Innen indult

2008. október 25-én Komárom-Esztergom megye egy része arra ébred, hogy az ókori Kárpát-medence veszi körül őket. A blog szerzői a múltba sodródva próbálnak élni és túlélni. Levél nekik: atkerulesKUKACgmail.com

Olvasnivaló

Kommentek

Web II



free counters


Címkék

2évad (64) 6evesOM (3) airport280bc (3) albertizmus (5) alexandria (5) állat (11) angyali (3) anyagtudományi intézet (2) Anya választása (3) átkerülésnap (1) Áu20 (2) az átkerülés lovasai (38) balaton (1) beteg (11) brennus (4) bz (1) bz249 (35) cian (8) corpus (19) család (17) csentőfa (26) csentőfaitúszharc (4) csk260 (1) drazsé (2) druida (2) égbőlpottyantott (8) eomagyarorszag (5) esztergom (27) evadvaro (3) farkasrolandsaga (2) fegyver (39) fiume (9) fiumeévad (24) fórumposzt (4) franciák (1) gador (25) Galliaiháború (4) gellérthegy (10) ghery (31) gheryévad (9) háború (15) hajó (2) Halmai (6) hamilkar barkasz (1) Hannibál a kapun belül (3) harkaly (7) hellókarácsony (1) hirdetés (2) hírek (24) hirsarok (86) hirsarok au2 (7) horánszky (9) ibéria (2) iskola (8) Isztria (11) jatek (5) katonadolog (6) kelták (56) kindle (2) kitekintő (36) kölyöktomi (4) könyv (15) kovácsgusztáv (6) kritikarólunk (2) laza (2) lázadás (16) love (6) maggoth (1) megtörők (1) mezőgazdaság (3) minisorozat (10) morgolódó (3) munka (6) nemfikció (36) novella (9) őkisátkerültek (3) ómagyarország lángokban (78) ÓML2 (12) ómr1 (4) operation iulia (4) palyazat (4) passer (1) polgárőr (10) politika (6) promó (1) r!t (1) rajz (1) rendőr (9) repülő (4) róma (16) rómaikövetség (18) sacco (4) sport (1) sütőbalázs (4) szavazás (4) szentendre (5) szerepjáték (6) szereplők (1) szerzők (11) szinfalmögé (1) szkíták (2) szs (34) t1gris (25) találkozó (4) tát (2) távközlés (3) technológia (6) teddybear (11) tekercsraktár (19) térkép (1) triumpathor (47) tudomány (1) uránsaga (8) vallás (12) védelemigazgatás (32) vegleg atkerulve (10) vers (1) videó (2) vigyazó szemetek (4) vinitor (25) vitezkapitany (21) wiki (9) zsidók (3) zsozsóbácsi (1) Címkefelhő

Témisz

2008.12.17. 15:00 | Cián | 14 komment

Címkék: beteg család esztergom cian

Fogalmam sincs, hogy a francba kerültem fel a teherautóra. Homályosan láttam csak a sorban ülő katonákat, a tovasuhanó éjszakai tájat, és a padlón dolgozó felcsereket, akik épp szívmasszázzsal próbálták visszahozni egyik társunkat. Rohadtul sajgott az állkapcsom, és nehezen tudtam csak lélegezni – mintha elcsaptak volna a teherautóval mielőtt feldobtak a platóra. Benyúltam a számba, és egy kis kotorászás után kiszedtem egyik meglazult rágófogam. Szomorúan méregettem mikor a balomon ülő katona rámarkolt a csuklómra. Nő volt, szemeit átvérzett kötés takarta. - Minden veszteség erősít - suttogta, majd rám vicsorgott véres fogaival. Még nyeltem egy korty vért mielőtt visszaájultam volna.

