A neved Radnai Gábor, huszonhat éves vagy és az Egészségügyi Minisztériumban dolgozol védelemigazgatási szakemberként. Nemrég jegyezted el a barátnődet, Csillát, így mostanában a munkád annyira már nem köt le, de több kollégád is biztatott, hogy ez a boldog állapot majd elmúlik. Valószínűleg ők sem gondolták, hogy mennyire igazuk lesz.

2008. október 24-én magatok mögött hagytátok Budapestet, hogy egy éjszakát a dobogókői Hotel Pilisben töltsetek, majd utána Csilla esztergomi rokonaihoz utazzatok. Már találkoztál velük, de most vőlegényként léphetsz majd eléjük, az pedig egészen más.

Útközben a szállodáról is mesélsz a kedvesednek. Jól ismered, mert az évente megrendezett nagy védelemigazgatási konferenciák hagyományos helyszíne, a megyei védelmi titkárok és a minisztériumok munkatársai jönnek össze, hogy megvitassák az aktuális problémákat, sikereket, teendőket, na meg előfordul némi ivászat is, bár ezt nem részletezed Csillának. Nagyon nem is tudnád, mert nem nagyon élsz alkohollal, bár azért nem vagy a kulturált fogyasztás ellensége. Nem is ezért szeretted a konferenciákat, hanem a szakmai részekért és a lassan kiépülgető kapcsolatokért. A mai világban lehetsz akármilyen jó szakember, ha nincsenek kapcsolataid, semmit sem érsz, ezt már az egyetemen megtanultad. Eredetileg a Nemzetvédelmi Egyetemre jártál, csak később nyergeltél át az államigazgatásra, most már annyira nem is bánod.

Szép napot töltöttetek a hotelben. Másnapra egy kiadós erdei túrát terveztetek, sok lehetőségetek már úgysem lesz erre az évben. A korai ébresztés helyett magadtól riadtál fel, már jócskán benne jártatok a reggelben. Mérges lettél, mert direkt megkérted a recepciót, hogy időben keltsenek fel, a kirándulás előtt még akartál egyet úszni a szálloda medencéjében. A telefon azonban süket volt, a lámpa sem működött, a tévé sem - nincs áram, egyik hálózatban sem, hiába megy a telefon külön rendszerről. Védelemigazgatási szakemberként ez több volt, mint aggasztó. A mobilod működött ugyan, de térerő semmi.

Csillát a szobában hagytad, nem akartad felzaklatni. Kérted, hogy pakolja össze a dolgokat a túrához, te pedig lesiettél a recepcióhoz. Nem lettél okosabb, a fiatal gyerek ijedtnek ijedt volt ugyan, de semmit sem tudott. Se villany, se gáz, se semmi, még rádió se. Mogorván megkérdezted tőle, hogy látott-e gombafelhőt Pest felé, de nem volt vevő a humorodra. Csak annyit tudott kinyögni, hogy reggeli azért van, csak nincs akkora választék, csak hideg dolgokkal szolgálhatnak.

Felmentél és gyors kupaktanácsot tartottál Csillával. Furcsa helyzet, de előfordulhat, a lényeg az, hogy szép helyen vagytok, együtt vagytok, ennél több most nem kell, hamarosan úgyis összekapják magukat a szakik és lesz áram meg minden. Mesélsz neki pár hasonló esetről, amikor egy részegység kiesése miatt bedőlt a többi is, mondjuk Magyarországon eddig nem volt jellemző, de valamikor el kell kezdeni. Úgyhogy inkább lementetek és kényelmesen megreggeliztetek, a túrát bizonytalan időre elnapoltátok.

De a délelőtt folyamán nem lett jobb a helyzet. A többi vendég is elég ideges volt, páran haza is mentek, egyszer pedig láttál egy zöld egyenruhás alakot is betérni. Kiderült, hogy az erdész volt az és azt a hírt hozta, hogy sehol nincs áram, se semmi, még rádió se, éjszaka nagy szélvihar volt, sok fa ki is dőlt, az úton is hever pár. Végül úgy döntöttetek, hogy végleg hanyagoljátok a túrát és bementek Esztergomba. Csilla testvéréék ugyan csak estére várnak, de akad más ismerős is a környéken - egy védelemigazgatási kollégád, aki tavaly ment nyugdíjba, Laci bátyád, akit még megyei védelmi titkár korából ismersz. Mindenképpen be akartál ugrani hozzá bemutatni a menyasszonyodat és átadni egy üveg jófajta bort (ezt titokban hoztad, mert a kedvesed tényleg nem szereti, ha "alkoholizálsz"). Rábeszéled Csillát, hogy nézzetek be az öreghez, már nem aktív, de biztos jobban rálát a dolgokra, hogy mi van, pusztán szakmai szempontból is megéri. Meg amúgy is kedves ember, szimpatikus lesz a menyasszonyodnak is.

Kijelentkeztek, bár a recepciós megszenved vele, mert nélkülöznie kell a számítógépet. Esztergom felé kikerültök pár kidőlt fát, a városhoz közeledve pedig feltűnik, hogy a szokottnál több rendőr van az utakon. Mintha mindenhol megállt volna az élet, a városban a lámpák se működnek, a forgalom is elég gyér, a nagyobb kereszteződésekben karszalagos valakik irányítottak, nem tűntek rendőrnek. Viszont legalább nem volt gond a parkolással.

