- Hát elképzelhető, hogy tényleg van ott valami.

- Igen, elképzelhető.

Varro alig tudta leplezni a csalódását, ahogy a Szajna közepén fekvő három szigetecskét vizslatta. Párizs, ahol az istenek fegyverei és kincsei vártak rá, az égbenyúló diadalív alatt menetelő szürke ómagyar katonák, a sok mérföld kiterjedésű, sárga gyűrűvel övezett paca a térképen, a többi sárga út végállomása. És itt volt ez a három csenevész fáknak, lepusztult gall kunyhóknak és a kunyhókban élő meztelen vadembereknek, korcs kutyáknak és patkányoknak otthont adó iszapos sziget.

Hihetetlennek tűnt, hogy bármiféle zsákmánnyal kecsegtessen ez a nyomorult falu. De cserébe legalább hosszú és körülményes ostromra készülhetett. Ha a Rhodanus és Saône összefolyása által védett Lugdunum kemény dió volt, akkor ez a hely egyenesen lehetetlen. A folyó sebes folyású és széles volt, a gallok pedig kétembernyi palánkkal vették körbe a szánalmas kis településüket. Hidat verni lehetetlen vállalkozás lett volna a harcosaik orra előtt a hajóknak pedig ugyancsak nehéz dolga lett volna az ismeretlen zátonyokat rejtő folyószakaszon. Mert ahogy Lucullus centurio mondta, ahol a vízszint fölé emelkedő szigetek vannak, ott simán megbújhat egy-két zátony a vízszint alatt. Nem mintha Varronak akár egyetlen hajója is lett volna.

És ezek csupán az általa felfogható és megérthető világ által támasztott nehézségeket jelentették. Mert mi van… bármennyire is hihetetlennek tűnt, hogyha ez az izé valóban Párizs volt és a lakói olyan hatalommal rendelkeztek, amivel szemben az ómagyarok varázseszközei egy vásári mutatványos trükkjeivel értek fel.

- Van valami hír Messalla tábornoktól?

A Heulfryn nevű gall vezér üldözésére küldött légiókról bő egy hete nem tudott senki semmit. Mintha a föld nyelte volna el őket. Varro gyorsan elhessegette a gondolatot a fejéből. Ha gall druidák tényleg ilyen erőknek parancsolnának, akkor nem a római hadsereg hatolna egyre mélyebbre a gallok országába, hanem a gallok dúlnák a Köztársaság földjét.

Feltéve, hogy gallok isteneinek hatalma túlterjed az országukon.

- Az ómagyarok… elnézést legátus, de nehéz lefordítani ezt az üzenetet.

- Ráérek, azt hiszem, nem ma fogjuk bevenni… azt az izét – legyintett Varro a folyó közepén álló településre.

- Szóval, az ómagyarok egy raktárt létesítettek Lugdunumban, és onnan égifelderítőket küldenek ki. Amennyire megértettem ezek olyan repülőmasinák, amelyekben a hajtón kívül egy másik katona is ott van egy fényfestővel.

***

Palkovics Mátyás kadét még szorosabban ölelte át a drága fényképezőgépet, ahogy Krecsmár zászlós megkezdte a süllyedést a hidroplánnal.

- Most leereszkedünk a felhőalap alá… ha hinni lehet ezeknek a térképeknek és a magasságmérőnek, akkor a tetejük bő egy kilométerrel a van a hegyek felett. Hogy milyen idő van alattuk, arról viszont fogalmam sincs. Szóval kapaszkodj!

Ha a pilóta meg akarta nyugtatni az alig tizenöt éves utasát, akkor teljesen rossz megközelítést választott. Palkovics kadét gondolatai egyre inkább a reggelire befalt hagymás tojásrántotta és a záróizmai körül forogtak. Normál körülmények között a fiút egyáltalán nem engedték volna a repülőre. Viszont normál körülmények között a hidroplán nem egy római ellenőrzés alatt álló táborból operált volna. Így viszont Palkovics kadét 45 kilós súlya döntő körülménynek bizonyult.

A felhők egyre kevésbé tűntek vattacukorszerűnek, ahogy a gép közeledett hozzájuk, míg végül közönséges köddé silányultak. Sűrű, ellenséges köddé, ami lehetetlenné tette a tájékozódást.

- Nem kell beszarni…

Talán ha fingana, egy egészen kicsit, akkor enyhülne a nyomás. Mondjuk ahhoz is el kell lazítania… nem az a biztos, ha úgy marad.

-… ez teljesen normális, és egy magát pilótának tartó valaki, bassza meg az Öregisten!

