Esztergom, Ómagyarország, Kr.e. 254/ Á.u. 26

- Kovács Jánosné Ifigénia – mutatta be az ügyvéd a kreol bőrű, hosszú hajú nőt, aki egy darabig bizonytalanul nézett, majd esetlen mozdulattal kezet nyújtott. Soha nem szerettem a nők erőtlen, puha kézfogását. - Tíz évvel ezelőtt vásárolta meg a szokdrai rabszolgapiacon.

- Örvendek – mormoltam. Akárki lehetett volna ez a nő, nem hogy a tíz évvel ezelőtti arcokra, de a tavalyiakra sem mind emlékszem. Észrevettem, hogy a hasa sokat sejtetően domborodik. Az ügyvédre néztem és kérdőn felhúztam a szemöldökömet.

- Ifigénia nagyon jó emlékekkel rendelkezik magával kapcsolatban – magyarázta az ügyvéd. - Lejegyeztem őket, csatoltam a peranyaghoz. Amint látja, az emancipációja óta férjhez ment, egy szentendrei hajózási tisztviselő vette el, most várják a harmadik gyermeküket.

- Gratulálok – bólintottam udvariasan a nő felé, majd megragadtam az ügyvéd karját és kicsit közelebb vontam magamhoz. - Folytathatnánk négyszemközt?

- Ö... persze. Köszönjük, Ifigénia, majd a bíróság küld idézést, de a dátum már biztos. Nagy segítség számunkra az, amit felajánlott.

- Ez a legkevesebb – mosolygott udvariasan a nő. - Bárcsak tudnék többet segíteni.

Mikor kettesben maradtunk, már nem kellett visszafognom a dühömet.

- Ki a francot érdekel egy nő tíz évvel ezelőttről? - förmedtem az ügyvédre. - Csak az én időmet, meg a maga drága idejét vesztegeti ilyen hülyeségekkel!

- Csak nyugalom – intett, mintha le akarna söpörni valamit magáról. - Lehet, hogy jogilag nem rúg a labdába az ilyesmi, de igenis hatni fog, ha a bíróra nem is, az ülnökökre mindenképp. Egy boldog, tökéletesen emancipált családanya, aki Ómagyarország hasznos és megbecsült tagja, és mindezt magának köszönheti. A vád sem tud konkrétan bizonyítani semmit, hanem a magáról szóló általános képet akarja lerontani. Egy domborodó hasú anti szépség, akit Kovács Jánosnénak hívnak...

Inkább elszámoltam magamban tízig.

- A levelemről van valami? - kérdeztem végül halkan. Az ügyvéd megrázta a fejét.

- A kontaktom még nem ért oda Kolozsvárra – rendezgette a papírjait. - Talán holnapra. De biztos vagyok benne, hogy rossz nyomon járunk. És továbbra is azt gondolom, hogy ez a szál nem fontos.

- Az nem a maga dolga – torkolltam le.

- Hoztam pár újságot – tolta elém a vastag, barnás lapokat az ügyvéd. - Semmi új nincs bennük, de azért olvasgatni jó. Holnap befut a a kiküldött vizsgálóbiztos is, délutánra sikerült vele egyeztetnem időpontot. Remélem, hogy nem tesz végleg keresztbe nekünk.

- Én is – morogtam az újságokra nézve.

***

Előzetes letartóztatásba helyezték H. Jenő rabszolgakereső egyéni vállalkozót. Az illetékes kormányszervek szerint H. Jenő felbujtására dúlták fel a római csapatok Apollónia városát (Epirosz), hogy az elfogott, képzett lakosokat olcsón vásárolhassa fel a támadás után. H. Jenőt a rabszolgabeszerzési szabályok megszegésével és időszennyezéssel vádolják, amiért akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá és tettestársaira. Az ügy részleteiről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

(Hídlap)

***

Kovács Jánosné Ifigéniával álmodtam aznap éjszaka. Sokkal nagyobb volt a hasa, igazából valószínűtlenül nagy, hegyes, mondták is, hogy biztos fiút fog szülni. Ködbe burkolódzó hegyek között vonszoltuk előre magunkat, a nőt felpakoltattam az egyik öszvérre, az állat rakományát szétosztottam az erősebb férfiak között. Nem tiltakoztak, régi rabszolgák lehettek, vagy alaposan megtörték őket, mielőtt hozzám kerültek. Ifigénia hirtelen sikoltozni kezdett, ahogy rátörtek a szülési fájdalmak, a puskámat szorongatva rohantam visszafelé, de olyan volt, mint nem egy köves hordalékkal teli úton futnék, hanem térdig, combközépig érő mocsárban. Az öszvér már merő vér volt, mire odaértem, a nő pedig ott vonaglott rajta és ordítozott. Ráüvöltöttem a többiekre, hogy csináljanak valamit, majd a saját hangomtól felébredtem.

