Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (35) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (3) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (2) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Szégyen a futás...

2008.11.26. 20:35 | Gador | 16 komment

Címkék: fegyver gador védelemigazgatás

A bejegyzés előzménye / még korábbiak a szereplőtől

Az akasztásos nap után a reggel felfedezett füst irányába indultunk meg. Gyanítottuk, hogy egy település lesz, ahol talán újabb esztergomiakra bukkanunk, reméltük, ők még élnek. Ahogy elnéztem a társaságot, nem igazán tetszett nekik ez a feladat, a sűrű erdőben – az utakat továbbra is elkerültük – való baktatás, féltucatnyi hullával, pusztán kézifegyverrel felszerelkezve, vad keltáktól körülvéve: nem igazán az a katonaálom.

A füst szintén egy nagyobb tisztásra vezetett, persze megint egy komoly ellenállást kifejtő erdőrészen kellett hozzá áttörni. Kiss százados, az egységünk parancsnoka kétoldalú átkarolással akarta megszállni a területet, ezért két-két szakaszt elküldött, mi pedig vártunk. R127-esen kaptuk az értesítést, hogy egy kicsit nagyobbat kell kerülni – ez azt jelentette, hogy késő délután lesz, mire megkezdjük a terület megszállását.

Én a várakozás idejét arra használtam, hogy Kiss századossal beszélgessek. Úgy látszik, ő is unatkozott, mert most sokkal beszédesebb volt, mint eddig. Kiderült, hogy jó néhány közös ismerősünk van az egyetemről, ettől sokkal barátságosabb lett. Ezzel az „átkerülősdivel” ő sem nagyon tudott mit kezdeni, de ha már „ezt dobta a gép”, akkor igyekszik tenni a dolgát és a kihozni a helyzetből a legtöbbet. Szerintem nem volt ez annyira véletlen, mármint az átkerülés, ám érveimet nem volt idő megosztani vele, mert egy újabb füstcsík jelent meg az égen.

Úgy döntött, hogy nem várja meg a az átkarolást, hanem megindul és megszállja a területet. Mint kiderült, nagyon is jól tette. A füstoszlopok ugyanis egy-egy nagy kosárból jöttek, amiket telezsúfoltak emberekkel, leöntötték olajjal, meg egyéb könnyen égő dologgal, majd meggyújtották! A szerencsétleneket gyakorlatilag élve füstölték, égették meg! A kosarakon kívül keltát csak néhányat láttunk – kettő, aki a kosarak és az emberek felgyújtásában segédkezett, lehetett az őrszemélyzet, legalábbis elég harciasan viselkedtek velünk szemben, persze egy-egy jól irányzott lövés hamar az isteneikhez küldte őket. A szertartást egy ősz öreg irányította, aki nem tanúsított ellenállást, pedig az elevenen való elégetésen felbőszült katonáink eléggé keményen ráncigálták. Azt nem értettük mit vartyogott az öreg, mindenesetre látszott rakta, hogy nem fél tőlünk. Az egyik hadnagy – tapasztalatom szerint nagy piás – rögtön ki is szúrta, miért: az öreg eléggé bepiálhatott. Tesztelte is az öreg butykosát, állítása szerint egész jó az áru.

A százados megtiltotta, hogy igyanak, inkább a kosarak tartalmáról igyekezet gondoskodni. Három már menthetetlen volt, amit most gyújtottak meg, gyakorlatilag az is. Volt még egy, amit csak előkészítettek, de abban nem voltak esztergomiak – legalábbis látszólag. A benne lévő embereket el kellett látni, volt, akinek a keze volt eltörve, néhánynak a bordája, de nem is csodálom, hisz egymásra voltak dobálva a nagy kosárban… csoda, hogy még nem fulladt meg mind, aki alul volt.

A szanitéc nem szívesen pazarolta rájuk a felszerelést, besegítettem hát neki. Nem volt egy könnyű feladat, mert szegénykéim eléggé büdösek voltak. Némelyikük fájdalmában vagy félelmében – én mindkettőt jogosnak vélem – maga alá piszkított.

