A szomszéd Tordaiék fogadták be pár napra, „vagy ameddig gondolod”. Kedves, Virágnál kissé idősebb házaspár voltak, akikkel sohasem akadt semmi közös témája az időjáráson kívül. Amikor látták egymást, köszöntek, egyszer régen közösen teáztak egyet nem sokkal a Vadány család beköltözése után. Most azonban odaléptek Virág mellé, mikor a rendőrök és polgárőrök már indultak és felajánlották az asszonynak, hogy lakhat náluk, biztos nem akar most egyedül lenni. Virág úgy érezte, hogy a lelkiismeretük bántja őket, amiért napokig ott éltek egy túszejtés mellett és semmit sem vettek észre.

- Azt hittük, hogy elutaztál te is – magyarázkodtak. - Máskor is volt már üres a ház, állat ugye meg nincs...

Tordaiék háza nem volt üres, két felnőtt lányuk is velük lakott a férjeikkel meg az összesen öt unokával. Állat is volt. A ház körül két nagy pásztorkutya őrködött, hátul népes baromfiudvar, az ólban vagy fél tucat disznó, a padláson galambok. Virág egyedül csak a lovaknak örült volna, de azt nem tartottak a szomszédék, pedig hely lett volna rá, ragyogóan ki tudták volna használni azt az enyhén lejtős, dús füvű részt, ami a csatorna és a hátsó kert között húzódott. De a lóval sok gond van és nem hoz olyan könnyen hasznot, mint a disznó. Az eszik, hízik, levágják és kész.

Virág megbeszélte Tordainéval – szólíts csak Juliskának, kedves -, hogy ahol tud, segít, takarít, magot szór a tyúkoknak, ami akad. Meg néha haza kell néznie, aztán majd meglátják. Délután azért felpakolt rendesen, hogy egy darabig ne kelljen visszamennie az idegenné vált falak közé. Felpakolt és telefonált, próbálta utolérni a férjét, bár ezt is csak azután, hogy Tordainé rákérdezett az urára. Nem mintha utol lehetett volna érni, sohasem lehetett, még a főnökei se tudták mindig, merre jár a kiadott körzetén belül. Amikor telefonhoz jutott, az embere hazaszólt, főleg Attilával szeretett beszélni hosszabban. A szávamenti emancipátorok ügyeletese megkérdezte, hogy eljutasson-e valami üzenetet Vadány Ferencnek, de Virág nem igényelte ezt. Kötelessége volt megpróbálni, megtette. Ennyi. Attilát szívesebben felhívta volna, de az első hónapban nem engednek semmi ilyesmit, még akkor sem, ha az újonc anyját túszul ejtették. Vagy legalábbis azt mondja.

Amennyire tőle telt, nyugodt szívvel költözött át Tordaiékhoz.

De nem maradt az sokáig. Első nyugodt estéje is máshogy sikerült, mint gondolta. Kapott egy kicsi, de kényelmes vendégszobát, az ablaka a sűrű sövényre nézett, amivel az embere körbeültette a házukat. Ezt a sötétzöld, átláthatatlan falat nézte, mikor Tordainé kisebbik lánya kopogtatott a vendégszoba ajtaján azzal, hogy egy férfi van a kapuban és őt keresi.

- Milyen férfi? - rezzent össze Virág. Ha a családból lenne valaki, akkor a nevét mondták volna, ismerik őket. Még Ajtonyt is, még ő se lenne „egy férfi” Tordaiék számára.

- Elegáns – felelte a fiatalasszony.

- Rendőr?

- Nem hiszem.

Virág legszívesebben elbújt volna valahova, de emlékeztette magát, hogy nem egyedül van, a polgárőrök félóránként felkeresik az utcát, ha valaki ártani akarna neki... újra... akkor sem csöngetne be csak úgy.

Ennek ellenére görcsbe rándult a gyomra és hideg futkosott a gerincén, mire a bejárati ajtóhoz ért. A Tordai lány mellett a férje is ott állt kicsit odébb, megtermett, kérges kezű ember, mellette egy falnak támasztott fejsze. A látvány megnyugtatta Virágot. Nincs egyedül a félelmeivel, ez valahol jó dolog.

