Szikszai József ezredes épp kinyitotta az ajándékba kapott vörösbort és a fárasztó napot egy jó pohár Telekivel meg az asszonnyal akarta levezetni, mikor megcsörrent a telefonja.

- Ó, a rohadt… - morogta, mert tudta, hogy ilyenkor és ezen a telefonon csak olyan dolog miatt hívják, ami felülírja a Telekit. Letette az üveget és a telefonhoz lépett. A felesége diszkréten becsukta az ajtót; Szikszait egy pillanatra megcsapta a neje illata, épp csak befejezte a fürdést. Az asztalra készített két borospohárra nézett és befejezte a káromkodást.

- Szikszai – vette fel a telefont.

- Ezredes, itt Csehi hadnagy a Felderítő Parancsnokság ügyeletes tisztje. Hamarosan egy autó érkezik Önért, kérjük, készüljön el. A sofőrt kísérő tiszttől tudja majd meg a továbbiakat.

- Értem, Csehi hadnagy.

Az ablak alól már hallotta is az autót. Kinyitotta a szoba ajtaját és próbálta kíméletesen közölni a hírt a feleségével.

Nem mentek messzire. Az esztergomi reptérre lekanyarodva Szikszai felfigyelt arra, hogy a szokásos őrség mellett két teherautó áll kicsit hátrébb, félig a fák takarásában, majd az épületek közé érve is a szokásosnál több őrrel, járművel találkozott. Odakint, a felszállópályán a Felderítő Parancsnokság egyik léghajója körül dolgozott a kiszolgálószemélyzet lámpafényben. Szikszai az órájára nézett. Épp éjfélt mutatott. A kísérője csak annyit mondott neki, hogy egy különleges légügyi vészhelyzet van, aminek a kezelése összetett műveleteket igényelhet, miközben a lehetőségekhez képest fedetten kell tartani mindent. Egy külön futár hamarosan elnöki parancsot is hoz, amiben Szikszai ezredest a műveletek megbízott irányítójává nevezik ki, aki közvetlenül az elnöki hivatalnak jelent.

Szikszai nem lett túlságosan boldog ettől a megtiszteltetéstől. Még nem is nagyon hallott ilyesmiről és akadtak kétségei, hogy ez hogyan fog működni. Bár a miért is legalább ennyire izgatta: milyen légügyi vészhelyzet tud történni egy léghajóval vagy valamelyik kávédarálójukkal, ami ennyire különleges kezelést kíván?

- Itt álljanak készenlétben – hagyta hátra a sofőrjét és a kísérő tisztjét. Kicsit igazított az egyenruháján, amit sebtében kapott magára és ahogy a gallérját kisimította, egy pillanatra megütötte az orrát a felesége parfümjének illata, ami a zubbonya ujján ragadt, mikor elköszöntek egymástól. Hát nem Albert elnök úr különleges figyelmét választottam volna az asszonyé helyett, ha megkérdeztek volna, gondolta.

- Erre, ezredes úr – mutatta az utat az irányítóépület felé az egyik őrkatona. Szikszai követte.

A torony szűkösnek bizonyult, de valamiért itt kezdték berendezni az operatív központot, pár perccel az érkezése után Szikszai meg is tudta, miért. Gyorsan használatban is vette a széket az asztalfőn, amit előzékenyen kölcsönvettek a számára a reptérparancsnok irodájából.

- Két vizuális észlelést is jelentettek, egymástól függetlenül – magyarázta a reptér ügyeletes tisztje. A térképre helyezett üveglapra jeleket és pár magyarázó szót firkáltak már korábban és próbálták mindig felvezetni a legfrissebb információkat. - Úgy néz ki, hogy egy átkerülés előtti sugárhajtású repülőgép repült be Ómagyarország fölé.

Szikszainak emésztenie kellett egy kicsit a hírt. Egy pillanatra megrohanták a régi emlékek is, amiket már – azt hitte – eltemetett magában. Régen, egy másik világban, kamaszként és fiatal felnőttként többször utazott ő is sugárhajtású gépen, utasszállítón, London, Dublin, Amszterdam. Ha nem lett volna az átkerülés, átrepülte volna az óceánt is, hiszen megkapta a vízumot és az ösztöndíjat arra az amerikai egyetemre. Soha nem gondolta volna, hogy katonai pályára lép és végül a Felderítő Parancsnokság ezredeseként találkozik majd újra ezzel a… dologgal.

- Az első észlelés időpontja? - kérdezte végül, mert a terem félhomályában nem látta rendesen a térképére firkált számokat. Az ügyeletes felolvasta neki. - Akkor már sötét volt. Mit észleltek vizuálisan?

- A repülőgép fényeit. Ellenőriztettük, más jellegű fényeket láttak, mint amiket a mi gépeink használnak és abban a pozícióban nem is volt repülőeszközünk. Beszámoltak furcsa zúgásról is.

- Tudják, mit láttak?

- Nem, uram, ellenőriztük az őrszemeket is, huszonéves mindegyik.

Szikszai hátradőlt a székén.

- Nehéz elfogadni, de egyelőre tényként kezeljük. Ezek a gépek nagyon gyorsak, azóta már rég elhagyta az átkerült területeket. Tudunk valami vektort számítani az észlelések alapján?
A szomszédos szobában folyamatosan csörögtek a telefonok, Szikszai nem is tudta, hogy ennyi vonala van a reptérnek.

