2008. 11. 07. Péntek
Dorogon a helyzet katasztrofális volt. A lakótelepen az ablakból lógtak ki a kályhacsövek, a boltok előtt fegyveres őrség, az emberek tekintetében kétségbeesés.
A könyvtár persze bezárt, de egy óra kérdezősködés után sikerült kerítenem egy illetékest, valami önkormányzatis fickót, aki hozzáfért a kulcsokhoz. Naná, hogy nem fogta fel, mit akarok én a könyvekkel. Talán azt hitte, azzal akarok begyújtani otthon. Felhívtam a figyelmét arra, hogy falusi vagyok, lóháton, elképzelhető, hogy könnyebben jutok tűzifához, mint itt a város közepén ők. Persze besértődött, vagy csak felhúzta magát, de szívózni kezdett. Mert hogy nyilván nincs olvasójegyem. Az ez után következő szóváltásnál már körénk kezdtek szállingózni az őrségben álló polgárőrök. Kértem, hogy hívjanak egy felettest, aki tud dönteni az ügyemben, ezt viszonylag hamar el tudták intézni.
A fickónak végre elmagyaráztam, miért is kell bemennem a könyvtárba, és igen, könyveket is fogok elvinni, igen, lehetőleg sokat. A nyeregtáskák mellé még a város szélén szereztem egy nagy hátizsákot (egy kisüveges pálinkára cseréltem, hiába, nem hülye ember ez az Adó bá’), felmutattam mindkettőt, hogy márpedig telerakom. A tagnak volt esze, és használni is tudta, így a papírtologatót leteremtette, hogy szórakozás helyett inkább használható ötleteken agyaljon ő is, aztán elküldte velem egy ott lévő polgárőrrel együtt. Talán féltette, hogy a ló farka után kötöm, vagy nem tudom.
A könyvtár maga volt a kincsesláda. Műszaki könyveket elég nagy számban találtam, amik jóknak tűntek. 8-10 kötet a kezemben volt már, mikor még mellécsaptam a gimis fizika tankönyvekből is mind a négy évet. Nem mennek annyira az alapok. Ezek után elővettem a listámat, mert elalvás előtt még beugrott, hogy bizony le kéne írni, nehogy valamit elfelejtsek. Induláskor még megnézettem az utcában a járőrrel, hogy ők mit tennének még mellé. Szép kis adag volt. Elsősegély, házi tartósítás, vadfogás csapdázással, ókori történelem, várépítés története, még néhány szakkönyv kertészetből és állattenyésztésből. Tele lett a két nyeregtáska és a hátizsák is majdnem. Egy kis helyet hagytam még, hátha kerül más is bele. A fickó akkurátusan felvette a listát a könyvekről, két példányban, még az őrrel is aláíratta. Aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól.
Amikor elváltunk, az őr félrehívott, és megkérdezte, milyen a „hangulat” arra felénk. Nem nagyon értettem, miről beszél, aztán elmondta, tegnap feldúlták Esztergomot. Sok a halott, az eltűnt, a sebesült. Kapaszkodjak meg, keltáknak öltözött fickók csinálták az egészet, sőt, nagyon úgy fest, igaziak voltak. Kelták. Utoljára talán kétezer éve éltek itt utoljára kelták. Nagy szarban vagyunk. Jobb lesz összekapni kicsit a dolgokat a faluban.
A napok gyorsan teltek, ment a szervezkedés, agyalás. A legnagyobb gondot az élelmiszer jelentette. Oké, falun vagyunk, egy városban jobban szívnak, de mi sem örülhettünk. Két héttel az Átkerülés után kihirdették a statáriumot. Szerintem csak a legöregebbek emlékezhetnek ilyesmire. Az estéket többnyire őrségben töltöttem, vagy olvasgattam. Bele-belekaptam kicsit mindenbe. Esélytelen volt a dolog, túl nagy a változás. Kezdtem besokallni. Megváltás volt az éjszakai őrség, ahol kicsit kiszellőztethettem az agyam. Végigbeszélgettük a fiúkkal az éjszakát. Meséltem Egomról, a dorogi életképről, és a szerencsénkről, amiért mi itt egész tűrhetően elvagyunk. Egyikük felháborodva mesélte, hogy a csövesek (ezt a gúnynevet ragasztották az üzemanyag-begyűjtőkre) felforgatták a házát, mert szerinük indokolatlanul kevés bengát szolgáltatott be. Nem hatotta meg őket, hogy nincs autója, miért tartana otthon benzint. Én még előttük leadtam a tanácsházán a gázolajat, a benzin szinte mind elment az aggregátorban. A másik a gyerekeit hiányolta. Válás után csak hétvégi láthatása volt, és hát ők odaát maradtak. Sok téma előkerült. Az egyik lovamat „bedobtam a közösbe” (nem, nem kolbásznak), mert lovas kocsi ugyan van a faluban, de ló kevesebb. Így ha van hajtó, plusz egy járművet használhatnak szállításra. Van is rá igény, sokan elkezdtek összebútorozni, hogy így is spóroljanak a tüzelőn. Vagy hogy egyáltalán legyen fatüzelésű kályha a házban. A golyós puskához szereztem egy távcsövet, és a szomszéddal megejtettünk egy cserét. Most övé a sörétes, enyém az ágyú. Lőszer is került hozzá.
Pár napja idehelyeztek egy igazi katonákból álló egységet. Tartalékosok voltak, de azért megnyugtató volt a jelenlétük. A falu szélén több helyen is sáncokat emeltek homokzsákból, rönkökből. Ezt látva eszembe jutott egy kép a várépítéses könyvből. Több méteres cölöpfal, belül felmagasított földdel, gyalogjáróval. Ilyen kéne a falu köré is. Összesen talán két kilométer is lenne teljesen körbe, de talán meg lehet győzni az embereket, nem akarnak Egom sorsára jutni…
Holnap délelőtt a favágókat kísérem ki az erdőbe, neki kell állni a tüzelő begyűjtésének. Mondtam, hogy várjuk meg az első hó leesését (szántalpakon könnyebb idehúzni a rönköket, nem kell helyben feldarabolni), de nincs annyi fa a faluban, hogy a bizonytalan havazást ki tudjuk várni. Mindenesetre szép 24 órás műszak lesz. Két vadász most is kint van, lőni akarnak két disznót. Hús is kevés van. Lassan három hete itt vagyunk. Gebasz.
Kommentek