akkor mást nevez ki az utászok élére, és az a másvalaki esetleg még meggondolatlanabb cselekedetekre sarkallta volna. Nem úgy, mint Valgus, aki a megfontoltság hangja volt a haditanácsban. Bár többnyire inkább a megfontoltság csendje, viszont csak a bolondok fecsegnek éjjel-nappal.

- A gátlástalanság nem elég, tele van a világ gátlástalan alakokkal, de csak egy kis részük sikeres. Szóval több kell, mint gátlástalanság, azzal legfeljebb egy útonálló csapat vezetője lehet valaki.

- Nahát Varro kb. erre alkalmas. És biztos vagyok benne, hogyha nincs Ómagyarország, akkor Varrobol maximum egy útonálló lett volna. Vagy tudod mit Héraklész, hogy igazat adjak neked, világhírhedt útonálló. Így már nyugodt vagy?

Ebben volt valami, ismerte el Herman, akkor az cannaei fazon nyilván egy másik Varro lehetett, ha ugyan nem Varrus vagy Barro? Mindegy a lényeg, hogy nyilván nem ez a legátus. Bár a katonai talentum közös volt bennük.

- Rendben Varro tehát útonálló lett volna az ómagyarok nélkül. És mi lett volna Publius Quinctilius Valgus?

- Hogyhogy velem mi lett volna? Varroval ellentétben én nemes és ősi Quinctilii gens tagja vagyok, római patrícius!

- A nemes és ősi Quinctilii gensre, amennyire tudom, nehéz idők jártak az Átkerülés idején.

- Az istenek néha próbára teszik az embereket, néha pedig megsegítik. De a vér az vér.

- Mármint az a vér, amelyik a robbanáskor a tógádra került?

- Nem értem… nem értem, hogy kerül ez ide – vörösödött el a római – mi köze ennek Varrohoz? Talán úgy gondolod, hogy mindent annak köszönhetek, hogy volt szerencsém túlélni egy nem is ellenem irányuló merényletet. Tehát az egész csak Fortuna ajándéka?

- Fiúk, fiúk higgadjatok le!

Túl sok volt a feszültség Hermannak, vajon csak a kényes római becsület, vagy valami más miatt. Egyáltalán milyen merénylet? Mit tud Héreklész, amit ő nem? Valahogy jó lenne távozásra bírni a rómait. Viszont megsérteni sem lenne jó, mert akkor teljesen elszigetelődnek.

- Inkább igyatok még egy pohárral – ez a hülyeség, hogy juthatott az eszébe, ez éppen marasztalás volt.

- Köszönöm nem Herman, már így is a határán vagyok, hogy valami meggondolatlanságot tegyek.

- Bocsánat… - szólalt meg a térképész – nem gondoltam volna, hogy ez ennyire felizgat.

- Rendben mára elfogadom – felelt a döbbent római – de holnap még beszélünk, tiszta fejjel.

***

 

- Ez mi volt?

A római jó öt perce távozott már, amikor Herman feltette a kérdést.

- Mire gondolsz?

- Mire bazmeg, a tücskökre a sátor előtt. A merénylet vagy mi a rosseb, amivel úgy felizgattad Valgust.

- Te nem hallottál az Á.u. 41-es római merényletkísérletre az antiügyi miniszter ellen?! Egy nagy bomba robbant annak a villának a kapujában ahova várták. Többen meghaltak, közte az ómagyar városfürkész. És a mi Valgusunk is megsebesült, utána pedig valódi celeb lett Rómában, egy csomó nagyember meghívta, hogy rémisztgesse a vendégeit a szörnyűséges bombával kapcsolatos sztorival. Szóval bekerült a társaságba, és hirtelen felfigyeltek a jó családból való ómagyarul beszélő fiúra. Így lesz a balszerencséből jótétemény.

A magyarul jól beszélő elszegényedett patrícius bekerül a társasági életbe… Vajon képes lenne Valgus egy önmerényletre, vagy ha ő nem, azok akik a fegyverüzlet mögött állnak. Hirtelen az egész történet más megvilágításba került, és az egész összeállt a fejében. Herman nagyon bízott benne, hogy mindez nem csak az elfogyasztott bor keltette illúzió. De nem ivott meg annyit, hogy okosabbnak higgye magát.

A Galliai-háború 13.

2017.11.29. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

Herman végigtekintett a völgyben folyó sármunkákon. A szó a térképész találmánya volt, de kétségkívül ült, az elmúlt hónap talán még a télnél is rosszabb feltételeket teremtett az építkezésre. Nappal pluszban volt a hőmérséklet éjjel mínuszban, a felszínről már elolvadt a hó, de az altalaj még nem engedett fel teljesen, miközben a Rhône szintje megállíthatatlanul emelkedett. A végeredmény egy rendkívül finom szemcsés és „kellemesen hűvös” iszap lett, amelyik gyakorlatilag lehetetlenné tett bármilyen emberi tevékenységet. A munkára azonban szükség volt, még így is nyolc légiós kellett eltemetni olyan események miatt, amelyet a bűnügyi szaknyelv az „italozás közben szóváltásba keveredtek, majd dulakodni kezdtek” kifejezéssel ír le. Épít vagy ront, de nem henyél, az emancipációs kézikönyv hatodik fejezetének címét erről az ősi bölcsességről vették. A fejezet meglepő módon arról szólt, hogy valakit vagy bevonnak az emancipációs munkába és ekkor pozitív szinergiák alakulnak ki, vagy pedig a magasabb életszínvonal jelentette extra szabadidőt Ómagyarország ellenes tevékenységek folytatására fogják felhasználni. Herman szélsőségesnek tartotta ezt az álláspontot, azonban kénytelen volt elismerni, hogy az AntiAlkoholizmus Bizottság jelentése nem áll szöges ellentétben a valósággal és legalábbis a germánok között tényleg sok alkoholista van (és a kelták közül állítólag még többen váltak szenvedélybeteggé). Márpedig az államtitkár sógora szerint az alkoholizmus az egyike az Ómagyarország ellenes tevékenységeknek. Márha azzal egy emancipált, vagy emancipálandó egyén foglalkozik főállásban.

