Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (35) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (3) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (2) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Kelta napló - Vívódásaim

2008.12.06. 11:00 | Ghery88 | 3 komment

Címkék: fegyver kelták ghery

 

Kábé november 28. -10 fok, derült ég. Este. Kurva hideg lesz hajnalra.

 

Végre egy kis szünet! El se hiszem, hogy ismét írhatok! Annyi minden történt… Ha nem folytathatnám pontosan ott, ahol abbahagytam, azt se hinném el, hogy volt előzmény. Egyszerűen túl sok ez nekem. Legalábbis most. Még. Magányos vagyok, szörnyen magányos. Nem emberileg, az sose zavart igazán. Ezennel kinevezem ezt a naplót az én Wilsonommá. Remélem nem egy Voldemort lakik benne, de ha igen és nem szeretné az elborult keltás sztorikat, akkor jól megszívta. Hehe, anyád!

 

Szóval a dúnadánok. A békés árucserére érkezett kereskedők halála nem éppen jó dolog. Ezt már magamtól is sejtettem. Még dél sem volt, de a hosszúházban már nyoma sem volt a reggeli drámának. Bent afféle válságstáb állt össze. Ott volt a falu összes fontos embere és én. Lehet, hogy elf vagyok, bölcs meg minden, de most nem sokat törődtek velem sem azzal, hogy magamtól is megértsem, miről vitáztak. Nem tartott túl soká. Mindenki távozott csak Gobvinu maradt, hogy activityzzünk. Röviden: a kereskedők persze nem csak így, magukban jöttek, hanem komolyabb fegyveres kísérettel, ami itt táborozik a közelben. Amennyiben úgy gondolják, hogy baj történt és el akartuk lopni az árut, akkor ide fognak jönni. Ami önmagában még viszonylag egyszerű, de a jelen helyzetben elég zűrös. Ugyanis a dúnadánok és az enyéim két külön szövetségi rendszer tagjai. Magamtól is kitaláltam, hogy ebből akár háború is lehet. Ezzel csupán az a gond, hogy az átkerült modern földdarab mindenestül pont útban van. Hacsak nem süllyedtek anarchiába és a tatai páncélosok is a helyükön maradtak… Sehogy se lesz ez jó. Desmond lett a parancsnok. Mialatt Gobvinu megpróbálta megértetni velem a tényállást, már javában szervezte a védelmet. Arra kért, hogy igyekezzek csodát tenni, ha módomban áll. Elvégre ezért vették meg nekem azt a rengeteg dolgot.

 

Nem sok teendőm akadt, így elkezdtem leltározni. A tollak fogtak, a ceruzák hegyesek voltak. A napló pedig adta magát. De egyelőre még nem írtam le semmit. A pajzsokat elküldtem a férfiaknak, hátha hasznukat veszik. A borítékokat és a műanyag edényeket Gobvinunak adtam, úgyis jobban ki fogja használni őket. Ezzel hamar végeztem, pedig igyekeztem elhúzni a dolgot. Az unalom csak megtalált. Úgy döntöttem lefoglalom magam. Magamra kaptam a hevenyészett télikabátomat és kimentem hóembert építeni. Csak kerestem egy jó helyet a keleti ösvény felé a falu utolsó házától néhány méterre. A többség elég elfoglalt volt, de akadt pár gyerek, aki érdeklődve figyelte az elf újabb húzását. Szerencsétlenek, miféle gyerekkoruk volt fogvacogtató, havas téllel szánkó és hóember nélkül? Hamar beszálltak és olyan hóembert építettünk, hogy csak na! Kezek gyanánt kapott egy ágat és egy törött hólapátot. A fejébe nyomtam a törött rohamsisakot, az orra az egér, a szemei pedig két pendrive lettek. Alaposan elfáradtunk, így leültünk a kunyhó tövébe és kő-szövet-kést játszottunk. Párszor azért veszítenem is kellett, elvégre úgy jó a játék. Végül sötétedni kezdett.

