Horváth Ágota riportja

Az augusztus huszadikai ünnepségen több kelta programon is részt vehettünk, személy szerint nekem legjobban a méhsörsátor tetszett, a furcsa, gyengének tűnő, de mégis az ember fejébe szálló ital és a mellé felszolgált, minimális fűszerezésű, de annál erőteljesebb ízű fogások.

 A söntés melletti padon díszes ruhákba öltözött, kék-fehér színekre festett arcú kelták múlatták az időt néhány emancipátor barátjuk társaságában, inkább magyarul, mint barbár nyelvükön beszélve és nevetve. Annyira idilli és otthonos volt az egész kép, hogy szinte megsavanyodott a méhsör a számban, mikor munkatárs- és mellékállásban barátnőm rákérdezett, hogy haladok a kelta gyerekes riportommal.

 - Emlékszem, még együtt számolgattuk annak idején, mikor kell megszületniük – mondta két nagy korty között. - Már erősen itt van az ideje, nem?

 A Sacco után mindenki oda menekült, ahova tudott. Volt, aki fizikailag is – vidékre, rokonokhoz, kiutalt házakhoz, összköltözőnek, mi a munkába temetkeztünk. Mármint a régibe, mert akkoriban túl sok igény nem volt cikkekre, tudósításokra. Laptop helyett a régi iskolás dobozban talált spirálfüzetbe körmölgettünk ezt-azt, mintha még mindig lenne szerkesztőség, ami időnként leadná, hogy írjál egy flekket erről, kettőt arról, majd úgyis kihúzzuk a felét. Már nem is tudom, melyikünk vetette fel, hogy micsoda történet lenne végigkövetni valakinek az életét azok közül, akit a barbárok megerőszakoltak és terhesek maradtak utána. Számolgattuk a kilenc hónapot, tervezgettük, mi kellene ehhez, még könyv is lehetne belőle – aztán másnap, a komor város kialudt gyertyái között sétálva már kifejezetten beteg ötletnek tűnt. De a barátnőmnek valahogy eszébe jutott a dolog.

 - Nem lenne túl hasznos feltépni a régi sebeket, most, hogy kezdenek alakulni a dolgok – zártam le a témát és inkább intettem a csinos kelta fiúnak, hogy hozzon még abból a kimondhatatlan nevű akármiből.

 ------

 Hazaérve azért csak előszedtem azt a mappát, amibe a saccogyerekekkel kapcsolatos anyagokat gyűjtögettem titokban. Azóta már hivatalos minőségben is körmölhettem a flekkeket – bár inkább percekben számoltunk az ÓMR miatt, nyomtatott sajtó még tervekben sem volt. Megfordultam itt-ott és elejtettem olyan kérdéseket is, amik akár ehhez a perverznek tűnő témához is kötődhetnének.

K. I. nőgyógyászt a Sacco során történt nemi erőszakokról, például.

 - Csak becsléseink vannak, de azok is annyira bizonytalanok, hogy inkább nem mondanék semmit. Azokban a napokban nem a pontos nyilvántartás volt az elsődleges szempont a munkánk során, sőt, a könnyebb sérültek be sem kerültek a rendszerbe, önkéntes ápolók, szanitécek, körzeti orvosok látták el őket, de olyanról is tudok, aki családi körben oldotta meg. Később pedig még zavarosabbá vált a kiköltözések miatt, főleg ezen a téren. Tehát nem tudok számokat mondani, hogy x asszonyt erőszakoltak meg a támadók és abból y fogant meg. A „sima” terhességekből se nagyon lehet visszakövetkeztetni, mert az Átkerülést követő hetekben ez amúgy is nagyon megugrott. Mármint a teherbe esések száma.

- És a nemi betegségek, fertőzések? - kérdeztem.

- Ez már egy jobb megközelítést adna, de úgy tűnik, hogy a támadásban részt vevő férfiak nem voltak kiemelkedően fertőzöttek ilyesmiben. Tudom, hogy az ember nem ezt várná, de végül is nem olyan szovjet csapatok támadtak meg bennünket, akik előtte már végigerőszakolták egész kelet-Európát. Nem rögzítettünk szignifikáns emelkedést a nemi betegségek számában a Sacco után, de ez lehet az adminisztráció átmeneti zavarai miatt is.

- De azért rákérdeznek a dologra? Úgy értem, ha valakinél ilyesmit diagnosztizálnak, hogy nem a keltáktól van-e?

- Természetesen. De ne gondolja, hogy olyan könnyű erre őszinte választ adni, nagyon nehéz erről az érintetteknek beszélni. Sőt, vegye azt is számításba, hogy a mi férfiaink is létesítettek nemi kapcsolatot kelta nőkkel, ami szinté bekever a képbe. Arról nem is beszélve, hogy a Sacco során nem csak nők szenvedtek el erőszakot. Ez egy nagyon nehéz téma.

