Miután beültünk, megfordultam a kocsival, és elindultam vissza. Közbe figyeltem a boltokat. Az elsőnél lestoppoltam.

- Nem tudom ti hogy álltok, de nekem kéne tészta, olaj meg liszt, só, cukor, ilyesmi. Van ugyan odahaza, de azért kell a pótlás. Ez a dolog meg egyre furcsább. Nem tudom mi lesz itt még.

- Mennyünk be! Veszek vagy három nagycsomag cigit, meg mindent, amire telik még.

– Józsi megvakarta a fejét – Még sohasem vótam ilyen tanácstalan. A gyárnak annyi, gondulom a pénznek is, kereshetünk munkát megint. A rohadt életbe!

- Én is veszek cigit, meg amit még megkívánok! – Janú elgondolkodott. - Fűszer is kéne! Lassan szúrjuk a gyesznót!

A boltban csak egy középkort meghaladóan idős nénike álldogált. Köszöntünk és odasorjáztunk elé. Janú kezdte:

- Először is kéne három nagycigi, a kék szofiból.

- Csak ezek az ukránok vannak-e!

- Fene a fajtájukat, jó lesz az is! Mindegy mitül krahácsol az ember! Aztán kell vagy öt kiló cukor, meg egy só, meg liszt, ha van!

- Lisztből mennyi kell?

- Az is öt kiló! Meg három flakon olaj is! Két kilo rizzsel. Te meg vegyél paprikát, egy nagy zacskóval, borsot sokat, meg ami kell a gyesznóhu! Ja és vegyél fahéjat is!

- Gyesznóhoz minek?

- Te istenátka! Azt csak külön! A kölköknek a tejbegrízbe! Ha már rászoktak! Mennyi lesz ?

Fizetett, és félreállt. Józsi kezdte:

- Na akkor! Kell ugye, nekem is abbú a koporsószögbú három papírossal, aztán egy kiló paprika, hozzá koriander meg bors, meg mittom én még mi.

- Van itten két zacskó sonkapác, meg attó a kövér tévés szakácstól kevert fűszer is többféle.  Hurkához, kolbászhoz, disznósajthoz, miegymás.

- Aggyon mindből kettőt! Legfeljebb a kutya is jót eszik, ha mink nem bírjuk majd! Meg kell öt fahéj, őrölve! Meg egy nejlonra való sót.

Én jöttem. Kiraktam a pultra, amit összekaptam közben.

- Itt van egy nejlon cukor, másik nejlon só, nejlon rizs, liszt az is egy nejlonnal. Egy doboz olaj, egy tálca dobozos sör. Hat csoki a nagyobbikból, egy nagy zacskó keménycukor, kell még gyufa is egy nagy csomaggal.  Lassan elvisszük a boltot is!

- Maguk az első vevőim máma! Pang az üzlet. Mindenki csak rohangál itten, de be nem jön. Mindjárt be is zárok, és főzök valamit. Elmúlt dél, kezdek éhes lenni.

Amire hazakeveredtünk, már baj volt. Mindenki bezárkózott a házába. Bözsi és Juci egymás szavába vágva újságolták, hogy a Grébel gyerekek festett arcú indiánokat láttak a patakparton. A Hajmás Teri meg valamilyen skótokat, olyant, mint Mel Gibson a filmjében a múltkor. Kék pofával, kockás plédben. Éva az oszlopot fogta a tornácon.  Falfehéren nézett rám.

- Anyámékat meg kéne nézni Fehérváron!

- A te kocsiddal megyünk! A tragacs túl sokat eszik, arra meg van út!

- Menjünk máris!

- Eszünk, bezárjuk a házat, meg a többit, szólok a szomszédoknak, aztán megyünk!

Feltöltöttem a HAD tartályát menet közben, pedig odaírták, hogy állítsam le az ilyesmihez. Nem baj, nem egy utasítást megszegtem már, mégis itt vagyok. Átslattyogtam a két testvérhez, megbíztam őket a gázolajoshordó megtöltésével. Odaadtam nekik az olajoskannákat, meg egy húszezrest. El is indultak fél óra múlva a közelebbi benzinkúthoz.

Nekünk azért kellet még egy kis idő. Én ugyan hamar átváltottam a ruhám, beraktam a csomagtartóba, amit kellett, de Éva megint eltötymörögte az időt. Kétszer is átöltözött, rám parancsolt egy nyakkendőt, pedig tudja, hogy utálom, majd kisminkelte magát. Közben behajtottam a zsalugátereket, becsuktam az állatokat, meg a garázst-műhelyt. Negyed órával később mi is elindultunk.

Először Tatára, majd az M1-esen át Környére. Útközben csak az tűnt fel, hogy egyre kevesebb autó jön szembe. Aztán már Környén leállít a rendőr. Na, mondom, Éva amúgy is ideges, meg én is, de ha ez a hülye meg pont most akar lenyúlni, akkor azt mondom, hogy csak a bankkártyám van nálam. Adjon csekket, ha van pofája!

- Jó napot kívánok Uram!

- Jó napot Magának is!

- Erre nem mehet tovább!

- Tessék? Miért? Építenek valamit?

- Nem. Egyszerűen eltűnt az út a kanyar után. Csak erdő, meg pár tisztás van arrafelé. Semmi más! Egy környékbeli lovastanyás ellovagolt arra, de nyomát sem látta nem hogy Oroszlánynak, de még egy barázdának se. Erdő van mindenfelé, teli vadállattal.

- Itt is? A fenébe! Komárom sincsen meg! Meg a Dunán túlról is hiányzik Szlovákia.

