Nesze neked albertizmus!
Gondolatok, idézetek, tematikus fókuszban


„Miért megyünk Fiumébe? Sokszor, sokan feltették nekem ezt a kérdést. Nyilván felmerült mindenkiben, aki a jövőnkről elmélkedik, és olyan bő háromszázezren vagyunk ilyenek errefelé. Még azok is, akik minden reggel úgy ébrednek, hogy azt remélik, csak egy rossz, elhúzódó álom volt az átkerülés, esetleg tényleg megtörtént, de egy reggel pont úgy ébredünk a XXI. században, mint annak idején az ókorban. Ez persze nem kizárt, semmi sem kizárt, de nekünk abban a helyzetben kell élni, amibe kerültünk.
Vannak, akik szeretnének bezárkózni, fejükre húzni a takarót és lehetőleg égig érő, áthatolhatatlan falat húzni az átkerült területek és az anti világ közé. Ez szerencsére nem általános, bár valahol meg tudom érteni őket – azt már kevésbé, hogy egyesek mintha még vezető pozícióban is ilyen nézeteket dédelgetnének.
A többség számára viszont egyértelmű, hogy megmaradásunk egyetlen záloga a növekedés: ráadásul ehhez minden adott. Adott, méghozzá odafentről, a sorstól, vagy nevezzük akárminek: egy jól védhető, gazdag, gyakorlatilag érintetlen terület szívébe kerültünk át, ami egyszerre ismeretlen és ismerős – nem vaktában kell keresnünk semmit, sem helyeket, sem ásványkincseket, sem barátokat (vagy ellenségeket). Az átkerült területek arra ítéltettek, hogy felépítsék az Ómagyar birodalmat, ami elkerülhetetlenül ezer szállal fog összekötődni az antik világgal, ami épp most forrja ki magát azzá, amilyennek a könyveinkből ismerjük. Nem zárkózhatunk el előle – de nem is várhatjuk meg, amíg ez jön el hozzánk. Elé kell mennünk – nem mindenáron, nem kapkodva, de meg kell tennünk. Ha nem sikerült elsőre, akkor másodikra. Ez pedig Fiume-expedíció maga: annak a hitnek a kifejeződése, hogy lesz jövőnk, és szép jövőnk lesz. Minden lépés, amit Fiume felé teszünk, ennek a hitnek a lépése.”
 

***

„Fiumébe menni az Átkerülés második évében: nem korai ez? De, korai. Ez nyilvánvaló. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy nem várhatunk vele. Fiumébe menni nem öncél: Fiumébe menni eszköz. Fiume csak egy ugródeszka, egy bázis az anti világ felé, a Mediterráneum felé, ami a kor főutcája. Minden ott dől el, aki lemarad, az kimarad, hogy a régi, az új generációk által már nem is ismert szlogent idézzem. Ráadásul nyakunkon az az esemény, ami az elkövetkezendő hétszáz évet meghatározza majd a környéken: Róma és Karthágó első nagy háborúja. Karthágó veszíteni fog, mert nem győzhet, a két állam felépítése, berendezkedése eltérő, és Rómáé felsőbbrendű. Ezen nem segít semmiféle hadvezéri lelemény, tehetség, de még hadiszerencse sem, a képet árnyalhatja csupán. Róma megszabadulva a vetélytársától fokozatosan bekebelez mindent. Ez rendben is van, mondhatnánk, hiszen az a civilizáció, amit az átkerülésben magunkkal hoztunk, nem kis mértékben a Római Birodalom örököse. De azt mondanom sem kell, hogy az általunk megálmodott Ómagyar Birodalom nem szeretné azt a Római Birodalmat szomszédjának, amit a történelemkönyveinkből ismerünk – arról nem is beszélve, hogy leendő érdekszféráink is komoly átfedésben lennének.
Rómát és Karthágót távol kell tartani egymástól, ehhez pedig el kell venni tőlük az okot és a lehetőséget egyaránt. Az ok – Szicília birtoklása. Nagyratörő terv, de talán működőképes: Szicília legyen Ómagyarország protektorátusa – és persze a szicíliaiaké, legyenek azok bárkik is. A lehetőséget pedig úgy vesszük el tőlük, hogy nekünk kell uralni a tengert. Ami szintén nem lehetetlen: igencsak szárazföldi népség került át az ókorba, de még így is nagyságrendekkel fejletebb hajókat építhetünk, mint amit az antik legmerészebb álmaikban is elképzelnek maguknak. Mindez persze nem rövid távú terv. A kiteljesedéséhez emberöltők kellenek. De nincs alternatívánk – Ómagyarország nem lehet szárazföldi hatalom csupán. Politikai és gazdasági (nyersanyagok, kereskedelem) szükségszerűség a tengeri hatalommá válás. Ehhez pedig elsősorban tenger kell – ezzel nem mondtam nagy újdonságot. A tenger pedig Fiuménél van.
Miért indulunk most? Miért nem várunk addig, amíg a természetes terjeszkedéssel, a folyók biztosításával, a nyersanyagok kitermelésével sokkal könnyebben megoldhatjuk ezt a kérdést, mint most, vad területen, primitív eszközökkel elvánszorogva odáig? A már említett időbeni szorítás miatt. Nincs sok időnk az első pun háborúig. Róma és Karthágó per pillanat szövetségesek, de ezt csak egy Pürrhosz nevű kalandornak köszönhetjük – a mélyben már ott izzik az ellentét. Van mondjuk tíz évünk arra, hogy Szicília a mienk legyen. Merész terv, de mondom, megvalósítható, sokszor átbeszéltük sokakkal. Nem elfoglaljuk a szigetet, arra nem lennénk képesek, szükségtelen is lenne. Fiumében kikötőt kell építeni, a kikötőben olyan hajókat, amik képesek arra, hogy állandó és antiktól háboríthatatlan kapcsolatot tartsanak fent Szicíliával. Ez nettóban nem sok, bruttóban némileg több. Kisebb egységeket, „tanácsadókat”, kémeket, diplomatákat, kereskedőket kell a szigetre küldenünk és azt a helyi hatalmasságot támogatnunk, akiben megvan a potenciál arra, hogy a sziget ura legyen, ezzel elejét véve a külső hatalmak hódítási törekvéseinek. A szükséges pluszt biztosítják majd az ómagyar fegyverek és egyéb támogatások. De ez a művelet sokkal inkább diplomáciai lesz, nem katonai, de persze fel kell mutatnunk erőt is, hogy komolyan vegyenek minket. Ha kell, nyíltan, ha kell, alattomosan, megfoghatatlanul, misztikusan.
De minden Fiumében dől el – nincs más kapunk a Mediterráneum felé jelenleg. Az első expedíciót pedig mihamarabb ki kell küldeni. Nincs sok feleslegünk, bár a helyzetünk stabilizálódni látszik. Egy kisebb expedíciót ki tudunk préselni magunkból – akkorát, ami már a siker reményével indulhat útnak, de az elvesztése se lenne túl nagy érvágás. Ha sikerül megvetniük a lábukat, akkor jó. Ha nem, tanulunk a hibáikból és következő évben újat küldünk, kihasználva azt, hogy addigra erősödtünk és többet tudunk erre szánni – emberben, felszerelésben, biztosításban egyaránt. Nem ideális megoldás, hanem reális. Nem várhatunk addig, amíg minimális lesz a kockázat, mert amit megspórolnánk vele, azt később ezerszeresen fizettetné meg velünk a történelem, aminek elutasítottuk a tálcán nyújtott lehetőségét...”

(Igen, jövő hétfőn indul a harmadik évad.)