Katonai akció indult emancipátor egységek részvételével az Átkerülés előtti Százhalombatta térségében, az akció célja egy korszerű fegyverzettel is rendelkező kelta csoport felszámolása. A Védelmi Minisztérium nem adhat részletes tájékoztatást a hadműveletről, de azt mondták: „a magyar katonák jól vannak.”
Emancipátorokat küldtek bevetésre kelták ellen
2009.08.07. 08:30 | szs. | 12 komment
Címkék: hirsarok
Emancipátor egységek részvételével indított katonai akciót a magyar hadsereg és polgárőrség a Gellérhegyi Behódolt Területtől délre, adta hírül Tavaszi Híradó, civilekből, átkerülés előtti médiamunkásokból szerveződött nem hivatalos hírügynökség. A Védelmi Minisztérium se nem cáfolta, se meg nem erősítette a Tavaszi Híradó hírét.
Kovács Géza, a körzet egyik tisztje a hírügynökségnek elmondta, hogy a „Karvaly” fedőnevű akció célja az, hogy megszüntessék a modern fegyvereket birtokló kelták által jelentett fenyegetést és így biztosítsák mind a Behódolt Terület, mind az Átkerült Területek biztonságát, nem is beszélve a kelta háború után elkezdett déli és nyugati irányú terjeszkedés során létrehozott és létrehozandó telepek, gazdaságok biztonságáról. A tiszt szerint a Brennus veresége után szétfutott kelták bizonyos csoportjai újra ellenséges aktivitást mutattak a térségben, a továbbra is szökésben lévő Fülöp G. által átjátszott fegyverek pedig különösen veszélyessé tehetik őket. A fegyveres erők illetékes szolgálatai valamilyen, a tiszt által nem ismert módon olyan adatoknak kerültek a birtokába, ami lehetővé tette ezeknek a kelta csoportoknak a lokalizálását, ezzel együtt pedig a megsemmisítésüket is. A gyorsan mozgó csoportok felszámolása nem megoldható hosszadalmas átcsoportosításokkal és felvonulással, azokkal az erőkkel kell lecsapni rájuk, amik kéznél vannak. Így kerültek bevetésre emancipátor egységek is, amiknek az elsődleges feladatuk nem a fegyveres harc, hanem az oktatás, fejlesztés és az emancipáció alá vont lakosság kulturális, civilizációs szintjének emelése.
A Védelmi Minisztérium úgy reagált a hírre, hogy a Gellérthegyi Behódolt Területre telepített emancipátor kontingens folyamatosan végzi a dolgát, megoldja a kijelölt feladatokat, „a magyar katonák jól vannak.”
A közleményükben hangsúlyozták, hogy a kormánytól nincs felhatalmazásuk antikkal kapcsolatos hadműveletekről tájékoztatást adni, ilyen információt csakis a kormányszóvivő adhat ki. Hozzátették, hogy folyamatban lévő hadműveletekről amúgy sem szokás részleteket kiadni, mert az veszélyeztetheti a hadművelet sikerét és a benne részt vevő katonák illetve anti segéderők biztonságát. A Tavaszi Híradóval kapcsolatban leszögezték, hogy üdvözlik a civil aktivitást a tömegtájékoztatásban, de remélik, hogy a jövőben se rémhírkeltéssel, se minősített információk megszerzésével és kiszivárogtatásával nem kívánnak foglalkozni, mert az büntetőjogi következményekkel járhat.
A hivatalos vagy civil hírügynökségek tudósításait erre a címre várjuk. Blogunk a sajtószabadság elkötelezett híve!
A bejegyzés trackback címe:
https://omagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr691293595
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.07. 11:52:47
És azt hallottátok, hogy műanyag hordóba rejtett kalálat, további gépfegyvereket, robbanóanyagot, céltáblákat, felszereléseket találtak a keltáknál? Állítólag még egy ágyújuk is van! ;) Különben minek kéne nekik a tüzérségi lövedék?
index.hu/bulvar/2009/08/06/fegyverarzenalt_foglaltak_le_borsodban/
index.hu/bulvar/2009/08/06/fegyverarzenalt_foglaltak_le_borsodban/
szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.08.07. 14:51:09
Ómagyarul még nem hallotuk, de persze nem akarok célozgatni... ;)
Gumzi 2009.08.07. 17:24:37
Na ugye mondtam, hogy verjétek még az elfet... még a sittről is fegyverhez juttatja az antikat, ha nincs mindennap megkínozva marad energiája a logisztikához :P
Amúgy kivégzés előtt még egy csomó mindent rá lehetne kenni.
Pl:
- Beborult az ég? Az elf a hibás, kicsit megkéne csapkodni.
- Fáj Albertné feje? Geri volt, aki rontást küldött rája druida segítséggel, áramot neki!
- Krumplibogár szállta meg a burgonyamezőket? Csakis a kelták vethették be ezt a bájolodzsikai fegyót, a megtorlás természetesen Fülöp Dzsí-nek jár
- Elvetélt a szomszéd tehene? Nem mondom meg ki a hibás, találjátok ki, oszt adjatok az arcának :P
Amúgy kivégzés előtt még egy csomó mindent rá lehetne kenni.
Pl:
- Beborult az ég? Az elf a hibás, kicsit megkéne csapkodni.
- Fáj Albertné feje? Geri volt, aki rontást küldött rája druida segítséggel, áramot neki!
- Krumplibogár szállta meg a burgonyamezőket? Csakis a kelták vethették be ezt a bájolodzsikai fegyót, a megtorlás természetesen Fülöp Dzsí-nek jár
- Elvetélt a szomszéd tehene? Nem mondom meg ki a hibás, találjátok ki, oszt adjatok az arcának :P
boibo 2009.08.07. 17:51:39
@bz249: akkor ez egy fordított mese ( hány királyfit kell meg csókolni, míg egy békává lesz a csóktól? :)P )
Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2009.08.07. 18:51:42
Guzmit csuklás gyötri, fenyegetik a háziállatait, pestises bolhákat talált az ágyában és még a kajáját is megették? Akkor lehet, vissza is hívom a halálbrigádot:P
szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.08.07. 19:07:35
@boibo: Megcsókoltál egy békát és nem lett királyfi? Ezt is leverjük az elfen. Valaki igazán összehozhatna már egy flash animációt vagy ilyesmit. Képet küldök Gheryről, ha kell hozzá. :)
fabianp 2009.08.07. 20:13:40
Szerintem rosszúl álltok hozzá.
A látszat miatt ki kell végezni, de a valóságban új néven mint keltea különleges szakértő katonai állományba kell venni megfelelő "védőőrizettel"
A látszat miatt ki kell végezni, de a valóságban új néven mint keltea különleges szakértő katonai állományba kell venni megfelelő "védőőrizettel"
Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2009.08.07. 20:31:14
Végre egy értelmes ember!:)
Gumzi 2009.08.08. 00:50:54
@fabianp: Egye penész... de csak akkor, ha a vagon néger lesz a védőőrizet :)
szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.08.12. 09:59:13
Elgondolkoztam, hogy nem kockázatos-e ez a hírsarkos rovat....
index.hu/tech/blog/2009/08/12/alhirgyarto_bloggereket_tartoztattak_le/
index.hu/tech/blog/2009/08/12/alhirgyarto_bloggereket_tartoztattak_le/
Kommentek