Laci bátyád nem volt otthon, de a felesége beengedett titeket és marasztalt is, hogy várjátok meg az öreget. Szabadkoztál, hogy nem tudtatok előre bejelentkezni, de az asszony csak legyintett, majd szidni kezdte a férjét, hogy nem tud a hátsóján ülni. Most is berángatták a városházára, bizottsági ülésre, pedig már épp kezdték volna megszokni az otthonülő, nyugdíjas létet. Akadozva ugyan, de belemerültök a beszélgetésbe, Laci bátyád is felbukkan hamarosan. Kicsit felszedett magára, mióta visszavonult, de még feltűnőbbek a homlokára kiült mély ráncok - az öreg nagyon gondterhelt. Mégis, amikor meglát téged, felderül az arca, majd elég furcsán viselkedett: alig mutattad be neki Csillát, a lányt, aki elcsavarta a fejedet, félrevont és jelezte, hogy négyszemközt akar veled beszélni. Különösebb választ nem is várt, behúzott a dolgozószobájába. Jelezte, hogy a dolog egyelőre bizalmas, nagyon bizalmas és akármilyen képtelenségnek is hangzik, komoly. Elővett egy piros ceruzát és a falon függő országtérképen rajzolt egy krumplihoz hasonló formát a Dunakanyartól délnyugatra, Esztergom-Tata-Biatorbágy-Szentendre köré.

- Mondom újra, komoly - nézett a szemedbe. Rettentően átható nézése volt az öregnek, most meg különösen. - Durván ez az a terület, amivel kapcsolatba tudtunk lépni. Ami ezen kívül van, az eltűnt.

Hiába mondta, hogy nem viccel, nem tudtál hinni neki. Megismételte, benned pedig lassan kezdett derengeni, hogy tényleg baj van.

- Mi az, hogy eltűnt? - kérdezted.

- Az, hogy eltűnt. Ennyi.

- Mi van helyette?

- Erdő. Mindenhol erdő. Itt a városban mindenkit terelnek befelé az utcáról, hogy ne törjön ki a pánik, ugyanis Párkány helyén is erdő van.

- És a híd?

- A túlsó fele eltűnt.

- De ilyen nincs.

- Nincs, de megnézheted a saját szemeddel is... - Egy darabig a térképre firkált vonalra bambultatok, végül Laci bátyád megköszörülte a torkát. - Összeült a Megyei Védelmi Bizottság, hamarosan szükségállapotot rendelünk el. Téged az ég küldött, fiam, nem igazán vagyunk jól ellátva védelemigazgatási szakemberekkel, főleg nem egészségügyi téren. Aki meg van, azt lent van Tatabányán, de onnan nem lehet irányítani ezt a körzetet. Engem is reaktiváltak, ki kell alakítani egy helyi stábot, amíg helyre nem áll a rendes kommunikáció, meg... a fene tudja, meddig. Bejössz velem és lepapírozzuk.

- De holnap vissza kell mennem Pestre - hebegted.

- Persze, persze - veregette meg atyáskodva a vállad Laci bátyád, majd a térképre rajzolt vörös vonalra mutatott. - Az most kicsit körülményes lenne.

Így lettél egy nap alatt hontalan és a Megyei Védelmi Bizottság tagja. Csilla testvérééket nem találtátok otthon, de a menyasszonyodnak volt kulcsa a lakásukhoz, náluk mindenki bejáratos mindenkihez. A hátrahagyott dolgokból arra következtettek, hogy Nyitrára utaztak, az ottani rokonokhoz és csak este jöttek volna vissza - a fene se tudja, mi lett velük. Természetesen megnéztétek a Duna túlpartját is, mint szinte mindegyik esztergomi azokban a napokban. Döbbenetes élmény volt sokszázmagaddal ott állni a parton és a Mária-Valéria híd csonkja mögötti színpompás ártéri erdőt bámulni. Tudtad, hogy ez nem lehet ott, de ott volt. Pár rendőr és egyéb hatósági ember át is hajózott, de közelről is valóságosnak tűnt a dolog. Csilla meg is jegyezte, ha nem lennél mellette, már biztos teljesen kikészült volna, de az utcán láttatok elég olyan nőt, akinek a párja jelenléte ellenére így is összejött a dolog. Azokról nem is beszélve, akiknek eltűnt valakije. Meg azokról a hozzátok hasonló átutazókról, akik itt ragadtak és most a hatóságok és az esetleges ismerősök, rokonok jóindulatában reménykedhettek csak, hogy lesz hol aludniuk és mit enniük. A boltokat és közintézményeket természetesen már az első nap lezárattátok.

