Egyetlen nap alatt tizenegyen kíséreltek meg öngyilkosságot egy, a Gellérthegyi-területhez tartozó kelta faluban, mire a területileg illetékes emancipátor parancsnok válsághelyzetet rendelt el és szakértők kiküldését kérvényezte, akik az átcsoportosított emancipátorok munkáját segítenék. A tizenegy öngyilkossági kísérletet tett személy közül tíz a helyi eraviszk (kelta) törzs tagja, emancipáció alá vont személy, a tizenegyedik pedig egy ómagyar tinédzser, aki a helyi ómagyar misszióhoz tartozik családtagként. A jelenség nem egyedi: az átkerülés óta megszállt vagy önként csatlakozott kelta településeken már többször söpört végig öngyilkossági hullám. Az okok összetettek: az átkerülés okozta sok utóhatásai, az ómagyar színvonalhoz képes nyomorúságos anti életkörülmények, kulturális és vallási minták, az ómagyar tisztviselők tevékenysége egyaránt közrejátszik benne. Az esetek után - amik nem mindig kapnak nagy nyilvánosságot - az illetékesek részéről mindig újrakezdődik a fogadkozás, de a tartós segítség kevés.
A Gellérthegyi-terület, ami az első megszállt, később hivatalosan is Ómagyarországhoz csatlakoztatott kelta (eraviszk) törzsi terület, az ómagyar emancipációs kísérletek helyszíne, ezért itt fokozottan, töményebben jelentkeznek a máshol is jelen levő problémák. Az öngyilkosságok, öngyilkossági kísérletek szinte mindegyik korosztály körében előfordulnak. Az emancipátorok ezt a civilizációs nyomással magyarázzák: sokan vannak, akik képtelenek feldolgozni az új helyzetet és az alkalmazkodás helyett önmaguk ellen fordulnak. Az öregebbek a státuszuk elvesztését, tapasztalataik, hagyományaik értéktelenné válását szenvedik meg, az erejük teljében levő felnőttek (főleg a családapák, nemzetségfők) azt, hogy harci és vezetői képességeik ellenére csak alárendelt szerepet játszhatnak az ómagyar emancipátorok és egyéb fegyveres erőkkel szemben, a fiatalok pedig az idősebb generációk zavarának lesznek szenvedő alanyai. A legutóbbi esetben az az újdonság, hogy egy ómagyar tizenéves is a pszichózis hatása alá került és eraviszk barátai mintájára ő maga is - szerencsére sikertelen - öngyilkossági kísérletet hajtott végre. "Át kell gondolnunk, mennyire kell bátorítanunk az emancipátorok gyermekei és az anti fiatalok közti barátkozás", nyilatkozta név nélkül egy hivatalnok.
Az anti területekkel szomszédos ómagyar települések polgárőreitől is segítséget kértek, így kisebb, önkéntes szakaszok váltásokban folyamatos, megerősített jelenlétet biztosítanak a Gellérthegyi-terület falvaiban és telepein, külön odafigyelve a helyi emancipátorok és a velük együtt dolgozó segélycsoportok és egyházi misszionáriusok által veszélyeztetettnek tartott családokra. Egyelőre még nem ismert, mennyire eredményes ez a módszer. Az öngyilkossági kísérletek "csúcsait" mindig is hullámvölgyek követték, ezért az utóbbi napok nyugalma lehet ezzel is magyarázható.
Több emancipátor tiszt egymástól függetlenül is hangot adott annak a véleményének, hogy ezekre a helyzetekre nincsenek felkészítve és ismételt kéréseik ellenére sem kaptak használható segítséget. Van, aki szerint valójában senki sem tudja, mit kell csinálni. Egy cinikus vélemény szerint akkor lesz vége a dolognak, mikor majd minden "erre hajlamos anti" végre sikerrel jár. Mások mentálhigiénés szakemberek kiküldését és anti viszonyokra való felkészítését szorgalmazzák. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy nem egyéni, hanem rendszerszintű problémáról van szó, ami kisebb mértékben ugyan, de a kelta-háború után megszállás alá vont dunántúli területeken is jelentkezett, jelentkezik és valószínűleg a jövőben is jelentkezni fog. Egy történész szerint az anti öngyilkosságfelfogás is más, mint az átkerülteké: egy anti számára ez nem kudarc vagy szégyenteljes dolog, hanem egy reménytelen helyzet dicsőséges és tiszteletet érdemlő feloldása.
Meg nem erősített hírek szerint a piliscsabai emancipációs központi képzőhely egy meghívásos, zárt körű konferenciát tervez, amiben a jelenség okait és kezelési módját tárgyalnák.
Kommentek