 

A vacsora elég családias légkörben zajlott. A hosszúház tele volt öregekkel, gyerekekkel és nőkkel. Amennyire értettem az öregek felváltva történeteket meséltek, pár gyerek figyelt rájuk, a többiek játszottak. Én is igyekeztem figyelni, de mivel durván minden tizedik szót értettem, nem sokra mentem vele. Azért az állatokat sikerült árnyképekben megformálni, így mindjárt érdekesebb volt. Bírom a kelta kölköket, érdeklődőek, elevenek és nem tudják mi az, hogy tévé. Végül bejött egy fegyveres - ritkán találkozom vele, a nevét máig se tudom. (asszem meg is halt) – és szólt, hogy ideje hazamenni. Lesétáltam Conner kunyhójához, az öreg nem volt otthon. Szerintem már ötven fölött van, ami egész tisztességes kor, de még mindig rohan fát vágni vagy vadlesre. Nem tud a seggén ülve várni a halálra. Tuti, hogy őrségben van. Kicsit szemeztem a naplóval aztán elaludtam.

 

Sikerült átaludnom az éjszakai kalandot. Reggel jóformán még fel sem keltem, amikor Donagh – miért mindig őt küldik? – már be akart jönni.

- Siess Gerrí! Gyere!

- Megyek! Mi a bánat van?

- Mi?

- Megyek!

 

Kiderült, hogy éjszaka a dúnadánok támadást intéztek a falu ellen. Valami rejtélyes módon az első célpont szerencsétlen hóemberem volt. Ezek a dúnadánok biztos nem esznek elég répát, mert egy hóembert célpontnak nézni… A lényeg, hogy Desmond és pár embere rajtuk ütött. A vezért Desmond még azelőtt levágta, hogy mágikus fegyvert – egy kézi hangerősítőt - használhatott volna. De egy gyorsan bekapcsolt elemlámpa elég volt ahhoz, hogy szegény öreg Conner elhibázza a csapást. Szíven szúrták. A támadók tízen voltak, mind ott vesztek. Nálunk Conner meghalt, Aidan és Carr pedig csúnyán megsebesültek. Idegenek ontották szántszándékkal egy földijük vérét a falujuk határán belül. Ez vért kívánt. Még aznap futárokat menesztettek két baráti faluba segítségért. Készek voltak harcolni, de a dúnadánok elf mágiát használtak. Itt jöttem a képbe én.

 

Desmond tőle rendkívül meglepő módon félrehívott a kunyhója mögé. Nem kedvelt túlságosan, nem értettem, miért, de nem is nehezteltem rá ezért. Úgy éreztem, nem tudja eldönteni, ki is vagyok valójában. Nem volt egyedül, én se tudtam. Általában keveset beszélt, velem meg főleg, de most kiderült róla, hogy milliókat tudtunk volna nyerni Szulák Andreánál, ha kicsit korábban ő kerül át és nem én. A naplóban persze nincs hely mindent részletezni és nekem is jobban tetszik ha tényleges párbeszédet szerkesztek belőle.

- Te nem vagy harcos Gerrí.

- Nem. Mégis kellek?

- Igen. A tudásodra van szükségünk.

- Értem.

- Nem tartalak sokra. Gyenge vagy. A mágiád sem tűnik mindenhatónak, mégis szükségem van rád.

- Idegen vagyok. Ezért?

- Nem. Én is idegen vagyok. Ezért.

- Harcolok, hogy ha kell!

- Mutasd! – na jó, itt csaltam. Igazából kardot dobott felém.

