A helyiség parancsnoka egy szûk betonfolyosóra vezetett. Az egész pár lépés hosszú volt és egy igen tetszetõsen faragott lépcsõhöz vezetett. Már itt kezdtem gyanakodni, de a tanya és az atombunker szavak összefüggése csak a házikó konyhájában tudatosult bennem. Mondjuk most sütött a nap és kellemes idõ volt, de akkor decemberben sokkal otthonosabbnak találtam. A kezem ökölbe szorult és tehetetlen dühömben fújtam egyet. A kísérõm valószínûleg félreértette, mert mielõtt betessékelt volna, megmutatta a pisztolyát.
- Semmi esélyed. - Majd rám, illetve ránk csukta az ajtót. A konyhában egy magas, sötét hajú, szemüveges fickó állt egyenruhában nekem háttal és az ablakon túli világot bámulta. Mintha sóhajtott volna egyet, aztán megfordult. Körszakállas arca egészen barátságos volt, szinte megnyerõ. Kezet nyújtott.
- Radnai Gábor, elnöki megbízott.
- Fülöp Gergõ, eltévedt egyetemista.
- Ez nem számít enyhítõ körülménynek, szóval akár helyet is foglalhatnál. - Örüljön, leültem. - Nem fogok mindentudó kormányzatit játszani. És a hülye poénjaidra sem vagyok vevõ.
- Mit akarsz?
- Szerinted?
- Elnöki megbízott... Netán választások is voltak, vagy kolbászköztársaság van?
- Voltak. Tiszta, demokratikus választások. - Tényleg nem vevõ a poénokra. De ezek a tiszta választások. - Demokrácia? Akkor végül is mindegy...
- Miért mondod?
- A demokrácia zsákutca. Sosem mûködött, tehát nem is fog. De legalább tesztek egy szívességet a világnak így és eltüntetitek magatokat.
- A demokrácia a legrosszabb rendszer, de a mai napig nem találtunk jobbat.
- Asszem Churchill mondott ilyet. Persze hazudott. Tanultál történelmet?
- Nekem van diplomám, ellentétben veled.
- Akkor biztos tudod, hogy Pyrros épp most gyõzi halálra magát Itáliában. Akkora gyõzelem lesz, hogy az egekig magasztalt Athénban nemsokára bevezetik a hoplitacenzust. Viva la teljes demokrácia!
- Miért, mi kéne, principátus?
- Na az például remekül mûködött. - Valami fura mosoly suhant át az arcán. - Szóval ennyire voltak tiszta választások?
- A közösségeknek vezetés kell. Albert pedig bizonyította, hogy jó vezetõ. Sokat tett az átkerültekért.
- És Morvai szerint?
- Morvai már nem számít...
- ...A történelmet a gyõztesek írják. Van ennek a beszélgetésnek bármi célja azonkívül, hogy egymás általános mûveltségét kóstolgatjuk?
- A keltáknak bejött ez a stílus?
- Brennusnak igen.
- Szóval Brennus... Mi is történt pontosan?
- Le van írva. Megkínoztatott, átvágott, tízezrek életét kockáztatta. Megérdemelte.
- Nem kísért a döntésed? Nem látod magad elõtt az arcát, amint te, egyszerû ember úgy döntesz, hogy elveszed az életét? - húzta föl az egyik szemöldökét. Lehet, tényleg érdekli.
- Ha akarom, látom. Látom mindenkiét. És nem, nem zavar. Mindig azt tettem, amit helyesnek ítéltem. És hogy szerinted, vagy bárki más szerint az volt-e, nem számít. Persze a dolgot másik síkra is emelhetjük, de filozófiai ködösítésben szerintem én nyernék.
- Brennus megölése nem volt sem bölcs, sem jó. Most egy csomó fejvesztett kelta rohangál a határon. Mindig csak kárt okozol.
- Divide et impera. Odaát elég jó nevem van. A kelták legalább fele csak miattam kész együttmûködni veletek. A másik felük zöme meggyõzhetõ, a maradék meg mehet amerre tud. Tálcán kínálom a pacifikálás lehetõségét, ti meg csak verettek és halállal fenyegettek. Na ez, ez bánt egyedül.
- Nélküled is boldogultunk volna. Te csak alaposan megkeverted a szart. Kelták kalával?! - épp kezdett volna belelendülni.
- És a keresztesek keltái? - Pár másodperc csönd, itt a lehetõség. All in. - Persze, ti is végigmehettetek volna. Na meg ott van Bazsír is, a házi kedvenc. Szerinted mégis mit érhet el egy görögnek mondott fickó és max féltucat embere? Kereskedõ, nem bíznak benne és tucatjával akadnak hozzá hasonlók. És akkor itt vagyok én. Kérdezd csak Bazsírt, vagy bármelyik határmenti keltát, hallott-e rólam vagy az embereimrõl? Brennus négy felérõl? A csírájában elfojtott lázadásokról?
- Az elszabadult káoszról? A fölösleges harcokról?
- Lófaszt kell itt harcolni! Bolgios már mondott pár nevet, ha nem öltétek meg. Meghagytam neki. Kaptok pontos listát nevekkel, helyekkel és minden fontosabb lázadóval leszámolhattok, ahogy jól esik. - És akkor most kínai bölcsesség. -"Száz harcot vívni és százszor gyõzni nem a legjobb a jók között. Nem is harcolni, mégis alávetni az ellenséges sereget: ez a legjobb a jók között."
- Ez az ókor, Gábor. Nálam jobban egyetlen magyar sem ismeri.
- Ókor, hmm... - Elmélázva ült egy darabig. Hogy két percig vagy tízig, nem tudtam volna megmondani. Én tulajdonképpen mindent megtettem. Nem flegmáztam fölöslegesen, nem fölényeskedtem és még csak Pali bá' és Erzsi néni sorsa felõl sem érdeklõdtem üvöltözve. Nem mintha könnyû lett volna. Gábor viszont most nagyon magába fordult. A végén még kiderül, hogy idealista, aki komolyan hisz az elveiben. Ez lenne a legrosszabb, mert akkor egy esetleges alku sem riasztaná vissza. A döntések hálójával volt a gebasz. Az enyém jóformán egyenesen vezetett ide, viszont a végeredmény a velem szemben ülõétõl (is) függött. Végül elõhalászott egy sima postai borítékot. Egy pillanatig nézegette, majd lassan letette és áttolta nekem. Tényleg sima, fehér boríték volt, asszem valami B típus, olyan amiben annak idején az egyetemi köszöntõ érkezett. Viccen kívül évezredekkel ezelõtt/után. Mindössze az egész szabályosra sikeredett viaszpecsét jelezte, hogy ez valami más.

...(A levél)...

- Sajnálom, hogy így kellett megismerkednünk.
- Másképp nem történhetett volna. - Erre fancsali képett vágott.
- Azt add vissza - mutatott a levélre. Visszahajtogattam a borítékba és egy laza mozdulattal elé dobtam. Akkurátusan összetépte, majd egy gyufásdoboz segítségével végleg megsemmisítette. - Ezzel végeztünk is.
- Merem remélni.
- Egy napod maradt, használd fel bölcsen - állt fel. - Senki sem fog zaklatni, amíg el nem jön az ideje. Õrség!

Perceken belül ismét a pincében voltam. Az agyam lázasan dolgozott. Rohadtul nem erre számítottam, szóval most aztán össze kell kapjam magam. Azt tudtam, hogy az idõm fogy. Épp csak azt nem, milyen gyorsan...