2009. február 2.

Előre tudtam, hogy ez lesz! Tessék! Eltelt két hét, és azóta egyetlen egy bejegyzés sem készült a naplómba! Ezúttal ünnepélyesen megfogadom, gyakrabban fogok írni neked, kedves naplóm. (Miért is nem hiszem én ezt el még magamnak sem…)

Még mindig nagyon hiányzik az internet. Nem tudom, hogy valaha is meg fogom-e szokni a hiányát. Vagy hogy egyáltalán feladom-e egyszer, hogy valami hasonlót még összehozzunk. A végén még lélekturkásznál fogok kikötni… Nekik is jól mehet mostanában.

Ugyanakkor kezdem felismerni a jó oldalát is a háló hiányának: Mivel nem sok értelme van naphosszat a gép előtt ücsörögni, sokkal több időnk jut olyan dolgokra, amikre eddig alig, vagy egyáltalán nem áldoztunk. Még annak ellenére is, hogy a hiányos áram- és vízellátás miatt jóval több időt vesz igénybe a házimunka. Marcival is egyre többször ülünk le az asztalhoz csak úgy beszélgetni mindenféléről, a jövőnkről, a lehetőségeinkről. Persze, ezeket eddig is megtettük, de nagyrészt inkább msn-en, a minket érdeklő témákról meg linkeket küldtünk egymásnak, amit aztán a monitorok felett pár mondatban át is beszéltünk.:) (Jajj, de hiányzik nekem a net!) A szomszédokkal, illetve Marci korábbi munkatársaival is egyre sűrűbben összejárunk. Úgymond társasági életet élünk. Kialakult egy kisebb közösség, és szinte minden este összejövetel van valamelyik szomszédnál vagy kollegánál. Mindenki visz valamilyen finomságot, s előkerülnek a pincék mélyén gondosan elrejtett borok is. A férfiak technikai eszmecseréket tartanak, ki milyen ügyességet eszelt ki az ókori élet könnyebbé tételére, ki mit hogyan tudott hasznosítani az egyik napról másikra értéktelenné vált, amúgy több tíz-, százezerbe, esetleg milliókba kerülő modern kütyükből. A nők recepteket cserélnek, előhalásszák nagymama régi kedvenceit, amelyek nélkülözik az olyan hozzávalókat, amelyek az újkori gyorsétkezésben oly kedveltek voltak, a félkész ételeket, a konyhai robotgépek segítségét. Meglepő, hogy milyen finom és főként egészséges dolgokat lehet így előállítani.

Lévén, hogy fizetőeszköz híján – illetve az MVB begyűjtő akciói miatt – megszűntek létezni a hipermarketek, sőt a kisebb boltok is, az élelmiszercsomagok meg az éhhalálhoz sem elegendőek, önmagunkon kell, hogy segítsünk. Minket, friss esztergomi lakosokat leszámítva, szinte minden szomszédunknak, ismerősünknek vannak olyan rokonai, barátai, akik a közeli falvakban laknak, s akiknek van kisebb-nagyobb kertjük, ezáltal pedig a pincékben, spájzokban elegendő elraktározott ennivalójuk, az ólakban pedig baromfik, sertések, amelyek szintén segítenek túlvészelni ezt az időszakot. Így mi, asszonyok – ki mások! – igen gyorsan kiépítettük a saját beszerző hálózatunkat. Ezzel együtt kis közösségünk is hamar kialakította a saját szabályait: mindenki bead, amit tud, cserébe kap, amire szüksége van. Mi adjuk a feltöltött akksikat, kapunk cserébe háztáji élelmiszereket. Régen is valahogyan így működhetett a cserekereskedelem. Talán annyi a különbség, hogy minket – és ez büszkeséggel tölt el – az emberségesség és az egyre erősödő baráti szálak is összekötnek.

Összejöveteleink számomra egyik legkedvesebb része a könyvcsere lett. Korábban csak úgy zabáltam a könyveket – később inkább már csak gyűjtöttem az e-bookokat a gépemre –, s most ismételten nagy élvezettel vetettem bele magamat az információtengerbe. Igaz, most a politikai könyvek, romantikus regények, orvosi krimik helyett az olyanokat részesítem előnyben, amelyek bárminemű segítséget is nyújthatnak új élethelyzetünkben. Így lettek kedvenc olvasmányaim az „Állattartás otthon”, „Nagyi receptjei”, avagy a „Befőzés” izgalmas kötetei. Némi barterrel beraktároztunk több raklapnyi tintapatront, papírt, illetve néhány vadonatúj, pár hónapja még százezreket érő nyomtatót – az egyik szomszédunknak számítástechnikai szaküzlete volt –, s így végre értelmet nyert a számítógépemen raktározott, több éves munkával összevadászott, több tízezres e-book gyűjteményem is. Korábban ezeket illegálisan – csúnya kislány! -, egy zártkörű internetes közösség számára gyűjtöttem egy honlapra, ma viszont kincseket érő, páratlan információhalmaz lett belőle, s attól függően, hogy kis baráti társaságunkból kinek milyen jellegű információra van szüksége, azok a könyvek kerülnek nyomtatásba, majd cserélődnek be egy-egy doboznyi tojásra, zsák krumplira, vagy épp friss csirkehúsra.

Esténként persze a ház körüli ügyeskedéseken, recepteken és könyvcseréken kívül sok minden egyéb is szóba kerül. Mostanában minden találkozónk parázs témája a múltkori éjszakai robbantás és lövöldözés. Hivatalos hírcsatorna híján – az ÓMR1 minden, csak nem használható hírforrás -, kénytelenek vagyunk a pletykákra, illetve ismerőseink ismerőseinek ismerősei által látott, hallott, „biztos forrásból” tudott ”tényekre” támaszkodni. Szóval az a hír járja, hogy puccs történt a magasabb körökben, s állítólag a püspök is megsérült. A magam részéről, mint tanult politológus – inkább csak tanított, mint tanult, ha jobban visszaemlékszem az egyetemi éveimre :) -, tökéletesen el tudom képzelni, hogy tényleg ez történt. Hiszen ennél alkalmasabb helyzetet ki sem lehetne találni: teljes a fejetlenség, jogrendünk alappillérei át sem kerültek, ideértve a közjogi méltóságokat, a miniszterelnököt, s vele együtt a kormányt is. Bár a törvények rendelkeznek a rendkívüli helyzetről, pontosabban a jelenleg fennálló szükségállapotról, annak idején nem számoltak azzal, hogy egyszer csak az ország egy kis hányada visszakerül az ókorba, így aztán erre a helyzetre nincs is egy az egyben megfelelő paragrafus a törvénykönyvekben. Ebből adódóan – avagy újdonsült „fejeseink” kezdeti töketlenségéből fakadóan - például az MVB csak ímmel-ámmal felel meg a törvényben egyébként meghatározott feltételeknek. Szóval tökéletesen megértem, ha akadtak, akiknek nem tetszett az „új rend”, s egy másikat akartak helyette. Félreértés ne essék: megértem, nem egyetértek vele. Mert annál nagyobb baromságot, mint hogy miközben kelták és egyéb vad ókori népek vesznek minket körül, enni nem tudnak adni a népnek, romokban hever minden, amit addig mindennapi életnek neveztünk, akkor férfiak – mert ezt tuti, hogy nem nők szervezték – impotenciájuk, vagy kis farokméretük ellensúlyozásaképpen mindenféle hatalmi harcokba kezdenek, elképzelni sem tudok. Mintha attól megnőne…