A cella kémlelőablakáról félrehúzták a reteszt, a folyosó gyenge világítása széles fénysugárként hasított a benti sötétségbe.

- A lelkiismeret, mi? - dörmögte egy hang odakintről. Megmarkoltam a durva szövésű takarót és dacosan a fal felé fordultam.

***

- Mit keresett Apollónia környékén?

- Szokásos beszerzőúton voltam a csapatommal.

- Hány főből állt a csapata?

- Velem együtt hét fő, és tíz útközben beszerzett rabszolga, akit felszabadítottunk és levizsgáztattunk egyes személyi emancipációs szintre. Ez általános gyakorlat, az állami rabszolgakeresők is alkalmazzák.

- Ezek szerint van jogosultsága egyes szintre emancipálni antikat.

- Van.

- Miért pont Apollónia?

- Az illírek elleni háború miatt. Sok rabszolgát küldenek ide, majd innen viszik őket tovább délre vagy nyugatra.

- Máskor is járt már arra?

- Ez volt a harmadik utam.

- Előtte merre tevékenykedett?

- Volt egy szerződésem egy hajózási céggel, így délebbi vidékekre szakosodtam. Ómagyarországhoz közel nem igazán lehet versenyezni az állami rabszolgakereső megbízottakkal.

- Ezért ment távolabb.

- Ezért.

- Miért éri meg távolabbról szállítani?

- A tengeri szállításnak sok előnye van, kevesebb a veszteség és a járulékos költség.

- Akkor az állami rabszolgakeresők miért nem használják ki?

- Természetesen ők is szállítanak hajón, de itt több a piaci rés. És a kapcsolatok is érzékenyebbek, sok ügyfelem van, aki hivatalos ómagyar állami képviselővel nem dolgozna együtt.

- Miért nem?

- Ez bonyolult. Egyfajta íratatlan törvény a számukra. A Hellén övezetben. Azonkívül a rabszolgák is jobbak.

- Egészségesebbek?

- Műveltebbek. Könnyebb őket emancipálni és eleve tudnak olyan szakmákat, amik keresettek a villagazdaságoknál.

- Tehát mit keresett Apollóniában?

- Már mondtam.

- Miért fejezte be a tengeri szállítást?

- Nincs saját hajóm, a szerződésemet pedig felbontották.

- Miért?

- Nem tudom. Gondolom, nem volt megfelelő a hátszelem.

- Nem tartja furcsának, hogy gyengébb minőségű illír rabszolgákért indult délre és művelt, értékesebb görög mesteremberekkel tért vissza?

- Az ember sose tudhatja, mit hoz egy háború.

- Nem válaszolt a kérdésemre.

- De. Válaszoltam.

***

Költségtérítéses és állami ösztöndíjas OKJ-s képzések indulnak, sikeres vizsga esetén garantált elhelyezkedéssel, magas kereseti lehetőséggel (kamarai tagság kötelező!):

Agronómus asszisztens

Védelmi szervező (fegyvervizsgára és letöltött fegyveres szolgálatra épülő)

Rádióműszerész

Rabszolgakereső

Emancipációs felkészítő (pedagógus képzettségre épülő)

Megbeszélés a Kanonoksor négyes tömbjének nagyelőadójában, március 8-án, 13-án és 17-én. A jelentkezéshez szükséges két igazolványkép, személyi igazolvány (emancipációs igazolás), erkölcsi bizonyítvány, 30 eft. illeték. Érdeklődés és előzetes jelentkezés a 06 33 45 67 telefonszámon.

(x)

(24 óra – az Átkerült Terület napilapja)

***

- Nagy blöff az egész – szuszogta elégedetten az ügyvéd. - De muszáj szusszannom egyet.

- Miért rohant? - kérdeztem.

- Nem akartam elkésni. Kényes vagyok az ilyesmire.

Megvártam, amíg összeszedi magát. Kellett pár perc, látszott rajta, hogy nem fizikai munkával keresi a kenyerét.

- Na szóval – hajolt közelebb végül. - Beszéltem az állami vizsgálóbiztossal, elolvashattam a jelentését is.

- Itt van magánál?

