Nagyon ritkán vagyok beteg és igyekszem is megtartani ezen jó szokásomat. Soha nem voltam táppénzen, először csak akkor akartak kiírni rá, amikor már egyéni vállalkozóként éltem napjaimat és olyankor az ember saját magát zsákmányolja ki - meg különben is felesleges lett volna, mert az állapotom sem indokolta, csak akkor láttam először az új doktort , és lehet, hogy ezzel akarta felavatni az új betegét. (Néha amúgy igazi dr. House-os beszólásai vannak, bár én csak áttételesen hallom őket, lévén a bemutatkozó látogatásom volt eddig az utolsó.)

Ma viszont a szabadnapra való tekintettel igazi betegállományba helyeztem magam, bár nem éppen jószántamból. Ha beteg vagyok, akkor általában a torkom fáj, és ha nem kezelem le, akkor átmászik másra is, de már tíz éve mindig lekezelem azt az évi egy. max. kettő próbálkozást: jó tömény sós vizes oldattal való gargarizálás (tényleg működik), egy aszpirin és nagy adag C-vitamin. Az első apró torokkaparásnál kapja a nehéztüzérséget, így nem is lesz belőle semmi.

Tegnap azonban nem volt semmire sem időm. Este hatkor leadtam a műszakot az Eternitben, akkor kicsit úgy éreztem, hogy sokat beszéltem és megerőltettem a torkom. (Kezdő tanárként az első hét után klasszikus szájzárat kaptam, nem vagyok az a beszédes típus, de az órákon csak eljár a szám, és a szokatlan terhelés betett.) Ritkán, de előfordul. Majd a fél órás laza hazavezetés után már úgy szálltam ki a kocsiból, hogy alig tudtam nyelni - támadóim rájöttek, hogy vagy gyorsan, vagy sehogy. Hiába dobtam be mindent, az éjszakát rendesen átszenvedtem, majd másnap, azaz ma már ki sem keltem az ágyból. Már vagy nyolc éve nem volt ilyen napom, amikor betegség miatt egész nap heverésztem, nem is viseltem könnyedén. Szerencsére előttem már a mütyür és a nejem már átesett egy hasonlón, így nem kellett azon aggódnom, hogy megfertőzöm őket, valószínűleg fordítva történt. Lázat azért sem mértem, egész más betegségtudata van az embernek, ha tudja, hogy 38.2 vagy ilyesmi. Délelőtt biztos volt. Algopyrin, C-vitamin, kamillatea folyamatosan, sós víz, egy kis glykosept - kilőttem magamra az egész tárat. Délre már a torkom se fájt, délutánra lázasnak se éreztem magam, mostanra pedig szinte olyan vagyok, mint újkoromban. Szóval ebben a gyorsuló világban már a betegségek lefolyása is követi a trendet.

Dolgozni se dolgoztam ma semmit, pedig egy húszezer karaktert terveztem mára a fordításból. De a dögrovás legyen dögrovás, elvégre nem vagyok lemaradva a könyvvel. A Cseles apostolokból kemény egy bekezdést kiszenvedtem magamból, de nem vitt rá többre a lélek. Pedig az lehetne kész, amikor a test erőtelen...