Szürkült, mire végeztünk a kosarak „felszámolásával", a terület átkutatásával, és az „átkarolók” is befutottak. A századosnak nehéz döntést kellett hozni – itt táborozunk le, vagy megyünk innen. Sokaknak az itt maradás opciója nem igazán tetszett, nem szívesen maradtak volna ezen a vallási mészárszéken… A kelta varázsló száját beköttette, mindannyian untuk a vartyogását. A főhadiszálláson valószínűleg örülni fognak neki. A feláldozni szánt keltákat nem akartuk „megtartani”, de nem igazán akaródzott a többségnek távozni. Nem csodálom, ha a törzsük engedte, hogy ezt tegyék velük, nincs kedvük visszatérni. Ki tudja, még a végén visszahoznák őket. Élelmiszert nem adtunk nekik a sajátból, hanem a terület átkutatása során talált kenyereket, gabonát és tömlőket adtuk nekik - hadnagy nagy szívfájdalmára.

Végül maradtunk, megerősítve egy kis szögesdróttal a terepet. Most tüzet is gyújtottunk, mert egyrészt az emberek eléggé kimerültek, másrészt meg igencsak hűvös volt az éjszaka. Persze a csapat jelentős része most sem aludt túl jól. Én is forgolódtam pár órát, mire a fáradtság végre kiütött. Bár én jóval kevesebb felszerelést cipeltem, mint az átlag bakák, de azt a kicsit is ólomnehéznek éreztem. Nincs mit szépíteni, nincs szokva az ökör… Persze igyekeztem ezt elrejteni, nem szerettem volna, ha az a jelenlétem miatt morgolódok ellenszenve tápot kapna...

Reggel a sátrába hívatott a százados. Bevallom, nem nagyon tetszett a tisztek és néhány baka feszült arca, valahogy rossz előérzetem volt.

És igazam is lett. Az éjjel kiküldött felderítők jelentették, hogy egy olyan 3-4000 fősnek nézett sereg közeledik a tábor felé. Tehát az már biztos, hogy északabbra most már nem fogunk jutni – legalábbis nem egy egységként… Két választásunk van – bevárjuk őket, és harcolunk, vagy esetleg lelépünk. Ha maradunk, egy viszonylag megerősített, megerősíthető helyen harcolhatunk, igencsak fogytán lévő készletekkel. Ha megyünk, akkor menetből kell küzdenünk.

Esztergomot természetesen nem sikerült elérni. Szóval hogy segítséget kapjunk, szinte kizárt. Persze szerencsénk van, mert a közelben, néhány kilométerre van egy út, ami a Dunához visz el, legalábbis a légifelderítés fényképei szerint.

A terv tehát az volt, hogy szépen faképnél hagyjuk a látogatóinkat és eliszkolunk haza. A hullazsákokkal kicsit nehéz lesz, megpróbáljuk magunkkal vinni. A foglyot szintén visszük – ha úgy alakulna a helyzet, akkor likvidáljuk.

A bökkenő, hogy szükség van egy hátvéd egységre, aki feltartja az ellent, illetve elvonja a csapat figyelmét. E szakasz sorsa finoman szólva is bizonytalan. Úgy gondoltam, ha már Csilla valószínűleg… akkor annyi keltát teszek el láb alól, amennyit csak lehet. Jelentkeztem, ahogy a már említett hadnagy is. Kiss megköszönte neki, velem meg közölte, hogy én itt csak megfigyelő vagyok, engem mindenképpen vissza kell juttatnia Esztergomba, merthogy túl értékes a szaktudásom. Kiss százados nem az az ember, akivel nagyon vitatkozni lehet.

Hát ez szép, még hősi halált halni se hagyják az embert!

A százados, miután tájékoztatta az állományt az állásról, kéttucatnyi jelentkező közül válogathatott a hadnagynak. Bátrak a mi fiaink, bár szerintem nem is fogták fel, hogy miről van szó. A terv szerint 3 óra alatt elvergődünk az útig, aztán egy maratoni futást követően már a hídfőben vagyunk.

A hátul maradók nem kaptak rádiót, csak extra lőszert, és gránátokat. Ekkor néhány önkéntesnek már leesett a húszfillér, hogy mire is vállalkoztak, ám túl későn. Megindultunk.

A rádiós kapcsolatfelvétel sajnos továbbra se sikerült. Ekkor beugrott egy ötlet, amit még az egyetemen hallottam, elsőben, az R107 tanfolyamon: húzzunk ki egy hosszú drótot, legyen az az antenna. A fiatal rádiósunknak nem volt olyan szerencséje, mint nekem, hogy ahhoz az öreg ezredeshez járhatott képzésre, neki valamiért ez nem jutott eszébe. A dolog mindenesetre működött, mert miután kivergődünk az útra, megpróbáltuk a dolgot, és láss csodát. A százados röviden vázolta a helyzetet, és segítséget kért. Azt nem árulta el, hogy milyen választ kapott, viszont kicsit fokozta a tempót.