- Nem adta ki. Hivatalosan csak akkor juthatunk hozzá, ha benyújtja a bíróságnak.

- Akkor a lényeget...

- Megtalálta az Apollóniát feldúló csapat egyik centúrióját, a felettese engedélyével ki is hallgatta. A centúrió semmi újat nem mondott a támadás hátteréről, csak a szokásost, hogy tőrbe csaltak néhány római járőrt a környéken és a pletyka szerint apollóniaiak voltak, de legalábbis ők bujtották fel rá a népeket, Epirosszal meg úgyis eléggé utálják egymást, ezért kicsit lentebb húzódtak és csellel bejutottak a városba. Eddig semmi olyan, amit fel tudnának használni ellenünk, hacsak nem a pletyka ismeretlen forrását, de azért az már nevetséges lenne.

- Fog majd maga csodálkozni – jegyeztem meg komoran. - Ennyi?

- Még annyi, hogy a centúrió szerint a katonákat még vissza sem hívták a városból, amikor maguk már jelentkeztek a parancsnokuknál, hogy vennének rabszolgákat. Ez sajnos nem mond ellent az eddigi vallomásainak sem. Arra gondoltam, hogy visszavonhatná, még ma, mielőtt az irat hivatalosan is ismertté válik.

- Miért kellene visszavonnom?

- Mert a vád az időzítésen alapul. Ez pedig közvetve akár...

- Nem vonom vissza – jelentettem ki. - Egyrészt semmi sincs abban, ott voltunk a város környékén, láttuk, mi történik, éltünk a lehetőséggel.

- De előző nap még a városban voltak.

- Úgy van.

- A támadás előtt meg gyorsan leléptek.

- Nem szoktunk egy helyben ülve várni a sült galambra.

- De ez megint csak gyanús – ráncolta gondterhelten a homlokát az ügyvéd. - Biztos rá fog kérdezni a vád, hogy ez hogy is van, meg mi lett volna, ha a városban vannak, amikor bekövetkezik a támadás...

- Pár rómaival több hal meg – vontam meg a vállam. Az ügyvéd nagyot sóhajtott.

- Itt sajnos nem tudja ilyen egyszerűen megoldani a helyzetet.

Újra megvontam a vállam. Az őszes halántékú fickó rosszallóan dünnyögött valamit maga elé, miközben a papírjait nézegette.

- A társaimról továbbra is semmi hír? - kérdeztem.

- Semmi. Pedig már kint van a körözés ellenük.

- Helyes.

- Igazából ez se jó nekünk! - tette le az egyik barnás lapot az ügyvéd. - Ha annyi évig együtt voltak, akkor miért van az, hogy egy sikeres út után szétmennek? Meg miért nem pihent egy kicsit a csapata, mi a fenének ment rögtön vissza az egymást öldöklő antik közé?

- Így döntöttünk – közöltem vele. - Én egy időre, vagy végleg abba akartam hagyni. Ők még nem. És egy háborúnál nincs jobb hely egy rabszolgakereső csapat számára. Van ebben valami törvénytelen?

- Semmi – ismerte el. - Semmiféle törvénytelen dologra nincs bizonyíték maga ellen. De az összes törvényes húzása mintha a vádat támasztaná alá.

- És az ártatlanság vélelme?

Olyan képet vágott, mintha citromba harapott volna.

- Maga nem őszinte hozzám – állapította meg végül. Mintha sértette volna a dolog. - Így megnehezíti a dolgomat.

- Ártatlan vagyok. - Nem volt túlságosan jó kedvem, de egy kis gúnyos mosoly így is felbukkant valahogy a szám szélén. - Lehetek ennél őszintébb egy ügyvéddel?

Már máskor is láttam rajta, hogy ha olyanba kerül, amiből nem tud kimászni, akkor megdermed egy hosszú pillanatra, majd megrázza magát és témát vált.

- Kaptam egy telefont Kolozsvárról – közölte.

Megborzongtam, ahogy végigfutott a gerincemen egy langyos remegés.

- Miért nem ezzel kezdte?

- Mert ez a szál az ügy szempontjából lényegtelen – szögezte le újra. - És egyébként is lukra futottunk. A kontaktom alapos munkát végzett, de a hölgy nincs a városban. Semmi nyoma, hogy megérkezett volna.

- Akkor az apja hazudott – szorult ökölbe a kezem.

- Nem értem, miért csodálkozik ezen – tárta szét a karját az ügyvéd.

