- Mago! Te vén anyaszomorító! Milyen szél fújt ide? Mesélj, de csak jó híreket akarok hallani!
- Jégeső volt Numidiában, a legnagyobb vihar emberemlékezet óta. Teljesen elverte Hanno narancsültetvényeit. Egy siklus nem sok, annyi gyümölcs sem fog teremni az idén a gazfickónak.
- Hahaha! Végre valaki, aki megörvendeztet. Másvalami?
- Azt mondtad csak a jó híreket. Bár ki tudja, számodra lehet ez is jó hír. Visszajöttem, és újra a szolgálatodba szeretnék állni. Nem nekem való a civil élet Hamilkár, számlákat fizetni, kereskedőkkel pörölni, az asszony nyafogását hallgatni. Persze csak ha visszafogadsz.
- Már miért ne fogadnám vissza a legjobb ezredesem, pláne most.
- Pláne most?
- Nem ok nélkül volt akkora szükségem a jó hírekre, ezek – bökött a mellette álló ezredeseire – ugyanis nem képesek ilyeneket szállítani.
- Na majd én rendbe teszem a dolgokat. Mi a helyzet?
- Hallottál Txurrukaról?
- Valami hegyirablófélére emlékszem ilyen névvel, kellemetlen egy gazember volt, aki a legváratlanabb helyeken csapott le és mindig felszívódott a zsákmánnyal.
- Azóta több annál, állítólag az istenei szövetséget kötöttek vele. Mindenesetre az ibérek azóta megvadultak, és nézd meg ezt! Tigo, a kardot.
A Tigonak nevezett százados Mago kezébe adta a zsákmányolt ibér fegyvert. Összevont szemöldökkel tanulmányozta a fegyvert, különösen a keresztvasat és a penge elején végigfutó vágatokat. Kettőt suhintott vele. Mago is meglepődött milyen könnyen és lendületesen lehetett forgatni.
- Jó kard, az szent igaz. Ilyenekkel harcolnak a vademberek?
- És a vezéreiknek micsoda páncélja van, de olyat egyelőre még nem zsákmányoltunk. Egy Etxebarria nevű szent kovács tanította meg őket a készítésére. Az enyémek meg egyszerűen képtelenek utána csinálni, vagy görbe lesz a penge, vagy törékeny, mint az üveg, vagy súlyos mintha ólomból lenne. Próbáltunk egy ibér kovácsot elfogni, de eddig nem sok sikerünk volt vele. Még szerencse, hogy legalább azt a két karikát le tudták másolni. Meglepően egyszerű, de nagyonis hatásos ötlet.
- Annyira nem lehetnek erősek az isteneik, akkor nem sárkunyhóban lakó vademberek tisztelnék őket. Rendesen áldozol Baalnak?
- Még többet is, mint kellene, de mindig ugyanaz. Baal elfogadja az áldozatot, az előjelek kedvezőek, aztán elveszítjük a csatát. Már ötezer emberem hagyta ott a fogát a hegyekben. Igaz egyelőre csak ezek – ismét a mellette álló ezredesekre mutatott - a tehetségtelen barmok küzdöttek meg az ibérekkel, előlem mindig kitért a kurafi.
- Lehet, hogy az ibérek istenével kellene kibékülnöd, mégiscsak az ő földje. Talán itt valóban van ereje.
- Próbálkoztam már mindennel, először templomot építettem neki. Aztán leromboltam a templomait. Még a hegytetőkön levő sziklaoltárokat is. De semmi. A vademberek csak egyre jobban feltüzelődnek.
Az egyik őr hajtotta fel a sátor ponyváját.
- Hadúr, egy ómagyar van itt, azt mondja fontos ügyben szeretne beszélni veled. És, hogy nagy szerencse fog rád mosolyogni.
- Na, még csak egy ómagyar hiányzott. Menj az írnokhoz Mago, visszakapod a régi Oroszlán ezredet. Krito biztosan örömmel fog szolgálni alattad. Igaz-e Krito?
- Igen Hadúr!
- Jól van, engedd be az ómagyart!
A szépen vasalt szürke öltöny, a kopaszra borotvált fej, a kefebajusz és a szemüveg ellenére a Kikötő törzsvendégei közül bárki felismerte volna Nyékit az ómagyar vendégben. Hamilkár azonban most találkozott vele először.
- Rendben, mond ki vagy, és mi célból kértél kihallgatást. De rövid legyél, mert kevés az időm.
- Hadúr, hát így kell fogadni azt, aki a segítségedre siet a szükséged idején. Csalódtam az ítélőképességedben Hamilkár, úgy hallottam, te egyből felismered ki barát és ki ellenség. Egyébként szólíts Hans-Christiannak.
-----------
Fullasztó hőség, csípős füst és a lángoló kövek mindent elborító finom fekete pora. Félmeztelen, fekete arcú és bőrű árnyékok táplálták a midig éhes lángokat. Ilyen lehet Moloch pokla, a mindent elemésztő tűz. Lépések dobbanása hallatszott, valaki vagy valakik a teherhajó gépháza felé igyekeztek. A gép mindent elnyomó dübörgésén keresztül görög párbeszéd hangjai ütötték meg a fülét…
- Nincs más kiút! A szárazföldön az ibér lázadók és a rómaiak ostromzárja, a tengeren pedig Hanno flottája állja el az utat.
- Akkor is…
- Nincs akkor is és de, Hamilkár, el kell fogadnod az ómagyar ajánlatát.