Meg persze az is tény, hogy a sáros és hullafáradt légiósnak sokkal kevesebb levezetendő energiája marad. Ráadásul mostanra már a legtufább közkatonának is kezdett derengeni a szituáció, korábban Héraklész javasolta, hogy ne osszák meg a rómaiakkal az adások eredményeit. Azonban egyrészről valahogy így is értesültek az eseményekről, másrészről az ómagyarok éppenhogy kommunikációs részlegként csatlakoztak a légióhoz, tehát a titkolózás csak még vadabb pletykák számára adott volna táptalajt.

Nem mintha, ha a valóság ne lett volna eléggé komor. Ahogy korábban mondta a rádiósnak, Fabius a leghatékonyabb megoldást fogja választani, a kiéheztetést. Megerősítette Lyont, névleg természetesen a gallok ellen, merthát a totálisan szétvert helyi gall hadsereg olyan komoly fenyegetést jelentett. De rendben az északi részt ellátó depót érdemes megerősíteni, mert az ördög viszonylag sokáig bírja ébren. Ez teljesen oké.

A készletek azonban nem igazán jöttek. A lyoni főnök szerint az utak sártengerré változtak, a folyó árad és különben sincs elég lova és szekere. Ráadásul az erdő tele van veszedelmes barbár portyázókkal szóval, ha lenne elég szekere, akkor sem tudna kíséretet adni melléjük, anélkül pedig nem teszi kockára a kevés járművet. Úgyhogy légiósok vadásszanak és horgásszanak, úgyis rengeteg idejük van, és állítólag halban-vadban bővelkedik a vidék. Ha pontról pontra kellene végigmenni a listán, akkor egy szót nem szólhatna. Azonban figyelembe véve a politikai helyzetet, nem kell egy stratégiai zseni, hogy összerakja a kirakós játékot. Még akkor is, ha történetesen a tábornok a színtiszta igazat mondta, az igazság tulajdonképpen mindegy is. Az a lényeg, hogy mit válthat ki a valószínűség.

És ennek a tetejébe az ő szerepük…

- Herman, ezek a víztározók, biztos vagy benne, hogy érnek valamit? Mert elég sziszifuszi munkának látszik.

… na igen belefolyni egy esetleges római polgárháborúba, Herman már kisgyerekkorától erről álmodott. Najó valójában nem, bár egyszer olvasott egy könyvet Iulius Caesarról és Kleopátráról azalapján érdekesnek tűnt egy ilyen római polgárháború. Persze a könyvben Caesar nem víztározókat ásatott és karókat döngölt bele az iszapba. A hírek alapján persze a Városban. Furcsa, Herman számára a nagybetűs Város Liptószentmiklóst jelentette… noha a konvenció alapján csak Róma vagy Esztergom jöhetett volna szóba a tulajdonnévi Városként... Na szóval Rómában aztán tényleg nem volt megállás. No persze tízezernyi ideges római katonával körülvéve annyira nem is tűntek vonzónak a latinok belső ügyei.

- Az az igazság Valgus, hogy Héraklész a térképészünk. Szerintem ezek a víztározók hülyeségek, ha Ibericus mindenképpen harcolni akarna…

- Úgy érted a gallok.

- Ja igen, de ugye Ibericus teljesen kiismerte a barbárok harcmodorát.

- Természetesen igen.

- Vagyis, ha Ibericus gondolkodásmódról beszélek, akkor olyan, mintha a gallok gondolkodásmódjáról beszélnék igaz?

- Igen a Diskurzusokban egy Caedmon nevű gall hadúr játszotta a legátus szerepét, vagyis Ibericust tekinthetjük tiszteletbeli gallnak.

Na igen, még csak az hiányzott volna, hogy Ómagyarország oldalt válasszon a kirobbanni készülő polgárháborúban. Ez természetesen minden szabálynak ellent mondott volna. Ómagyarország célja az egyensúly kialakítása, márpedig ahhoz egy erős, de kezelhető Róma kell. A gallok ellen azonban szabad volt védekezni, vagyis Herman és Héraklész nyugodtan adhatott erődítéstani tanácsokat a rómaiaknak, feltéve, hogy egyébként nem követnek el időszennyezést. Valgus szerint a közkatonákat megnyugtatná, ha az ómagyarokat a maguk oldalán tudnák. Ígyhát a hegyivadász és a térképész katonai tanácsadói funkcióba helyezte magát és ötleteket adott a rómaiaknak. Herman valamilyen szinten kénytelen volt elismerni Robi zsenialitását. Ezek a víztározók éppen az értelmesnek látszó haszontalanságok sorába tartoztak volna nyáron. Amikor száraz a talaj, akkor rengeteg eredménytelen, de hasznosnak látszó munkát lehetett volna eltölteni a vízi védművek kialakításával. És első gondolatra milyen jónak látszik az ötlet, a rengeteg vízből félreteszünk egy kicsit arra az időre, amikor az ellenség támadni fog. Márpedig támadni egyetlen helyen lehetett a Rhône-áttörésénél. Amelyik simán elárasztható némi extra vízzel.

- Ugyanakkor akár a hegyeken is átszivároghatnának és akkor…

- A gallok pajzsfal alakzatban harcolnak.

- Mindenki pajzsfal alakzatban harcol Valgus!

- Mindenki kivéve a rómaiakat és az ómagyarokat. Persze még a római katonák is szeretik az alakzatokat… vagyis még egy római hadsereg sem használna beszivárgó taktikát. Pláne nem a gallok, akik ugye az ellenségeink itt.

- A Kárpátoktól északra élő germánok szerették a rajtaütéseket. Állítólag a kelták, akik nagyjából ugyanazok, mint ezek a gallok is gyakran alkalmaztak ilyen taktikát.

- De nem egy egész légió ellen. Pláne nem egy megerősített tábor megtámadása céljából. Mégha egy Ibericushoz hasonló zseniális hadvezér vezetné őket, akkor is csak egyetlen lehetőségük lenne, a közvetlen támadás a völgy bejáratánál.

Már leszámítva a kiéheztetést, tette hozzá Herman magában. Minél többet gondolt erre annál kellemetlenebbnek hatott. Inkább az árokásás irányítására kellene koncentrálnia.

 

***

 

- Szárad.

- Már három napja, viszont Lyontól ideáig nem kis utat kell megtenni.

