Az If szigetén álló Gaston Thibault erőd látványa határozottan pozitív benyomást tett Hermanra. Végre egy kezelhető méretű, hozzá hasonló átlagos katonákból álló közösség, és nem mellesleg mozdulatlan, stabil sziklán. A melegtől és sokezer sirálytól eltekintve, akár a Vág partján is lehetne.

- Kovács hadnagy?

Középmagas, negyven-negyvenöt év körüli napbarnított férfi volt, rövidre nyírt kefebajusszal és főhadnagyi rangjelzéssel a vállapján.

- Igen.

- Szervusz, Pálfalvai főhadnagy vagyok, ennek a csodás kis szigetnek a teljhatalmú diktátora. A rádióüzenet szerint rendkívül sürgős az ügyed, úgyhogy nem is nagyon rabolnám az idődet. Engedelmeddel már nyugtáztam a megérkezésedet Egomnak.

És az ügyintézés is mennyivel gyorsabban haladt, igaz itt nem kellett Hubai hadnagyokat és Hajdú századosokat is beiktatni a rendszerbe. Ez a tengerészgyalogos főhadnagy szimpatikus fiúnak tűnik.

- Hát, azt nagyon megköszönöm. Akikkel mostanában összefutottam, mind megpróbáltak elcsenni belőle egy keveset.

De végül megérkezett, szóval arcán lévő, kissé fáradt mosoly őszinte volt.

- Óh attól ne félj, itt is lesznek páran, akik megkísérlik.

Egészen eddig a pillanatig. Pálvalvai főhadnagy azonban nem hagyta abba a mondókáját.

- Elsőként gondolom Felicián, a kereskedelmi megbízott. Amolyan amatőr tudósféle az öreg, Átkerülés-kutató. Hihetetlen izgalomba jött, amikor megtudta, hogy a rómaiak északnak indulnak. Mint a Felderítés Galliai rezidense nem úszhatod meg, hogy beszélj vele. – talán Herman lemondó tekintetének, talán a sóhajtásának szólt – Aztán itt vannak a rómaiak, az összekötőd. Hol is van? Hol is van?

A főhadnagy az egyenruha a mellényzsebéhez kapott, majd anélkül, hogy belenyúlt volna a nadrágzsebre csapott, majd ismét vissza a mellényhez és megint a nadrághoz. Végül észrevette a fogason lógó impregnált kabátot.

- Áh. – egy gyűrött papírdarabot halászott ki a belső zsebből, kissé mintha el is ázott volna valamikor – Ez az! Publius Quinctilius Valgus! Alacsony, bár ahogy elnézlek, hozzád képest ki nem az, sasorrú pasas, enyhén görbe lábbal. Állítólag valami patrícius, és tökéletesen beszél magyarul, úgyhogy csak óvatosan. Egyébként az előbb hazudtam, legfőbb urunk a Bürokrácia megkövetel pár pecsétet és aláírást. De tényleg csak két percre tartanálak fel…

***

- El nem tudja képzelni micsoda öröm ez nekem Kovács Úr. Nagyon nagy kegyben lehetek Fortunánál, mondanám, ha hinnék a pogány babonaságokban. Hamarosan szabad lesz az út a gleccserekig, és kit neveznek ki ide rezidensnek? Éppen a legalkalmasabb személyt, egy igazi hegyi harcost. Sokra vihetjük mi ketten Kovács úr!

Pferdenhofer Felicián Olivér, Ómagyarország Massilia városába delegált kereskedelmi főképviselője mögött egy felettébb izgalmas és sikeres élet állt. Alacsony sorból, ravaszsággal, merészséggel és hosszú nyelvvel küzdötte fel magát. Á.u. 35-re a Nemzeti Párt egyik ifjú reménységének, és a megüresedett almásfüzitői képviselői mandátum szinte biztos várományosának mondhatta magát. Ekkor követte el élete egyetlen hibáját: szerelembe esett. No nem egy nőbe, Felicián ennél okosabb volt, a felesége a Nagymarosi Hajógyár termelési igazgatójának inkább csúnya, mint szép… nem, egyszerűen csak csúnya lánya volt. A pénzért vásárolt szexuális örömök pedig nem voltak többek annál, mint aminek a szó hangzik. Felicián ennél sokkal rosszabb dologba szeretett bele, az Átkerüléskutatásba.

Mivel a ravaszsága és képességei továbbra is megmaradtak, ezért vesztegetéssel és néhány szívesség lehívásával elérte, hogy a parlamenti képviselőjelöltség helyett, az egyébként senkinek sem kellő, massiliai kereskedelmi megbízotti kinevezéssel jutalmazzák meg. Tíz évet várt erre a pillanatra, Gallia meghódítása hamarosan kezdetét veszi…

- Gondolom, Ön sokkal többet tud a hóról és a jégről, mint én hadnagy úr?

