Furcsa érzés volt az Átkerülés utáni állapot, egyesek a vonal túloldalán álló fatornyos falujukat, mások az örökre elveszett Budapestet siratták. Az eredeti (vagy valódi) Átkerültekre a legkülönbözőbb helyeken tört rá az elviselhetetlen szomorúság egy-egy ismeretlenül is ismerős látványtól. Vitéz kapitány nem értette őket, igaz, szülőhelye Tatabánya legfeljebb lepusztultabbá vált az Átkerülés után, de semmi esetre sem lett elérhetetlen. Választott otthonának, Flandriának, azóta még a közelében sem járt. Valószínűleg mocsárvidék és belgák lakják. Mármint echte kelta eredetű belgák, nem flamandok.
A Kalankok tengerből kiemelkedő hófehéren szikrázó fala azonban más volt. Sugiton, Morgiou, Sormiou… a világ legszebb tengerpartja, ez valódi volt és valódi emlékek kapcsolódtak hozzá.
- Lassíts, negyed gőz! Ráérünk.
Kigombolta az ingét, sok volt a tegnapi vacsora, kicsit el is nyomta a tüdejét. De lehet, hogy az egészségtelen életmód, bár Jósvai doktor szerint ennél jobb állapotban nem is lehetne a szíve. Majd elbeszélget az öreg sarlatánnal. (Most komolyan egy francia illetve provanszál városért, amiben harmincöt éve nem egészen fél évet élt a semmire sem elég Erasmus pénzből… majd pont ezért szorulna össze a szíve. Ötvenhat évesen, jópár halott antival a háta mögött, nevetséges). 
A Kapitány naszád, az egyik első turbinahajtású hadihajó (a Fiumei Gőzgép- és Hajógyár mérhetetlen büszkeségére, ugyanis a dorogiak állítólag a mai napig nem tudtak használható turbinát összerakni… és ezen még a Kapitány horribilis szervizigénye sem változtatott) befordult a Croisette-fok mögött és egyedül hagyta őket. Vitéz még egyszer végignézett az öblön, az eszével nem várt semmit. De valamiért mégis egy másfélmilliós, lüktető mediterrán világvárosra számított, ahol a Notre Dame de la Garde tíz méteres aranyozott Madonnája őrködik a régi kikötőben himbálódzó ezernyi csónak és jacht felett.
- Gaston Thibault obsitos őrmester, If várának gondnoka.
Egyedül egy, az ómagyar idegenlégió egykor nyilván jobb állapotú egyenruháját viselő, kortalannak tűnő, ráncos arcú délfranciával, akinek nem is lenne szabad léteznie, vagy ha igen semmi esetre sem itt. Sőt Thibault őrmester nem is egyedi jelenség volt, a szigeten álló szénraktárt tucatnyi egykori idegenlégiós francia és leszármazottaik üzemeltette. Valaki úgy látszik nem hallott az időszennyezésről, vagy jobb olvasnivalója támadt a jogszabályoknál. If jelenlegi várának persze semmi köze nem volt Dumas regényéhez, sőt az eredeti várhoz sem. Mindesetre takaros kis helyőrség volt, nagy raktárakkal, jól karban tartott házakkal, az átutazók számára kis fogadóval (Hotel et Restaurant au Chateau d’If), két méteres falakkal és komolyan veendő tűzerővel. Vitéz legalább két nehézgéppuskát fedezett fel a falakon, és aki francia létére Marseille-ben telepedhetett meg és nehézgéppuskákat szerzett be. Nos abból további meglepetéseket is kinézett.
- Vitéz József tartalékos zászlós, az ÓmHH Türr István segédnaszád parancsnoka. Gondolom értesült róla, hogy mostantól mi látjuk el a helyőrség védelmét?
Thibault alig leplezett megvetéssel mérte végig a kirakodást végző tengerészeket és katonákat. Sőt a hajót is, persze nem teljesen alaptalanul. Elvégre milyen képességet tudna hozzátenni az erőd védelméhez egy húszéves, lassú teherhajó az egyetlen géppuskájával? Például tud úszni és felderítheti a környéket, válaszolta meg saját kérdését a kapitány.