***

Norbert kapkodó mozdulatokkal gyújtott rá az egyik utolsó cigarettájára, a gyufa fénye pár pillanatra megvilágította sovány, ráncos arcát.

- Te hülye vagy – közölte velem.

- Mondtad már.

- De azóta fokoztad. - Dühösen kifújta a füstöt, a fanyar szag az orromba mart.

- Mi a szart szívsz?

- Mittomén – vonta meg a vállát. - Az egyik anti mutatott valami gazt, hogy állítólag ők azt szívják. Kurva szar, de ha hozzákeverem a maradékhoz, kicsit tovább tart.

- Minden baromságot eltanulnak tőlünk – csóváltam a fejem. A lemenő nap fénye vörösre festette a Neretva völgyét, az erdő is elcsendesedett. Az egyik felszabadított anti az egyik sziklán kuporgott, hosszú csövű puskáját lazán az ölében nyugtatva figyelte a környéket. A délután felfedezett beugróban apró tábortűz pislákolt, csak közelről lehetett észrevenni.

- Szóval hülye vagy – tért vissza az alapmotívumhoz Norbert.

- Mondtad már.

- Még pár év, és te lehetnél a keresők császára, a hülye állami pojácák is a kegyeidért esedeznének, ha labdába akarnának rúgni.

- Persze – morzsoltam szét egy szúnyogot a kézfejemen.

- Persze – bizonygatta Norbert. - Nem beszélek mellé, tudod. Legszívesebben kipofoznám belőled ezt a baromságot, hogy kiszállsz.

- Próbáld meg, ha az segít a lelkivilágodon.

- Lehet, hogy megteszem – burkolódzott egy újabb adag fanyar füstbe. - Ráadásul egy nő miatt.

- Mindig egy nő miatt van az ilyesmi – vigyorogtam.

- A nagy szívás – bólintott komolyan. - Ott van ugye Trója. Azt mondtad, elnézünk majd egyszer arrafelé is.

- Elnézhetünk. Bérelünk egy hajót...

Legyintett egyet, vastagra sodort cigarettája felizzott az alkonyat félhomályában.

- Tudod jól, hogy nem erre gondoltam.

- Ez van.

Csendben ültünk egy darabig. Kezdett hűvös lenni, begomboltam a zubbonyomat. Az égen még pár pirosra festett felhő tartotta a nappal frontját.

- Persze szép csaj – ismerte el Norbert. - Meg hozzád is való. De szerintem ennyit akkor sem ér. Ráadásul az apja...

- Nem az apját akarom elvenni.

- Egy képmutató köcsög. A fajtája miatt rühellem az összes politikust. Elhiszem, hogy nem mutatnál jól a családi tablón.

- Nem érdekel az apja – szögeztem le újra. - Közöltük vele, hogy mi lesz, akár áldását adja rá, akár nem.

- És ha nem, akkor mit csinálsz?

- Megoldom. Szép Heléna is meglépett.

- Meg, mi... - Tövig szívta a cigarettát, majd ledobta és eltaposta a maradékot. A fanyar szag újra az orromba mart. - Te hülye vagy.

- Már mondtad.

***

Az ügyvéd a priccsemre ült, majd kelletlenül elővette a papírjait. Az egyik újságot átadta.

- Kösz – mondtam. - Úgyse adnak elég klozetpapírt.

- Azért olvassa el előtte. Hátha okosabb lesz. Nem látta, hogy megkettőzték az őrséget?

- Ja, de. Valami balhé van?

- Úgy is mondhatni. Pár lelkes exe tüntetést szervezett a börtön elé, sikerült titokban tartaniuk, be sem jelentették.

- Hogy mit csinálnak?

- Tüntetnek maga mellett. Vagy kétszáz volt rabszolga odakint. Transzparensek meg minden, és egyre több ideges rendőr. Ezért nem engedtek ki az beszélőhelyiségbe. Nem tűnik meghatottnak.

- Nem – ismertem el. - Gondolom, nem használ az ügynek.

- Akár használhat is. Ha nem lesz belőle nagy balhé. Ha maga megmarad a szegény rabszolgák megmentőjének, akkor ki venné komolyan azt a vádat, hogy egy zsírosabb üzlet reményében lemészároltatna egy fél várost?

- Lesz balhé – nyugtattam meg. - Ezek az antik könnyen hergelhetők, én is bármikor szerzek egy fél tucat provokátort akármelyik kiskocsmában.

Az ügyvéd a papírjait rendezgette.

- Ezzel kapcsolatban most tehetetlenek vagyunk – állapította meg.

