"Ha támogatod Ómagyarországot / Albert István a barátod!"

(Ismeretlen eredetű rigmus a gazdasági válság idejéből.)

Anna szokatlanul sokáig aludt, én pedig alig tudtam néha elengedni magam annyira, hogy ne riadjak fel minden apró, vélt vagy valós neszre. De abban sem volt sok köszönet, mikor pár percekre el tudtam szenderedni, az első álomképek mindig különféle ránk törő embereket mutattak, hol az IDEA vagy a rendőrség felszámolói, vagy önmagukból kivetkőzött megtörők (akik rögtön a pályafutásuk elején szerződésben mondanak le azon jogukról, hogy valaha is az Átkerült területekre tegyék a lábukat, de hiába magyaráztam ezt nekik álmomban), hajnal felé rikító színekre mázolt anti harcosok az ablakon keresztül, a villámhárítón felkapaszkodva. Végül a plafonon sejlő fényekre meredve vártam meg a hajnalt. Mikor elkezdett kivilágosodni, óvatosan a földre tettem a takaró alatt szorongatott pisztolyt, majd kimásztam az ágyból és a konyhába mentem. Sikerült úgy becsuknom az ajtót, hogy Anna nem ébredt fel. Bár lehet, hogy arra se ébredt volna fel, ha tényleg lőnöm kell a Parával. Egyikünk sem aludt sokat az elmúlt napokban.

Kentem egy kis zsírt a kint felejtett, megszikkadt kenyérre, majd az ablakra bambulva elrágcsáltam. Hatkor felemeltem a telefont és felhívtam Csehit.

- Nem alszol? - kérdezte köszönés helyett. Hozzám hasonlóan ő sem volt az a szívesen korán kelő típus, bár a munkája miatt muszáj volt rászoknia.

- Nem – zártam rövidre ezt a kört. - Mire jutottatok?

- Kapitánynak sikerült elrendeznie a dolgodat, a megfigyelőidet is visszavonták. Meggyőztük őket, hogy nem vagy normális, de veszélyes sem. Mármint rájuk. Annával meg nem foglalkoztak, őt is elkönyvelték ártatlanul vádolt antinak, akit kivételesen nem sikerült meghurcolnunk.

- És az apja?

- A délutáni lapokban már benne lesz.

- Vád alá helyezés?

- Semmi nyoma. Felnőtt nő, joga van elkódorogni. Ahogy neked is. Vagy mázlid van, vagy csak megy neked a zavarosban halászás. Ha egy rendőrjárőr lemeszelt volna visszafelé menet, akkor más lenne a helyzet. Kissé leamortizálódtak a kapcsolataim.

Nem tudtam sajnálni.

- Ja, és gyere be ma délelőtt. Kapsz egy végzést. Újra szolgálatba kell lépned.

- Milyen szolgálatba? Visszaért valamelyik hajó?

- Egyelőre rendelkezési állomány. Aztán úgyis feloszlatják az egész bagázst és mehetsz a sógorod mellé a bányába.

- Ez ugye csak vicc?

- Hallottál röhögni? Tízre várlak.

- Nem akarom magára hagyni Annát.

- Engem meg nem érdekel. Tíz. Pá.

Megkentem egy újabb száraz kenyeret és minden dühömet beleadtam a szétrágásába.

Mikor kilépett a fürdőből, mintha a régi Annát kaptam volna vissza. Csak egy törülközőt tekert magára, egy másikkal felfogta a haját, tisztaság és a piacon vett drága anti parfüm illata áradt belőle. Én még mindig abban a kincstári pólóban ültem a konyhában, amiben aludtam, de nem zavarta, az ölembe ereszkedett és átölelt.

- Ölelj meg te is – suttogta a fülembe. Esetlenül felemeltem a karom és magamhoz szorítottam.

- Soha többé ne csinálj ilyet – leheltem a nedves, samponszagú törülközőbe a fején.

