- Olasz Balázs és Diamantidisz Iván tengerészzászlósok, eltávozás családi okokból – könyvelte be az írnok. – Nincsenek tán rendes kocsmák itt Fiuméban, hogy mindenképpen Isztriában, a vadakkal akartok inni?

Diamantidisz a szemét takaró kötésre mutatott, és hozzátette volna, hogy orvosi rendelésre tartózkodnia kell a város szennyezett levegőjétől.

- Mindent értek – vágott közbe az írnok. – Vidéki levegőre van szükségük.

Teljesen egyértelmű volt, hogy a zászlós összeverekedett valakivel, akivel nem kellett volna. Diamantidisz mindenestre bólintott.

- A tisztavatást követően hat hét eltávra van jogotok, szóval mindegy is – folytatta monológját. – Itt írjátok alá. És a viszontlátásra!

A két, immár felavatott zászlós tisztelgett, majd kiléptek a Kormányzóság épületéből.

- Retkes buzik, hogy de utálom a fajtátokat – morgolódott az írnok, ahogy iktatta az eltáv papírokat.

 ***

Fiume fala inkább jelképes volt, mint valós, de a város mégiscsak kellemetlenül közel volt a Római Köztársaság uralma alatt álló területhez, és még annál is közelebb volt az isztriai válság előtt. Ennek köszönhetően legalábbis a tényleges, ómagyar Fiume egészen közel állt egy fallal körülvett anti városhoz, bár annál lényegesen tisztább volt.

Az Antikikötő felé nyíló kapunál őrt álló tengerészgyalogos unottan intette a továbbot, és a kapun belül Olasz Balázsként és Diamantidisz Ivánként ismert tengerészek a kapu előtt visszaváltoztak Atiki Balmirkárttá és Hannibál Barkasszá.

Jó tíz percig szótlanul baktattak. Ugyan együtt laktak és szolgáltak – sőt a lővizsgája idején még parancsokat is osztogatott a hercegnek – de Balmirkárt pontosan tisztában volt a kettejük közötti áthidalhatatlan különbséggel. Végül Hannibál törte meg a csendet.

- Nem Isztriába megyünk.

Rossz görög dialektusban beszéltek, egy venét és egy déli illír éppen ómagyarul is társaloghatott volna, de a görög még magyarázható volt. A pun nem.

A rómaiaktól elvett új tartománynak különös jelentőséget tulajdonított mind a király mind Kossuth tanácsos, mint a jövőbeli római-ómagyar ellentét egyik lehetséges forrásának, és a karthágói udvarral összeköttetést biztosító Hiram, Balmirkárt állítólagos nagybátyja is ott élt. Viszont sem Hamilkár, sem Kossuth nem élt Fiuméban.

- Nem lesz háború a rómaiak és az ómagyarok között. Legalábbis nem most – fejezte be a herceg Balmirkárt gondolatait.

- Van viszont egy másik háború, ahol megnézhetjük, hogy hogyan harcolnak az ómagyarok.

A szkíta felkelés, villant be Balmirkárt eszébe a gondolat, a herceg még a Tavaszi Híradót is megvette a felkeléssel kapcsolatos cikkek miatt. Még meg is mutatta neki, hogy míg a kormánypárti lapok szerint az egész nem több egy aprócska torzsalkodásnál, addig az ellenzékiek példátlan léptékű csapatmozgásokról írtak.

Nade ha hivatalosan Isztriába mennek, akkor…

- Hiramot értesítettem, hogy egy megbízható emberével hozzon civil ruhákat. A katonaiakat meg vigye vissza. Szekérrel megyünk Sziszekig, aztán vonattal fel Szegedig. Onnan meg majd kitaláljuk. Hat hét hosszú idő.