Messina rövid idő alatt ómagyar többségű településsé változott. A szénraktár mellett újabb és újabb sátrakat vertek fel, az állomást, és nappal a várost is, ellepték az ezüstösen csillogó  páncélt viselő tengerészgyalogosok. Az új parafából  és alumíniumból készült mellény állítólag harminc méterről kivédett minden anti nyilat, de ennek ellenére fenntartott egy kilencven kilós embert a víz színén. Vitéz egyik tulajdonságát sem szerette volna élesben ellenőrizni, imázsépítőnek mindenesetre nem volt rossz.

Két hete voltak ’Cannea’ üzemmódban, Messina ezalatt kifogyott szénből, és a legtöbb kereskedőhajót szénszállításra osztották be. A Pista azonban ’szerencsés’ volt, kapott öt tengerészgyalogost, ezzel katonai célra alkalmasnak nyilvánították és átminősítették segédnaszáddá. Vitéz kapitányt pedig tartalékos zászlósként állományba vették és kinevezték az ÓmHH Türr István segédnaszád parancsnokává. Így továbbra is a Semlegességi Őrjárat örömeiben és dicsőségében részesülhettek ő és a hajója egyaránt. Nyéki az első szenesbárkával lelépett, fontos családi ügyei voltak Sziszeken. Állítólag, de Attila akkor is hazudott, ha csendben volt. Sokkal valószínűbb, hogy csak tespedni akart és jó távol lenni a csatazajtól.

- Rohadtul nem a tervek szerint mennek a dolgok, Józsi.

Az ’Alexandriai Radartányér’-ról elnevezett italkimérés büszkén hirdethette magáról, hogy a legjobb, igazi ómagyar bár háromszáz kilométeres körzetben, lévén az adott sugarú körön belül nem volt konkurencia. Géza, a tulajdonos tíz évet húzott le a műszaki csapatoknál, többek között a késdobáló névadójának, a világ csodái közé sorolt kikötői berendezésnek az építésében is részt vett (az egyiptomiak nem panaszkodhattak, a Fárosz szigetét lenyúló ómagyar követség ugyan megfosztotta őket egy leendő csodától, de kaptak helyette egy sokkal modernebbet, meg Fiume után a legerősebb kikötői erődöt). A megspórolt pénzből alapította meg az italozót. A vendégkör a kis helyőrségből és a kéthetente erre vetődő kereskedőkből állt, de a válság elhozta az aranykort. Géza kiakasztott egy táblát, ’tiszti klub’ felirattal az ajtóra, és azóta előkelő közönség itta le magát, egészen a megsárgult padlódeszkáig.

- Hatalmas ez a sziget, nem győzzük hajóval, a kereskedők… Örülünk, hogy a szénszállításhoz elegen vannak. Építettünk volna több hajót, de az Öregnek inkább Az kellett.

Alkalmi ivócimborája Kiss Zsigmond elsőosztályú hadnagy (Atlanti-érdeméremmel kitüntetve) rossz hangulatban volt. Tény és való, hogy Jecsmenikben volt megalománia, a kilencszáz tonnás ÓmHH Fiume kétségtelenül túlméretezett volt, a radardóm pedig inkább hivalkodó, mint hasznos. Sőt az eredeti tervekben még 105mm-es ágyúk voltak, de mivel a fegyver hibáit nem sikerült kiküszöbölni maradt a megbízható és egyébként teljesen elégséges 75-ös, igaz abból négy a korábbi három helyett. De egy nagyhatalomnak reprezentálnia kell, amihez ilyen, sőt még nagyobb hajók kellenek. Kiss mondanivalójában azonban volt igazság. Az, hogy több kisebb hajó, több kapitányi pozíciót jelentett volna, amiből az egyik, akár, az egyébként igen kiváló, Kiss Zsigmond hadnagy is lehetett volna, az csak egy szerencsés mellékkörülmény.