 

Napokig feküdtem az Esztergom-Kertváros gimnáziumában berendezett szükségkórházban, de csak homályos emlékképeim maradtak egy amputált lábú nő zokogásáról, az infúziót cserélő trampli ápolók duruzsolásáról, varratszedésről, és a kórlapomat tanulmányozó, érzéketlen arcú orvosokról. Bordatörések, belső vérzések, valami a vesémmel, megrepedt állkapocs, két kitört fog… a dokik jobban felszabdaltak, mint a kelták. Még így is én voltam a legjobb állapotban a kórteremben, mivel legalább végtagszámra megfeleltem az emberi normáknak. Biztos voltam benne, hogy szedálnak, mivel infúziócserék előtt tértem csak magamhoz annyira, hogy tisztán gondolkodhassak. Emlékszek a varratszedésekre, és az állkapocsrögzítés kiszedésére, de nem tudnám megmondani, mikor történtek. A dokikkal lehetetlen volt beszélni, de az egyik ápolónál sikerült elérnem, hogy felhívja a bátyám. Állítólag meg is próbálta, de a nehezen kapott vonal is megszakadt mielőtt felvehették volna a telefont a másik oldalon. Bár gondolkodtam rajta, de végül nem árultam el neki, hogy kettőskereszt – hét – nyolc – hat – kettőskereszt kombóra stabil vonalat kaphatna. Nemsokára úgyis kikerülök, átprogramozni a központokat meg fasznak se volt kedve. Az ápoló szisztematikusan került az eset után, amit nem tudtam mire vélni. Csak másnap délután értettem meg az okát, amikor arra tértem magamhoz, hogy két kifejezéstelen arcú, egyenruhás fickó méreget az ágy végéről.

- Wágner György? – kérdezte az idősebbnek tűnő, noteszét lapozgatva. - Sajnálattal közlöm, hogy bátyja, Wágner Árpád, elesett a hatodikai estén kibontakozó utcai harcokban. Felesége, leánykori nevén Juhász Mária, is életét vesztette a harcokban. Tegnap volt a temetésük. Részvétem.

Összeszorult a gyomrom, ahogy elöntött a düh. A fickó arca érzéketlen maradt, mintha csak az időjárásról beszélt volna.

- Mi van a lányukkal? Szilviának hívják.

- Nincs információnk róla.

- Egy hatéves lány, az isten szerelmére!

- Nos, a kutatócsapat nem találta – mondta szárazon a fickó. - Valószínűleg ő is…

Elvesztettem az önuralmam, és szinte külső szemlélőként figyeltem, ahogy kinyúlok, és hozzájuk vágom az infúziós állványt. Ápolók rohantak az ágyamhoz, hogy lefogjanak és lekötözzenek. Egyikük felszakadt vénámat szorította el, a másik pedig leszedált egy nyugtatóinjekcióval.

 

Lekötözve tértem magamhoz este. A bekötött szemű katonanő ült az ágyam mellett. Mosolygott, a szájából csöpögő vér a karomat pöttyözte.

- Ki vagy? – kérdeztem kiszáradt torokkal. Kesernyés ízt éreztem a számban, a lábaim pedig zsibogtak.

- Témisz – suttogta a fülembe, miközben lehunyta a szemeimet. Édeskésen kaparó illat vette körül. – Akire nincs szükség, annak el kell tűnnie.

Mire felpillantottam, már nem volt sehol. A karomról is eltűntek a vércseppek, csak az illata maradt. Halk lépteket hallottam, ahogy az egyik ápoló végigosont az ágyak között.

- Hé! – suttogtam felé. – Oldozz el!

Az ápoló lassan mellém sétált, és közel hajolt. Fertőtlenítőszaga elnyomta a nő hátrahagyott illatát.

- A főorvos megtiltotta. A holnapi viziten majd megvizsgál, és eldönti, hogy kioldozhatunk-e. Bocs.

- Nézd… tudom, hogy felhúztam magam, de te sem tettél volna másképp, ha ilyen hangnemben értesítenek róla, hogy… az utolsó rokonod is meghalt. Magamnál vagyok, és ígérem, nem fogok kárt tenni magamban, vagy másban.