Herman rápillantott a kézelőjére hímzett havasi gyopárra. Szerette ezt a jelvényt, az Ómagyarország vad, északi határait őrző, félelmet nem ismerő, rendíthetetlen hűségű hegyi századok szimbólumát. Az ómagyar hadsereg vitán felül legvitézebb alakulatai, a legnemesebb germánok és a dicső ómagyarok megbonthatatlan szövetségének jelképe.

- Ha arra céloz, akkor megélek a jég hátán is, és megérzem a lavinákat.

- Óh egyáltalán nem erre – a kereskedelmi főképviselő szája kissé lefelé görbült a válasz láttán, úgy látszik valami teljesen mást várt – tudja milyen régiek a gleccserek?

- Elnézést, de eddig eggyel sem találkoztam.

- Igaz a Tátrában, ugye ott szolgált? – Herman csak bólintott, de Felicián valószínűleg enélkül is folytatta volna – Ott valóban nincsenek. Nos akkor elmondom én, a gleccserek a Föld emlékezete. A tetejükre folyamatosan hullik a friss hó, ami aztán szépen tömörödik. Az aljukon lévő jég viszont többezer éves is lehet. Az Antarktiszon, akár millió éves is. És ami egyszer beleesett egy gleccserben, legyen az szilárd, folyékony vagy gáznemű, az konzerválódik évezeredekre. A gleccserek segítségével egyenesen a múltba láthatunk.

- Értem. – Herman szavaiból hiányzott a meggyőződés, azonban a Mária Terézia idején bevándorolt ősökkel büszkélkedő ómagyar ezt nem vette észre

- Akkor azt is érti miért fontosak a gleccserek!

- Azt nem.

- Ne vicceljen velem. Olvasta Oszvald Béla professzor írásait? A lanzarotei kutatóállomás vezetője.

- Nem igazán.

- Akkor dióhéjban a következő a történet. A szigeten a Krisztus után 1730 és 1736 között több nagy vulkánkitörés zajlott, ami kétszáz négyzetkilométerrel megnövelte a sziget területét. Érti ugye, a régi időben az Átkerülés előtt, de az új időben az Átkerülés után. Vagyis ott azon a szigeten direktben meg lehet figyelni a két állapot különbségét. Oszvald professzor szerint a Lanzarotehoz hasonló helyeken tud az Átkerülés okozta feszültség kicsapódni, vagyis a sziget az Átkerült Területek egyfajta ellenpólusaként funkcionálhat. A cikkeiben megemlíti, hogy Átkerült vagy az Átkerülés hatására kialakult geológiai formációk lehetnek a szigeten.

- És találtak ilyeneket?

- Nem és szerintem azért nem, mert Oszvald professzor rossz nyomon jár. A magma hatalmas, az Átkerülés hatásai simán eloszolhatnak a belsejében. Semmi okunk feltételezni, hogy a feszültségek kitörésekhez vezethetnek. Ráadásul ha van is ilyen feszültség egy folyadékról van szó, egészen könnyedén elmászik, hogy a Kanári szigetek helyett Izlandon törjön ki.

- És?

- Óh egy olyan közeget kell találnunk, ami változékony, de szilárd. Vagyis gleccserek. Nézze ezeket – egy mappát húzott ki a fiókból – ezek a Nemzeti Archívumból valók, egy esztergomi hegymászó hagyatéka.

- Mi történt vele?

- Az Átkerüléskor Szicíliában volt. De nem ez a lényeg. Nézze ezeket a képeket, a Mer de Glace gleccser 2006-ban! Az Argentière-gleccser! A Bosson-gleccser! Rengeteg fotóm van, és ezeken a képeken több jellegzetesség beazonosítható. Érti már? Ha szabad lesz az út a gleccserekig, akkor végre felmérhetem a mostani állapotokat. Aztán, ha valamit beazonosítok. Nem, amikor beazonosítok valamit, ami 2006-ban is megvolt, csak esetleg máshogy, akkor mintát vehetek és végre kézzel fogható eredményeink lehetnek az Átkerüléssel kapcsolatban. Hát nem lenyűgöző?

Hermannak egy másik szó jutott az eszébe a tervvel kapcsolatban.

***

- A Nagymecset, mögötte az a kisebbik meg a kámjósofő palotája.

Az evezős megérezte Herman gondolatait, bár az is igaz, hogy a természetes kikötőként funkcionáló öböl legfeltűnőbb látványossága a tengerbe benyúló földnyelven álló hatalmas építmény volt a harminc-negyven méter magas tűszerű tornyával. Valószínűleg mindenki ezt kérdezi elsőként, az evezős pedig, Hermanal ellentétben már legalább százszor megtehette az If és a város közötti utat.