- Egyéb fejlemények?

- Nem sok. Itt az értékelés a vizsgálóbiztos jelentéséről, most már pecsétünk is van arról, hogy semmit sem ér a vád számára.

- Zsuzsáról?

- Semmi.

- Megérdeklődte, hogy mi lenne akkor, ha bejelentenénk az eltűnését?

- Meg. Ahogy mondtam, semmi. Egy telefon az apjának, ő azt mondja, hogy tudja, hogy hol a lánya, azt kész. Nem kötelezhető arra, hogy ennél többet mondjon.

- És ha beidézné tanúnak?

- Milyen indokkal?

- Nem tudom. Maga az ügyvéd, találjon ki valamit.

Széttárta a karját.

- Majd gondolkozom – ígérte, de szavai kongtak az ürességtől.

- Elhiszi már, hogy az öreg van ennek az egésznek a hátterében? - szegeztem neki a kérdést.

- Lehet – mondta a papírjainak. - De ez mellékszál. Most azon dolgozom, hogy megpróbálom visszafejteni a vádat. Hogy ki nyomta fel magát.

Kelletlenül felnevettem.

- Most mondtam, hogy ki.

- Ha eljutok hozzá, akkor megkövetem magát – ígérte az ügyvéd. - Tegnap átlépte a határt az epiroszi királyi küldöttség, akiket elhívtak a tárgyalásra. Az egyik kontaktomnak sikerült beszélni velük, ők az ómagyar szervektől értesültek a dologról, de ennek ellenére persze szívesen végignéznék, ahogy mondjuk megfojtják magát. De hoznak magukkal bürökfőzetet is, ha enyhébb ítélet születne. De nem Epirosz tett panaszt.

- Akkor a rómaiak?

- Ezt pusztán elméleti lehetőségként kellett végigzongoráznom, mert nehéz elképzelni róluk, hogy lelkifurdalásuk támadt volna egy kvázi ellenséges város megrendszabályozása miatt. De nincs semmiféle római szál. Vagyis csak a rabszolgákat átvevő hivatal maradt, de ahhoz még kell pár nap.

- Tehát az öreg.

- Vagy egy túlbuzgó hivatalnok. Rengeteg papírmunka jár minden szállítmány befogadásánál, orvosi vizsgálatok, intelligenciateszt, pszichológiai vizsgálat, a felszabadítási ceremónia, utána a szétosztás az igénylő villagazdaságoknál, emancipációs szint besorolása, megváltási évek megállapítása... Kismillió hivatalon átmegy és a hivatali utat kívülről visszakövetni... Persze itt is vannak kontakjaim.

- Rögtön gondoltam.

***

- Mekkora az az összeg, aminek nyoma veszett H. Jenőnél?

- Négyszázezer aranyforint körüli.

- Ez nagyon nagy pénz. Ilyen jól jövedelmez a rabszolgakeresés?

- H. Jenő nem most kezdte a szakmát és elég sikeresen űzte. Ráadásul az új szabályozások szerint a behozott anti munkaerő felszabadítás utáni bérének két százaléka is a rabszolgakeresőt illeti, gondolhatja, hogy ebből is jutott.

- Mire lehet elverni ennyi pénzt ilyen rövid idő alatt?

- Nem gondoljuk, hogy H. Jenő elverte volna ezt az összeget, valószínűleg elrejtette valahol, akár fizikailag, akár fiktív néven nyitott vagy stróman birtokolta bankszámlán, esetleg anti kapcsolatainál. Nyomozunk az ügyben, hiszen a vizsgálat idejére zároltuk a vagyonát, ami lehet, hogy elkobzásra fog kerülni, tehát itt az államkincstár megkárosításáról van szó.

- A pénz a letartóztatás után tűnt el?

- Nem, természetesen nem, még előtte.

- Tehát H. Jenő tudta, hogy esetleg bajba kerülhet?

- Lehet, hogy tudta. Aki a tűzzel játszik, tisztában van azzal, hogy megégetheti magát. De azt sem tartjuk kizártnak, hogy készült valamire, amihez olyan pénzforrásokra volt szüksége, amik az ómagyar hatóságok számára nem hozzáférhetőek.

- Mire gondol? Államellenes cselekményekre?

- Egyelőre semmit sem zárhatunk ki. Az biztosnak tűnik, hogy hosszabb távon nem Ómagyarországon képzelte el az életét, ez pedig felveti az időszennyezés vádját is.