Mindent bedobtam, hogy megható alakítást nyújtsak. Könnyezni ugyan nem sikerült, de párszor elcsuklott a hangom. Ki akartam kerülni, méghozzá azonnal. Az ápoló sóhajtott egyet, majd kioldozott. Vártam, valószínűleg órákat. Mikor teljesen elcsendesült a kórház, óvatosan kikeltem az ágyból, és megropogtattam elgémberedett tagjaim. Dideregve osontam ki a hideg, sötét kórházi folyosóra. Mezítláb osontam a nővérszoba nyitott ajtaja mellé. Miután meggyőződtem róla, hogy csak egyetlen horkolást hallok, átosontam az öltözőbe. Az egyik szekrény tele volt ruhákkal – férfi és női göncökkel vegyesen. Csak a bakancsom találtam meg, a többi cucc idegen volt. Felkaptam egy zöld ápolói nacit, meg a szekrény mellől egy kabátot, ami valószínűleg az éjszakás ápolóé lehetett. A zsebébe gyűrt sapkát mélyen a szemembe húztam. Kis gondolkodás után a drótból hajtogatott akasztófát is elraktam. Jól jöhet még, ha találok egy megfújható verdát, vagy… épp egy garottra lesz szükségem.

Leosontam a lépcsőn, és kis kanyargás után eljutottam a főbejárathoz. Összerezzentem, ahogy megláttam a bejárat mellett ülő őrt. A fickó látszólag kifelé bámult, de ütemes légzése elárulta, hogy alszik. Túl stabilan markolta az ölébe fektetett sörétest, így inkább visszaosontam, hogy másik kijáratot keressek. Kisvártatva meg is találtam egy oldalsó kijáratot. Legnagyobb meglepetésemre az ajtó akadálytalanul nyílt.

- Megvagy! – kiáltotta rám egy hang.

Egy nagydarab fickót pillantottam meg, alig pár méterre az ajtótól. Zsebbetett kézzel cigizett, vállán pedig egy AMD lógott.

- Mi van, nem hagynak aludni a nyomik? – kérdezte röhögve, majd megkínált egy cigivel.

- Ja – vágtam rá gyorsan, és elvettem egy szálat. Szerencsére nem próbált tüzet adni, inkább odaadta az öngyújtót.

- El sem tudom képzelni hogy tudjátok elviselni ezt a sok nyöszörgő, beteg faszt – motyogta dideregve, amíg elfordultam, és rágyújtottam. – Frankón nem tudnának rávenni, hogy infúziózzak meg ágytálazzak. Hogy bírod?

Nem válaszoltam, csak legyintettem egyet.

- Figyu! Bemegyek, mert szétfagyok. Majd kopogj, és beengedlek.

Bólintottam, mire a csávó elhajította a cigijét, és besétált. Egy mély slukkal, és egy még mélyebb sóhajjal sikerült lenyugodnom egy kicsit. Egy parkolóban álltam, de egyáltalán nem volt ismerős a környék.

Négy autó parkolt a közelben, de csak az egyik Nivát nem borította hó. Szerencsétlenkedtem egy kicsit az akasztóval, míg megfelelően erős „J” vasat hajlítottam belőle, és teljesen leégett a cigim mire sikerült végre felpattintani a zárat. Épp begörnyedve bütyköltem a kormányrudat a kesztyűtartóban talált csavarhúzóval, amikor kopogtak az ablakomon. Egy pisztoly kellemetlenebbik végével néztem farkasszemet… Bukta. Miközben kiegyenesedtem és felemeltem a kezem, gondolatban már lepörgettem, ahogy a vicces AMD-s csávó visszakísér, és alapos indokot szolgáltat, hogy még több időt töltsek kórházban, mielőtt feladna. Ahelyett, hogy kinyitotta volna az ajtót, és kirángatott volna, a fickó megkerülte a Nivát, és beszállt mellém az anyósülésre. Vastag bőrkabát volt rajta, a pisztolyt egy pillanatra sem mozdította el rólam, széles karimájú kalapja miatt pedig nem láttam az arcát.

