Nesze neked albertizmus

Gondolatok, idézetek, tematikus fókuszban

Lexikon: Albert István dandártábornok, államférfi

Az antikhoz való hozzáállásról

"Szomszédok vagyunk, bár igazából sem ők, sem mi nem akartunk szomszédok lenni. Igazán jogosan nem nevezhetőek bennszülötteknek, ahogy mi sem vagyunk hódító gyarmatosítók, hiába alkalmazzák egyre többen ezt a képet a két csoport kapcsolatára. Mi legalább annyira ehhez a földhöz tartozunk, mint a Kárpát-medencében élő antik, sőt, akár mondhatnánk azt is, hogy nekünk több jogunk van hozzá, mert az őseink hosszabb időn keresztül tudták uralmuk alatt tartani, mint előttük bárki a történelemben. De igazából ezek is szépen hangzó, de üres szóvirágok lennének. A kialakult helyzettel kell foglalkoznunk, és nem azzal, hogy ki a jobb, ki a szebb, kinek van több joga elnyomnia a másikat. A kialakult helyzet pedig olyan, amiből nagyon rossz és nagyon jó dolog egyaránt kisülhet, és még nem dőlt el, hogy melyik irányba fogunk tendálni."

(forrás)

Megjegyzés: Ma már nem bizonyítható, hogy ki és hol találta ki az "anti" szót az ókori emberekre, megkülönböztetve őket az Átkerültektől és leszármazottaiktól, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy a szó közvetlen őse az "antikvitás" lehetett.

"Nem szeretem azt a szót, hogy felsőbbrendűség, de a körülöttünk élő népekkel kapcsolatban mégis alkalmaznom kell. Ez nem valamiféle rasszizmus vagy cézárománia, hanem egyszerű ténymegállapítás. Nem azért vagyunk többek náluk, mert jobbak lennénk, hanem mert bő kétezer éves előnnyel indulunk ellenük ugyanabban a versenyben, egy olyan versenyben, ahol akár másodpercnyi különbség is döntő lehet. Haditechnikai, hadtudományi fölényünk még romjaiban is lehengerlő lesz, akkor is, amikor az utolsó csepp átkerült olajat is eltüzeltük valamelyik motorunk gyomrában és a föld alatt szunnyadó érintetlen készleteket még nem sikerült a felszínre hoznunk. Az egyelőre közmondásosnak tűnő anti fizikai fölény ellenére még akkor is jobbak lennénk náluk, ha ugyanolyan fegyverekkel kellene harcolnunk, de persze erre soha nem kerül sor. Jobbak lennénk, mert az általunk ismert teljes hadtörténelem, hadtudomány a kezünkben van és fegyverré tehető, értünk a taktikához, stratégiához, mindenféle olyan fogáshoz, amik lehet, hogy egyértelműek és nyilvánvalóak, de a saját kora szemellenzőjét viselő anti hadvezérek számára még az idő mélyén szunnyadnak. Ráadásul akár ezer évet is visszaléphetünk saját magunkhoz képest, még akkor is fölényben leszünk. Lehet, hogy több veszteséggel, lehet, hogy kevésbé elegáns és könnyű győzelmekkel, de tény és való, hogy az ómagyar haderő számára nincs legyőzhetetlen ellenség az anti harcmezőkön. Természetesen csak akkor, ha az ómagyar haderő értelmes és kivitelezhető célokat tűz maga elé, de ezt máshol már kifejtettem: nem lehet célunk a világhódítás, ma még nem belátható ideig (és talán nagyon sokáig) csak és kizárólag a Kárpát-medencére kell korlátoznunk a klasszikus katonai műveleteinket."

(...)

