53.

Unalmas megbeszélés, a legszebb minisztériumi napjaidat idézi fel benned, de igazából semmi értelme nem volt. Még azt is nehezen tudnád megmondani, hogy végső soron miről is szólt az egész, csak részek jutnak eszedbe, de a jegyzeteid (amik inkább néznek ki olyan fecniknek, amiket valaki kínjában összefirkált) segítségével sem tudod megmondani, mi kötötte őket össze. Morvai viszont nagyon úgy néz ki, mintha mindenben biztos lenne, irigyled is ezért, neked sose ment. Nemhiába ő a katona, te meg a civil.

A megbeszélés végén bemutatnak neki, eddig csak látásból ismerted. Mond pár dolgot, ami alapján úgy tűnik, veled kapcsolatban informálták, sőt, azt is megjegyzi, hogy szerinte a katonaság kezét lefogták, amikor pedig elégtételt kellett volna venniük a vadakon a támadásokért, ezzel annak is csökkentve az esélyét, hogy az elrabolt állampolgárokat kiszabadítsák. Ugyanakkor örömét fejezi ki, hogy hozzád hasonló lelkiismeretes emberek is vannak az MVB-ben, és azzal köszön el, hogy "Számítunk magára, fiam." Teljesen biztos vagy benne, hogy ez célzás - azt is tudod, hogy mire.

Mit teszel?

Úgy döntesz, hogy ha hazamész a nap végén, akkor felhívod azt a bizonyos számot? (A böngészősávban az "53" helyére írd be a telefonszámot és nyomj egy entert!)

Vagy visszamész a terembe, ahol az egyik asztal az "irodád"?