- Indíts! – parancsolta, majd az ölembe dobott egy kulcsot. – Jobbra, és végig az úton. Ne állj meg, míg nem szólok.

Engedelmeskedtem. Ismeretlen környéken haladtunk, sem a házak, sem a terep nem volt ismerős. Átgurultunk egy ellenőrzőponton, ahol nem vesződtek a megállításunkkal, és már kint is voltunk a sötét főúton. Percek múlva szólt csak a fickó, hogy álljak félre.

Lekapcsoltam a reflektort, és leállítottam a motort. A fickó meredten bámult előre, én meg szart sem láttam a sötétben.

- Köszönöm, hogy megkönnyítette a dolgom – motyogta a fickó.

- Ki maga?

- Horowitz. Azért jöttem, hogy kihozzam.

- Remek. És most?

- Ismertem a bátyját, Wágner. Sokat mesélt magáról. Közeli munkatársam volt… együtt dolgoztunk az átkerülés óta.

- Mégis min?

- Árpád remek ember volt, Wágner. Irritálta, ha inkompetens vezetésnek kellett engedelmeskednie, és megvolt benne a szándék, hogy jobbá tegye a dolgokat. A halála sajnálatos, de elismerésre méltó. A családját védte mikor a kelták lerohanták Esztergomot.

- Mégis mit akar tőlem?

- Gondolom észrevette, hogy a jelenlegi vezetés alkalmatlan. Képtelenek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Megpróbáltuk többször is felnyitni a szemüket, hogy rájöjjenek, veszélyben vagyunk. Elkerülhető lett volna a mészárlás. Rengeteg emberéletet menthettünk volna meg, ha a lebénult MVB időben belátja, hogy hibás politikát követnek. Maga is tapasztalhatta a lerohanás előtti kaotikus állapotokat. Jobb szervezés kellett volna, semmi több. Azt akarom, hogy dolgozzon nekem, mint ahogy a bátyja is tette.

- Csak egy okot mondjon, amiért el kellene gondolkodnom az ajánlatán! Jelen pillanatban inkább a tarkólövést választanám.

- Wágner Szilvia. Elég jó indok?

- Hol van?

- Biztonságban. Árpád a vész első jeleire elbújtatta, méghozzá olyan jól, hogy még a mentőcsapatok sem találták meg. A feleségét is biztonságban akarta tudni, de hát tudja milyen nő volt…

Agresszív, akaratos ribanc. Pont olyan, mint én – gondoltam.

- A keresztlányának szüksége van magára, Wágner. Gondoskodom a biztonságáról, maga pedig meghálálja azzal, hogy nekem dolgozik. Dönthet úgy is, hogy kiszáll, és folytatja céltalan életét… Ígérem, nem fogom lelőni.

- Látni akarom!

- Akkor hajtson tovább. A 111-esen vagyunk, gondolom, eltalál Esztergomig, a bátyja házáig.

 

Már épp belenyugodtam volna, hogy hallucinálok, amikor elkezdett ismerőssé válni a táj. Horowitz egy szót sem szólt az úton, de legalább elrakta a pisztolyát. Kételkedni kezdtem az elmém épségében. Témisz, Horowitz, a kórház… hagymázas víziónak tűnt az egész. Behunytam a szemem, és banális dolgokra koncentráltam, hogy visszakényszerítsem magam a valóságba. Hiába gondolkodtam jogszabályokon, kábelkötéseken és geometrián, egyik sem segített megszabadulni az anyósülésem merengő fickótól. A tuti módszer az lett volna, ha egyszerűen jobbra rántom a kormányt, de nem voltam elég tökös, hogy kipróbáljam.