Szerencsédre annyi munkád lett, hogy nagyon nem értél rá a helyzeteteken gondolkodni. Laci bátyád tartotta a szavát, másnap (a vasárnap ellenére) már alá is írták a megbízóleveled és fejest ugorhattál a feladataidba. Nem elég, hogy eltűnt körülöttetek minden, át kellett szerelni a telefonhálózatot, a megmarad két erőművet, ellátni az itt ragadt embereket, de valamiféle barbár csoportok az erdőből előbújva számtalan támadást intéztek a közeli települések ellen. Pár nap múlva már hivatalos elnevezése is született ennek az egész jelenségnek: Átkerülés. Átkerültetek valahova, ami nagyon úgy néz ki, mintha a Kárpát-medence korábbi állapota lenne. A lelőtt vadak kinézete és felszerelése alapján a múzeumi szakemberek a vaskorra tippeltek, mintha kelták lettek volna, de persze nem volt rájuk írva. Az sem, hogy mi bajuk van veletek. Egy Tatabányára beszivárgott csoport napokig rettegésben tartotta az egész várost, pedig nem sokat tettek, de elég volt a tudat, hogy ott bóklásznak valahol. Ezért is, illetve a megyeszékhely határszéli volta miatt döntés született arról, hogy az egész Megyei Védelmi bizottság Esztergomba költözik. Ez volt most gyakorlatilag a kormány, a legfőbb döntéshozó szerv, te pedig egy nem túl rangos, de fontos feladatot ellátó tagjává váltál.

Első feladatod a háziorvosi körzetek átszervezése lett. Az Átkerülés - most már mindenki így hívta - nem követte az eredeti körzethatárokat és néhány orvos is eltűnt. Volt, akit a vadak öltek meg. Helyettük néhány orvos itt ragadt, nekik gyorsan találtatok munkát, kár, hogy nem maradt itt több. Ha mondjuk a Szent Adalbert központban nem valami középkori irodalmi konferencia, hanem orvosi összeröffenés van az Átkerülés éjszakája előtt, most jobban állnátok, de így is kezelhető a helyzet. Néhány körzetet össze kellett vonni, az orvosokkal, ügyeleti-riasztási rendszerrel is játszani kellett, de pár nap alatt kialakult. Mivel nem volt nagy gyakorlatod, igyekeztél odafigyelni a beérkező észrevételekre is, nem pedig föntről osztani az észt, ezt az orvosok is nagyon értékelték, nem nagyon szoktak hozzá az ilyesmihez. Később a kórházakkal foglalkoztál, meg a gyógyszerkészletek begyűjtésével, raktározásával. Itt már több gond akadt, a jelentések (és a jelek) szerint sok patikus szabotálta a dolgot, amit valahol meg is tudtál érteni. Minden vagyonuk ott feküdt a gyógyszerkészletükben, amit most különösebb ellenszolgáltatás nélkül le kellett adniuk, de nem volt mese, emberéletek múlhattak rajta.

A vízszolgáltatás még nem állt helyre, jönnek a hidegek, a távfűtéses és gázfűtéses lakások komoly gondban vannak, ráadásul az influenzaszezon is közeledik, minden adva van egy kiadós járványhoz, az pedig jelen helyzetben nem valami szerencsés dolog.

A körülmények ellenére jól dolgozol, beosztottjaiddal sikerül elfogadható szinten megszervezni az egészségügyi ellátást. A főnököddel egyeztetve abban maradtatok, hogy újra kinézel pár helyszínre, hogy tényleg rendben menjenek a dolgok. Kaptál egy Nivát sofőröstül és egy AMD-65-ös gépkarabélyt is. A közbiztonság már nem a régi, annak ellenére sem, hogy a rendőrök és a katonák mellett felállították az úgy-ahogy felfegyverzett polgárőrséget is, gyakorlatilag minden arra alkalmas férfit bevonva a szolgálatba. Nagyon, nagyon komoly volt a helyzet, bele sem akartál gondolni abba, milyen lehet most a "kisembereknek". Nem mintha te valami nagy ember lennél, de a szerencse - vagy Laci bátyád szerint az ég akarata - folytán bekerültél az MVB-be, mint az egészségügyért felelős megbízott, ez pedig sok más mellett kiemelt fejadagot jelent még Csillának is.

November hetedikén is egy ilyen útra kellett menned, a Táton felállított egészségügyi lerakat ellenőrzésére küldtek ki. Rutinmunkának ígérkezett, nem jelentettek semmi különös problémát, de azért jobb, ha a gazda szeme is hizlalja a jószágot, vagyis a készleteket. Csilla már megbékélt azzal, hogy ennyit vagy távol, legalábbis szeretted volna ezt hinni, de az tény, hogy már nem panaszkodott annyit, inkább örült neked, amikor hazaértél. Ő az egyik szükségkonyhán kapott beosztást, bár elérhetted volna, hogy ne kelljen semmit se csinálnia, de nem akart egész nap otthon ülni. Estére valami különleges vacsorát ígért neked, kíváncsi voltál, mit tud összehozni a fejadagokból.

Háromra végeztél az irodai teendőiddel, szólták Tamásnak, a sofőrödnek, hogy indulhatok. A Nivát felpakolták rendesen tátiaknak szánt dolgokkal, egyre kevesebb a benzin, semmi sem futhat üresen, majd szép lassan, takarékos üzemmódban kigurultatok a városból.

Kezdheted a kalandot...