ÓMR: A Szent Adalbert központban vagyunk, ahol az egy négyzetméterre eső iskolaigazgatók száma igen magas értéket ér el. Előttem ül Cs. Németh Béla igazgató úr, a Testnevelési Bizottság elnöke. Jó estét, elnök úr!
Cs. Németh Béla: Nos, valóban, igen sok iskolaigazgató találkozott a mai napon. A kora délelőtt eseményei feledhetőnek tűnnek a számomra. Hogyan is fogalmazzak, hogy megértse... szóval, nem mindenki volt tisztában azzal, milyen feladat is vár itt ránk a mai napon. Régi beidegződések, sztereotípiák jöttek elő, de aztán sikerült helyes mederbe terelnünk a dolgokat.
ÓMR: Milyen feladat várt itt Önökre?
Cs. Németh Béla: Nyilvánvaló, az oktatás megszervezése. Természetesen, alkalmazkodva az igencsak megváltozott körülményekhez No, ez ment nehezen. (nevet) Sok meddő vita után, végre sikerült körvonalaznunk, mi is az a feladat, amely ebben a megváltozott környezetben az iskolákra hárul. Aztán, amikor az alapokat lefektettük, már viszonylag olajozottan ment a munka bizottságok alakultak, amelyek a fontosnak ítélt részterületek kidolgozását kapták feladatul.
ÓMR: Az oktatási rendszert sok kritika érte már az Átkerülés előtt is, sokan egyenesen odáig mentek a véleményalkotásban, hogy az esemény után elrendelt kényszerszünet a legjobb dolog volt, ami a magyar oktatást érte az utóbbi időben. Felmerül a kérdés, hogy milyen jellegű átalakítások körvonalazódtak itt ma?
Cs. Németh Béla: Nos, hogy a kérdés első felére reflektáljak, valóban, az átkerülés előtt az oktatás kapott hideget-meleget egyaránt. Sokszor okkal, sokszor ok nélkül. De ez már a múlt, és igaz lelkemre mondom, hála Istennek! Véleményem szerint, az oktatás ebben az új helyzetben végre azt teheti, amire kitaláltatott; felkészíteni a gyermekeket a rájuk váró feladatokra. Fogalmazhatnék úgy is, az Életre. Mindannyian látjuk, érzékeljük, ez az élet alaposan megváltozott. Annyi, de annyi dologra nincs már szükség, amelyekre régen annyi energiát pocsékolt az iskola, megjegyzem, feleslegesen. Új, és izgalmas idők jönnek, izgalmas kihívásokkal. Mi, itt, arról vitáztunk a legtöbbet, mit tartsunk meg, és mit ne a régi oktatási rendszerből. Mind a két területen, mind a nevelésben mint pedig az oktatásban. Itt és most valóban a túlélésünk a tét! Gyermekeinket többé nem holmi ködös, sokszor érzékelhetetlen dolgokra kell megtanítanunk, hanem a való életre, pl. hogyan maradhatnak életben. Most van csak értelme a valódi kompetencia alapú oktatásnak. A másik kérdés, hogy nem szabad sutba dobnunk azokat az ismereteket, amelyeknek a huszonegyedik században birtokában voltunk. A kérdés csak az, mit tartunk meg belőle.
ÓMR: Azt hiszem, a hallgatókat, akiknek a gyermekei nemsokára újra iskolába fognak járni, ez utóbbi érdekli a legjobban: milyen óra lesz, milyen nem lesz. Tudna erről valamit mondani?
Cs. Németh Béla: Természetesen. Ami teljesen nyilvánvaló, két dolgot, amit eddig unos-untalan ismételtek az oktatással kapcsolatban, nem lesz. Informatika- és nyelvoktatásnak nem sok értelme van, egyelőre. Mármint angol, német, francia, netán cigány.
ÓMR: Tudunk más nyelvet oktatni?
Cs. Németh Béla: Amint tudunk, fogunk is. De ez most másodlagos. Nincs globális világrend. A környező ókori népek nyelvét nem kell mindenkinek feltétlenül tudni. Egyelőre. Sokkal fontosabb feladataink vannak. Az írásbeliséget és az elemi matematikai ismereteket tovább kell oktatnunk. ÓMR: Tehát marad a matekóra?
