Mielőtt bevonultak a városba, egy folyóparti liget mellett letáboroztak, hogy a kissé lemaradt málhás csoportot bevárják és minden csapatrészt szépen elrendezzenek. Nem vonulhatnak be úgy a numida fővárosba, mintha valami koszos, leharcolt sivatagi horda lennének. Az elefántokat leszerszámozták és megfürdették, agyaraikra díszes szerelékeket raktak és a szíjaikat is átkefélték, hogy mély színben csillogjanak. A lovasok és gyalogosok is rendbe szedték magukat, ettek, ittak, felüdültek. A szállásmesterhez futárok érkeztek, akik jelentették, hogy a városban már minden készen áll, mind az előkelők, mind a közemberek szórakoztatására. Külön kiemelték azt a kis sátortábort, ahova a környék legelismertebb prostituáltjait gyűjtötték egybe egy Asera-papnő felügyelete alá. Hannibál azonnali és példás halálbüntetést ígért a katonáinak minden erőszakos cselekedetért, de a szállásmester is megtett a cél érdekében minden tőle telhetőt.

A király számára a liget legszebb helyén állítottak fel egy fehér vászonlapokkal fedett pavilont. Hűvös bort, narancsot és a folyóból frissen kifogott, kövön sült halat szolgáltak fel neki, amíg a sereg kicsinosította magát. Cirta sziklavára ott kéklett a távolban a learatott gabonaföldek felett remegő levegőben.

- Jelentések a városból – lépett Hannibál mellé Himo. A király a titkárára nézett, a ritkás fűre köpött pár szálkát és intett a férfinek, hogy üljön le. Himo összekulcsolt lábakkal a király széke mellé telepedett.

- A fontosakat mondd!

- Az előreküldött szállásmester mindent rendben talált. Massinissa herceg sziklapalotájában előkészítettek egy szárnyat és az oda vezető útvonalat is biztosították. A herceg nagy ünnepséggel készül és sok vezető érkezett az uralma alatt álló területekről, hogy beszélhessen a királlyal.

Hannibál törődötten sóhajtott egyet. Letört egy újabb darabot a frissen sült halról és késével piszkálgatta, hogy lefejtse a gerincre tapadó szálkákról a húst. Semmi kedve nem volt a berberek nevetséges ügyeivel foglalkozni, de ha nem teszi, semmit nem használ, hogy elutazott idáig. Ráadásul még csak az út elején járnak, Cirta szinte a szomszédban van, hol van még Tingi, Lixus és a Végső Tenger?

- Mi a helyzet Magóval kapcsolatban? - kérdezte. - A herceg kitérő választ adott, mielőtt elbúcsúzott volna Karthágóban.

Hannibál maga mellé akarta venni az öccsét, aki eddig a két birodalomrész közti bizalmat erősítendő Cirtában élt és nevelődött. Hannibál Massinissa testvérét, Massinissa Hannibál testvérét tartotta az udvarában, ez a jó barátság alapja. De ideje tovább lépni, legalábbis megpróbálni.

- Mago nem készül Cirta otthagyására, lehet, hogy nem is tud a szándékodról – felelte Himo. - Ha mégis magunkkal visszük, az valószínűleg megterheli a kapcsolatokat.

Massinissa, aki az ómagyar jóslatokban ellenem fordult és a hátamba döfött, gondolta Hannibál. De ezek a jóslatok csak papírra lettek nyomva, nem vésték őket kőbe. Karthágó és Róma békében él ma is és a pun birodalom erős, nem pedig egy tönkrevert, magával meghasonlott szövetség, mint azokban az átkozott iratokban. A lehetőség mégis ott van és ott is marad, amíg Massinissa él és felelős, hatalmi pozícióban van.

- Értem – mondta végül. - Érkeztek-e Karthágóból galambok nekünk szóló üzenettel?

- Érkeztek – bólintott Himo. - A rabszolga ebben a pillanatban is dolgozik a titkos nyelvvel, hogy érthetővé tegye. Éposz kancellár és Kossuth tanácsos is írt, de külön galambot küldött Tanith főpapnője is.

- Sürgesd meg a szolgát! - tette le a kést Hannibál. - Korbácsoltasd meg, ha nem igyekszik!

- Természetesen – állt fel Himo, majd engedélyt kért, hogy távozzon.