- Milyen a helyzet?

- Röviden? Szar. Hérón egy kurvapecér, és sajnos igazából nem a mi kurvapecérünk.

Ez volt az a része a Szicília Szerződésnek, amiről mindenki sejtette, hogy bajt fog okozni. Igazából az eredeti pun háborút is Hérón ambíció robbantották ki, illetve kitört volna az egyéb okokból is, de az ürügyet ő adta. Hogy a karthikat és a rómaiakat ténylegesen ki lehessen rakni a szigetről ahhoz erős, egységes kormányzat kellett. Nem mellesleg görögökből. Innentől kezdve pedig erősen lecsökkent a választási lehetőség: a szürakúzai türannosz vagy senki. A baj abból eredt, hogy Hérónt az egész sziget egységesen utálta és a legtöbb városállam inkább karthi vazallus lett/maradt volna. Másodlagos preferenciaként Rómával.

- Állítólag kétezer karthi zsoldos van a szigeten, akik, ha esetleg beütne egy lázadás, tudnák, mit kell tenni. További ötezer útra készen várakozik. És nem lehetünk ott mindenütt.

Vitéz az állomás melletti sátortáborra gondolt. Hétszáz aluvitéz, szinte a teljes fiumei helyőrség. Elvileg bárkit levernek, de a tengerészgyalogosok operett katonák díszelgő kiképzéssel, a legtöbbje nem vett részt igazi háborúban. Rendes megtörőket kellett volna hozni, de az admirális inkább a megbízhatóbb flottásokat választotta. Az is igaz, hogy a cél nem a sziget teljes elnéptelenítése volt.

BUUUMM!! Az első, éles dörgést három további követte, aztán még négy és megint négy. A Fiume tüzérei gondoskodtak a város szórakoztatásáról. A romboló még soha nem sütötte el az ágyúit éles helyzetben, de most legalább gyakorlat címén pocsékolhatták a lőszert. A bennszülöttek lassan megszokták. Az első napokban mindenki rémüldözött, a másodikon kíváncsiskodtak, a tizediktől kezdve a napi rutin része lett. A következő héten Messina védelmében a Fiumét felváltja a Tatabánya, amely újabb három trirémát és egy birémát pingálhatott a kéményére. Vitéz nem szívesen lett volna most anti halász, mert a Fiume legénysége égett a vágytól, hogy végre a tenger fenekére küldjön valamit.

- Vitéz! Vitéz József! Van ilyen nevű a helyiségben? 

- Vitéz József tartalékos zászlós szolgálatra jelentkezik, uram!

Először járt a Szentélyben, a zászlóshajó legendás stratégia szobájában. Kicsit többet várt tőle a régi filmélményei alapján, igaz azok nagyobb és modernebb hajók voltak. A fejlődés viszont tagadhatatlan volt, míg a Dorogon egy kis fedélközi lyukat használtak ilyen célra, a zászlóshajónak épített Fiumén egy direkt erre a célra tervezett tágas teremben folyt a munka.

A hátsó  falat a Földközi-tenger nyugati medencéjének hatalmas, legalább kétszer három méteres térképe és a megvilágításáról gondoskodó izzók foglalták le. A térkép egyben mágnestáblaként is funkcionált, a matrózok különféle szimbólumokat pakoltak fel és szedtek le. Nagy piros csillag jelölte a fiumei hadikikötőt, kisebb négyszögek a szénraktárakat Messinában, Massaliaban és Gibraltárnál. Az észak-afrikai raktár helyéről még nem sikerült megállapodni a karthikkal és fokozódó nemzetközi helyzetben (és élesedő osztályharcban) ez nem is igazán tűnt aktuálisnak.

- Pihenj zászlós!

Jecsmenik ellentengernagy egy másik, Szicília környékét ábrázoló térkép fölött állt Belényesi, a Fiume kapitánya, Tóbiás parancsnok, a svadron vezérkari főnöke és két térképész matróz társaságában. Azon a térképen is hasonló szimbólumokat helyeztek el.

