- Rendben vagy?
- Megmaradok, bár rohadtul vérzik. Hol a kötés?
- Csinálom már, nyugi.
Vitéz alig tudta lerázni magáról a havat, az egész harcot egy fehér lepedőbe burkolózva töltötte félig a hó alatt egy kibiztosított AMD társaságában. Mondjuk ő legalább kesztyűt húzhatott.
- Ok, de akkor is hideg van és szeretnék már visszaöltözni. És lehetőleg anélkül, hogy összevérezném az ország utolsó hegyikabátját.
- Tessék egy kis Tatranský čaj, majd ez felmelegít.
- Gondolom alkohol.
- Nyilván. Az összes ilyen hegyi ital alkoholos, ennek speciel mentatea az alapja. Jó.
- És hogyan tovább? Az én részemnek vége… Áúúúú! Óvatosan, nem leszárítani kell a karomat, csak elállítani a vérzést.
- Jól van, ha képzett ápoló személyzet kell, javaslom a Lanzarotei Tengerészeti Kórházat. Egyébként kiváló lehetőségeink vannak. Keresztül a téli Pireneusokon, térkép és vezető nélkül. Vagy vissza karthi területre és utána egy kellemes kétszáz kilométeres túra végén ki is érünk a tengerhez. Mindezt persze Géza segítsége nélkül, mert hogy is hívják most?
- Etxebarria.
- Szóval, mert kedvenc felderítőnk most éppen Etxebarria a kovács szerepében fog tündökölni. Mehetünk?
- Szerinted leért már a barbár?
- Csak ide vissza a barlangba, hamarosan alkonyodik, és akkor sokkal nehezebb lesz megtalálni.
- Még egy éjszaka ott?
- Van jobb ötleted?
- Menjünk.
***
(Kicsit később, Massiliában)
HÉRO DE MARSEILLE-MASSILIA HŐSE-ΗΡΩΑΣ ΤΟΝ ΜΑΣΣΑΛΙΑ
- A barátja volt?
Vitéz kapitány elgondolkodva nézte a vakítóan fehér márványszobrot. A barátja lett volna? Hiszen alig ismerte, csupán tíz nappal a halála előtt találkoztak. Ezen múlna a dolog? Megmentette az életét. De nem egy esetben az ellenségeskedést alapozta meg egy hasonló jócselekedet. Mi volt akkor a vén franciában, amiért percek óta itt áll a neki emelt szobor előtt? A XXI. század, a régi világ, ami ennek a lánynak már csak megsárgult fotók, haszontalan múzeumi kacatok és egy sosemvolt aranykor. Pedig valódi volt, és ez a közös titok örökre összekötötte őket, a hajóskapitányt és If gondnokát. Akik azon az elképzelt, másik Földön magfizikust és építészt játszottak. Ő és Gaston Átkerültek voltak, a Tudás birtokosai, és ez szükségképpen barátokká tette őket.
- Fogalmam sincs. Menjünk!
- Nincs értelme odamenni. Nincs már Hotel et Restaurant, csak mogorva ómagyarok! Menjenek a Két Ökör nevű fogadóba Ixiászhoz, ő magától Patrice mestertől tanult főzni! Majdnem olyan jó a Két Ökör, mint az Hotel et Restaurant volt.
- Nekünk az ómagyarokkal van dolgunk.
- Mi dolguk van az ómagyarokkal urak? Nem Gaston úr igazgatja már a várat, Gaston úr már Hádésznél vacsorál. Pöffeszkedő ómagyar tábornok van a szigeten. Nem érdeklik őt a hellének, nem hallgat meg minket, nem beszél velünk.
- Minket mégis meg fog.
- Én szóltam, de előre kérem a viteldíjat. Visszafelé is!
- Ne aggódj révész, nem Khárón vagy hogy csak egy irányba szállítsd az utasaidat. Kifizetünk visszafelé is.
- Tíz rézpénz lesz, és ne próbáljatok meg átverni! A vén Philipposznak sasszeme van ám.