- Soha többé nem hal meg az apám – felelte.

- Tudod, hogy mire gondolok. Arra, hogy kihagytál belőle. Mintha... mintha nem lennénk egymásnak.

- Nem tudtam, mit mondanál... hogy hova állnál.

- Régebb óta ismerted őket, mint engem?

- Aznap kerestek meg. Ezt már megbeszéltük.

- De azt ugye tudod, hogy ez még így nincs lezárva?

Sóhajtott egy nagyot.

- Most muszáj erről?

- Nem akarom, hogy azt hidd...

Elengedett, majd az asztalba kapaszkodva leszállt rólam.

- Nem hiszem – felelte. - Tudom jól, hogy ha a rendőrséget meg is úszom, akkor is rám szállnak a barátaid. Csak nem akartam most ezzel foglalkozni. Egy kicsit hozzád akartam bújni. - Ideges mozdulatokkal igazgatta a törülközőt maga körül, egy kicsit kilazult a mozgás miatt. - De most már mindegy.

- Sajnálom – mondtam.

Nem felelt rá semmit, elvonult a szobába, hogy felöltözzön.

- Be kell mennem a központba – szóltam utána. - Szeretném, hogy te is bejönnél.

- Melyik vallatókamrába? - szólt vissza.

- Velem fognak foglalkozni. Csak biztonságban akarlak tudni.

- Veszélyben vagyok? - jött a gúnyos kérdés.

- Nem tudom. Ezért akarok biztosra menni.

Morgott még egy darabig, de végül velem tartott.

Csehi szemei alatt ijesztően sötétlettek a táskák. A kávéját kavargatta, amit a titkárnő túlságosan felmelegített és közben igyekezett szúrósan nézni.

- Mondtam már, hogy ez volt az utolsó alkalom? - kérdezte.

- Most harmadszor – bólintottam. - Csak azt mindig elfelejted hozzátenni, hogy az első is.

- Neked magyarázzam, hogy hibázni elég egyszer is? - sóhajtotta. Megpróbált a kávéjába kortyolni, de az arckifejezéséből ítélve csak a nyelvét sikerült leforráznia.

- Mi lett volna az eljárás? - kérdeztem. - Ami szabályos. Ahol nem hibázok.

Csehi megvonta a vállát.

- Az, hogy szólsz.

- Kinek?

- Mondjuk nekem. Nem is a rendőrségnek, vagy ezeknek a nyüveknek itt rajtunk.

- És te mit mondtál volna? - kérdeztem mereven. - Csak nem azt, hogy lépjek velük kapcsolatba és tartsam nyitva a szemem?

Megvonta a vállát.

- Valószínűleg ezt.

- Hát akkor rohadj meg – közöltem vele.

Ezt mérlegelte egy darabig, közben elfogadható hőmérsékletűre hűtve a kávéját. A koffeinbevitel egy kicsit helyrehozta a lelkivilágát.

- Figyelj, nem az a gond, amit csináltál – nézett a szemembe. - Hanem az, hogy partizánkodtál. Ha valami olyanba másztál volna bele, amihez kevés vagy, akkor mi lett volna?

- Kinyírnak.

- És ezzel a szálat sem tudjuk felgöngyölíteni.

- Akkor az már nem izgatott volna.

- De engem igen. - Félretolta a csészét, majd maga elé húzott pár papírlapot. - Főleg most. Úgy tűnik, hogy Kapitánynak sikerült olyan kapcsolatokat aktivizálni, amikkel ezeknek a barmoknak a tökére tudtunk lépni és leszállnak rólunk. Most már csak azon dolgoznak, hogy minimalizálják, mennyit vesztenek miatta az arcukból.