A rabszolga végül nem korbácsot, hanem édes bort és egy pásztorórát kapott, mert hamar elkészült. Személyesen hozta az eredeti kis lapokat és az átírt megfejtést, egy szakasznyi szent kísérte, akik még egy pillantást sem vethettek az üzenetet hordozó drága ómagyar papírokra és szépen eldolgozott egyiptomi papiruszokra. Hannibál egy kendőbe törölte a hal húsától ragacsos ujjait majd maga elé vette a lapokat.

Az isteneké az elsőbbség, most is az volt. Tanith papnője rövid üzenetet küldött, Hannibál remélte, hogy a többszöri át- és visszatitkosítás miatt nem fordult át a lényeg az ellenkezőjére. Imaza gyermeket vár, ezt immár teljes bizonyossággal állítják, az orvosok és a papok is azt mondják, hogy egészséges, a tűzjósok szerint fiú lesz és hadvezér. Ezért a jóslatért biztos több pénzt kaptak, mintha azt mondták volna, hogy egy satnya torzszülött növekszik a királynő méhében, gondolta Hannibál. Az ómagyarok közt megfogant szívében az istenek szolgáival kapcsolatos kételkedés magja és ezt haza is hozta, de igyekezett ezt nem kimutatni. Fiú lesz és hadvezér, miért ne hihetne ebben is? Az eredeti üzenetet Kossuth fordította ómagyarra, majd egy rabszolga, aki nem tudott ómagyarul, a két példányban létező kódlista segítségével átírta a betűket. A kódlista másik példányát a szentek őrizték és csak a visszaírás idejére adták oda a most Hannibál előtt álló rabszolgának, aki szintén nem tudott ómagyarul. Kissé bonyolult rendszer, de Hannibál nem akart fontos hírek nélkül maradni az útja során se, így ezt kellett alkalmazniuk. A kevésbé érzékeny híreket lovas vagy hajós futárok szállították, azokkal ráér majd a városban foglalkozni.

Imaza tehát újra gyermeket vár, gondolta. Egyszerre keltett benne ez a hír örömöt és aggodalmat. A legrosszabb az volt, hogy a lehetséges fenyegetésekkel nem tudott semmit sem szembeállítani, csak az istenek kegyének keresését. Látta, hogy még az ómagyar orvosok is tehetetlenek sokszor, ha egy anya vagy egy gyerek életéről van szó. Itt pedig mindkettő halála nagy problémákat jelentene, de főleg Imazáé: akármilyen szerződés és szövetség is köti össze a pun és numida királyságot, a királynő az, ami igazából összekapcsolja őket. Ezért is lenne különös ajándék az istenektől egy fiú trónörökös, aki vér mindkét nép véréből és mellette még nagy harcos is. De Hannibál hiába király, az asszony méhében formálódó alaktalan húscsomónak még ő sem tud parancsolni.

Tudta, hogy Imaza mindent megkap a palotában, amit egy királynő megkaphat, mégis legszívesebben gyors parancsot küldött volna postagalambbal, hogy viseljenek rá különös gondot. Teljesen felesleges parancs lett volna.

Ahogy ezen gondolkodott, megakadt a szeme egy virágon, ami pár lépéssel odébb remegett az enyhe szélben. A hirtelen támadt gondolattól kicsit vissza is riadt, így inkább elrakta későbbre. Lehet, hogy nem csak felesleges, hanem elhamarkodott parancs is lett volna... Beszélnie kell majd az orvosával. És a tanácsadóival. Ki tudja, lehet, hogy Imaza jelenleg értékesebb Cirtában, mint Karthágóban és a méhében növekvő trónörökös többet ér, mint a Mago jelentette homályos biztosíték... mire is? A virágok pedig leginkább hazájuk földjét szeretik. De ez még túl zavaros és nagy dolgokban nem szabad elhamarkodottan dönteni.

