255.
Átrohansz a városházára, nem törődve semmivel, pedig az utcákon még zajlanak az összecsapások. Többször rádkiáltanak, valószínűleg csak azért nem lőttek utánad, mert még a sötétben sem emlékeztettél egy keltára. A Megyei Védelmi Bizottságnak otthont adó városházánál viszont már elő kell szedned a papírjaidat, mert a honvédekkel megerősített őrség nincs tekintettel a lelkiállapotodra.
Amit bent találsz, az leginkább egy utolsó perceit élő ostromlott erődre emlékeztet. A támadás idején nem sokan tartózkodtak bent, csak az őrség, a kiszolgálószemélyzet, az ügyeletesek és néhány éjjeli bagoly, akinek amúgy se lett volna miért hazamennie. Az épületet persze megvédték a főtérre bezúduló barbárok lelkes, de annál szervezetlenebb rohamától, de az események irányítása hamar kicsúszott a bentiek kezéből. Egyelőre pedig nem is csúszott vissza.
A telefonok állandóan csörögnek, de nincs elég illetékes ember ahhoz, hogy minden hívással érdemben tudjon foglalkozni, a vészhelyzet miatt berendelt MVB tagok sem érkeztek még be mind, volt, aki üzent, hogy majd csak akkor jön, ha fegyveres kíséretet kap hozzá. Állítólag többen a támadás áldozatául estek, köztük a rendőrség parancsnoka is. A tatai lövészek vezetője kisajátított magának egy irodát és onnan próbálja kézben tartani a dolgokat, de más dolog egy katonai egységet vezetni, és más egy egész várost, annak minden nyűgjével.
Ráadásul a már beérkezett MVB-sek sincsenek mind a helyzet magaslatán. Egyszer két magasabb rangú bizottsági tag a szemed láttára esik egymásnak, egymást vádolva a kialakult helyzetért, de persze mindketten úgy emlékeznek, hogy a másik támogatta azt az elképzelést, hogy a „geostratégiai helyzet miatt” Esztergomnak nincsen szüksége a rendőrségnél komolyabb fegyveres védelemre.
Ami téged illet, alig bírod felhívni magadra a figyelmet és elmondani, hogy mi történt, néha legszívesebben toporzékolnál vagy pár ember fejét a legközelebbi ajtóba csapdosnád tehetetlenségedben. Végül összefutsz az egyik munkatársaddal, elmondod neki, hogy mi történt, ő nyugtatgat, meg visszatart, amikor ki akarsz rohanni az éjszakába. Megpróbál rávenni arra, hogy állj te is munkába, mert sok egészségügyi intézmény telefonálgat be, de mikor megpróbálsz lereagálni egy hívást a Vaszary Kolos kórházból, inkább elveszi tőled a telefont. Sem agykapacitásod, sem idegrendszered nincs most arra, hogy védelmi ügyekkel foglalkozz. Inkább leültet és beléd erőltet valamit, amit teának mond, de égeti a torkodat rendesen. Észre sem veszed, hogy elalszol.
Riadtan ébreszd fel pár óra múlva. Eléggé kivagy, hasogat a fejed, remeg a gyomrod, mindez hatványozódik, amikor eszedbe jut, hogy mi is történt – ráadásul már mindenről lekéstél, már ha volt egyáltalán valami, amit elérhettél volna egymagad. Pár embernek azért még elmondod, mi történt, de sokkal szörnyűbb dolgokat hallasz vissza, így leállsz vele. Nagyon sok ember sorsa függ attól, mit csináltok most az MVB-ben, nem hagyhatod el magad. Összeszorítod a fogad, kihessegetsz egy egyenruhás, szemüveges írnokot az irodádból, majd mikor megcsörren a telefonod, felveszed és próbálsz koncentrálni.
Kommentek