Pár pillanatig álltunk csak meg az esztergomi EÁP-nál, míg Horowitz felvillantott valamilyen igazolványt az őröknek. Már javában hajnalodott mire leparkoltam bátyám háza előtt. Horowitz kiszállt, és intett, hogy kövessem. Kopogott, mire percekkel később egy elemlámpás öregasszony nyitott ajtót. Az öregasszony nem szólt egy szót sem, csak beinvitált, és elindult az emeletre. Horowitz megállt az ajtóban, és biccentett, hogy kövessem a nőt. Az öregasszony kinyitotta a gyerekszoba ajtaját, átadta az elemlámpáját, és félreállt. Berohantam, és letérdeltem az kiságy mellé. Óvatosan felemeltem a vastag paplant, és megláttam alatta tündéri keresztlányom. Felébredt, és hunyorogva nézett a fénybe. Gyorsan magamra irányítottam az elemlámpa fényét, és rámosolyogtam.

- Keresztapu! – kiáltotta, és átölte a nyakamat. Akaratlanul is kacagni kezdtem az örömtől. – Olyan rég láttalak! Hol voltál? Apu azt mondta, ide költöztél a környékre!

- Nyugi-nyugi, már itt vagyok! Hogy vagy kicsim?

- Jól vagyok, csak kicsit hiányzik Anyu és Apu. Nem tudod, mikor jönnek haza?

- Nem… - nyelnem kellett egy nagyot, hogy ki ne fakadjak. - Nem tudom. Mikor mentek el?

- Már hetek óta. Azóta vigyáz rám Anna néni. Azt akarták, hogy maradjak a pincében, amíg vissza nem jönnek. Tudod, a titkos szobában! Anna néni azt mondta, hogy most már nyugodtan kijöhetek. Szerinted nem baj, hogy kijöttem?

- Nem, egyáltalán nem baj.

- Ugye itt maradsz velem?

- Itt fogok, csak… most haza kell mennem. Nagyon fáradt vagyok, de ígérem, holnap visszajövök.

- Jó, csak borotválkozz meg. Nagyon csúnya vagy szakállal!

- Anélkül sem vagyok szebb – mosolyogtam rá.

- Holnap megcsinálod az áramot? TV nélkül olyan uncsi itt.

- Majd kitalálunk valamit, jó? – Adtam egy puszit a homlokára, és visszatakartam. – Aludj… nehogy fáradt legyél holnap.

 

Hosszú ideje először boldog voltam. Mosolyogva sétáltam le a lépcsőn az álmos öregasszony kíséretében. Horowitz biccentett a nő felé, majd kisétáltunk, és visszaszálltunk a Nivába.

- Mostantól nekem dolgozik – suttogta, miután rágyújtott. – Visszamegy a központba, és munkába áll. Beindítja a hangrögzítést, amilyen gyorsan csak tudja. Együttműködik a sereggel, hogy létrejöjjön a népesség-nyilvántartó. Az esti őrségváltással érkező emberemnek jelenthet, vagy üzenetet hagyhat egy telefonszámon, amit az emberemtől kap majd meg. A kórházat elintézem. Revicky miatt se aggódjon, holnap áthelyezik majd, miután átadja magának a központ vezetését. A bizottság értesülni fog az eseményekről, szóval számíthat pár kellemetlenkedő politikus propaganda látogatására. Revicky íróasztalának felső fiókjában találja majd a listát azokról az MVB tagokról, akikkel kapcsolatba léphet, ha hivatalos erőforrásokra lenne szüksége. Gondolom, nem kell mondanom, hogy sohasem találkoztunk…

- Nem vagyok hülye – válaszoltam fejcsóválva. – Vagy legalábbis remélem…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr85827860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2008.12.17. 16:49:32

gratulálok! nagyon jó írás!