A tavaszi esők kellemetlenek voltak. Herman soha nem értette miként, de az ilyen esőket sokkal hidegebbnek érezte a hónál, ami pedig ugye fagyott vízből áll. Nyilván a mennyiséggel függhetett össze, vagy a levegővel, a havazáskor talán már előre érzéketlenné vált a bőre és a hó hidege semmit sem számított. Most viszont mégis sajnálta, hogy elmúltak. Amíg sár volt, addig a lyoni prefektus kifogásai szilárd, illetve hát éppen hogy ingoványos alapon álltak. A kifogás pedig reményt jelentett, ostoba egy reményt, de a semminél többet.

A helyzetük materiális szempontból közel sem volt aggasztó, még hetekre elegendő élelemmel bírtak és végső soron a gallok tartalékait is megdézsmálhatják, ha arra kerülne a sor. Varro több tervet is kidolgozott, és amennyit az egyre javuló, de azért még mindig nem elégséges latinjával valamint Valgus és Robi magyarázata segítségével megértett ezek jó tervek voltak. Egy fegyelmezett, erős hadsereg az idők végezetéig kitarthat itt Genfi-tó mellett. Csakhogy éppen ezzel akadt némi gond, a hadseregek ugyanis általában nem úgy szoktak megbukni, hogy az utolsó emberig lemészárolják őket. Általában az egyik fél morálja megtörik, és a másik megnyeri a csatát vagy a háborút. A sokk-stratégia az egész megtörő fegyvernem alapja, de a megtörő jellegű műveletekben részt vevő egyéb csapattestek is alaposan kitanulták az alkalmazását.

A sokk-stratégia persze csak az egyik lehetséges módszer a morál szétzúzására. Egy másik lehetőség az egyszerű várakozás. A római hadsereg, bár a legközelebb állt hozzá, mégsem volt hadsereg az ómagyar értelemben. Persze lelkes hazafiak, ha arról van szó. Utoljára Pürrhosz ellen volt róla szó. Itt egyszerű római polgárok, akik az otthoni megélhetésüket elcserélték a zsákmány ígéretére. Márpedig itt a tó partján maximum halat és tűzifát lehetett zsákmányolni.

- Ha hinni lehet a rádiónak, hamarosan béke lesz. Az ómagyar repülőktől biztosan összeszarták magukat.

A kimberek mindenesetre nem fosták le a bokájukat. Herman második szolgálati évében indították meg a „Drezda-hadműveletet”, amelyik a szarmaták elleni sikeres légi hadjárat tapasztalatain alapult. Az északi felderítőknek a légitámadásokról eredményeit kellett felmérniük, így Herman egészen közelről figyelhette az eseményeket. Látványos és zajos volt. A három gépből álló alakzatok, ahogy elhúztak a város felett, az ellenséges területen robbanó bombák és a magasba szökő füstoszlopok, mint egy régi mozifilmben.

Tizenkétezer kiló bombát szórtak le, a zászlóalj több éves lőszerfelhasználását. Többet, mint a szarmaták elleni hadjáratban. Csakhogy a szarmaták nomád állattenyésztők voltak és a füves sztyeppén vándoroltak. Ami egy fokkal kevesebb fedezéket nyújt a géppuskatűz ellen. Plusz a jószágban is könnyebb kárt tenni egyetlen jól eltalált lövéssel, mint az „árpatáblában”, ha szabad ezt az eufemizmust használni a kimberek primitív erdei irtásaira.

Az egész légi háború csalódás volt. Ha el is találtak nagy néha egy hosszúházat vagy egy disznóólat akkor is alig voltak a támadásnak áldozatai. A gépek motorját percekkel előbb meghallották és bemenekültek az erdőbe. Természetesen féltek a masináktól, azonban amint kiismerték őket többé nem rettegtek, a légierő persze kötötte az ebet a karóhoz és újabbnál újabb statisztikákkal igazolták az eredményességüket. Aztán az egyik pilóta a ködben szétcsapta a vasmadarat a Kriván oldalán, mire a gépeket kivonták. Hirtelen sokkal rosszabb ötletnek tűnt a változékony időjárású Tátrában röpdösni, mint előtte. Ha minden igaz újra lovasokat géppuskáznak valahol.

- Elképzelhető – felelte Herman.

Minek lombozza le a fiút, volt elég baja enélkül is.

- Biztosan béke lesz, az Isztriai-válság miatt nem mernének újat húzni velünk. Márpedig Ómagyarország elkötelezett a Róma békéje mellett.

- Amennyire tudom az isztriai összeröffenést hivatalosan elveszítettük.

Herman belemerült a hivatalos anyagokba, volt ideje, most hogy csak várakoztak. A rómaiak szentül meg voltak győződve, vagy legalábbis egy nem elhanyagolható részük, hogy megnyertek egy Ómagyarország elleni háborút és a „hadisarc” idézőjel nélküli hadisarc volt. Sőt még egy szenátort is adott Isztriai kerület, hogy Gaius Maximus Vitellus járt-e már a félszigeten, és ha igen mit szóltak hozzá az ott élő „római polgárok” arról sajnos nem szólt az érdekes iromány.

- Katonák! – robbant be Valgus a sátorba – Római katonák közelednek az úton!

 

***

 

- Szep erőd Varro legátus! Látom alaposan felkészült az ellenség fogadására.

Longinus lovasparancsnok erősen megnyomta az ellenség szót, Varro legszívesebben kiköpött volna. A patrícius éppen azon a határon belül maradt, hogy még nem sértette meg őt, azonban mindketten értették a mondatot.

- Megtettük, ami tőlünk telt.

- Az ellenség kapcsán valóban. De mi a helyzet a honfitársaink ügyében?

- Nem teljesen értem mit szeretnél mondani Longinus.

Na igen, egy patrícius máshogy fogalmazott volna. Görög módra addig tekerte volna a beszéd fonalát, hogy a végén még Longinus tűnt volna hülyének.

- Nézd a köpönyegem, csupa sár! – valóban kissé megbarnult a vörös szövet – Marsra! Csoda, hogy nem süllyedtünk el abban az útnak csúfolt mocsárban. A szekerek viszont bizonyosan el fognak. Legátus a Köztársaság hatalmának alapjai a jól karban tartott utak. Az ehhez hasonló erődített helyek hasznosak, de az utak létfontosságúak.

Hülye pöcs, gondolta Varro.

- Ezek Fabius legátus parancsai?

