A Péter-Pál hatórai harangozására ébredt. Az alacsony tornyú templom a Magyardomb túloldalán állt, de ha előző este úgy aludt el, hogy a hatórási harangozásra fel kell ébrednie, akkor fel is ébredt.

Ezen a reggelen anyának kellene engem felébresztenie, gondolta. De anya messze volt, mindenki messze volt, az apró albérletben rajta kívül nem lakott senki, azt a szerencsétlen egeret is megtalálta végre pár napja és agyoncsapta a szeneslapáttal. Volt egy egykezes szeneslapátja, pont jó a kis vaskályhához a szoba sarkában. Ahhoz is.

A harangszó lassan elhalt, Fiume pedig ébredezni kezdett. A Lemúr-úti kaput most nyithatják ki, a piacra siető antik egymás sarkát tapossák, pedig bérelt helyeik vannak, senki sem veszi el tőlük. Nemsokára befut a reggeli vonat is Esztergomból, hacsak nem késik. Mostanában gyakran késik. A vonattal jöhetnének a rokonok, ma már nem olyan nagy dolog leutazni ide, mint régen volt. Tele van turistával a város, még így nyár végén is.

Kiment a fürdőbe és nekiállt rendbe szedni magát. Szép fürdője volt, Jonatán ragaszkodott hozzá, hogy olyan albérletet vegyen ki, aminek rendes fürdője és vécéje van. Ez az erdőtelepi rész annyira nem tetszett neki, innen nem lehetett látni sem a tengert, se más érdekes dolgot, de itt volt vízöblítéses vécé és nemrég kifestett fürdő. A vasút mellett is néztek egy albérletet, a vonatok hangja Tündét nem zavarta, a kilátás meg egyenesen pazar volt, a tenger, a Jézus szíve világítótorony, a kikötő... De nem volt bevezetve a víz a lakásokba, a folyosó végén négy pottyantós vécéből lehetett válogatni, a tisztálkodáshoz meg a belső udvar csapjáról vihettek vizet a lakók. Tündét ez sem zavarta, ez is maga volt a luxuslakás azokhoz a helyekhez képest, ahol már meg kellett húznia magát – nem is számolt be az összesről Jonatánnak -, de mégsem költözhetett oda. Így lett ez az újonnan nyitott, mindentől távol eső utca az Erdőtelepen. Végül is mindegy. Úgyis csak aludni jár ide. Vagy azért se.

A fürdőszobát letudva felöltözött. Az igénytelenebbik összeállítást vette elő a kopott szekrényből, azt, ami elrejti a lábát és a karját, a délelőtt során nem akarta, hogy túl sok néznivalóval szolgáljon. Egyelőre kellemesen hűvös volt a reggel, de a tiszta ég meleg napot ígért, így lenvászon ingét húzta fel, alá azt a melltartót, ami kényelmetlenül leszorította. Kibírja. Estére majd felveheti az újat, amiben annyira tetszett magának. Remélte, Jonatánnak is fog. Hamar elkészült az öltözködéssel.

Ha anyám itt lenne és a rokonokra is számíthatnánk, akkor a fél délelőttöt is eltölthettem volna ezzel, gondolta. Az éjjeliszekrénye fiókjából kivett egy tiszta zsebkendőt, összehajtogatta majd a zsebébe tűrte. Hátha annyira meghatódik, hogy szüksége lesz rá.

Reggel mindig össze volt szűkülve a gyomra, de most a szokottnál is jobban. A kenyértartó dobozhoz kényszerítette magát, szelt egy vékony kenyeret, a kredencből kivette a sajtos tálat, majd gépiesen elrágcsált pár falatot. Egy kávét is szívesen megivott volna, de kifogyott belőle, Jonatán pedig mindig elfelejt hozni neki. Majd bent a központban. Csak jusson el odáig. Bár addigra már késő lesz. Dél után nem szabad kávét innia, este nem fog tudni elaludni.

Eszébe jutott az esti programja és muszáj volt kinevetnie saját magát. Még csak az hiányzik, hogy este elaludjon! Jó lesz egy dupla kávé is az ebédhez.

