327.
Konzel Károly egy üresen marad. villaszerű házba költözött, miután Tatabányáról Esztergomba rendelték. Elég jól kiokosítottak vele kapcsolatban, negyvenes évei vége felé jár, de idősebbnek néz ki, műkedvelő evangélikus, egész életében bürokrata volt és ezen az Átkerülés sem tudott változtatni, osztályvezetőként érte a nagy változás, most pedig az MVB tanácsosa. Tatabányáról vannak egyházi és katonai kapcsolatai is, ezért lenne fontos felmérni, hogy hova is húz, mert előélete és képesítése miatt esélyes komolyabb tisztek betöltésére is.
Igyekszel percre pontosan érkezni, egyfajta régimódi úriembernek gondolod ezt a Konzelt, biztos fontos neki az ilyesmi.
Kisiet eléd, üdvözöl, majd bevezet. Mond pár dolgot a házról, egy vállalkozóé volt, aki wellnes hétvégére utazott és milyen jól tette, mert mindenki jól járt vele: neki a XXI. század jutott, Konzeléknek meg ez a jól felszerelt, tágas ház szolgákati lakásként. Mindenki lejön a nappaliba, bemutatkoztok: Konzel a feleségével, a korodbeli, de elég befelé forduló lányával és a kis Gellérttel lakik együtt, az unokaöccsével, aki az átkerülés miatt a nyakán maradt. Elég neveletlen, irritáló kölyöknek tűnik. Mikor lefutjátok a köteleőz udvariassági köröket, Konzel megkérdezi, kérsz-e jófajta házipálinkát. Az előző tulaj hagyatéka...
Nem illik visszautasítani az ilyen ajánlatot.
Kommentek