- Gondolom, értesültem volna róla, ha működik a rádió. Pótalkatrészt ellenben nem sűrűn kapunk, az előző hadihajó pedig nem kottyintott el túl sok hadititkot a megbízhatatlan külföldi legénységnek.
Újabb elégedettségre okot adó gondolatok fészkelték be magukat Vitéz kapitány fejébe: Nocsak nocsak mégsem tökéletes a te csapatod se Gaston, a mi, pardon az én rádióm speciel működik. 
A kikötőmester rendkívül kíváncsi volt a legújabb ómagyar jövevényekre és a lehető leghamarabb találkozni kívánt velük. Az is lehet, hogy csak lakomázni akart, a Hotel et Restaurant meglepően jó konyhát vitt, és a massiliai előkelők kedvelt találkozóhelyévé vált. Vitéz nem volt oda a francia konyháért, túl kevés fűszert használtak, és a legtöbb ételt ízetlennek érezte. Tengeri herkentyűkben viszont jók voltak, abból pedig bőven akadt a környéken.
A főszakács szerepét a raktárvezető, Patrice töltötte be. Thibault őrmester ragaszkodott a hagyományokhoz: mivel az összes nagyevő férfi, ezért csak egy férfi érthet rendesen az ételekhez és így a főzéshez is. Főzőtanfolyamot is szerveztek, jó pénzért, de szintúgy csak férfiaknak. Az ilyen képzettségű rabszolgák ára hihetetlen mértékben megemelkedett az öböl mellékén. A városi szenátus ugyan próbált megállapodni velük, hogy engedjék be a sokkal elterjedtebb szakácsnőket is, de a franciák hajthatatlanok maradtak.
- Nagyon nehéz idők járnak ránk kapitány, nagyon nehéz idők.
Anasztáziosz, a többi antitól eltérően tisztában volt a kulturált étkezés szabályaival. Egy francia étteremben nem lehet zabálni. Sőt állítólag a massiliai ’arisztokraták’ is kinézték maguk közül azt, aki nem tudott rendesen, késsel-villával étkezni. Vitéz lenyelte a szájában forgatott hatalmas lazacdarabot.
- Merthogy?
Pont erre volt lelki igénye egy újabb panaszkodó anti. Sőt egy panaszkodó  görög kereskedő, aki nagy valószínűséggel egy drakhmáért a saját édesanyját is eladná. Persze, lehet, hogy Anasztáziosz kivétel, de attól, hogy szalvétát tesz az ölébe még senkinek nem változott meg a jellemvilága.
- A punok. Akárhova megy az ember mindenhol punba botlik. Úgy szaporodnak, mint a nyulak és mindent elárasztanak…
A Fiumei közbeszédben Karthágó hispániai terjeszkedése csak mérsékelt figyelmet kapott. A Szicíliai Szerződést persze boldog-boldogtalan meg- át- és kitárgyalta, de ez leginkább a torzsalkodó görögökről szólt, meg a karthik ottani akcióiról. Az, hogy mit tesznek azok a karthik, akik képesek voltak elfogadni Szicília elvesztését nem különösebben foglalkoztatta az újságírókat és a kocsmák közönségét. Pedig a dolog rém egyszerű volt: ugyanazt, mint a pun háborúk után tettek volna. Terjeszkedtek Hispániában, csakhogy ezúttal a háború ember és anyagi vesztesége nélkül. Az egész hamarabb kezdődött és sokkal gyorsabban haladt. Ráadásul Hispánia volt a Mediterráneum vitán felül legértékesebb területe.
- …Hamilkár szinte mindent megszerzett a hegyektől délre, de még több kell neki.
Vitéz is csak most szembesült a helyzet komolyságával. A karthik játszi könnyedséggel terjeszkedtek, és, ha Hispánia erőforrásait is a szolgálatukba állítják. Ez érdekelni fogja Andersent. A vacsora végén mindenképpen táviratozni fog, határozta el.
- És Massilia?
- Hogy rá  akarja-e tenni a szőrös, barbár mancsát a városra és környékére? Nyilván, de a vágyak és a lehetőségek két különböző dolog kapitány. Ki merne szembeszállni az Ómagyar Köztársasággal!
Vitéz mindenesetre tartott tőle, hogy ez a „nyaralás” mégsem lesz annyira sima, mint eredetileg gondolta.