Cs. Németh Béla: Igen. Ebből nem engedhetünk. Viszont a történelem - legalábbis a kelta kor utáni történelem - sem sok vizet zavar ezután. Csöppnyi kis sziget vagyunk, és abban mindannyian egyetértettünk, nem szabad asszimilálódnunk. Az Átkerülés egyben lehetőség is, történelmi lehetőség, csak okosan kell vele bánnunk. A természettudományos ismeretekre viszont hatalmas hangsúlyt kell helyeznünk. És természetesen a testedzésre, testnevelésre. A világ, ahol élünk, az erő világa. Itt nincs jog. Egyszerű a törvény; aki erős, az győz. A gyenge veszít.
ÓMR: Tehát a testnevelés az egyik legfontosabb tantárgy lesz? Focival nevelés az Életre?
Cs. Németh Béla: Nos, ez a testnevelés nem az a testnevelés. Focizni persze lehet, sőt kell is, de eztán a testnevelés nem perifériára szorult tantárgy lesz, készségtárgy, melynek érdemjegyét ahhoz igazítják, éppen milyen átlagot kell adni annak a gyermeknek félévkor vagy év végén. A legfontosabb tantárgy lesz, ezt a tanácskozás eldöntötte.
ÓMR: Azt hiszem, most sok fiatal fiú szeme csillant fel a készülékek előtt.
Cs. Németh Béla: Csillanjon is! Erőnlét, gyorsaság, és új elemként honvédelmi ismeretek. Kvázi katonai kiképzés. Azok a népek, akik körülöttünk élnek erősen militarizált társadalmat alkotnak. Nekünk is azzá kell válnunk.
ÓMR: És a lányok?
Cs. Németh Béla: A lányok? Az ő erőnlétük is fontos. Természetesen rájuk merőben más feladatok várnak. De mint tudjuk, voltak amazonok is a történelemben.
ÓMR: A "militarista" szónak elég rossz íze van sokak számára. Nem tartanak attól, hogy ha az oktatásba is beépítik, akkor az komoly torzulásokat okoz a társadalomban?
Cs. Németh Béla: Igen, talán rosszul fogalmaztam. A fáradság, ugye... (fáradtan nevet) Biztos, hogy a társadalom változni fog, de ez nem feltétlenül jelent torzulást. Azt kell eldöntenünk, fenn akarunk e maradni, vagy hagyjuk magunkat "ledaráltatni" az ókor által. Ahol kell, alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, ahol pedig indokolt, meg kell őriznünk technikai és tudományos előnyünket. Ezért is kerül bevezetésre a kétszintes iskolarendszer.
ÓMR: Kétszintes? Mint az érettségi?
Cs. Németh Béla: Nem. A cél az, hogy amelyik gyermek arra alkalmas, speciális iskolába kerüljön. Ezek az iskolák nagyobb hangsúlyt fektetnek az un. tudományos képzésre. Itt képezzük ki társadalmunk technikai-tudományos elitjét. Nincs annyi erőforrásunk, hogy ezt az un. magasabb szintű oktatást mindenkinek elérhetővé tegyük. A többieknek maradnak a legszükségesebb alapismerete. Tudjuk, hogy ezzel tagoljuk a társadalmat, de most erre van szükség.
ÓMR: Elég éles fordulatnak tűnik ez az Átkerülés előtti trendekhez viszonyítva.
Cs. Németh Béla: Az Átkerülés is az volt. Lebénított mindannyiunkat, tudjuk jól. El kell kerülnünk a káoszt, és azt, hogy nyomtalanul feloldódjunk az ókori környezetben. Véleményünk szerint ez járható út. Ez a járható út.
ÓMR: Ha jól tudom, Ön a csentőfai iskola igazgatója?
ÓMR: Közrejátszott ez a tény, és most az ismert szomorú eseményekre gondolok, hogy Ön lett a Testnevelési Bizottság elnöke?
Cs. Németh Béla: Igen, engem választottak meg erre a posztra. Kellett nekem annyira kardoskodnom bizonyos irányelvek mellett. (nevet) De ez persze csak irónia. Nagy örömmel vettem a felkérést. Nemrég fejeztük be az első bizottsági ülést. Mondhatom, igen fontos dolgokban döntöttünk.
Cs. Németh Béla: Természetesen. Elsősorban a mindennapos testnevelés nem csak üres beszéd ezután. Gyermekeink minden reggel fél órás testedzéssel kezdik a napot. Futás, tornagyakorlatok, erősítő gyakorlatok. Ez a szinten tartás.