- Gyors volt – mosolyodott el az admirális.

A nők valaha bomlottak ezért a mosolyért, pedig Vitéz szerint egy ragadozó  mosolya volt, vagy még inkább egy hiénáé. Egy kőgazdag, elképzelhetetlenül magas beosztású és hatalmú hiénáé. Mostanra az admirális betöltötte a hatvankettőt és teljesen megőszült, de még mindig jól tartotta magát. Állítólag még mindig voltak gáláns kalandjai, noha mostanában legszívesebben ötgyermekes, szerető családapaként és az unokáival játszó nagyapaként láttatta magát. A Fiumei Szemlére ebből a szempontból nem lehetett panasza, a szervilis főszerkesztő eleget tett az admirális ilyen irányú kérésének.

- Egyből a tárgyra térnék, ne raboljuk egymás idejét feleslegesen. Mit tud Massiliáról?

- Őszintén admirális? Semmit.

- Nagyon jó, most lesz esélye mindent megtudni, még azt is, ami nem is érdekelte. Jöjjön!

Az admirális a térképhez ment, Vitéz követte. Ezúttal volt ideje rendesen tanulmányozni az atlaszt. Legalább tíz különféle jel volt rajta, nagyobb piros, névvel ellátott hadihajó szimbólumok jelölték a rombolókat, kisebb piros hadihajók, szintén névvel, a naszádokat. A kereskedők és a segédnaszádok narancssárgák voltak, a Pistát is felfedezte Messina mellett és az ÓmHH Fiume jelképe alatt. Szürakúza mellett egy nagy sárga gálya pihent rajta kódokkal és számokkal, nyilván Hérón flottája. Karthágónál és a tengeren kék gályák voltak, különböző méretűek és némelyiken csak egyetlen kérdőjel szerepelt, ezek jelképezték karthik flottáit. Massilia mellett egy kis piros hajó volt, ÓmHH Kapitány, olvasta el a feliratot Vitéz, az egyik modern turbóelektromos naszád.

- Nem kertelek Vitéz úr, a Semlegességi Őrjárat nem zökkenőmentes. A Szicília környéki vizek ellenőrzése kemény feladat és a hajóink korántsem olyan megbízhatóak, mint szeretném. Két hajónk is kiesett műszaki okokból. Az egyik naszádot itt, Messinában is meg tudjuk javítani, a másikat viszont csak Fiumében. Eredetileg úgy terveztem, hogy a hadművelet alatt Massiliában is lesz egy egység, hogy lássák az antik, hogy törődünk mindennel, ha esetleg próbálkoznának. Most viszont minden szabad hajóra szükségem van itt, Szicíliánál, nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy egy ütőképes naszádom egy harmadlagos fontosságú hadszíntéren nyaraljon. Viszont nem szeretném védtelenül hagyni Massaliát.

- És itt jövök  én a képbe…

- Pontosan itt jön ön a képbe. Ha katona lenne, utasítanám, de minden hangzatos rang ellenére ön egy civil. Félre ne értsen, semmi dehonesztáló nincs a civil létben, de egy civil életét nem szívesen kockázatatom. Massalia csendes és nyugodt, egy ómagyar zászló alatt hajózó segédnaszád éppen elég a ’megvédésére’. Nem az ottani görögök lázadoznak, és nem is azt a földdarabot akarják a karthik visszaszerezni, lévén az soha nem volt az övék. Én visszakapnék egy modern naszádot, ön pedig végigüdülhetné a háborút. Azt hiszem mindenkinek előnyös üzlet. Nem utasítást adok, hanem kéréssel fordulok önhöz.

Vitéz kapitány pontosan tudta mennyire kell kérésnek tekinteni a dolgot. Egy végtelenül udvarias formában előadott parancsot kapott.