- Vagyis az IDEA újra hasíthat? - Annyira nem izgatott fel a dolog, Anna eltűnése óta mintha teljesen lezsibbadtam volna és minden inger csak úgy jutott el hozzám, mintha vaskos vattafal szűrné meg őket. Lehet újra hajkurászni a titokzatos anti összeesküvőket. Aminek nem Pál vezér az aduász átkerült druidája. És Anna sem az, akinek gondolom. De számít ez, ha én így érzem?

- Hasíthat – ismételte meg a szót Csehi. - Már amennyire ezek után tud. Tönkrevágták a begyűjtőakciónkat, akinek vaj volt a fején, az rájött, hogy rajta vagyunk és lelépett. Úgyhogy finom megoldások már nem lesznek. Kapitány azon dolgozik, hogy minél több fegyveres erőt szedjen össze a bulira. Kurva nagy ám a Pilis, ha rendesen át akarjuk fésülni.

- Hogy mit akartok? - pislogtam.

- Razzia a Pilisben. Tele van hülyébbnél hülyébb társaságokkal, amik egyrészt idegesítőek, másrészt menedéket nyújtanak egy csomó olyan alaknak, aminek nem kellene. Arról nem is beszélve, hogy itt vannak a seggünkben. Albert valami miatt hagyta őket tenyészni és csak akkor lépett oda, ha valami nagy baromságot csináltak, de most már eleget játszottak. És abban is biztosak vagyunk, hogy azok is ott vannak, akik nekünk kellenek. Egy részük bizonyára.

- Mi lesz a törvényi háttere? - kérdeztem. - Mi alapján söpritek ki őket?

- Mit tudom én – vonta meg a vállát Csehi. - Azt majd a jogi osztály kitalálja. Az IDEA kapja azokat a célpontokat, amik gyanúsak, hogy benne vannak ebben a Getés játékban, a többi csoport meg végigmegy mindenen. Téged is ezért hívnak vissza idő előtt. Négy járőrhajónk érkezett vissza Egomba, meg berántunk egy nagyobb polgárit is. Érdekelnek a részletek?

Kicsit piszkálgattam a zubbonyom gombjait.

- Majd ha már lesznek konkrétumok – mondtam.

- Oké – hagyta rám Csehi. - Anna hol van?

- Lent a büfében. Szóltam az őrségnek, hogy semmiképp ne engedjék ki.

- Nem bízol benne?

- Szerinted?

- Akkor miért nem adod ki az útját?

- Miért kellene?

Csehi nagyot sóhajtott.

- Te tényleg hülye vagy – állapította meg, de úgy tűnt, ezúttal komolyan is gondolja.

Egy darabig együtt bambultunk a Duna lassan hömpölygő vízére, majd indítványoztam, hogy másszunk fel a Várhegyre, mert onnan szebb a kilátás. Anna vállat vont, különösebben nem érdekelte semmi. Arra gondoltam, hogy az csak használhat, ha egy kicsit lefárad. Amikor a keze után nyúltam, láttam, hogy friss könnycseppek csillognak az arcán.

Miközben átvágtunk a Vízváros régi házain, szinte folyamatosan beszéltem, pedig nem vagyok az a szószátyár típus. Valahogy nyomasztott az, ami Annából áradt és próbáltam ellensúlyozni. Ezen házak közt van olyan, ami még a középkorban épült, és ez a macskakő, és a püspöki palota, meg az előtte posztoló díszőrség, ez pedig a macskaút, amin az Átkerülés előtt egészen a Bazilikáig fel lehetett mászni, csak lezárták az a falrészt, mikor a várat visszaalakították katonai objektummá és körbefalazták teljesen, de félútról is szép lesz, amit látunk, mert...