Mikor már úgy érezte, hogy nem képes több falatot leerőltetni a torkán, a csapnál kiöblítette a száját, egy kis fogport szórt a mutatóujjára és végigdörzsölte a fogait. A végén köpött egy nagyot.

Maga elé húzta a táskáját. Nem szerette ezt a táskát, túl nagy volt, túl durva az anyaga és a színe is már kifakult a sok naptól. Az újságokban látta, hogy milyen táskákkal mászkálnak az esztergomi nők, egy nap majd ő is vesz egy ilyet. A Hotel Fiume divatboltjában is árulnak hasonlókat. Majd tesz néhány célzást Jonatánnál, bár a férfit nem érdekelték azok a dolgok, amik nem praktikusak. Egy szépen kikészített, vörösre vagy sötétlilára festett bőr válltáska, rézkarikás pánttal és hímzett szegéllyel, ezt nézte ki magának. Persze nem tudna annyi dolgot beletenni, mint a mostaniba, de sokkal nőiesebb lenne vele. Sokkal átkerültebb.

Például a pisztolyát se tudná nagyon beletenni, másnak nem nagyon maradna hely. Gondosan ellenőrizte a katonai parabellumot, majd helyére tolta a tárat, a kis zsebbe a tartalék tárat, biztosította a fegyvert és kipróbálta, hogy ha a szokott módon átveti a vállán a táskát, milyen gyorsan tudja előrántani. Lehetne jobb is. Ha kicsit előrébb húzza a táskát, bár így kényelmetlen, mert nyomja a csípőcsontját, vagy mi az, ami ott van a bőr alatt. Nem vagyok elég kövér ehhez, állapította meg. Szerencsére.

Visszatette a parabellumot a táskába varrt zsebbe, majd vett egy nagy levegőt és elindult az ajtó felé.

Józsit Jonatán választotta ki. Kellően nagydarab, kellően jóindulatú és kellően buta ahhoz, hogy ne legyen vele gond. Tünde hét után pár perccel zörgetett be a halászparti polgárőrszállásra, amit most elleptek a félévente esedékes kiképzőhétvégére berendelt tartalékosok. Az ügyeletes tisztet ismerte látásból, szerencsére ez kölcsönös volt, így nem kellett sokat magyarázkodni. Negyed óra múlva Józsi ott állt előtte, reménytelenül álmos fejjel.

- Azt hittem, a képzésen hajnalban keltek – heccelte Tünde.

- Hajnalban feküdtünk – ásított egy hatalmasat Józsi, bemutatva az összes rossz fogát. - Mi a helyzet, Vadlány?

Tünde nem szerette a becenevét, pedig Jonatántól kapta. Túlságosan hasonlított ahhoz a névhez, amit maga mögött akart hagyni. Mindegy.

- A Hercegh küldött. Át kell mennem az antikhoz elintézni valamit és kell egy kísérő. Rád gondolt.

Józsi kelletlennek tűnt.

- Mi a fenének? Ha meg akar veretni valakit, miért nem szól a gorilláinak?

- Mert nem akar megveretni senkit. Egy üzenetet kell csak átadni, meg némi pénzt. Ennyi. Üzletelés. De nem akarja, hogy egyedül mászkáljak az antik közt. Üzlet. Nem ingyen. Neked se.

Józsi szemmel láthatóan kezdett egyre jobban felébredni.

- Igen?

- Igen.

- Akkor jó. De ki kell kérned az őrmester bajtárstól. Ma ugyanis polgárőr vagyok.

Hétköznapokon a kikötő szállítószalagjait karbantartó brigádot erősítette, de minimum félévente minden egészséges felnőtt férfinek be kellett vonulnia egy kis időre, hogy felfrissítsék a honvédelmi ismereteiket. Ettől függetlenül a szállítószalagoknak is menniük kellett, így senki sem találja különösnek, ha Józsi a kiképzésről is eltávot kap.

- Azt már elintéztük. Hercegh leszólt telefonon.

- Igen?

- Igen.

- Akkor jó.

- Ha jó, akkor menjünk. Fegyver van nálad?

- Nincs. Nem azt mondtad, hogy nem kell, Vadlány?