Desmond azonnal támadott. Nem hagyott időt semmire, csak jött és vagdosott felém. Alig tudtam kitérni és hátrálni. Aztán felé rúgtam, így nyertem cirka másfél métert, hogy rendezzem soraimat. De rég vívtam már… Persze az páston volt, drótnyi karddal, nem bokáig érő hóban, fagyban kilós vas pengével. Vívóállás, koncentráció. Desmond picit meglepődött aztán fapofára váltott és támadott. Nem hátráltam többé, védekeztem. Már kezdtem örülni, amikor hirtelen csillagokat láttam. A bal karom teljesen lezsibbadt. Aztán azt hittem, hogy valaki oldalba rúgott, mert a bordáim jobbról át akartak mászni a baloldalamra. Féltérdre zuhantam és a kardra támaszkodtam. Felnéztem és Desmond fapofával lihegett. Kedvem lett volna az anyja foglalkozását és viselt dolgait ecsetelni, de inkább megráztam magam és Neót játszottam. Gyere csak! Minden mozdulatára ügyeltem. Cselezett egyszer, kétszer, a negyedik támadás volt az igazi, hárítottam és majdnem eldobtam a kardot. Épphogy visszaálltam védekezni, amikor a lábamon csattant ismét Desmond kardlapja. Fájt, de attól még én voltam a gyorsabb. Olyat vágtam Desmond bal vállára, hogy nekem fájt. Desmond arca rándult egyet, de aztán kiegyenesedett, mintha mi se történt volna. A kardot lazán maga mellett lógatta.

- Holnap reggel. Ugyanitt.

 

Napokon át ez ment. A második nap végére teljesen ki voltam készülve. De az a vadállat harmadnap és utána is hajtott. Ha valami nem ment jól, azt kardlappal tudatta velem. A másik esetben kevésbé sajgó tagokkal vonulhattam el. Most már látom, hogy Desmond a lehető legjobb edző volt. Irtózatosan kemény, de még nálad is jobban ismeri a határaidat. Többször is megesett, hogy mikor már azt hittem, inkább agyonveretem magam, tett valamit, amivel annyira felhúzott, hogy ismét vívni akartam vele. A zúzódásaim sem voltak olyan súlyosak. A többség két nap alatt felszívódott, ha nem találta el újra. És velem mindent megtetetett, hogy ne tudja. Védekezni tanított. Védekezni és riposztot adni. Ha sikerült, már védhettem is újból. Egy idő után egész kis látványosság lettünk. Mindenki figyelte mire képes az elf a legnagyobb harcos ellenében. A bíztató közönség mindig ösztönző. A kiképzésem durván egy hétig tartott. Az utolsó aznapi kört készültünk zárni. Desmond fölülről támadott, hogy aztán egy csuklómozdulattal oldalra vigye a vágást. Mivel tudtam, mit fog tenni, egyből félre ütöttem a pengét és minden tudásomat latba vetve támadtam a törzsére. Még el sem értem, amikor tudtam, hogy hibáztam. Bő tíz centis vágást ejtettem Desmond csupasz hasán, rögtön a bordái alatt. Nem volt túl mély, de a vágás attól még vágás. Desmond lenézett, az ujjaival szétmázolta a vért és végre megszólalt:

- Na végre! Holnap indulunk!

 

Így kezdődött kérészéletű harcosi pályafutásom. A két falu segítséget ígért, mi felpakoltunk és megkezdtük a menetelést a dúnadánok felé. Nem sok holmit vittem. A naplót, mert már értelmét láttam írni, élelmet, kardot, pisztolyt, mp4 lejátszót és a kézi hangerősítőt. Kaptam pajzsot is. Háromnapi erőltetett menetbe került mire harcállásba jutottunk valahol a budai hegyektől nem messze. De mára elég ennyi. Késő van már. Holnap folytatom. Jó éjt Wilson!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr92804577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaktusztea 2008.12.06. 14:07:12

Tetszik a stílus és a hangulat.
Csak így tovább!

T1GRIS 2008.12.06. 14:18:27

Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz végül a mi Gherinkből. :) Harcos, isten, druida vagy ómagyar túlélő?

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.06. 18:04:04

Hát még a betépett Tigrisből...:D Lassan kész a folytatás is. Utána indulnak az izgalmak;)

(lehet, le kéne szoknom az efféle beharangozásokról:P)