Cs. Németh Béla: Nincs felmentés többé, és nincsenek ködös kibúvók. Felmentettek? Hiszem - és a bizottság is hiszi - hogy ennek a szónak többé nincs értelme. A szülő ezt vagy elfogadja, vagy egyszerűen a gyermeke életéről van szó. Nem az egészségéről, szeretném hangsúlyozni. Aki annyira beteg, hogy nem tudja teljesíteni a feladatot, az persze kezelendő dolog. De egy kis takonykórral még lehet futni. A kelták, vagy a vaddisznók nem fognak letenni a gyermek üldözéséről az erdőben, ha esetleg éppen meg van fázva. Ugye, ez érthető?
ÓMR: Tartok tőle, hogy ebből sok konfliktus és tiltakozás lesz. Tekintve a mai fiatalok általános egészségi állapotát.
Cs. Németh Béla: Persze. Tiltakoznak majd, de még egyszer mondom, vagy ezt tesszük, vagy ne is tegyünk semmit. Ez már egy más világ.
ÓMR: Lassan lejár az időnk, de még pár fontos kérdésem lenne.
Cs. Németh Béla: Csak nyugodtan!
ÓMR: Mondanék néhány hívószót, ha ezekre röviden válaszolna. Fegyelmezés?
Cs. Németh Béla: Alapvető. Liberális maszlagoktól mentes. Ha nincs rend, nincs semmi. Ezt az elmúlt hónapok történései - azt hiszem - megmutatták.
ÓMR: Tanár eszközei a fegyelmezéshez?
Cs. Németh Béla: Nos, ez kényes kérdés volt. Nézze! Aki pedagógus, az nem veréssel nevel. De azt is be kell látnunk, kell néha az a makarenkói pofon. Ha a szülő adja, az még jobb. Akkor a tanárnak már nem kell adnia. Egy biztos: az Ómagyar iskolában a rend a legfontosabb.
Cs. Németh Béla: Nem kötelező. Viszont előjogokkal jár, ha a gyermek iskolába jár.
ÓMR: Nem kötelező? Nincs általános tankötelezettség?
Cs. Németh Béla: Nézze! Ha valaki beíratja a gyerekét az iskolába, gondoskodik a jövőjéről. Az iskolák meg fogják tanítani mindenre, amire ebben a világban szüksége lehet. Válhat belőle pl. katona. Vagy kiderül, hogy olyan jó esze van a gyermekének, hogy a felsőbb iskolába járhat; lehet belőle akár vezető is. De azzal nincs időnk és energiánk bajolni, aki nem akar tanulni vagy iskolába járni. Arról még folynak egyeztetések, hogy az alapképzést - első két, esetleg három osztály - kötelezővé tegyük-e vagy sem.
ÓMR: És mi lesz azzal, aki maga vagy a szülei miatt nem jár iskolába? Az utca neveli fel?
Cs. Németh Béla: Induljunk ki abból, hogy a szülők fel fogják ismerni az iskola szükségességét.
De minden társadalomban van néhány százalék, akik nem akarnak semmit, se dolgozni, se tanulni.
ÓMR: Nem lepődnék meg, ha sok olyan lenne, aki nem. Főleg az Átkerülés okozta fásultság és depresszió miatt.
Cs. Németh Béla: Nincsenek erőforrásaink, hogy ezeket a hátunkon cipeljük. De én úgy gondolom, nem ilyen rosszak a kilátások. Itt van ugye az odaátról hozott beidegződés, hogy a gyermeknek iskolába kell járnia. És ha a szülő beleszalad néhány "szociális" pofonba, akkor ő fogja az iskolába vinni a gyermeket, erről kezeskedem. De ismétlem, ez az iskola már nem szabad hogy ugyanaz az iskola legyen.
ÓMR: A munkatársam most jelezte, hogy a téma fontosságára való tekintettel lecsípnek majd pár percet a zenebutikból, így van időm pár személyes jellegű kérdésre.
Cs. Németh Béla: Rendben.
ÓMR: Tartok tőle, hogy sok hallgatóban az elmondottak alapján egy olyan kép alakult ki magáról, mintha valami hatalmas, zömök, brutális alak lenne, aki mellett egy porosz kiképzőőrmester elsőáldozós kislánynak tűnik csupán. Pedig a valóságban egy kedves, megnyerő ember, aki - ha nem haragszik érte - igazából fel se tűnne egy nagyobb társaságban.