- Azt hallottam a telefonosoktól, hogy nem érik el Pestet. Áram sincs. Gáz se. Éjjel valamikor leállt minden.

Éva elkezdett hisztizni.

- Nekünk át kell menni! El akarok menni Fehérvárra! El kell mennünk! Anyámékkal akarok beszélni! – Elkezdett sírni.

Nem nagyon bírom az ilyen hisztit, volt már aki érzéketlen tuskónak is nevezett ezért, de most valahogy lelket kellett vernem bele. A klasszikus módszerek, két pár pofon és társai lehet, hogy használtak volna, de nőre én még soha nem emeltem kezet. Bár az anyja esetében párszor kísértésbe estem. Jobb ötlet híján magamhoz öleltem, amennyire lehet egy Fiesta első ülésén ilyesmit csinálni. A rendőr szokatlan tapintatról téve bizonyságot arrébb lépett, a kocsi mögé. Hálát éreztem, hogy nem maradt ott mozizni. Van elég baj, nem kell még gerjeszteni fölöslegben. Egy darabig csak simogattam a hátát, majd miután kissé megnyugodott, felvázoltam a hamarjában kisütött alternatívát.

- Elmegyünk az M1-esig, majd Óbarok felé kerülünk! Talán arra…

Éva egy idő után abba hagyta a bőgést, majd kibontakozott a karjaimból. Kiszóltam a rendőrnek:

- Viszlát! Megyünk vissza!

- Jó utat!

Éva, szokásával ellentétben, most sikeresen megfordult az úton, és visszamentünk egészen az M1-esig. Pest felé fordultunk, és odalépett a gáznak. Általában nem hajtott gyorsan, de most az én tempómban száguldottunk. Hamar az Óbarok előtti pihenőhöz értünk már ott volt egy csomó rendőr, meg amolyan helyi vagányokból is volt szépen. Amikor lekanyarodtunk, az egyik rendőr hevesen integetni kezdett. Mutatta, hogy menjünk oda a panzió elé.

- Jó napot kívánok. A papírokat kérném!

- Jó napot! Tessék!

- Hová szeretnének menni?

- Fehérvárra mennénk a szüleimhez!

- Azt nem hiszem!

- Mért!

- Hát mert ugyan Újbarok és Felcsút megvan, de Alcsút és Bodmér már nem! Meg a többi sem. Jobb, ha hazamennek, ha még van hová! Valami vademberek gyújtogattak már Bicskénél.

- De.. de ilyen nincs! Nem tűnhet el egy egész országrész! Maguk valami hatalmas szívatást találtak ki, és most a főnökök röhögnek rajtunk valahol!

- Higgye el én is ezt szeretném, még jó képet is vágnék hozzá! De ez nem az Átverés-só, és én valódi rendőr vagyok! Jobb lenne hazamenni, és otthon végiggondolni a lehetőségeket!

- Tovább akarok menni, akkor is, ha maga hülyeségeket mond! És tovább is fogok menni! Adja ide az igazolványaimat!

- Tőlem! Tessék a papírjai. De óvatosan hajtson! Páran már összetörték magukat, mert azt hitték, hogy az út végi fák nem igaziak! Pedig azok, nekem elhiheti. Jó utat!

A rendőr visszaadta a papírokat. Láttam a fején, hogy Évát hisztis tyúknak tartja, aki semmiből sem ért. Fejét csóválva ment a többiekhez a kocsija mellé.

- Mostantól én vezetek! Cseréljünk helyet!

- Tovább akarok menni!

- Tovább megyünk! De én vezetek, te már éppen eléggé ideges vagy.

- Nem vagyok hisztérika!

- De az vagy! Legfeljebb nem akarod elismerni! Nem ez az első eset!

- Akkor is tovább megyünk!

- Majd ha cseréltünk. Ugyanis már nálam a slusszkulcs. Amíg a zsaruval hisztiztél kihúztam.

- Szemét vagy, tudod!

- Csak óvatos.

- Ezt utálom benned a legjobban! Te sohasem vagy dühös, te sohasem kiabálsz, te mindig hidegfejjel érvelsz, olyan halvérű fajta vagy!

- Hízeleghetsz még, ha akarsz, de előbb cseréljünk! Múlik az idő, és ha ez az út is befuccsol, akkor hazamegyünk. Nekünk még van hová! Szerencsére. Nem tudom, hogy mi történt, de valami nagyon komoly. Nem csak Magyarországra korlátozódik, hanem az egész világra kiterjed. Na, mozdulj!

- Nem! Akkor is elmegyünk Fehérvárra, ha nincs út! Ha mással nem akkor az UAZ-zal!

- De ahhoz is haza kell mennünk! És ha már idáig elevett a fene, akkor legalább nézzük meg az út végét! Hogy te is el hidd végre!

Egy darabig még duzzogott, de aztán, hogy megkerültem a kocsi orrát, csak átcsúszott az anyósülésre. Újra elindultunk. Az út elég kanyargós volt, és sehol egy lámpa. Újbarok felé kanyarodtam, majd Felcsútnak. Közben egyre jobban sötétedett. Felcsútra beérve egyre kevesebb ember láttam mozogni, és az egész falu sötét volt. Csak itt-ott volt egy kevés világosság.

Hamar elértünk a falu túlsó oldalára, ahol egy enyhe kanyar után megint erdő állta az utunkat.

- Igazat mondott a rendőr. Kijárna neki egy bocsánatkérés – nemde?

- Most mi lesz? Anyámék…

- Hazamegyünk. Minél gyorsabban, de még Bicskére el kellene nézni. Bár minek? Ott is csak ez lehet! Erdőt meg láttam ma eleget!

Megfordultam, és húztam haza.

Teddybear