Egy nagyon rövid pihenő és evés után mentünk is tovább. Elég messze jutottunk a hídfőtől– futva fél nap. Sajnos a csomagok miatt nem tudtunk olyan gyorsan haladni, mint szerettünk volna, de azért szedtünk a lábunkat, amennyire csak tudtunk. A százados adta a hátvédet két rajjal.

Néhány órája haladhattunk már a sáros, gödrös, rossz úton, mikor a menet megállt. Kézjelzéssel előre kérték a századost. Csatlakoztam hozzá.

Előttünk egy 3 szekérből, és vagy 10-15 emberből álló szekérkaraván állt. Mindannyian a fegyvereinket szorongatva álltunk, mígnem egy kreol bőrű, szakállas alak, aki látszólag a társaság vezetője lehetett, egy ládikát szorongatva, sűrűn hajlongva jött felénk. Valamit vartyogott, de nem értettük. Félúton letette a ládát, majd hátrafarolt a szekereihez. Intett az embereinek, hogy tegyék le a fegyvert.

A százados kézjelére két szakasz körbevette őket. Elküldött egy embert a ládáért – úgy tűnt, hogy az valami ajándék. És valóban az volt, díszes dobozkák, pár kis szobor és némi aranypénz volt benne. Meghajtotta magát a férfi felé. Az most más nyelven próbálkozott.

A százados elvigyorodott, mert rájött arra, hogy ez a kereskedőféleség, aki a ládikával próbálkozott, sokkal értékesebb, mint az a pár arany, mint amit adott.

Ugyanarra gondolt, mint én - magunkkal kell vinnünk. A szakaszvezetőnek sikerült összekaparni annyit, hogy jönni, velünk, meg aztán egyezményes jelekkel is értésére adtuk Bazsirnak – mert ezt a nevet emlegette maga felé mutogatva – hogy most velünk jön. A szekereket megfordítottuk, a hullazsákokat, meg a keltánkat felmálháztuk, majd szaporáztuk a tempót.

Bazsirral elvesztegettünk fél órát, ki kellett lépni. Már csak azért is, mert a társaságnak elégé szaga volt… még Bazsirnak is. Nos, eddig csak a kelta eregetett szagokat, most már ez a szekér is, így elsőre nagyon kelendő szekerén utazás elég hamar kegyvesztett tevékenységgé vált.

Este hatra érkezhettünk meg a hídfőbe. Valószínűleg már jó előre megérezték a közeledtünket, főleg ennyi kutyagolás után… Fürdésre nem volt idő, a parancsnokkal és Bazsirral azonnal indultunk Esztergomba az MVB-hez. Bazsir is megijedt a tábortól, de a „da pacem” mondattal sikerült valamelyest megnyugtatni, és beült velünk a Suzukiba.

Rádión értesítették az MVB-t, mert mire megérkeztünk, egy latin- és egy ógörögtanár, na meg a a fél MVB vezetése fogadott bennünket, élén Alberttal.

Sok minden történhetett az elmúlt pár napban, mert mindenki Albertnak jelentett.

Albert megköszönte a fáradozásunkat, és hogy olyan sok kimondhatatlanul hasznos és fontos dolgot tetettünk a helyzetünk jobbításáért! Elküldött minket aludni, azzal, hogy holnap részletesebben is elbeszélgetünk majd a dologról, de most pihenjünk, mert nagyon kemény napok előtt állunk.

És valóban, mert a másnap reggel úgy talált, hogy én lettem az új sorázási rendszer kidolgozásáért felelős munkacsoport helyettes vezetője.

Noha tényleg tanultam ezt az egyetemen, azért egyáltalán nem mondhattam magam a terület szakértőjének, igazából alapos ismerőjének sem, mert a gyakorlatban soha nem csináltam. A parancs az parancs, a rendszert ki kell építeni, szóval éjt nappallá téve dolgoztam ezen, hogy lehető leghamarabb egy épkézláb tervet tudjunk letenni az MBV asztalára. Amúgy is jobb volt a munkába temetkezni, mint a Csilla nélküli, üres lakáson rágni magamat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr97790252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

repecs 2008.11.27. 07:31:22

Mi ez ez?

Valami vidámabról is irhatnál.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.11.27. 07:42:09

nagyon jó. igyekeznem kell a rendőrsztorival, ha ti itt már kereskedtek a barbárokkal. :) ja, index-címlap.