- Nincs elég adatuk – felelte az ügyeletes tiszt. - Hamarosan megérkezik Petrési parancsnok úr, neki van tapasztalata az átkerülés előtti repülőgépekkel kapcsolatban.

Hát az nekem is van, gondolta Szikszai és hirtelen valami maró keserűséget érzett. Pár héttel az átkerülés előtt érkezett haza Londonból. Bele sem akart gondolni, milyen lett volna az elmúlt húsz éve, ha mégis elfogadja azt a bénának tűnő könyvraktári diákmunkát minimálbérért és kint marad a keresztféléve előtt egy kicsit. Helyette megkapta a nagy ómagyar valóságot és történészi ösztöndíját sokkal gyakorlatibb kutatásokra cserélte a kelták és szkíták közt, mocsarakban gázolva, rövid sorozatokkal halált osztogatva, majd felderítő tisztként nyomokat, lócitromok tartalmát elemezgetve és gyakorló pszichopata törzsfőnökökkel diplomatásdit játszva.

- Uram, egy magas rangú kormánytisztviselő hívja a repteret a gép ügyében – szólt át a telefonos szobából egy fiatal hang. Az ügyeletes tisztnek szólt, de Szikszai átvette.

- Kicsoda?

- Konzel elnöki tanácsos úr.

- Úgy tudtam, fedett az ügy – nézett Szikszai a többiekre.

- Az, uram – bólintott az ügyeletes tiszt. - A felettesem közvetlenül Albert elnök urat értesítette.

- Mit akar a tanácsos? - kérdezte Szikszai.

- VIP kódot használva kérdezi, hogy nem láttunk-e valami különlegeset.

- Mit mondott, hogy hívják magát? - kérdezte Szikszai a reptér ügyeletes tisztjét. Nem látta rendesen az egyenruhára hímzett nevet se. Szerezni kell még pár lámpát, gondolta.

- Matusek hadnagy.

- Adja nekem a telefont! - indult a telefonos felé, aki felemelte a beszélőre tapasztott tenyerét és átadta neki a kagylót. - Tanácsos úr, Matusek hadnagy vagyok, az esztergomi repülőtér ügyeletes tisztje. Miben segíthetek?

- Matusek hadnagy! - Az öreg tanácsos hangja nagyon izgatottnak tűnt. - Láttak valami különöset az égen?

- Semmi különöset, tanácsos úr – felelte Szikszai. - Ön látott valamit?
- Én… Én… nem, nem, Matusek hadnagy… Én csak… Én csak… további eseménytelen szolgálatot, Matusek hadnagy. Erőt, egészséget!

Meg sem várta, hogy Szikszai válaszoljon, hangos kattanás jelezte, hogy letette a kagylót. Erőt, egészséget, gondolta Szikszai. Nem is emlékezett rá, mikor hallotta ezt utoljára. Konzelt ismerte látásból, a régi garnitúra nagy öregje, ma már inkább csak múzeumi darab. Konzel is az átkerülés előtt hallhatta ezt a köszönést és most valami előhozta belőle.

Felhívatta a lent várakozó tisztet a kocsijából.

- Ez itt Konzel tanácsos telefonszáma – adott neki egy sebtiben firkált cetlit. - Most felhívja az illetékes telefonközpontot és kikapcsoltatja a tanácsos telefonját a rendszerből és az összes hívását átirányíttatja erre a számra, itt, alatta.

- A Felderítő Parancsnokság ügyelete – mondta a tiszt.

- Helyes – nyugtázta Szikszai. - Én is kérek egy vonalat.

Mindketten telefonálni kezdtek. Szikszai a Konzel számára kijelölt számot hívta. Tudta, ki van ma éjszaka ügyeletben, egy fiatal, nemrég végzett tehetséges tiszt, aki már az átkerülés után született. Pár órája köszönt el tőle, mikor hazaindult egy romantikus éjszaka reményében.

- Csehi hadnagy – tért vele rögtön a lényegre. - Fedett műveletről van szó, így csak a maga részét tudhatja.

- Értem, ezredes úr.

- Konzel tanácsos valószínűleg többször fel fogja magát hívni az éjszaka folyamán, a tanácsos úgy fogja tudni, hogy különféle őrhelyeket és megfigyelőpontokat hív. Udvariasan meghallgatja és közli vele, hogy semmi rendkívülit nem tapasztalt és semmiféle egyéb információt nem adhat ki. Minden esetben érdeklődjön, hogy a tanácsos mit tapasztalt. Minden egyes hívás után jelentést tesz egy másik vonalon az esztergomi repülőtér ügyeletére.

- Értettem – felelte Csehi.

Szikszai visszament az irányítóterembe. Odakint a léghajóval már végeztek, néhány őr állt körülötte, a hajó felszállásra készen várakozott. A kiszolgálószemélyzet most egy AN-2-es körül szorgoskodott, a lámpák fényében pár ejtőernyős is készülődött.

- Konzel tanácsos is észlelte a gépet – közölte a térkép mellett állóval. - És vele együtt valószínűleg sokan mások, csak nem mindenki tudja, mit látott.

- Petrési parancsnok megérkezett – jelentette az ügyeletes tiszt.

- Remek – bólintott Szikszai. - Szerezzenek már valami normális világítást ide!

Pár dolgot felfirkantott a noteszébe, majd kitépte a lapot és az ügyeletes tiszt kezébe nyomta. - Még ezeket az embereket hozzák ide mihamarabb!

Felnézett az égre. Nyugat felől masszív felhőfront közeledett, egyre inkább eltakarva a csillagos, holdfényes eget.