- Hogy Ibericus – vajon Gaius Terentius Varro-t is Gallicusnak fogják majd egyszer hívni? – mit gondol az egy dolog. A józan ész diktálja, hogy jó útjaink legyenek. Mi nem barbár gallok, hanem rómaiak vagyunk. Másrészről a légiók éhen halnak, ha nem kapnak elég ellátmányt. Gondolom te is tapasztaltad, hogy milyen az, ha szűkösek a készletek.

De még mennyire, gondolta Varro, de aztán eszébe jutott a korábbi meggondolatlansága. Ki tudja, mire akar ez a jó családból származó mérgeskígyó kilyukadni.

- Egyelőre rendben vagyunk. Jó beosztással sokáig kitartanak a készletek, ráadásul élelemből bőven akad a környéken, meghát a gallok is segítőkészek, ha noszogatják őket egy kicsit.

- Akárhogyis út az kell. Rendes szilárd kőburkolattal.

- Amint lehetőségem lesz hozzáfogok. Viszont Longinus, továbbra is fúrja az oldalamat, hogy minek köszönhetem, hogy te és száz bátor lovasod felkeresett itt az úttalan utakon át megközelíthető vadonban.

- Gondolom az ómagyaroktól már értesültél azokról a sajnálatos történésekről, melyek hőn szeretett Rómánkban estek meg.

- Néhányról.

- És arról, hogy a pártok megállapodtak?

Megállapodtak volna? Ez vajon jó vagy rossz hírt jelent? Longinus és a fegyveresei talán azért jöttek volna, hogy felajánlják a tőrt. Varro plebejus volt, ez a hólyag egyszerűen lecsapná a fejét, de biztosan nem bájologna vele, hacsak… ezek szerint jó hírek.

- Folytasd kérlek! – Varro a lehetősegeihez mérten igyekezett szenvtelen arcot vágni

- Nem akartuk nagy dobra verni és közzétenni a rádión, nos szóval a megállapodás részeként a galliai sereget két részre osztják egy délire Ibericus parancsnoksága alatt és egy északira, amelyet te vezetsz Varro legátus.

Iuppiter pöcsére. Gaius Terentius Gallicus Varro. Hát meglesz.

A Galliai-háború 12.

2017.11.28. 08:30 | bz249 | 4 komment

Herman egy nagyott fújtatott, nem mintha egy kis testmozgás ellenére lett volna, csakhogy az a hülye rádiós időben akár szólhatott is volna, és akkor egyből erre a hegyre mászott volna fel.

- Szép idefent!

- Az – felelte Takács Héraklész Róbert – kiváló üdülőhelyet lehetne odalent kialakítani, amennyire tudom az Átkerülés előtt az is volt. Állítólag egy csomó diplomata lófrált odalent a tóparton, és egy csomó szervezet, amelynek mára az emlékét is elfelejtették választotta székhelyül Genfet.

- Nyilván, viszont ha hegymászási ambícióid vannak ki kell ábrándítsalak. A rekorder ómagyar hegymászó Dr. Szabó Vilma, akinek volt olyan szerencséje, hogy a Kanári-szigeteken szolgált és így feljuthatott a 3718 méter magas Pico de Teidere.

Igazából Hermannak voltak ilyen álmai, csakhogy a Kárpát-medencében erősen limitált lehetőségek nyíltak számára, merthogy a legbátrabb hegyivadászt is behatárolja az elérhető hegyek magassága. Szóval bárki, aki külföldön szolgált, ideértve a Kanári-szigeteken álló kutatóállomás személyzetét, a Szicíliában szolgáló katonákat és a saját húgát is, sokkal nagyobb hegyekkel találkozhatott. Katonai utat kijelölni a Magas-Tátrában és télen leküzdeni a 2500 méteres Tengerszem-csúcsot természetesen sokkal embert próbálóbb teljesítmény, de a lexikonban akkor is az áll, hogy Ómagyarország elsőszámú hegymászója Dr. Szabó Vilma. Egy sportügyileg egyébként nem túl figyelemre méltó nő, csak és kizárólag azért, mert az átkerüléskutatásban elért eredményei alapján méltónak találták egy hároméves kiküldetésre a Kanári-szigetekre.

Herman titkon egy kicsit bízott benne, hogy a rómaiak megengedik neki, hogy expedíciót szervezzen a Mont Blancra. Olyan nagy dolog nem lehet, elvégre 1785-ben vagy 1786-ban, már nem emlékezett pontosan mit olvasott a liptói könyvtárban (csoda, hogy volt bármi abban a lepukkant izében) mászták meg először. Az ómagyar technika meg csak van olyan jó, mint a XVIII. századi. Ha ezt megtehetné, akkor legalább magának bizonyítaná a különlegességét. Óh nem csak magának, egész Ómagyarországnak, csak kérdés, hogy Európa legmagasabb pontjának meghódítása hogyan viszonyul harminc kimberfej lenyiszálásához képest. Niki persze tudná a választ, hegyekre mászni hülyeség, és teljesen jogos, hogy az értelmes emberek pont annyira tartják ezt a hóbortot, amennyit ér. Vagyis semmire. Könnyű neki, ő már járt olyan helyeken, amelyek felülmúlják a Tátra leghatalmasabb csúcsait. Hogy is mondta, amikor ezt firtatta, aki a magasabb, logikusan az kapja a magasabb hegyet.

Ehhez képest még csak nem is látta a Hegyet, jó persze néhány száz kilométerrel délebbre van. Mindegy a lábához mindenképpen elmegy, és a tetejére is feljut, remélhetőleg.

- Óh ennél sokkal szerényebb vágyaim vannak, valahogy rá kellett látnom Massiliára, és már majdnem tökéletes.

- Rálátni?

Hermann nem értette a dolgot, oké, hogy ez a hegytető legalább ezer méterrel a tengerszint felett van, de rálátni… hacsaknem.

- A völgy, elvileg lehet venni az ÓMR-2-t, ha nagyon erőlködik az ember, de nagyon gyenge a minőség, mindent azért a diffrakció sem old meg. Itt a hegytetőn viszont.

Herman csak akkor vette észre a rádiót és a Héraklész sapkája alól kitekeredő zsinórokat, amikor a térképész kihúzta a dugót a földön heverő készülékből. A térképész alig tíz méternyi antennadrótot terített szét a környező sziklákon, bárki benézhette volna.

… itt az ÓMR-2 Fiumei Stúdiója az éter hullámain azoknak, akik a Földközi-tenger hullámait szelik, három kontinens legnépszerűbb adása. Reklám.