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2008.11.27. 09:59:27

repecs 2008.11.27. 07:31:22
Mi ez ez?

Valami vidámabról is irhatnál.
/end of original message


Nézd, egyelőre nem sok vidámság van ám az átkerülésben ;)

Gyanítom, látni fogunk még "300" szintű darabolásokat a tröténet előrehaladásával. Bár van, akinek az is vidám.

Más:
Már furcsállottam, hogy nagyon vége lett annak a posztnak, pedig hát elég lényeges momentumot boncolgat. Szerencsére itt a folytatás, remélem a következő részre, a konkrét Csillamentésre nem kell ilyen sokat várni :)

bz249 2008.11.27. 10:51:52

A hátvéddel mi lett? Teljes létszámban elestek, vagy komoly veszteséget szenvedve harcolva visszavonultak, esetleg egész jó állapotban elérték a hídfőt?

Nagyzee 2008.11.27. 13:50:31

Amúgy hány fős volt a csapat és mennyire felszerelt, hogy a 3-4000 kelta lelövése, felrobbantása, stb. nem volt reális opció?

Gador · http://omagyar.blog.hu 2008.11.27. 14:24:04

400, ám nem nyílt terepen nem jön ki annyira a technikai fölény, különösen egy átszabdalat terepen. Egy többnapos körökörös védelemre való berendezkedéshez nem volt elég utánpótlás, lőszer és élelmiszer.

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2008.11.27. 17:09:17

most akkor 400 vagy 4000? mert nem mindegy, és a posztban 3-4EZER van írva...
;)

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.11.27. 19:38:11

Ha jól értettem, az utóvéd volt 400 fő:)

szs. · http://martinluther.blog.hu 2008.11.27. 20:49:26

3-4 ezer keltát jelentettek, legalábbis a poszt alapján. Erdőben az kellemetlen tud lenni. Az utóvédről tényleg csöpöghetne valami infó. :)

Don [quote] · http://jatszom.extra.hu/ 2008.12.02. 18:36:46

de akkor mi a négyszáz?
a kelták 3-4000-en voltak, az utóvéd meg kéttucatnyian.

szs. · http://martinluther.blog.hu 2008.12.02. 18:41:55

Gador lehagyott egy nullát, szerintem.

bz249 2008.12.02. 18:44:43

A 400 nem a teljes század/zászlóalj/ezred/hadosztály (mittomén ennyi embert a mai honvédségünkben minek neveznek így megreformálva) létszáma volt?

Gador · http://omagyar.blog.hu 2008.12.02. 23:45:53

2 század az összlétszám volt - mivel csak kézifegyverek, aknavetők voltak - és spórolási kényszer - nagyon nem akartak harcolni 3-4000 keltával.
A hátvéd pedig 30 fő lett volna.

Bazo 2008.12.03. 10:01:11

Szerintem 400 katona kézifegyverekkel gránátokkal és aknavetőkkel meg csapatrádiókkal elég csúnyán le tud mészárolni 3-4000 keltát még erdő terepen is, mivel hatalmas stratégiai előnyük volt a keltákkal szemben, nem csak a fegyverek, hanem az is, hogy tudják, hogy honnan milyen irányból közelednek a kelták, a terep ismeretében (felderítők) elég szép rajtaütést tudtak volna végrehajtani ami elől a kelták fejvesztve menekülnek.
Aknavetők megszórják őket pár sorozatban ez elég hogy lebénuljanak mivel halvány sejtelmük sincs hogy honnan és mivel lövik őket, majd 400 AMD elkezdi szórni az áldást 2 irányból kereszttűzben, aki kelták közül ebben a helyzetben sem veszti el a fejét és elkezdi irányítani a bandát, azt egy SZVD leszedi és már futnak is a szélrózsa minden irányában.

De mivel nem voltam ott, a százados biztos okkal döntött a rugalmas elszakadás mellett. A hátvéd meg biztos megúszta, mert pár jól elhelyezett gránáttal meg aknával rá lehet venni a keltáékat, hogy ne nagyon siessenek utánunk. :)

Gador · http://omagyar.blog.hu 2008.12.03. 10:49:56

Nos, az előző posztban szó volt arról, hogy kerülni kell a konfliktust. Az igaz, hogy le tudták volna őket győzni - ám a terep miatt lehet, hogy egy meglepetés is sikerült volna a kelták részéről.
Másrészt meg ha legyilkolják ezt a pár ezer keltát, a lőszerutánpótlásuknak annyi. És egy darabig nem indul még be a gyártás...