A gép megrászkódott, ahogy a felhő kaotikus áramlatai között süllyedt. Krecsmár láthatóan küzdött a gép irányításáért a természet erőivel. Palkovics kadét gyomra közben egy köbméteresre tágult utána egy köbcentisre szűkült, majd az egész kezdődött elölről. Nem óvodás gyerek, nem fog… nem fog… nem fog… huh, legalábbis most nem. Nem kellett volna kihagynia a hajókáplán Biblia óráját, az Úr megbünteti a lustaságáért és dölyfösségéért. A fényképező majdnem kiugrott az öléből, ahogy a gép oldalra billent, a fiú egészen ráhajolt a készülékre. Az a legfontosabb, hogy a fotómasina ki ne essen a gépről, még befosásánál, illetve a be nem fosásnál is fontosabb. Bár azt se kéne.

- Hahahaha – harsogott a pilóta nevetése – korábban kell felkelned, hogy a vén Krecsmárral kibabrálj.

A gép érezhetően stabilabbá vált, és mintha a köd is oszladozni kezdett volna. Palkovics kadét óvatosan kinyújtotta a nyakát és kissé kihajolva lenézett a géptörzs mellett. Csakugyan, a felhő foszlányokká szakadt és a réseken keresztül már ő is ki tudta venni a lent elterülő őserdő sötét szürkészöldjét.

- Kicsit elnavigáltuk magunkat – folytatta a pilóta

Érdekes, jegyezte meg a kadét, most többes számot használ, mintha az utasa nem 45 kilogramm holtsúly, hanem a repülőgép vezetésében tevőlegesen közreműködő partner lett volna.

- Az ott ni a Rajna. Amellett kell lennie valahol az elveszett légiónknak.

A fiú jobbra fordulva észrevett egy sávot, egy furcsa bemélyedést az erdő szövetében. Talán 20 kilométernyire lehetett, bár innen a levegőből nehéz volt megítélni.

- De most már a felhőalap alatt maradunk, annyira nem trágya idelenn. Mostantól figyelj, hogy nem-e lapul valamelyik bokor alatt tízezer római katona.

Palkovics kadét igazán megköszönte volna, ha pilóta egy kicsit kevesebb célzást tesz a különböző salakanyagokra. Ugyanakkor mostanra talán túl voltak a nehezén, legalábbis nagyon remélte, hogy az utazás a felhőkön át volt a nehezebbik része a mutatványnak. Kicsit idelent is dobált, de közel sem annyira, mint a felhőben.

- A fogyasztás nagyobb, mint vártam… de mindegy, még kétszer nem szívesen vágnék át feleslegesen azon a foson – mutatott a pilóta a felettük kavargó felhőkre – Meg hátha észreveszünk valami szokatlant.

A fiú teljesen egyetértett a pilótával a felhőkön keresztüli utazással kapcsolatban, a szokatlan dolgokkal kapcsoltban is teljesen igazat adott neki. Bár fogalma sem volt, hogy mi számít megszokottnak és mi számít szokatlannak itt. Például ott az szúnyograjnak látszó valami a folyónál a géphez képest nagyjából kilenc óránál. Számára ez szokatlan volt, mert még sosem látott madárcsapatot ebből a perspektívából, nade a pilóta nyilván ezer hasonlóval találkozott. Így hát inkább meg sem említette. Bár szép nagy madárraj volt, olyasmi, mint amikor a varjak ősszel kivonulnak a mezőre.

A gép falta a távolságot, a táj szédületes sebességgel suhant el alattuk, amit az alacsony magasság még tovább fokozott. A kadét szívesen megkérdezte volna a pilótát, hogy mennyivel mennek, de nem akart a szükségesnél is butábbnak látszani. Majd valamelyik szerelőtől megkérdezi a hajón, csak úgy mellékesen. Krecsmár zászlóst is lefoglalta a gép irányítása. Néha meg-megdobta a gépet egy kisebb széllökés. Noha messze nem volt ugyanaz, mint a felhőben, de azért, amennyire a fiú meg tudta ítélni, nem lehetett egyszerű vezetni a repülőt.

- Telibeszart őserdő semmit se lehet látni tőle. Azt hinné az ember, hogy tízezer katonának és a szekereiknek valami komolyabb útra van szükségük, csak éppen egyetlen nyüves útnak látszó tárgy sincs odalent.

Nem volt benne biztos, de mintha valami füstöt vagy gőzt látott volna felszállni a madárraj közeléből. Messzebb voltak mint hitte, nagy testű madarak lehetettek azért szúrta ki őket olyan távolról.

- Ott!

Nem messze tőlük, mintha egy sor fa hiányzott volna az erdőből.

- Hol és mi?