Héraklész lecsavarta a hangerőt.

- És ezért jöttél fel ide a hegyre? Meg különben is, Tatárral a táborból is kapcsolatba tudtunk lépni, az nem volt elég.

Ha tudta volna, hogy ide fajulnak a dolgok Herman inkább az erősítéssel érkezett új rádióst küldte volna Varro seregével. De a kötelesség… állj, Kovács hadnagy legalább magának ne hazudjon, azért jött ide, hogy lássa az Alpok hegyeit. Akárhogyis, Varro oldalán állni nem egy életbiztosítás jelenleg. Vagy egyáltalán Varro oldalán álló személynek látszani. Mert az ómagyarok semlegesek ebben a római belső csihi-puhiban. Legalábbis remélte, hogy azok, nem mintha a kormányból... Bármennyire is a sógora és bármennyire segítőkész Dezső valószínűleg éppolyan kőgeci, mint minden politikus, nem mintha baja lenne vele, de mit tud ő az antiügyi államtitkárról? Vagy mondjuk Kapitányból, a Faltörő Jerkéből ne nézné ki, hogy ők kavarnak a háttérben?  

- Tatár egyrészről Lyonban van, amire még a völgyből is rá lehet látni. Másrészről meg morzézunk, az kevésbé kényes a jó vonalra. Harmadrészt meg ő Ibericus seregével van, az is lehet, hogy egy gladiust tartanak a nyakának, miközben nekünk ír.

- Már nem azért, de hány római érti a morzét

- Nem tudhatod, mindegy az ÓMR-2 Fiumét akkor is hallani akartam. Akármennyire cenzúrázzák mégiscsak máshogy, mint ahogy a rómaiak tennék – mondta majd újra feltekerte a hangerőt

és ahogy a rendszeres hallgatóink tudják ez a félóra a szokás szerint a sztárvendégünké szokott lenni, azonban a mai nap egy rendhagyó vendéget köszönthetek. Történt ugyanis, hogy a mi Sztrárfélóránk egybeesik az ÓMR-1 Politikai Percek nevű háttérműsorával és az egész Ómagyarországot lázban tartó sztrori jelenleg a Rómában kibontakozó válság… Köszönöm most szóltak a fülemre, hogy mostantól az ÓMR-1 adása is a Fiumei Stúdióból zajlik, tehát köszöntöm az ÓMR-1 hallgatóit is és nem kevésbe mai „sztárvendégünket” Rácz Tivadar biztonságpolitikai és külkereskedelmi szakértőt. Régen járt nálunk Rácz úr!

- Először is én is köszönteném a hallgatókat. Másodsorban hagy emlékeztessem Péter, hogy az isztriai válság idején már letegeződtünk. És igen az valóban hét éve volt.

- Most, hogy mondja, mondod valóban. Tehát Tivadar röviden összefoglalnád, hogy miként kerültél az események közelébe, ami után persze magukra az eseményekre is rátérünk.

- Talán nem reklám…

-… semmi esetre sem, nyugodtan kimondhatod a cég nevét.

- Szóval az Antiker Exim Kft. ügyvezetőjeként, amely cég a külországi antikkal, elsősorban görögökkel és rómaiakkal folytatott kereskedelemhez nyújt biztonságtechnikai és jogi segítséget komoly informátori, ha szabad ezt a szót használnom, szóval komoly informátori hálózatot tartok fenn a Római Köztársaság területén. Ennek köszönhetően első-, másod- és harmadkézből származó híreket kapok, melyből egy viszonylag korrekt római aktuálpolitikai képet tudunk rekonstruálni.

- És mit mond ez az aktuálpolitikai kép?

- Paradox módon a mostani folyamatokat valószínűleg kevésbé jól értik, akik kortörténelmet tanultak, míg az idősebb generáció számára teljesen világos lehet a kép.

- Vagyis?

- Lényegében a Római Köztársaságot a születése pillanatától erős belső ellentétek jellemzik, azonban a külső fenyegetés ezeket a belső problémákat javarészt irrelevánssá tette. Ugye a kortárs Köztársaság ilyen külső kihívóval nem nézett szembe, ezért a belső problémák váltak a fő konfliktusgócokká. Aki jártás a történelemben az talán emlékszik a régi történelemkönyvben a „Római Köztársaság válsága” vagy valami hasonló címmel illetett részre a Gracchusokra, Mariusra, Sullára, Crassusra, Pompeiusra és végül Caesarra.

- Caesarról még én is hallottam, ha jól értem, akkor azt mondod, hogy a mostani események végül oda vezethetnek, mint amit Karthágóban láttunk? Egy egyeduralkodó által vezetett államhoz?

- Korai lenne még ezt eldöntenünk, és a Karthágóban lejátszódó eseményekhez azért egy Hamilkár Barkasz kaliberű vezető is kellett. Ez a feltétel szerintem Rómában hiányzik. Természetesen egy elhúzódó válság akár kitermelheti az igényt egy erőskezű vezető iránt, és potenciálisan Róma is rendelkezik erre alkalmas személyekkel, elég csak Fabius Ibericusra gondolni, hogy egy ismertebb nevet említsek, de egy ilyen személyiséget akár maga az erőszak is felszínre dobhat. Azonban mégis, jelenleg egyik pártnak sem érdeke az eszkaláció, ugyanis köszönhetően a hódításoknak akár az optimaták, akár a néppártiak megtalálhatják a számításukat.

- De amennyiben ez a helyzet, akkor mégis miért tört ki a felkelés, lázadás, zendülés… mi a jó szó az eseményekre?

- A felkelés talán túl erős, ugyanis a különböző csoportok politikai céljai és az utcán zajló események között nehéz korrelációt találni, szóval maradjunk a lázongásnál. Szóval a nagypolitika és az egyszerű emberek helyzete azért teljesen más, ugyanis miközben az állam maga példátlan ütemben terjeszkedik és teszem hozzá értékes területeket bekebelezve addig a hatalmas népszaporulat miatt Róma városában felfoghatatlan méretűre duzzadt a szegények száma. Márpedig ebben a helyzetben elég egyetlen szikra és az olajos hordó, mert talán lőporról túlzás beszélni, lángra kap. Ennek lehetünk tanúi most.

- Talán ami a hallgatókat a legjobban érdekli az, hogy mit tesz Ómagyarország ebben a helyzetben. Egyáltalán be kell avatkoznia? Van valami tipped az eseményekre?