Az ajtóban álló férfi tényleg elegáns volt, ordított róla, hogy esztergomi. Finom szabású, drága anyagból készült inge fölött egy rövid, ujjatlan mellényt viselt, amibe piros-fehér hullámokat hímeztek, ujjain gyűrűk csillogta.

- Vadány Virág asszony? - nézett Virágra.

- Ki kérdezi?

- Elnézést kérek – finomkodott az esztergomi. - Pál Tamás vagyok, a belügyminiszter úr titkára. Cserfalvi miniszter úr épp a városban tartózkodik és hallotta, hogy mi történt Önnel, ezért, és régi ismeretségükre való tekintettel szeretné Önt meghívni vacsorázni a Dóm Hotelbe, ahol megszállt.

Virág gyomrában engedett a görcs, de nem lett jobban, mert megszédült valami furcsa érzéstől, mintha arcul csapta volna valami. Régi ismeretségükre való tekintettel? Milyen félresikerült kísérlet ez, vagy valami otromba, ízelten tréfa?

Észrevette, hogy a Tordai lány és a férje másképp néznek rá, mint eddig. Ők kétségtelenül elhitték erről a ficsúrról, hogy az, akinek mondja magát.

- Hagyjon békén – mondta az állítólagos titkárnak. - Menjen el innen. Nem megyek magával sehova. Menjen el, mert magára hívom a polgárőröket.

- Tudtam! - harsant fel hirtelen egy öblös férfihang és a házhoz vezető sétányon felbukkant egy régi, jól ismert alak. Nem lehetett eltéveszteni, hiába lett azóta nagy ember és vagy húsz kilóval több. Jött és nevetett. - Tudtam, hogy nem fog igent mondani. De ki kellett próbálnom.

- Uram – állt félre a titkár készségesen.

- Szia, Virág – állt meg a lépcső első fokán Cserfalvi Tamás belügyminiszter. - Nemrég hallottam, mi történt. Már nyakon vágtam két rendőrt, hogy vegyék komolyan az ügyet. Cserébe eljössz velem vacsorázni. Megbeszéltük?

Virág tanácstalanul a Tordai családra nézett, ami már szinte teljes létszámban képviseltette magát az előszobában. Nem volt választása.

- Szia, Tamás – mondta. - Át kell öltöznöm.

A belügyminiszter a sűrű sövény mögött rejtőző házra mutatott és nevetett.

A legjobb ruháját is szánalmasnak találta, a házat meg továbbra is idegennek. Az sem segített rajta, hogy Cserfalvi két testőre is bekísérte, miközben a bérkocsi a házuk előtt állva vonzotta a szomszédok tekintetét. Ez egy ilyen nap, pár napig legalább lesz miről témázni. Főleg ha Tordaiék is elmesélik, mit láttak.

Pedig Virág nem is ismerte a belügyminisztert. Az a Cserfalvi, akit ismert egy bohó, jóképű emancipátor volt, tele nagy tervekkel és ambíciókkal. Egyszer még sírni is látta, azon az estén, amikor közölte vele, hogy nem szereti és el fog válni tőle. Tamás azt mondta akkor, hogy nem érti, miért, pedig akkor még nem is tudott Ferencről. Ma már Virág sem érti. Tamásból Cserfalvi lett, Ferencből meg Vadány. Férfiak, akik hatottak az életére és nyomot hagytak rajta, de legszívesebben megszabadulna mindkettőjüktől.

A bérkocsiból bérhajóba szálltak és a naplementétől vörös Tiszára is kimerészkedtek, mielőtt kikötöttek volna a Dóm Hotelhez közeli mólónál. Cserfalvi folyamatosan szóval tartotta. Hogy a titkára szúrta ki a nevét a rendőrségi jelentésben, amit átküldtek nekik. Merthogy a városban magasabb volt a készültség a szokásosnál a miniszteri látogatás miatt. Az új bírósági épületet jött amúgy avatni, meg terveztek egy tárgyalást is egy szövetséges szkíta nemzetségfővel, de azt le kellett mondaniuk, mert holnap reggel vissza kell utaznia Esztergomba. Meg hogy szép ez a város, van benne valami vad és romantikus, ahogy ezen a sok vízen úszik.