- Két óránál – a kadét nagyon büszke volt, hogy ismerte a navigációs „szakkifejezéseket” – mintha ott lenne az út.

A pilóta odapillantott, majd megrázta a fejét, de azért beletörődően elfordította a gépet. A fiúnak igaza volt, alig egy perc múlva frissen kidöntött fák és egy nehéz szekerek által meggyötört erdei csapás jelezte a római sereg, vagy legalábbis a római sereg egy részének a nyomát.

- Fényképezzek? – lelkesedett fel Palkovics kadét.

Tizenkét nagy érzékenységű filmkocka volt a gép kazettájában. Krecsmár zászlós elgondolkodott egy darabig, aztán rábólintott. Ha másra nem hát arra jó lesz ez a felvétel, hogy bizonyítja a próbálkozásukat.

- Nyisd nagyra a blendét és állítsd rövidre a záridőt.

Ezt még Matusek őrnagy, a légi felderítő század parancsnoka mondta a római táborban rögtönzött rádiós eligazításon. A hazai légierőnek rendes erre a célra tervezett felderítői gépei voltak külön erre gyártott speciális kamerákkal. Itt meg egy kicsi kézi fényképezővel idétlenkednek… szinte biztos, hogy az egész totál elmosódott lesz. Nade próbálkoznak.

A fiú mindenesetre kattintott egyet és elvigyorodott. Végre valami értelmeset csinált. A gép ismét elfordult, ahogy Krecsmár az utat kezdte követni. A nagy madárraj pont a gép orra előtt látszott.

- Hinye. Ezeket meg mi lelhette?

- Miket?

- A tökömet azt! Vak vagy te fiú, hogy ne veszed észre azt a hatalmas madárrajt éppen előttünk?!

A diadalmas érzés ugyancsak rövid ideig tartott és Palkovics kadét elszégyellte magát. Természetesen korábban is észrevette a madarakat, de nem gondolta, hogy fontosak lennének, pedig a pilóta a lelkére kötötte, hogy minden szokatlan dolgot jelezzen. Illetve hát úgy is lehetett érteni.

A zászlós megérezte a kadét hangulatváltozását, nem a fiú tehetett róla, gyerek volt még nem neki kellene hátul ülnie, de hát éppen azért ő ült hátul, mert gyerek volt.

- No most már végezd a feladatodat, mert nem sétarepülésen vagyunk!

Krecsmár zászlóst egy huszonkét évvel ezelőtti, szerencsétlenül végrehajtott landolás, hát szóval nemzőképtelenné tette, ha lett volna saját gyermeke, akkor valamennyi tapasztalatot bizonyára szerzett volna a fiatalok pszichológiájáról. De az is lehet, hogy a természetes lelki beállítottsága felülírta volna ezeket a tapasztalatokat. A férfiaknak nem az a dolga, hogy mások lelkét ápolják. Legalábbis, ha valakinek nem ez a konkrét munkája.

- Ott lent… - szólalt meg bizonytalanul a fiú.

A pilóta kissé megdöntötte a gépet, hogy egy kicsit jobban lásson. Egy fél római szekér, kissé megégve. Nem messze tőle egy másik.

- Nézze!

A fiú gyorsan elkattintott egy fényképet. Krecsmár szinte biztos volt benne, hogy a fák lombját sikerült megörökítenie az örökkévalóság számára, kissé elmosódva és fekete fehéren.

- Egyenesbe teszem és átrepülünk felette. Próbáld meg hátrafelé a farok mellett.

A római tábor, illetve a feldúlt maradványa, meglepően jól kivehető volt, bár nagyrészt a fák között terült el. A védművek kidöntött karói, kicsi szövetfoszlányok és a hamu jelezték, hogy ekkor itt nagyszámú ember töltött el hosszabb időt.

- Ezt a tábort nem önszántukból hagyták el… és akkor a madárraj azt jelenti…

Egyenként is többszáz összeégett, meztelen emberi testből álló gúlák álltak a tisztáson, a legtöbbjüket már elkezdték széthordani a vadállatok. A fák felett felbukkanó repülőgép megzavart egy csapatnyi rókát, aki a sűrűbb erdő felé sprinteltek. A levegőben köröző varjakhoz és hollókhoz újabbak csapódtak hozzá. Krecsmár zászlós kétségbeesetten igyekezett elkerülni a madarakkal való ütközést, valószínűleg ennek köszönhette, hogy megőrizte az önkontrollját.

Palkovics Mátyás kadétnak nem akadt ilyen feladata. Az ujjai görcsösen szorították a fényképezőt miközben egy forró, nedves folt terjedt megállíthatatlanul a nadrágján.

- Nem fogok befosni… nem fogok befosni… nem fogok befosni – suttogta magának.