- A Centho volt konzulnak nyújtott menedék egyfajta beavatkozásnak tekinthető, kérdés persze, hogy a különböző csoportok ezt miként élik meg.

- A te megítélésed szerint jó ötlet volt Centhonak mendedéket biztosítani?

- Mindenképpen, Centho Ómagyarország egyik legfontosabb szövetségese Rómában. Akár a közvetlen diplomáciai hasznot nézem, akár Ómagyarország szavahihetőségét ez mindenképpen helyes lépés volt. Ha én lettem volna Rozsnyói nagykövet helyében én is hasonlóan cselekedtem volna.

- Remélem nem számít szolgálati titoknak, de az úgynevezett Tornyugrónőról tudsz valamit? Ugyanis egy betelefonáló  hallgatónk szerint a toronyugrónő egy tornyugrást űző női sportoló. A toronyugrás pedig egy olyan sport ahol a versenyzők szilárd felületről ugranak el, világbajnokságokon és olimpiákon 10 m magasságból és előre és hátra végrehajtott szaltókból (a test kereszttengelye mentén) és forgásokból (hossztengely körüli) álló gyakorlatot bemutatva egy megfelelő kialakítású medencébe érkezve. Nem tudom, hogy ennek milyen köze lehet a római eseményekhez, ugyanakkor a szóbeszédben egyre többször merül fel a Toronyugrónő. Ez valami katonai kódszó lehet nem?

- Valószínűleg igen, én magam sem ismerem a sportágat és ki kell ábrándítsalak, de ha van is ilyen, a Toronyugrónő-hadműveletről is annyit tudok, mint bárki civil. Mindenesetre egy komoly katonai beavatkozást nem tartanék valószínűnek, tekintve, hogy bárhogy is alakulnak a római események az ómagyar kormánynak jó kapcsolatokra kell törekednie a Köztársaság mindenkori vezetésével. Márpedig egy egyértelmű oldalválasztás, különösen egy ilyen kockázatos helyzetben ezt könnyen alááshatja.

- Ugyanakkor Centho volt konzul kimentése…

- Centho volt konzult, hogy úgy mondjam magánemberként mentették ki, és jelenleg magánemberként élvezi az ómagyar követség védelmét. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy megfelelő csillagállás esetén ne aratnánk le a politikai hasznot, de egy ember csak egy ember. Végülis a dolog csupán arról szól, hogy a barátainkat nem hagyjuk cserben. Ez egyébként teljesen összhangban van a rómaiak által vallott értékekkel.

- Ha az esetleges háborúba nem éri meg beavatkoznunk, a béke érdekében tehet-e valamit Ómagyarország?

- Ez egy igen érdekes kérdés, és ebből a szempontból is fontos a semleges pozíciónk megőrzése. Ennek révén ugyanis Ómagyarország az ideális közvetítő partner a felek között, ügyes diplomáciával helyreállíthatjuk a tekintélyünket és teljes mértékben jóvá tehetjük az Isztriai-válság következményeit. Ezzel kapcsolatban egyébként érdemes tudnunk, hogy Rómában van szenátusi képviselője Isztriának. Vagyis a területet de iure még mindig a magukénak érzik.

- Az időnk sajnos végzetesen fogy, az ómagyar kereskedőknek van valami tanácsod?

- Ahogy ügyfeleinket már tájékoztattuk, most ugyanezt díjmentesen megteszem minden érintettnek. Nem mintha olyan rendkívüli tanács lenne, azonban mégis hasznosnak érzem… szóval amíg a válság nem ér véget mindenképpen Róma és a Rómával szövetséges területek elkerülését javasolnám. Még Messina is kérdéses lehet, noha Szicíliába várhatóan nem terjed át az események hatása, azonban ehhez képest az új máltai kikötő mégis extra biztonságot jelent. Másrészről ha szabad említenem, mindenki nyugodtan felkeresheti az Antiker Exim Kft. helyi kirendeltségeit Gibraltáron, Máltában, Fiumében vagy Pireuszban amennyiben extra támogatásra van szüksége.

- Tehát akkor ezzel búcsúzunk az ÓMR-1 hallgatóitól, viszont az ÓMR-2-n folytatódik a Sztárfélóra, melyben a szokásoknak megfelelően mai sztárvendégünk zenei választásait hallgathatjuk meg. Tehát Tivadar mi legyen az első szám?

- Ha szabad ilyen kívánságműsorosan...

-… Természetesen, minden a sztárvendégé!

- Akkor elsőként a Latin Gitároktól kérném a Holdfény az Adrián-t és küldeném a feleségemnek...

Héraklész kikapcsolta a rádiót.

- Ezt a semmitmondó faszt! – szakadt ki Hermanból

- Óh ez semmi. Hallottad volna, mit hadovált össze az Isztriai-válságról.

- Mert?

- Mindegy, hosszú, meg el is felejtettem. De gondolom, nem csodálkozol rajta.

- Ami azt illeti nem. Viszont remélem boldog vagy. Vissza kellene mennünk a táborba, még a végén keresni kezdenek minket.

- Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha…

- Hülye ötlet. A legközelebbi ómagyar érdekeltség Massilia és négy római légió van útközben.

- Esetleg, ha…

- Még nagyobb marhaság, ezer kilométer gallokkal sűrűn borított hegyvidék és erdő, én kemény vagyok, talán a feléig eljutnék.

- Mondták már, hogy mennyire idegesítő vagy?

- Még nem, de azt már mondták, hogy hadnagy vagyok, és ami azt illeti a galliai ómagyar expedíció parancsnoka.

- Oké értek mindent Főnök, pakolok.

***

Takács Héraklész Róbert végignézett a völgyön, már jó egy órája ereszkedtek és a térde elég egyértelmű üzenetet küldött az agyába, ugyanakkor felderítőként (bár leginkább csak idézőjellel használhatta volna ezt a megnevezést) jó adag önérzet és némi kis gerinc is szorult bele. A természetes reakció ezért az önhazugság volt, nem pihenni állt meg, hanem megszemlélni a világot.

- Főnök, szerinted lesz idejük megerősíteni a völgyet?

- Lesz, csak éppen semmi értelme – felelt Herman.

A rádiós úgy ítélte meg, hogy a leghelyesebb, ha ezt ülve beszélik meg.

