300.

Fázol, amikor magadhoz térsz. Először csak homályos foltokat látsz, majd a kábaságodon elkezd átszúrogatni a fájdalom a fejedből, a hátadból, mintha egy méhraj zsongna körül és döfködne a fullánkjaival. Lassan eszedbe jutnak az elmúlt (elmúlt?) este eseményei és riadtan felnyögsz, amit pár hasonló hang követ, majd hosszú percek múlva felbukkan egy nyúzott arcú ápolónő és kérdez pár dolgot. Igen, a fejed eléggé fáj. Nem, azt érzed rendesen. És ezt is. Valami innivaló jól esne, igen.

Egy fél palack langyos ásványvízzel tér vissza, majd elmondja, hogy az út szélén találtak vérbe fagyva, de aztán kiderült, hogy nem annyira súlyos az állapotod, mint azt első látásra vélték (majdnem feldobtak egy halottakat gyűjtő teherautóra). Benyakalod az ásványvizet, valahogy kibírod, hogy ne öklendezd vissza, aztán újra elalszol.

Mikor felébredsz, reggel van, ki tudja hányadik azóta, hogy itt fekszel. Most már sokkal jobban vagy, mintha a kötés is kisebb lenne a fejeden, viszont a vérfoltos ruhád aló egyre jobban érzed a szagodat, úgy tűnik, abban a cuccban fekszel itt már napok óta, amiben behoztak. Kicsit felkönyökölsz, a félhomályos hodály is mindenre emlékeztet, csak kórházra nem, bár a vaságyak, a szagok, az infúziós állványok mi másra utalhatnának? Egy nővér észreveszi, hogy mozogsz, kérdez pár dolgot, majd elsiet az orvosért.

A fiatal orvos megvizsgál, majd megkérdezi, hogy tényleg az vagy-e, akinek az irataid behozták veled. Megerősíted, hogy igen. Igen, az MVB is igaz. Azt várod, hogy elkezd szabadkozni, amiért erre a helyre raktak, már készülsz arra, hogyan hárítod el nagyvonalúan, de helyette emlékeztet egy irányelvre, ami tényleg átment a kezeden, valahol még alá is írtad. A kiadott protokoll szerint tömegszerencsétlenség vagy hasonló, nagy kapacitást igénylő vészhelyzet esetén azokat a járóképes betegeket sem szabad bent tartani, akiket egyéb körülmények között még nem engednének, engedhetnének ki. Elég lassan esik le, mire céloz, de utána összeáll a kép. Fejbenyomtak a kelták, de annyira nem kaptak el, hogy indokolt lenne ebben a hodályban feküdnöd, másoknak viszont kellene a helyed. Hát persze. Valahogy majd hazatántorogsz, miért is ne. Először kiakadsz, de utána rájössz, hogy tényleg nem vagy olyan rosszul. Na meg arra is, hogy egyáltalán nem teltek el hosszú napok a bekerülésed óta, még egy se ment le, csak feje tetejére állt az időérzéked. Az orvos nem vár beleegyezést, átadja az irataidat, biccent majd siet a dolgára, helyette egy idősebb nővér jön és segít rendbeszedni magad.

Nem érted, hogy van ez, elvégre MVB tagként egész más ellátás járna neked, meg ez a hozzáállás, meg minden... Ehelyett olyan, mintha külön rossz pont lenne, hogy közöd van a legfőbb vezető testülethez.

És ha tényleg? Elvégre a védelmi bizottság töketlenkedése is kellett ahhoz, hogy Esztergommal az történjen, ami, és...

A nővére egy fél levél aszpirint dug a zsebedbe – „a doktor úrnak nem kell tudnia róla” - majd mutatja az utat kifelé. Amikor kilépsz a fakó napfényre, eszedbe jut, hogy el kellene döntened azt, hogy hova is mész.

Most a munka a legfontosabb, azonnal jelentkezned kell szolgálatra.

Minél előbb haza, hogy Csilla ne aggódjon.