- Részben ómagyar pénzből épült, még azelőtt, hogy a kámjósofő összeveszett az otthoni muzulmánokkal.

Miután megkapta a választ a fel sem tett kérdésre, egy sokkal jelentősebb probléma vonta el a figyelmét. A régi egyenruhájához képest nagyon kényelmetlennek találta a római öltözéket, és a láncing egyelőre még a csónak aljában heverő ládában pihent. Azonban nem volt apelláta, a római parancsnok a lehető legkisebb ómagyar jelenlétet akart, ez konkrétan Hermant és két térképészt jelentett, és őket is annyira feltűnésmentesen amennyire csak megoldható. Ómagyar egyenruháról szó sem lehetett, bár a sisakjára azért festetett egy havasi gyopárt.

- Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége is lesz ennek az Allakhosz-dolognak, de ez a Móric fiú ravaszabb, mint a róka. Egyébként nem ez az igazi neve, Kasszandrosznak hívták mielőtt ő lett a főpapjuk. Azt beszélik, hogy a massiliaiak is csatlakoznak a római sereghez. Nem is csodálom, ezek a görögök mindenre képesek egy kicsivel több pénzért.

Utólag belegondolva, persze hülyeség volt, éppen elég provokáció, hogy nem tud latinul. De Albert hegyivadásza mindig Albert hegyivadásza marad. Eszébe jutottak az első menetgyakorlatok Fenn a Tátra csipkés gerincén… teutonul még jobban hangzott. A germán nyelv ugyan bonyolult volt és a szókészlete nem teljesen felelt meg a megváltozott világ új fogalmainak tökéletes árnyalására, de a háborúhoz és a hősiességhez sokkal jobban illett. Ugyanakkor persze a teutonok nyelve nem eredendően volt alkalmatlan a modern világ leírására, sőt ahogy Childeric tizedes, az egyik rajparancsnoka, nem mellesleg polgárjogi aktivista, mondta az Átkerülés előtti magyar jórészt germán eredetű kifejezéseket használt a gépek és műszerek leírására. A liptóújvári emancipációs iskolában állítólag sváb nyelvre is tanítják a diákokat, és ha hinni lehetett Childericnek évről-évre többen akarnak megtanulni a távoli leszármazottaik nyelvén. Hermant eddig nem nagyon foglalkoztatta a történelem, de rádöbbent, hogy királyként valószínűleg ezzel a kérdéssel is kellene valamit kezdenie.

- De az igazi veszélyforrást a gallok jelentik. Különösen ezek az Allakhosz hívők. – bökött az evezős a fejével a mecset irányába – A maga helyében azzal a Loikatorz nevű kutyaütővel nagyon vigyáznék, nem fél a haláltól, és roppantul kényes a becsületére.

Vajon hogy oldaná meg a helyzetet Niki? A húga kétségtelen tehetséggel rendelkezett abban, hogy úgy manipulálja az eseményeket, hogy sokkal okosabbnak, ügyesebbnek, jelentősebbnek vagy hasznosabbnak látszódjon a végén. Hermanból hiányzott ez a fajta képesség, de persze a liptószentmiklósi királyi udvarban van telefon, szóval akkor hívja fel a testvérét, amikor csak szüksége lesz rá. Már ha tényleg ő lesz a király. Ha meg nem, akkor úgysem neki kell megoldani ezt a problémát.

A part egyre gyorsabban közeledett, Herman már a kikötőben sétáló emberek arcát is meg tudta különböztetni. A csónak egy nagy márványszoborhoz tartott, a szobor mellett két zászlót lobogtatott az erős szél. Misztrál, mint megtudta a helyiektől. Az egyiket felismerte, Ómagyarország lobogója volt, a másikról, a piros-fehér-kékről viszont semmit sem tudott. Nyilván Massilia zászlaja, a teutonoknak is volt saját egy saját fekete-fehér-piros jelvénye, meg nyilván mindenkinek, aki látott már élő ómagyart. Ostoba babonaság, de a kormány minden lehetséges módon terjesztette az ómagyar színek bűverejét. Annyiból igazuk volt, hogy aki a zászló védelme alatt utazó emberekbe kötött bele, az gyors és fájdalmas halálra számíthatott.

A zászlókon kívül azonban valami mást is tekergetett a szél, egy piros köpönyeget. Római katonai ruha, jutott eszébe, ahogy undorodva végigtekintett saját öltözetén.

- Na mindjárt ott vagyunk. Ott a kikötőbakunk, Gaston szobránál. Úgy látom, hogy a rómaija már várja.

(Kép forrása: britannica.com)