Cs. Németh Béla: Nem haragszom!
ÓMR: Mi az Önben, a múltjában, ami miatt alkalmasnak látja magát egy ilyen kemény feladatra, mint a Testnevelés Bizottság vezetése, gyerekek kvázi katonává képzése, lusta szülők megregulázása, és még sorolhatnám?
Cs. Németh Béla: Korábban tizennyolc évig dolgoztam pedagógusként. Huszonévesen kerültem a pályára, napközis nevelőként kezdtem, aztán voltam tanító, tanár, majd igazgató. Mindezt a régi ország keleti felének egyik falusi iskolájában, ahol az is előfordult, hogy felpofoztak egy tanárt. Néhanapján. Egy személyes ok folytán - igen kalandos úton kerültem Csentőfára, de ez hosszú történet. Szóval, egy olyan iskolában dolgoztam majd két évtizedet, ahol bizony kutya kemény dolog volt tanítani. Ott tanultam meg a szakmát, és azt is, hogy a követelményeket mindig a helyzet hozza, és nem az épp aktuális "trend". Valóban nem vagyok olyan kinézetű, de higgye el, nem adom könnyen magam. De hozzáteszem, egész pályafutásom alatt ha négy nyaklevest, ha kiosztottam.
Viszont összesen ennyi lehet azon órák száma is, amit a diákok rendetlenkedése miatt nem tudtam megtartani. Hogy miért a testnevelésre, és a katonai kiképzésre vállalkoztam? Én még a szocializmusban nevelkedtem, akkoriban volt egy un. Ifjú gárda. nem tudom, ki emlékszik még rá. Nos, én tagja voltam, és egészen a szakaszvezetői posztig jutottam. Innen jöhet majd egy kis katonai, hadi ismeret. De alapjában nem vagyok militáris jellem.
ÓMR: De, gondolom, a bizottságban katonai, rendészeti szakemberek is helyet kaptak, kapnak.
Cs. Németh Béla: Hogyne! Sőt! Már holnap egész komoly egyeztetések kezdődnek. Ők tudják mit, mi pedig azt, hogyan. Ilyen egyszerű ez. És még valami, a szürke jellegemről, ha lehet!
ÓMR: Természetesen!
Cs. Németh Béla: A korábbi iskolámban, ahol majd 300 gyermek tanult - 60% HHH-s, ha tudja valaki, mit jelent! - minden gyermek előre köszönt nekem a folyosón. De nem azért, mert féltek tőlem, ha érti mire gondolok. Csentőfán eddig nem jutottam, mert hamar jött az Átkerülés.
ÓMR: Tehát Ön nem született csentőfai?
Cs. Németh Béla: Nem. Budapesten születtem, aztán a sors Szatmárba vetett, az akkori Román határ közelébe. Ott éltem negyven éves koromig. Tavaly nyáron pályáztam meg az igazgatói állást, így kerültem Csentőfára. Aztán a kelták közé. (fáradtan nevet)
ÓMR: Hogy élte meg kvázi külsősként a csentőfai eseményeket?
Cs. Németh Béla: Nos, őszinte leszek. Nagy lelki kataklizma vetett Csentőfára, és sajnos az azt követő események sem voltak valami vidámak. Augusztusban nyertem el a pályázatot, és mindjárt az első feladatom a tantestület megritkítása volt. A létszámleépítés. Az első pár hónap pedig óvatos tapogatózással telt el, mint a részemről, mint a csentőfai iskola részéről. Aztán az Átkerülés ehhez képest már smafu volt, mondhatnám viccesen. Természetesen nem volt az. Én is összezavarodtam, mint bárki más. Nekem még esélyem sem volt, hogy velem maradjanak bizonyos dolgok, barátok, ismerősök, családtagok... Bár ez is egy hosszú történet. Túléltem, no! És ez a lényeg.
Most pedig dolgozni kell. Ez a legfontosabb.
ÓMR: Köszönjük az interjút. Cs. Németh Bélát, a testnevelési Bizottság elnökét hallották. Most pedig Zenebutik, az első számot Cs. Németh Béla választásában hallgathatják meg kedves hallgatóink.
Kommentek