"Felsőbbrendűségünk - ha jobb híján már ezt a szót kell használnom - nem csupán a harcmezőkön megnyilvánuló fölényre vonatkozik. Sőt, igazi felsőbbrendűségünk a velünk együtt átkerült tudásanyagban, kultúrában, orvostudományban, művészetben, etikában, vallásban áll. És leginkább abban, hogy ismerjük a köztünk határ képező 2288 év nagy hibáit és hatalmas szenvedést okozó tévedéseit, és minden eszközünk megvan arra, hogy elkerüljük őket. Sőt, ismerjük a jelen anti világ hibáit is, illetve azokat a dolgokat, amik később nagy hibákhoz vezetnek és még most tudunk helyesbíteni rajtuk. Ez az igazi küldetésünk, ez az igazi szerepünk. Biztos vagyok benne, hogy egy erős és jól működő Ómagyarország az egész világ javára válik majd - nyilvánvalóan egy olyan Ómagyarország, ami nem vallási vagy történelmi habókosok, légvárakat építők kezén van, hanem a velünk együtt átkerült egyetemes emberi ismeretrendszer és értékbázis tisztelőinek a kezén. Mert nem csak a magyarságot képviseljük, hanem a jövő emberiségét - tagadhatatlan magyar ízzel, ez az adott helyzetből adódik. De nem lehetünk szűkkeblűek, nem zárkózhatunk be, nem tagadhatjuk meg sem szellemi, sem fizikai javainkat másoktól, a mások alatt egyrészt az antikat értve, másrészt az ómagyar társadalom minden szegmensét. Befogadó nemzetté kell válnunk újra, erre szerencsére számos történelmi példa akad a történelmünkben, biztos vagyok benne, hogy ez a befogadó és beolvasztó (jelen esetünkben inkább összeolvadó) képesség nem halt ki belőlünk. Ugyanakkor arra is nagyon vigyáznunk kell, hogy ne szórjuk gyöngyeinket a disznók elé - csak az részesülhet fizikai és szellemi javainkból, aki teljes mértékben odaszánt arra, hogy velünk együtt építsen. Mindazokat, akik a tőlünk elorzott dolgokkal ellenünk akarnak fellépni, a lehető legnagyobb szigorral kell eltiporni."

(forrás)

" 'Az antikat nem szabad kizsákmányolni.' Ez egy nagyon szép tézismondat és teljes mértékben egyet is értek vele. De ismételten figyelmzetetnék mindenkit azokra a különbségekre, amik az antik és az átkerültek között fennállnak. Ami számunkra kizsákmányolás, az lehet egy nehéz körülmények között élő antinak a földre szállt mennyország. Egy aratóbandában végzett munka egy odaát született, számítógépek és diszkók világában felnőtt fiatalnak maga a pokol - amíg meg nem érzi a közösség, az együtt végzett munka erejét és örömét, természetesen, de tudom, hogy nem mindenki jut el idáig. Ugyanez a munka egy rendszeresen éhező, vagy esetleg rabszolgasorban sínylődő anti számára olyan, amiért mindenét odaadná. Nem mérhetünk mindenkit ugyanazzal a mércével, mert ez a mérce vagy túl magas, vagy túl alacsony lesz. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan munkák, amik az átkerültek számára túlságosan nehezek vagy alantasak, ezeket a munkákat antik számára kell kiadni, akik sokkal hatékonyabban és örömmel végzik majd őket. Nincs szükségünk ennyi erdőre, de szükségünk van bányákra, nagy ívű földmunkákra, vető-arató emberekre, pásztorokra, kondásokra, halászokra, építőkre, és még sorolhatnám. Természetesen rendes, becsületes munkáról beszélek, semmire sem vagyok mérgesebb, mint azokra a hangokra, akik ha de jure nem is, de facto rabszolgamunkát akarnak végeztetni az uralmunk alá került (vagy egyenesen oda menekült) antikkal. A munkájuk céljainak a következőnek kell lennie: teremtsenek értéket a maguk számára és számunkra, a munka legyen az önmegbecsülésük eszköze, a munka által tagolódjanak be Ómagyarország gazdaságába, vérkeringésébe, kultúrájába. A munkaszervezők, munkafelügyelők legfőbb irányelve az, hogy olyan körülményeket teremtsenek, amik ezeket a célokat elősegítik. A munkavédelem, a munka törvénykönyve nem felesleges luxus, hanem a munkaerő megőrzése és hatékonyabbá tétele. A munkáért rendes fizetséget kell adni, a munkának inspirálónak kell lennie egy anti számára. Ne félelemből dolgozzon, hanem azért, mert ezáltal gyarapodhat, felemelkedhet. A munka az emancipációs folyamat legfontosabb része, ezért még fontosabb, hogy az antik számára munkát biztosító emberek, szervezetek a legjobbak legyenek, amit Ómagyarország adni képes. Személyes felügyeletem alá rendelem az ezt garantáló hatóságokat, és szigorúan eljárok azok ellen, akik szándékosan vagy mulasztásból homokot hintenek a fent vázolt gépezet szép működésébe. Ha egy kevés is megvalósul ebből, már nem dolgoztunk hiába.

(forrás)