Éposz tisztségben felette állt Kossuth tanácsosnak, így a napi ügyeket királyi szóval irányító kancellár üzenetét vette maga elé másodjára. A volt görög arról értesítette, hogy az ómagyar kereskedelmi kirendeltség képviselője jelezte a pun hatóságoknak, hogy bizonytalan időre kiürítik a missziójukat, Éposz viszont áttanulmányoztatta a szerződést az írnokaival és nem talált ide köthető passzust, ezért úgy értelmezte, hogy az ómagyarok felbontják a Hamilkárral kötött szerződést. Az ómagyarok ezt nem fogadták el, így Éposz a király elé terjeszti az ügyet, addig viszont a telepen ragadt ómagyarokat nem engedi ki Karthágóból. A cetlin kevés volt a hely, így nem fért ide minden részlet. Hannibált érdekelte volna, hogy az ómagyarok hogyan akartak távozni: bérelt hajón vagy egy értük érkező ómagyar egységen, esetleg hadihajón? Ez árnyalná a képet, de úgysem tarthatják itt ezt a pár hivatalnokot akaratuk ellenére, legalábbis komolyabb következmények nélkül nem. A kérdés, amire Éposz is jó érzékkel felfigyelt inkább az, hogy ha egyszer elmennek, visszajöhetnek-e? Hannibál hajlott arra, hogy nem. Hamilkár gesztusán kívül sokat még nem profitáltak ebből az ómagyar társaságból itt Karthágó szívében. Félretette a papírt. Még mérlegelnie kell.

Végül Kossuth üzenete következett; legszívesebben ezzel kezdte volna. A tanácsos rövid volt. Ómagyar hadihajók lövik egymást a görög tengeren, egy elsüllyedt, a másikat a flotta üldözi, az ómagyar kikötőket bezárták előtte.

Kicsit zavarosra sikerült, gondolta mérgesen Hannibál. Ismerte az ómagyar flottát, maga is szolgált rajta, kis gyakorlás után akár már holnap fel tudná venni újra a szolgálatot a rádiós szobában. Legszívesebben most rögtön visszafordult volna, hogy a palota tornyában elrejtett készülékét felkurblizza, az oromzaton kihúzott antennához kösse és belehallgasson az ómagyarok forgalmazásába. Kossuth nem ért a hajókhoz, elsiklott az igazán fontos részletek felett. Ha a flotta több részre esett, milyenek az erőviszonyok? Mi alapján döntik el, ki van velük és ki az ellenség? Milyen hajó süllyedt el, szállító, naszád vagy az egyik romboló? És melyik? Vagy csak egy lázadó hajó van és az keresi a menekülés útját a görögök tengerein? Akár anti kikötőbe is? Akár Karthágóba is?

Mérgében galacsinná gyűrte a papiruszt, az szét is hasadt, nem erre találták ki. Elgondolkozva nézte egy kicsit, majd intett az egyik szentnek, hogy az üzenetet vesse a tűzre, amin nemrég még a halakat sütötték. Magához intette a lovászát és felkapaszkodott az állandóan készenlétben tartott numida lovak egyikére. Cirtába elefántháton fog bevonulni, ahogy egy nagy királyhoz illik, de a kíséret megtekintésére Szürosz alkalmatlan. Mikor nyeregbe ült, a szentek altisztjei parancsokat kiáltottak és hamarosan kürtök, dobok feleltek rájuk mindenfelől; a folyóparton pihenő katonák kelletlen nyögései egybeolvadtak, mintha egy óriás készült volna feltápászkodni, hogy munkához lásson. Hannibál lovaira ómagyar stílusú nyerget tettek, kengyellel és magasított nyeregkápával. Kíváncsi volt Massinissa lovasaira, ők vajon váltottak-e, vagy még mindig ragaszkodnak az ősi imazig lovasművészethez. Tény, hogy egy gyakorlott numida szőrén is megüli úgy a lovat, mint egy átlagos ómagyar az ő teljesen (és drágán) felszerszámozott hátasát, de ez nem jelenti azt, hogy rendes nyereggel és kengyellel a numida lovasok ne lehetnének még jobbak – és még több fegyverhez értők. Majd kiderül. Hannibál nem véletlenül hozott magával hetven „új” módra felszerelt lovast, ha Massinissa nem fogadta meg a szelíd szavakkal elmondott tanácsát, tartanak majd neki egy kis bemutatót a herceg saját népe előtt, büszkeségben a punok és a nomádok nagyon hasonlítanak, de az utóbbiaknak van egy nagy hátrányuk: a szégyen nem pereg le róluk túl könnyen. Főleg nem egy olyan előkelőről, mint Massinissa.

Hannibál mosolyra húzta a száját és ügetésbe ugratta a lovát. Összpontosítsunk arra, ami előttünk áll és a hatalmunkban van, gondolta.