- Átmegyünk az antikhoz, cseszd meg.

- Túltárgyalva. Mindjárt jövök.

Végigsétáltak a Réka mentén, a kis folyó partján néhány horgász ült, úgy tűnt, semmi sem tudja megzavarni a nyugalmukat. Lehet, hogy egész éjjel itt ültek és most igazából alszanak. Akkor sem mozdultak, amikor a Vashídon egy rövid szerelvény dübörgött át, fekete vagonjaiban szenet szállítva a gyártelep és flotta számára. Józsi szakértő szemmel nézte, majd köpött egyet a folyó felé.

- Ha szenet látok, mindig köpnöm kell – magyarázta. - Bocs. Most legalább nem feketét köptem.

- Felőlem köpködhetsz, csak engem ne találj el – vonta meg a vállát Tünde.

A vasúti töltést elérve jobbra fordultak és maguk mögött hagyták a tengerbe érkező folyócskát. A gyártelep és a kikötő sohasem aludt, az éjszakai műszak hazafelé tartott, a legtöbben azért útba ejtették a töltés melletti útra néző kocsmákat. A Kikötő nevű sörözőnél Józsi megjegyezte, hogy ez a legjobb hely, mert ide nem engednek be minden büdös antit, akkor sem, ha brigádvezető a gyárban. Tünde történetesen tudta, hogy Józsi anyja akkora anti volt, hogy bármelyik hegyi illír mellé odarakhatták volna és észre se lehetett volna venni a különbséget, de ha valaki kiemelkedett ebből a sorból, miért ne legyen rá büszke? Tünde se szeretett olyan helyekre járni, ahol alacsony szintű antik mulatoztak. Jonatán mellett ez nagyon elő se fordult. Jonatán szemében a Kikötő se számított valami jó helynek, a jó hely az valahol a Hotel Fiume tiszti kaszinójánál vagy a Nautika főiskola klubjánál kezdődött. Esetleg a kormányzói palota báltermében. Egyszer már táncoltak ott, és még fognak is. Sokszor.

A Gőz utcával végül maguk mögött hagyták az ipari negyedet és a levegő is kellemesebbé vált. Itt még a tenger illatát is jobban lehetett érezni, pedig most kicsit távolabb jártak a víztől. Tünde elérkezettnek látta az időt, hogy Józsit is beavassa a részletekbe.

- Azannya – vakarta meg a tarkóját a nagydarab férfi, miután kétszer elmondta neki. - Erre miért nem a gorilláit küldi?

- Mert nem fenyegetni akar – emlékeztette Tünde. - Üzlet, érted? Ráadásul te is beszélsz gallul, a gorillái meg nem.

- Hát ja, beszélek, ja – győzködte magát Józsi. - De akkor se bírom az ilyeneket. Megáll az eszem, hogy csak úgy beengednek ilyet a városba.

- Nem engedik be. Ki van adva a kapuőröknek, hogy kapcsolják le, ha be akarna jönni. Na ott már lesz fenyegetés meg egyéb is, ha keménykedne. Mi azért megyünk elé, hogy ne legyen gond. Üzletet kötünk.

- És ha berág, akkor lőjem le?

- Nem rág be – nyugtatta saját magát is Tünde. - Okos keltát küldtek, nem egy agyatlan vadembert. Úgy beszélünk majd vele, hogy lássa, hogy tiszteljük a szokásaikat.

- Mert tiszteljük?

- Igen – bólintott Tünde.

- Igen?

- Igen.

- Jól van akkor.

A Lemúr-úti kapuig keltául is beszélgettek egy kicsit, hogy szokták a légkört. Egyikük se volt az a fajta, aki önszántából járkál az antinegyedben.

(folytatás holnap)

Kapcsolódó szócikkek:

Fiume

Egyéb, Fiuméhez kapcsolódó szócikkek

Fiume szűk harminc évvel ezelőtti állapotának leírása (beleértve a Kikötő sörözőt) a Gőzeposz című kisregény blogos változatában.

Fiume alapításának csonkán maradt története (alulról fölfelé, majd ha elfogy, akkor "előző oldal")