 Egy biológus ismerősömet a vegyes gyerekekről.

 - Minden további nélkül lehet gyermeke egy ókori és egy átkerült embernek. Genetikai értelemben ez a bő kétezer év, ami elválaszt minket, nem nagy idő, szinte semmi, ugyanahhoz a fajhoz tartozunk, ami a definíció szerint azzal jár, hogy szaporodásra képes utódokat tudunk létrehozni. Ez minden vitán felül áll.

- Van ennek valamiféle kockázata?

- Nem több, mint a terhességnek és a szülésnek általában.

- És az ilyen vegyes gyerekeket fel lehet ismerni?

- Külső jegyek alapján? Nem hiszem. Semmi olyat nem tud produkálni a környékbeli kelta génkészlet, ami már ne lenne jelen köztünk. A Kárpát-medence a történelem előtti idők óta egy nagy keverőtégely ilyen szempontból. Talán átlagban lehetne megfigyelni olyanokat, hogy a vegyes gyerekek között kicsivel több a szőke és alacsonyabbak, de csak úgy, ránézésre...

- És DNS vizsgálattal?

- Azzal már jobban, de nem hiszem, hogy belátható időn belül bármiféle DNS vizsgálatot végeznénk bármilyen ügyben is.

 Az interjúk után átformálódott bennem a képzelt ripotkönyvünk koncepciója – immár olyan nőkről szólt volna, akik a Sacco után vidékre menekültek, valami olyan álcával, hogy gyermekük apját megölték a kelták, vagy valami hasonló, majd így szülik meg és nevelik fel a félig kelta, félig ómagyar csöppséget – feltéve, ha a csöppség eljut a megszületésig.

 A terhességmegszakítással kapcsolatos új szabályozásról is szerettem volna riportot készíteni, akkor már félhivatalosan, de végül csak egy közleményt adtak ki ezzel kapcsolatban, szakmai kifogásokkal elutasítva a leadott anyagomat. Jellemző, hogy nem is sikerült igazi illetékeshez eljutnom, csak áttételesen, R. Gábortól sikerült tíz percet kicsikarnom. R. Gábor a védelmi irodánál dolgozott és azért kerültem hozzá, mert a kérdésem a kelta támadással függött össze.

 - A szabályozás egyértelmű: csakis egészségügyileg indokolt esetben szabad megszakítani a terhességet, ha az az anya életét veszélyezteti. Minden más esetben elutasításra kerül az ilyen kérelem, fellebbezni is csak akkor lehet, ha a vizsgálatok szerint a magzat súlyosan fogyatékos, ez esetben szinte mindig megadják az engedélyt. De egészséges magzat esetén nem, az anya vagy a fogantatás körülményei nem számítanak. Természetesen minden rendelkezésre álló anyagi és egyéb segítséget megadunk a várandó anyáknak a terhesség alatt, és ha nem tudják a gyermek elhelyezését vállalni, akkor egyszerűsített eljárással nevelőszülőknél helyezzük el az újszülöttet.

- Mi az oka ennek a szigorításnak?

- Két oka is van. Az egyik az, hogy az egészségügyre fordítható erőforrásaink nagyon korlátozottak és nagyon meg kell gondolnunk, mire fordítjuk őket, a másik pedig az, hogy minden egészséges emberre szükségünk lesz a jövőben, ez a népesedési politika része.

- Akkor is, ha a születendő gyermek erőszakból fogant?

- Mint mondtam, a szabályozás a népesedési politika része, ez pedig egy etikai kérdés, amiről ön beszél. Természetesen ez nem jelent kivételt – személyes véleményem szerint egy új élet nem felelős azért, amit az apja tett -, de ez annyira nem az én asztalom.

Jártam papoknál, lelkészeknél, szociális munkásoknál, pszichológusoknál, mindenkinél más ügyben, de egy-két kérdés erejéig felvetettem ezt a témát. Épp ezeket a jegyzeteimet rendszereztem, amikor felhívott a barátnőm a méhsörsátorból.

- Nem tudom, hogy akarsz-e még a témával foglalkozni, de ha igen, találtam valakit, aki pont jó lenne neked. Mondjam a címet?

 Egy apró notesz, ceruza mindig van nálam. Úgy éreztem, hogy ezzel az utolsó rög is kiszakadt a gátból és meg kell írnom a cikket. Lejegyeztem a címet, majd telefonáltam még párat, hogy szerezzek fuvart abba a kis faluba, ahol a szóban forgó anya lakott – a kelta apától származó újszülött gyermekével.

(folytatjuk)