- Hmmm – If várának új parancsnoka, a névtáblája szerint Konzel Gellért főhadnagy, próbált intelligens arcot vágni, de ebbéli erőfeszítését nem koronázta elegendő siker – nos úgy vélem, hogy Ön és a fiatal hölgy minden kétséget kizáróan valódi ómagyar… Vagy a legjobb kémek, akiket valaha láttam.
Niki egy unott pillantást vetett Vitézre. Tulajdonképpen nem lehetett elítélni a főhadnagyot, nyilván őrjítő szüksége volt arra, hogy tekintélyesnek és ravasznak látszódjon, erre pedig nem sok lehetősége adódott. A távoli állomáshely erre részben magyarázatot adott. Részben.
- És hogy kerültek Massilia közelébe?
- Kérem mi eltévedtünk.
- Eltévedtek?
- Igen eredetileg Bécsbe indultunk a fiatal hölggyel, aki egyébként…
- A lánya vagyok.
- Szóval, aki a lányom.
- A lánya? – Konzel főhadnagy kissé hitetlenkedve méregette az enyhe jóindulattal középtermetű Vitéz kapitányt és állítólagos lányát
- Sok tejet ittam gyerekkoromban, segíti a csontok egészséges fejlődését.
- Mindent megtettünk a kicsiért, az anyja szeme fénye volt. És tudja, ha a gazda szeme hizlalhatja a jószágot, az anyai szeretet is tehet csodákat. De ott tartottam, hogy eltévedtünk, mert eredetileg, mint mondtam Bécsbe, akartunk menni.
- Hogy meglátogassuk a bátyámat, aki egyébként nem szerette a tejet, és ezért sokkal kisebb. Nagyjából ekkora – Niki kivételesen nem hazudott, a bátyja tényleg öt centivel alacsonyabb volt nála, bár a tejfogyasztási szokásaikban nem nagyon volt különbség
- Olajfúróként dolgozik ott, és nagyon jól megy neki. Hamarosan egybekel a szíve a választottjával.
- Neki meg tejallergiája van, egyáltalán nem is ihat, ezért igen apró teremtés.
- Na tehát Bécsbe indultunk, de sajnos valahol letérhettünk az útról.
- Az iparvágánynál tértünk le, amikor azt mondtam, hogy balra kell kanyarodni, te meg erősködtél, hogy jobbra.
- Nem ott rontottuk el! És ne vágj a szavamba, te szemtelen kis… mindegy. Amúgy emlékszel, átmentünk a Lajta hídján.
- Az a Mura volt, de hát víz víz!
- Elég! Mondjuk elhiszem a ravaszkodásukat, ez nincs így, hamarabb kell annak felkelnie, aki egy Konzelt be akar csapni. De a játék kedvéért vegyük úgy, hogy bedőltem maguknak. Önök ketten kiváló színészek, és ha átlagos tiszt ülne az íróasztal mögött őt nyilván minden további nélkül átverhették volna a palánkon hahaha. Azt viszont megállapítottam, hogy önök az ómagyar kormány titkos megbízottai. Ezt az inkognitójukat tehát felfedtem, de ne keseredjenek el, nem szégyen egy Konzel előtt lelepleződni és meg kell mondanom én is majdnem elhittem a meséjüket. Azonban, akárcsak a Gellérthegy védelmében hősi halált halt Károly nagybátyám, én is végtelenül lojális vagyok a Köztársasághoz. Már ugye nem Rómához hanem Ómagyarországhoz hahaha. Szóval nem kívánok a kelleténél jobban belefolyni az ügyeikbe. Egy Konzel tartja a száját. Miben tudom tehát segíteni a nem részletezett küldetésüket?
- Egy hajó kell haza, semmi több.
- Én inkább Gibraltárra szeretnék eljutni.
- Hmmm, lássuk csak a legközelebbi hajó Fiuméba, holnap után lesz itt egy szénszállító bárka. És önnek is szerencséje van, ugyanaznap megy egy másik Gibraltárra. Nagyon felélénkült mostanság a hajózás. Nem is értem miért.
- Köszönjük főhadnagy.