- Te megbíznál bennük, Mago?
- Mi a másik lehetőség? A lázadók vagy a római szövetségeseik kezére jutsz és meghalsz. A sereged szétszéled vagy akár Hanno szolgálatába áll, és minden, amiért küzdöttél, porrá omlik. Itt és most nincs választási lehetőség.
A sereg, amit titokban Afrikába szállított. Hispánia veszett ügy volt, de Karthágó még nem. A rómaiaknak éppen elég bajuk lesz Hispánia megszállásával. Txurruka nem azért harcolt, hogy a pun igát rómaira cserélje. Az ómagyarok pedig eddig sem avatkoztak be nyíltan. Az afrikai tiszta játszma lesz, csak ő és Hanno. Egy alkalmas vezérrel az élén a seregének több, mint esélye van a győzelemre. Karthágó uraként pedig az ómagyarok… nem, az ómagyarok meg fognak fizetni, mindenért. De a probléma most Hanno.
Kopogás hallatszott az ajtón.
- Készen vannak?
Kiss Zsigmond elsőosztályú hadnagynak (Atlanti érdemrenddel kitüntetve) nagy álma teljesült, amikor végre megkapta az első parancsnoki megbízatását, mégpedig nem valami kivénhedt teknőre, hanem az ÓmHH Kapitány Csaba gyorsnaszádra. Igaz, ez egyelőre nem járt előreléptetéssel, lévén a naszádokat hagyományosan hadnagyok irányították… de ami késik, az a tatabányai sebesvonat. Az első küldetéshez azonban már kevésbé fűlött a foga, lévén az ómagyar kereskedők és diplomaták kimentése az ostromlott Új Karthágóból nem éppen a legkellemesebb feladat. Ha azonban az embert egyszerre utasítja Jecsmenik admirális és Andersen, a Dezinformációs Alosztály rejtélyes vezetője, akkor ott nem sok kibúvóra maradt tér.
- Ezt vegye fel!
Koszos matrózruha volt, a vastag szénporréteg alatt alig volt felismerhető a Kapitány címermotívuma, a tigrisfej. Hamilkár látható undorral húzta magára az idegen hadsereg egyenruháját.
- Valódi ómagyar matróz, mintha magára öntötték volna! Kenjen az arcára belőle, nem kell sok, csak az érzésért. Kiváló! És a fegyver, a szíjat a nyakába akasztja, ez a pöcökkel biztosítja, a csövet a rosszarcúak felé fordítani és utána húzni ezt a másik kart. Ha nem fekszik el, megint! Világos? – Hamilkár bólintott - Kiváló, akkor húzzunk innen a rákhányásba!
Két hasonlóan öltözött alak állt őrt az épület előtt, szintén a nyakukba akasztott fegyverrel. Füst és pernye szállt a levegőben, a római hajítógépek lövedékei lángra lobbantották a külvárost, a távolból csatazaj hallatszott. Nem is annyira messziről.
- Gyerünk! – üvöltötte magyarul Kiss hadnagy, a következő parancsot már nem értette, de az ómagyarok meggyorsították lépteiket.
…valaki vagy valakik a teherhajó gépháza felé igyekeztek. A gép mindent elnyomó dübörgésén keresztül görög párbeszéd hangjai ütötték meg a fülét.
- Higgye el megértem az aggodalmait kapitány, és a megállapodásnak megfelelően a hajó minden részébe szabad bejárásuk van. De a legénység…
- Elöljáró! Vigyázz!
A matrózok a földre dobták a lapátjukat és feszes vigyázzállásba meredtek.
A karthágói kapitány kevesebb, mint fél percet töltött a pokoli gépházban, amit tudni akart kiderítette, ilyen rettenetes helyen csak az ómagyar szörnyetegek bírnák ki huzamosabb ideig. Hamilkár ott biztosan nem rejtőzhetett el, még akkor sem, ha az ómagyaroknak lenne bármilyen okuk, hogy azt az árulót kimentsék a városból. De az ómagyarok Karthágó törvényes urának, Hannonak a pártján álltak.
Az ÓmHH Kapitány Csaba már jó egy órája otthagyta az ostromlott várost, és vele a karthi blokádot. A nyílt tengeren jártak.
- Kissé alacsony a szénkészletünk, nem gondolja Pisont zászlós?
- Kapitány?
- Mondom alacsony a szénkészletünk!
- Ja persze, igaza van, kapitány, épp most ellenőriztem, meglehetősen kevésnek tűnik. A naplóba is bevezessem?
- Látja, ez egy kiváló ötlet zászlós! Írja a következőt: Naplóbejegyzés, a mentőakció rövid időkerete miatt a hajó kénytelen volt teljes sebességgel haladni, ez túlzott mértékű tüzelőanyag fogyasztáshoz vezetett. A szénkészlet alacsony, a visszatérés Messinába kérdéses. A hajóval, a készletek feltöltése céljából, a legközelebbi bázisra hajózunk. Kiss Zsigmond, kapitány, Pisont Béla, első tiszt. Kiváló, és most az aláírás. Tökéletes, kormány, új irány Gibraltár!
- Kapitány – mivel a kormányos aggodalmára egy rendkívül szúrós tekintet volt a válasz, így az inkább nyelt egyet, Massilia ugyan szerinte közelebb volt, és kisebb kitérő, de a kapitány térképén nyilván más adatok szerepeltek – értem, új irány Gibraltár!
Kommentek