(Szeretgom – Vasárnapi Interjúmelléklet)

***

Az égő város füstje már az egekig ért, mire riadt rohanásunk végén kiestünk az erdőből. A lankás hegyoldalban meghúzódó szántóföld túloldalán vértek és sisakok csillantak meg a sápadt napfényben. Norbert egyből intett, hogy mindenki lapuljon. A földre vetettük magunkat, s mire mindenki a Norbert mellé ért a föld szélén felhalmozott kőhalomhoz, már a fegyvereinket is tüzelésre készen szorongattuk.

- Rómaiak - súgta az egyik felszabadított anti, majd hozzátett még pár görög káromkodást.

- Mi a fenét keresnek ezek itt? - lestem ki óvatosan. - Észrevettek?

- Lehet, de nem izgatják magukat miatta - igazgatta a töltényövét Norbert.

- Add a távcsövet!

Lacira bíztam a sörétest, majd megtámasztottam a könyököm és körbekémleltem. Valami segédcsapat lehetett előttünk, a várost dúló seregrészt biztosíthatták, vagy büntetés alatt voltak és ezért nem engedték őket a zsákmány közelébe. Az egyik bőrpáncélos, csupasz képű gyerek felénk bámult, de más jelét nem adták, hogy észrevették volna az erdőből való óvatlan kirohanásunkat. A fene se számított rómaiakra, Epirosszal nemrég tűzszünetet kötöttek, hogy az illíreknek szentelhessék minden figyelmüket. A katonák után a város felé fordítottam a keresőt.

- Na mi van? - kérdezte Norbert, mikor visszaadtam a karcos távcsövet és a kemény, naptól meleg szikláknak vetettem a hátam. Laci felém nyújtotta a sörétest.

- Mi van? - ismételte meg türelmetlenül Norbert.

- Auxilia - böktem hátra, a segédcsapat mögé. - Semmi gáz.

- És a város?

- Ennek a kurva kukkernek lehetne kisebb is a nagyítása.

Némán szuszogtunk egy darabig, éreztem az egymásnak feszülő tekinteteket, a puskákat szorongató kezekre csorgó izzadtságot.

- Van szerződésünk velük, nem? - kérdezte Norbert végül.

Bólintottam.

- Előkeresem - buzgólkodott Laci.

- A parancsnokot is meg kell majd kenni - jegyeztem meg halkan. - Egy kis erszénybe rakjatok ki ötvenet, a többit arányosan osszátok szét.

- Akkor biznisz? - vigyorgott Norbert.

- Az - bólintottam fásultan. - Jó biznisz. Hogy rohadnának meg.

***

- Időszennyezés, mi – morogtam, miközben a díszes tunikát viselő epiroszi küldötteket és a mellettük álló, automata pisztolyokkal felszerelt rendőröket néztem. - Az Átkerülés óta egész Ómagyarország egy nagy elkúrt időszennyezés.

- Csitt! - szólt rám az ügyvéd. - Ne rontsa most el.

- Csodálkoznék, ha csak most száradna a tinta az ítéleten – mormoltam.

- Csitt!

A szépen lakkozott padot néztem magam előtt és éreztem, hogy a mélyből lassan feltör az a keserűség, amit eddig sikeresen távol tudtam tartani magamtól. Nem bírtam ki, felemeltem a kezem és kipróbáltam, mennyire tudom megkarcolni a mélybarna, csillogó felületet. Ahogy megcsörrent a kezemen a bilincs, a mellett ülő gorilla felhorkant és visszafogott.

- Nyugalom - szólt rám újra az ügyvéd, pedig láttam rajta, hogy ő is majd felrobban. A tárgyalások nem mentek rosszul, a vádakat nem sikerült rendesen megalapozni, de a végére az őszes halántékú jogászom is rájött, hogy itt nem hétköznapi perről van szó.

- Hány fellebbezés? - kérdeztem. - Kettő?

- Max kettő - bólintotta. - Addig még akármi is lehet.

- Akármi - bólintottam. Egy kósza pillanatra eszembe jutottak a évszázados tölgyfák alá ásott csillogó, semmire sem jó fémdarabkák, majd Zsuzsa, akivel már soha nem költjük el őket semmire.

A teremszolga belépett, koppantott egyet a botjával, majd tiszta, csengő hangon elkiáltotta magát:

- A bíróság bevonul! Kérem álljanak fel!

Kelletlenül engedelmeskedtem. Éreztem, hogy megremeg a hátam, de nem sikerült leráznom magamról semmit.