Boogie66 · http://rotoma.blog.hu 2008.12.17. 19:55:55

Gratula, de ... ez most új szál? Ha igen akkor OK. Ha nem - és ez igaz lehet a többi postra is - akkor ha lehet linkeljétek be az előzményeket, hogy könnyebben utána lehessen olvasni az előzményeknek. Bár ahogy az ex főnököm mondta - Akinek nincs esze, annak legyen notesze :-)

szs. · http://martinluther.blog.hu 2008.12.17. 20:02:07

Üdv, nem új szál, csak nem volt olyan aktív, mint pár grafomán szerzőtársa. :) A "cian" cimkére kattintva időrendi sorrendben (visszafelé) megkapod az eddigi posztokat, ez mindegyik szerzőnél egy lehetőség (már ha nem szúrtuk el a cimkézést... :) ).

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.17. 20:02:15

Gratulálok Cián! Tiszta kémsztori:) A találkozás Szilvivel pedig számomra az első szívmelengető eset volt az egész blog történetében... Kíváncsian várom az évadzárásodat;)

szs. · http://martinluther.blog.hu 2008.12.17. 20:03:13

Azt ne mond már, hogy Csilla előkerülésénél nem sírták tele legalább egy zsebkendőt! :)

Cián 2008.12.17. 20:08:33

Köszi! Valójában mészárlást és hányást irtam a Szilvis rész helyére, csak szs sutyiban átirta a szöveget... ;)

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.17. 20:27:30

Az aljas szerkesztőnk...:D Tuti, hogy Tigris se akarta lelőni a tanárnénit! Lebuktál szs!:D

szs. · http://martinluther.blog.hu 2008.12.17. 21:03:09

Igazából beleszeretett volna, ott hóban gyorsan faragott volna egy jeggyűrűt egy kilőtt töltényhüvely felhasználásával, gyengéden felébresztette volna, megkéri a kezét, de a hölgy csak azzal a feltétellel mond igent, ha T1gris jó útra tér és aláveti magát az igazságszolgáltatásnak, amit ő el is vállalt volna, kézenfogva visszasétálnak a faluba, T1grist kegyelemből tíz év börtönre ítélik, a jegyese megvárja, majd mikor kiszabadul, nagy lagzit csaptak volna. Most szólj hozzá, Ghery, te adásba engedtél volna egy ilyen sztorit? :)
(Amúgy meg küldhetnél már valamit... ;) )

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.17. 21:12:49

Tudtuk, hogy Tigris igazából nem is olyan kegyetlen:) Rendben, elkezdek egy adagot vagy kész lesz ma vagy nem;)

T1GRIS 2008.12.17. 21:43:09

"...mások vittek rossz utakra engem..." :)

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2008.12.17. 22:23:58

Cián 2008.12.17. 20:08:33
Köszi! Valójában mészárlást és hányást irtam a Szilvis rész helyére


csak én emlékszem rosszul, vagy tényleg be lett ígérve régebben egy "hányás" cimke? amit én mindenképpen támogatandó ötletnek tartok :)

Geri, a keltád nem akar hányni? ;)

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2008.12.17. 22:28:07

Gerrí az elf én vagyok és nem, nem akarok hányni mert utálok. A keltáimról meg nem nyilatkozhatok, felnőtt gondolkodó emberek, majd eldöntik maguk.;) A poszt pedig jó eséllyel még ma elkészül. (értékelendő, hogy nem sokat fogok utána aludni)

bz249 2008.12.19. 23:13:00

Mennyi esélye van egy ilyen Horowitz-féle szervezetnek Ómagyarországon? Mert szerintem most egy khmm. "őszintébb" korszak fog következni, amikor nyugodtan nyílt színen lehet cselekedni... ilyenkor meg egy ilyen titkos társaság a körülményes működés miatt hátrányba kerül.

Cián 2008.12.19. 23:28:42

bz249 2008.12.19. 23:13:00
Mennyi esélye van egy ilyen Horowitz-féle szervezetnek Ómagyarországon?

Attól függ, melyik oldalra húznak, és mi a cél... És akkor még nem is beszéltünk a különböző érdekcsoportokon belüli hatalmi harcokról sem.