A Vízváros és a várfalak között húzódott egy kis üres, gondosan megtisztított rész, amin a behatolók tiszta célpontként kínálhatták fel magukat a meredek falakon gubbasztó védők számára. Most csak pár katonát láttunk odafent sétálni és valószínűleg ezek többsége nem is volt szolgálatban. A trikolór büszkén csattogott a fejünk fölött, a gondosan lekaszált, füves platón pedig néhány kisebb csoport piknikezett a sziklák tövébe terített pokrócaikon. A kora nyár illata, a tömény béke érzete mindent áthatott, de a távolban kéklő hegyek elrontották a kedvemet. Lerohanni egy egész hegységet, telve mindenféle szerencsétlen vajákossal és talán egy kicsi, gátlástalan anti csoporttal, akiket lehet, hogy túl komolyan veszünk.

Anna az egyik napmeleg sziklának dőlt és behunyta a szemét. Odatámaszkodtam mellé.

- Apánk becsapott minket – szólalt meg halkan. Nem reagáltam semmit, az egyik rikító zöldre festett járőrhajót néztem, ami épp szembefordult a sodrással, hogy utána beúszhasson a Kis-Dunai hadikikötőbe. Biztos ők is benne lesznek a buliban, a Duna felől is biztosítani kell majd a Pilist. És az is biztos, hogy nem tudnak még róla, talán hosszabb bevetésről tértek vissza és a kimenőjüket tervezgetik.

- De az is lehet, hogy csak ennyire félreismerte a dolgokat – folytatta Anna, fakó hangja sehogy sem illett az élettől lüktető hegyoldalba. A legközelebbi piknikező társaság felől hangos nevetést hozott a szél. - Amióta az eszemet tudom, arra készített fel minket, hogy milyen lesz majd az, amikor jönnek az ómagyarok és átveszik az irányítást. Majmoltuk a szokásaitokat, lemásoltuk és elloptuk a dolgaitokat, az iskoláitokban tanultunk, ómagyarabbak voltunk mint jó pár új városotok. Erre amikor megjelentetek, mégis összeomlott minden.

Egy fűszálat rágcsáltam és azon töprengtem, hogy mondjak-e valamit. Végül túl hosszúra nyúlt a csend, talán választ várt.

- Nem kellett volna ragaszkodnia a hatalmához – jegyeztem meg. - Akkor semmi gond nem lett volna.

- Megmondtad előre – bólintott gúnyosan.

- És igazam is lett. - Hányszor kell még ezt lefutni? - Mert amúgy nagyszerű munkát végeztetek. Olvastam pár jelentést, Kézdivásárhely emancipálása példa nélkül álló sikertörténet. Maga a szintlépés is... De apádnak vissza kellett volna vonulnia. Nem kellett volna belefolynia a politikába. Vagy nem kellett volna visszajönnie, ha már egyszer elintéztem, hogy leléphessen. Veletek is miatta toltak ki, nem azért, mert rosszul csinálnátok, amit... Csak féltek, hogy...

Anna felsóhajtott.

- Most megvagyok az okoskodásod nélkül – közölte. - Gondolj arra, hogy eljöttem veled és otthagytam mindent. Szerinted miért? - Kinyitotta a szemét, majd elszakadt a sziklafaltól és elindult a füves sáv széle felé. Egy pillanatra megijedtem, hogy leugrik, de aztán eszembe jutott, hogy maximum a pár méterre alatta húzódó kertbe eshet. Azért követtem.

- Azt reméltem, hogy miattam – feleltem halkan.

- Persze. - Furcsán szuszogott, talán nevetésnek szánta. - Persze, hogy miattad. De az is benne volt, hogy le akartam lépni onnan, ahol... Meg az apámtól is, nem akartam látni, mi lesz belőle, meg... Mindegy.

- Sajnálom – mondtam. - Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy sajnálom.

Újra könnyek folytak végig az arcán. Bizonytalanul a keze után nyúltam, felkészülve arra, hogy elhúzza majd. De nem tette. A ragyogó napsütés és a háztetők felett remegő meleg ellenére rettentő hidegnek tűnt a keze.

- Tudom – bólintott lassan, majd éreztem, hogy összeszorítja az ujjaimat.