Virág tudta róla, hogy Cserfalvi pár éve megözvegyült. Nem sokkal a válásuk után elvette egy dorogi gazdag gyáros lányát, ennyit hallott, utána meg az újságokban látta viszont a volt férjét, ahogy egyre magasabbra került a politikai ranglétrán. Néha ott volt a fényképen a felesége is. Alacsony, kövérkés asszony volt. Nem kifejezetten csúnya, inkább olyan semmilyen. Én sokkal szebb vagyok nála, gondolta ilyenkor Virág és szánta a volt férjét. Szívesen megkérdezte volna tőle, hogy milyen volt a házasságuk, boldogak voltak-e, de túl messzire kerültek már egymástól. Amikor közel voltak, akkor sem beszélgettek igazán fontos dolgokról. Ilyesmikről. Furcsa, hogy Vadánnyal eleinte igen. Nagyon furcsa.

Cserfalvi kérdezett is. A gyerekekről, a férjéről, a házról. Gondosan kerülte a két hadnagyot, akik betörtek Virág házába és életébe. Legalábbis addig, amíg helyet nem foglaltak a Dóm Hotel Esztergom elegáns (és teljesen üres) éttermében. Itt is megvárta, amíg kihozták a vacsorát (szinte azonnal kihozták), a sültekhez neszmélyi bort kortyolgattak, a sarokban halkan játszott a zongorista. A zongorán gyertyák égtek. Valahol elrejthettek egy füstölőt is, mert kellemes, édeskés illat töltötte be a termet, jól kiegészítve Cserfalvi illatát. Az valami anti keleti illatszer lehetett, újabban már Szegeden is lehet kapni ilyeneket, ha van rá pénze az embernek. Virág emberének lett volna rá pénze, de sohasem használt ilyesmit.

Ha nem tudnám, hogy tudja azt, hogy férjes asszony vagyok, azt hinném, hogy el akar csábítani, gondolta Virág. Hogy vissza akar csábítani. Márpedig ezt biztos nem akarja, főleg nem itt a város közepén. Egy politikusnak sem hiányzik egy ilyesfajta botrány.

- Már két napja Szegeden vagyok – közölte Cserfalvi, miközben a desszertre vártak. - Restellem, de nem jutott eszembe, hogy ti is itt laktok. Csak aztán a titkárom mutatta a neved a rendőrök jelentésén...

- Honnan tudja a titkárod a nevemet? - kérdezte Virág. - Ránézésre alig idősebb, mint a gyerekeim.

Csak hogy el ne felejtsd, gyerekeim is vannak. Egy még biztos van.

- Ja, nem sokkal – mosolygott a férfi. - Fejből tudja az életrajzomat. Minden apró részletet. Ez a dolga, hogy tudjon a fejemmel gondolkodni. Ránézésre tényleg nem gondolná az ember, de annak a kölyöknek igen jó agya van. Mint a szivacs.

- Értem – bólintott Virág. Régen ivott már bort, szerencsére húst ettek előtte, az valamennyire felszívja, de még így is érezte, hogy kicsit a fejébe szállt. Olyan volt, mintha előbb mondta volna ki a szót és csak utána tudatosult volna benne, hogy mondott valamit. Enni kell még valamit rá, hol a kenyeres kosár?

- Rátelefonáltam a rendőrökre, de azok azt hitték, hogy magam miatt aggódom. Szerintem először ők is azt hitték, hogy velem kapcsolatos a dolog, azért mentek ki annyian hozzátok. De aztán arra jutottak, hogy nem és el is akarták fektetni az ügyet.

- Azt hiszik, hogy csak képzelődtem – mormolta Virág. A bor most szomorúbbá tette.

- Ezt megmondták neked? - csodálkozott Cserfalvi. - Az ember esze megáll.

- Nem mondták – ingatta a fejét Virág. - De éreztem. Nem vettek komolyan. Nem találtak semmi bizonyítékot, csak azt, hogy széttörtem egy ajtót.

- Téged akartak becsapni – somolygott a férfi. Most olyan volt, mint akkor, amikor megismerkedtek. Mint egy nagyra nőtt kisfiú. Virág eleinte úgy szerette, mint a bátyját. Jobb lett volna, ha ez így is marad. - Látszik, hogy még nem volt dolguk veled.

Virág kérdőn felhúzta a szemöldökét, nem értette – vagy inkább nem akarta érteni – mire céloz ezzel a volt férje. A rövid ideig volt férje.