- Úgy érted – mutatott a Rhône-áttörése és a tó között több vonalon kígyózó fal- és árokrendszer kezdeményeire – hogy bármit is épít fel Valgus Ibericus légiói mindenképpen legyőzik őket? Úgy tudtam, hogy egy kiépített védelmi rendszer ellen gyakran a négyszeres túlerő sem elég.

- Nem Héraklész, úgy értettem, hogy bármit is építenek Valgus utászai Fabius úgyse fog támadni, mert nem is kell neki.

- Hogy érted?

- Nektek semmit se tanítottak a térképész képzésen?!

- Dehogynem, de nem tudlak követni!

- Esztergomiak… jellemző.

- Hogy jön ide Esztergom? Tatabányán születtem és jártam iskolába, Ómagyarország jogos fővárosában, nem pedig abban a felkapaszkodott Duna menti koszfészekben.

- Esztergom, Tatabánya, Szentendre egyre megy, még Csepel se számít. Nem tudtok semmit a valódi háborúról. Nézz le a völgybe, mit látsz?

- Hogyhogy mit látok? Egy rohadt nagy tavat, egy sebes folyású folyót és rengeteg erdőt.

- Bingó!

- Milyen bingó?

- Szerinted ez az a környezet, ahol tízezer római katona meg tudja őrizni a harcértékét?

- Most már értem! – csillant fel az térképész szeme – Varro légiója csapdában van.

- Pontosan, az Ibericusnak küldenie kell két cohorst Lyonba és leállítania az utánpótlást. Ha Varro kitör, akkor Lyonnál megverik és kész. Ha nem tör ki, akkor két hónap alatt irányíthatatlan csürhévé züllik a légiója, amelyik megadja magát az első vörös köpenyes arcnak, aki sasos vexillumot cipel magával. Márha a gallok nem vernek szét minket előtte.

- Vagyis akkor az egész építkezés?

- Valgus szerezhetett valami ómagyar szakirodalmat talán valami XX. századi háborúról vagy valami hasonlóról, de az is lehet, hogy egy erődítéstani könyvre csapott rá valamikor. Esetleg mesélt neki valaki az M1-es múzeumról. Vagy olvasott valami könyvet, amiben lovagok és sárkányok vannak. A lényeg, hogy mindenképpen szeretné kamatoztatni a tudását, amelyet a lövészárokrendszerek kapcsán felépített. Ebben természetesen sem a géppuskák, sem a szögesdrót relatíve rossz elérhetősége nem gátolja meg.

- Akkor úgy gondolod, hogy az egész egy öncélú cselekvés.

- Az emberek nem tudnak veszíteni. Valamit muszáj csinálniuk, mert ettől jobb lesz a hangulatuk. Egy hónap múlva majd azzal fogják vádolni Ibericust, hogy egy gyáva féreg, mert nem hajlandó kiállni csatára. Pedig csak több esze van, mint bárki másnak Rómában.

- Mert? Azalapján amit mondtál könnyedén megnyerhetné a csatát.

- Valószínűleg megnyerné a csatát, de a várakozást biztosan megnyeri. Csatázzon Varro egy Fabiusnak kedvező terepen, ha már mindenképpen csatázni kell. Tudod Héraklész az okos katona elkerüli a harcot, ha egy módja van.

- Nem valami hősies filozófia. Azt hittem, hogy a vad germánok élnek-halnak a harcért.

- A vad germánok igen. Még a hozzám hasonló civilizált germánok is. Quintus Fabius Maxiumus Verrucosus Ibericusban azonban egy csepp germán vér sincs, vagyis nem várhatjuk el, hogy úgy gondolkozzon, mint egy germán. Egyébként kipihented magad?

- Én nem Főnök.

- Dehogynem, de ne zavartasd magad, időnk mint tenger.

- Azt hiszem.

- Akkor nyomás, mert nem érünk vissza a táborba sötétedésig.

- De az előbb azt mondtad, hogy időnk, mint tenger!

- Az csak olyan szófordulat volt Robi.

- Hogy a fenébe tudsz ennyire nyugodt lenni, itt a háború, úgy értem egy igazi háború küszöbén! – fakadt ki a térképész, bár inkább a fáradtság, semmint a félelem beszélt belőle

- Mint már mondtam, nem lesz igazi háború minimum egy hónapig.

- Nade mi lesz velünk?

- Fogalmam sincs, de egyelőre fontosabb problémák is vannak annál, minthogy egy ilyen távoli izén filozofáljak.

- Például?

- Például nem tartozik rád.

Nem volt ugyan hadmérnök, de az árkok és mellvédek rendszere gyanúsan kiszámítottnak tünt. Valgus erödítéstani könyvének a szerzöje vélhetöen római lehetett, mégpedig olyan római, aki szerzett némi gyakorlati tapasztalatot a 11-es mintájú sörétes puska alkalmazásában és az ellene való védekzésben is.

A Galliai-háború 11.

2017.11.27. 08:30 | bz249 | Szólj hozzá!

- Herman, meséltem már, hogy egyszer Capuaban láttam egy kártyajóst?

- Még nem – a római szeme résnyire szűkültek és a pupillái kitágultak, ez nagyon nem tetszett Hermannak.

- Egy ostoba görög volt, rézzel szegett fára festett kártyákból jósolt a szerelemről és a vagyonról azoknak, akik hittek neki. Persze nem tudhatom, lehet, hogy tényleg megáldották az istenek. Bár úgy hallom, ti csak egy istent tiszteltek.

- Attól függ, mi ómagyarok általában csak egyet, de a germánok közül sokan hódolnak Wotannak és társainak.

Herman élt a gyanúperrel, hogy a római istenek közül Fortunának lesz kiemelt szerepe a következőkben. Noha a római mitológiát ostoba babonaságnak tartotta Valgus szerencséje mellett mégsem lehetett elmenni.

- Mindegy. Ami a lényeg, hogy talán engem is megajándékoztak az istenek a jövőbe látás képességével. Legalábbis ez a Tell Vilmos nevű istenetek azt súgja nekem, hogy hamarosan hat denarius üti a markomat. Szóval azt mondom snapszer.

Valgus akkurátus mozdulattal kihúzta a makk tizest a pakli aljából, amit Herman már szinte a sajátjának érzett az alsó birtokában, és lapjával lefelé a csomagra helyezte.