- Várjanak! Úgy lenne illendő, hogy én foglalkozzak önökkel, de sajnos az újjáépítés minden erőmet leköti. Tudja, kalózok támadták meg a szigetet tavaly nyáron, és porig rombolták a szénraktárt. A parancsnokság pedig egy nagyobb és erősebb erődöt szeretne, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg. A helyettesem azonban biztosan ráér. Pálfalvai hadnagytól nem kell félniük, egy jóindulatú, ám nem túl eszes tiszt, őt egészen könnyedén átverhetik.
- Hát kapitány, kissé megijedtem, amikor jelezte, hogy nehogy pisszenjek, de azért egészen jól reagáltam le, igaz? Elnézést, hogy keresztül cibáltam önöket a városon, de If várában a falnak, sőt a tervezett fal helyén lévő levegőnek is füle van.
A Két Ökör szinte teljesen kihalt volt, hármójukon és a tulajdonoson kívül mindössze egyetlen csendben hortyogó vendég tartózkodott a fogadó árnyas udvarán. Az egyre melegebb tavaszi nappalok miatt a város polgárai már nyári időszámítás szerint éltek és fokozatosan hosszabbra nyújtották a sziesztájukat. Niki annyira nem bánta, Rácz honvéd kimenő egyenruhája ugyan hosszban majdnem tökéletes volt, de cserébe széltében kétszer elfért volna benne. Az elmúlt három hónapban ugyan koszos, igénytelen fickónak álcázta magát, de azért az mégsem ugyanaz, mint igénytelen nőnek látszani.
- Látom a kapitánnyal régi ismerősök, egyszerűsítsük a beszélgetést. Kérsz három fehérbort és aztán majdcsak összetegeződünk.
- Hát akkor szervusz, Ottó vagyok.
- Szia Ottó, szólíts mondjuk… á hagyjuk a fenébe, sajnos elég nehéz bárki mással összekeverni, bármikor leleplezed az inkognitómat. Szóval Anikó. Ha akarod, megpróbálhatod az Ancsikát is, de ebben az esetben le foglak lőni.
- Örülök a megismerkedésnek Anikó. Az Ancsikát akkor hanyagolom, úgy érzem még sok szép év van előttem, ha nem lőnek le.
- Először is, hogy-hogy hadnagy és miért itt?
- A hadnagyságot neked köszönhetem Jóska, a massiliai erődért meg téged szidhatlak. Az otthoniaknak kissé kellemetlen lett a massiliai móka, és hát minden áron megpróbálták eltussolni az ügyet. Először úgy gondolták, hogy némi jutalommal befoghatják a számát, és mennyire igazuk lett volna. De aztán valamelyik nagyokos úgy vélte, hogy az a biztos, ha átdobnak Massiliába, akkor biztosan nem fogok hülyeségeket beszélni. Amúgy nem rossz hely ez. Konzel főhadnagy ugyan egy barom, állandóan a családja dicső múltjával jön, Károly nagybátyjával, aki egymagában szétverte Brennus seregét a Budai-hegységben. Köztünk legyen mondva, hogy egyáltalán nem rá ütött, egy hülye tintanyaló, de ide amúgyis papírtologató kell. A parancsnokság nem akar még egy elveszített támaszpontot, úgyhogy a szénraktárakat tökig felfegyverzik és mindenből kapnak két tartalékot, annyi a holmi, hogy alig győzzük és aztán ott vannak a földmunkagépek – Vitéz is látta az árkokat ásó nyomorultakat, akiket a massiliai birtokosoktól kölcsönöztek ki az erőd építésére, ha szerencséjük van végleg megveszik őket és akkor tíz év múlva fillérekért építhetnek hajókat Fiuméban – velük is törődni kell, de ennyit rólam. Ti hogy kerültetek ide?
- Az kérlek Ottó, államtitok.
- Értem, de azért remélem, van közötök az ibériai balhéhoz.
- Már milyen ibériai balhéhoz?
- Nem hallottatok róla? Az öreg Haminak főhet a feje rendesen. No nem mintha nem érdemelné meg. Az ibérek fellázadtak! Ez persze nem hír, állandóan csinálják, de a különbség, hogy most sikeresek. Valami Csubbakka vagy mi a rosseb nevű alak vezeti őket és szétvert két karthi ezredet. A görögök már követeket is küldtek hozzá…
Kommentek