- Szóval egy negyvennel indítanék.

Herman magában átkokat szórt Bakos István, vagy Imre a fene se tudja, a Fortuna Nyomda és Játékkártyagyár alapítójára és arra a barom hivatalnokra, akik elterjesztették a játékot a Földközi-tenger térségében. Óh a rómaiak nem érzik a dolgot, az ő játékuk a kocka, simacsiga lesz, nyugtatta meg Héraklész játszotok egy kicsit, amíg leellenőrzöm a számításokat, legalább nyersz egy kicsit. Az kicsi nyeremény eddig mínusz hetven denarius volt, egy havi zsoldja… mert a rómaiak nem tudnak játszani, lehet, hogy a rómaiak nem tudnak játszani, de hogy Valgusnak piszok szerencséje volt az is biztos. Mert miért ne kapna egy ász és egy negyvenet kézbe, miközben a tízes alul figyel. És természetesen nincs nála a zöld ász amikor kellene, tök ász az bezzeg van, de hát az nem jó semmire. Fulladjon meg ott ahol van Valgus és Bakos István (vagy Imre is). Ja meg még…

- Héraklész, mi tart ennyi ideig?

- Jó munkához idő kell főnök.

- Pláne a lassúhoz, van már valami eredmény?

- Egyelőre semmi.

- Mit jelent az, hogy semmi?

- Azt, hogy még nem végeztem, fel kell vezetni a térképre az adatokat, aztán elemezni, és…

- Vagyis nem leszünk gazdagok az Átkerülés titkának megfejtőiként?

- Ezt nem mondtam…

- Herman, Héraklész, bocs hogy közbeszólok, és tényleg rendkívül ellenemre van, hogy szegényeket és gyengéket fosszak ki, de valaki ennél az asztalnál tartozik hat dénárral.

- Héraklész, parancsba adjam, hogy most azonnal jelenj meg az asztalnál és kártyázz?

- Igyekszem.

- Legalább valami jó kifogást mondanál, bakker.

Herman az erszényért nyúlt, hogy újabb hat dénárt halásszon elő, amikor a kunyhó sarkában megszólalt a rádió.

- Ez meg micsoda? – kérdezte meglepetten Valgus

- A kifogás – válaszolt Herman, a római utász ugyan tudta mi az a rádió, de még sohasem hallotta a vészcsatorna hívójelét – Most meg kérnélek a kunyhó elhagyására.

- Merthogy?

- Merthogy ez a jelzés a bizalmas üzeneteket előhívója és csak beavatottak vagy halottak tartózkodhatnak itt – szólalt meg Héraklész.

- Hidd el, kedvelünk téged Valgus, ezért nem szívesen ölnénk meg. – tette hozzá Herman.

- Ez valami vicc ugye?

- Nem, tényleg bírlak, noha egy mákosköcsög vagy a kártyában. Az üzenet azonban valóban bizalmas.

- Értem, akkor további szép napot.

 

Másodpercekkel a római távozása után Héraklész leadta a „Figyelek” jelzést. Herman közben a poggyászt túrta Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című könyve után, amelyik a kódkönyv szerepét látta el. A kódolás első hallásra komplexnek tűnt pedig nem volt az, a központ számhármasokat adott le, amelyek a könyvbeli oldalszámot, sorszámot és szószámot jelezték. Az ember a szavak első betűjét összeolvasta, aztán kapott belőle egy értelmes ómangol nyelvű szöveget, amit már csak le kellett fordítani és kész is volt. Aki nem tudta, hogy melyik könyv kell a megfejtéshez vagy nem tudott inglisül az semmit sem értett az üzenetből. A római affér után, amikor a Szávánál zsákmányolt rádión lehallgatták az ómagyar követséget a minisztériumok reagáltak. Mert bármennyire is valószínűtlennek tűnt, de megfelelő álruhában akár a makedón király, a római konzul vagy éppen Karthágó trónörököse is bejuthatott egy inglis tanfolyamra. Vagyis a valódi biztonságot a kódkönyv jelentette, amelyik a rádiósoknak véletlenszerűen kiosztott könyvek egyikét jelentette, ezúttal Rejtőt.

- Hatvankettő, nyolc, öt. Kilencvenhárom, húsz, kilenc…

 

- És mindez mit jelent? – Hermannak éppen elég gondja volt a latin nyelv elsajátításával az ómangolra egy perce sem maradt volna… még akkor sem, ha valaki külön tanítani szerette volna

- Kurva nagy bajt azt hiszem.

- Részletesebben?

- Felfegyverzett csőcselék támadta meg a Szenátus épületét, a lictorok minimum húsz embert megöltek.

- Majd helyreáll a rend, van aki csak abból ért, ha pofán verik.

- Ez tegnap volt, este megöltek egy szenátort elszabadult a pokol Rómában.

 

***

 

A négy ránc nem akart eltűnni Varro homlokáról. Igaz sem a térkép, sem a vezérkarának tagjai nem kecsegtették semmi jóval.

- Be vagyunk ide zárva legátus, Fabius uralja a völgyet és bárhol megállíthat minket.

- Ha a csapatok tényleg hozzád hűek.

- Ez nem kérdés Iunius, Lugdunum után feltétlenül megbíznak bennem.

- De akkor is csak egy légió legátus, és köztünk és Massilia között ott van Fabius négy légiója és a massiliaiak maguk.

- Őket esetleg? – reménykedett Varro – Elvégre nem az ő harcuk.

- Felejtsd el legátus, Loikatorz Ibericus…

- Fabius.

- Igazad van legátus, szóval Loikatorz Fabius bábja, ő választotta ki a Gall Kakasok élére, ő tanította mindenre. Nem fog ellene fordulni.

- Köszönöm Cornelius, bár derűsebb információkat mondhattál volna.

- A völgy bejáratát esetleg megerősíthetnénk, ha az emberek hűségesek, akkor akár tízszeres túlerőt is visszaverhetnek. És ki tudja talán az ómagyarok mellénk állnak, akkor pedig…

- Hű barát vagy Valgus, de az embereid? Készek lennének Róma ellen harcolni? Mert, ha a mieink veszítenek a városban, akkor úgymond a Köztársaság ellenségeivé válunk.

- Vagyis?

- Vagyis bíznunk kell az embereinkben, az igazságunkban és az istenekben… és Valgus, kezdjetek hozzá, ahhoz a sánchoz!