Pár napja már nyomasztott egy érzés, hogy elfelejtettem valami fontosat, de nem tudtam rájönni, hogy mit. Ma valahogy kezembe akadt a számlatömböm egy pakolászás közben (nagy selejtezést tartottunk, gyújtósnak keresgéltünk felesleges és nélkülözhető papírokat), és egyből leesett, hogy mi nem hagyott nyugodni. Ma járt le a havi APEH határidő a járulékutalásokra. És ha megszakadok se tudnék utalni. Ez egyből jobb kedvre derített.

Nem tartott sokáig, mert befutottak a Csövesek. (A faluban csak így emlegették az üzemanyag begyűjtőket a nyakukban lógó műanyag cső nyomán.) Akár vicces is lehetett volna, ahogy kis utcácskánkba becsattogtak a marmonkannákkal megrakott lovaskocsijukkal, a bakon egy marcona gépkarabélyos, golyóálló mellényes őrrel, aki valami android lehetett, mert egy szavát se hallottam, de egyéb emberiként értékelhető gesztust sem láttam tőle. A két Csöves viszont akár még szimpatikus is lehetett volna, ha nem épp állami támogatással akartak volna meglopni, de hát ha már APEH nincs, valahogy csak tovább kell vinni a zászlót.

Az utcánkban nem sok néninek volt kocsija, Adó bácsi Schwalbijával is hamar végeztek (Az öreg este átjött tanácsot kérni, hogy hova dugja el, meg kellett vele innom egy kupicával, hogy le tudjam beszélni róla. Amúgy utálom a pálinkát, az öregnek meg hiába magyarázom, hogy ennél jobb valuta nem kell, próbáljon takarékoskodni vele.) Én két nappal a dolog előtt tankoltam, úgyhogy bő harminc literrel gazdagítottam az MVB készleteit, kaptam is róla szép pecsétes elismervényt, ami azt ígérte, hogy majd valamikor valamilyen formában kompenzálnak érte. Szép ígéret, pedig még nincsenek is választások. A fiatalabbik Csöves mesélte, hogy nagyon sokan szinte üres tankkal várják őket.

- És olyankor mi van? - érdeklődtem.

- Átkutatjuk az egész lakást.

- És, találtak már valamikor dugibenzint?

- Kétszer vagy háromszor. Igazából ha valaki el akarja dugni és nem teljesen hülye, akkor úgyse találjuk meg.

- Akkor meg minek bohóckodni a házkutatással?

- Ezt mondták a fejesek - hajolt közelebb bizalmasan. - Csináljunk akkora felfordulást és kellemetlenséget, amekkorát csak tudunk, hogy elterjedjen a híre és másoknak már ne legyen kedve hozzá.

Na szép, gondoltam, majd mikor megpendítettem, hogy így nem lesznek túl népszerűek, mire azt mondták, hogy nem idevalósiak, direkt így osztották szét őket. A bakon ülő tökéletes katonának az egész családja odaát maradt, pl.

A szomszédnál már akadtak gondok, az Astrából ha egy liter lejött, akkor sokat mondtam. A garázsban túrtam a dobozokat gyújtósnak való után, amikor hallottam, hogy balhé van, és mint az utca felelős embere úgy éreztem, oda kell lépni. Az idősebbik Csöves épp a házkutatási passzust olvasta fel a kiképzésén kapott anyagból, a tökéletes katona meg olyan arccal kászálódott le a bakról, ami egy komplett kivégzőosztagnak is elég lett volna. A nép is kezdett gyűlni, Luca néni a diótörő klopfolóját is a kezében felejtette véletlenül, Adó bá' pedig még mellényt sem húzott magára. Biztos belső fűtésre kapcsolt.

Szóltam a Csöveseknek, hogy Jánosnak tényleg nincs több benzine, mert nem is idevalósi, bő egy hétig küldözgették ide-oda, míg végül megkapta a házat. A Csövest nem hatotta meg, megmutatta, hogy az eljárásrendben az van, hogy indokolatlanul kis mennyiség alatt kötelező házkutatást tartani. Hiába szállt be Luca néni is azzal a aduérvvel, hogy "a János egy jó ember" meg különben is nagy családja van, a tökéletes katona hátrébb küldött mindenkit, majd nekiláttak átkutatni azt a házat, amibe Jánosék éppen csak beköltöztek és szerintem még nem is jártak az összes kihűlt helységben. Én is csak azért mehettem be, mert előszedtem a polgárőr-cetlimet, amin egy igen jól hangzó, bár annál kevesebb valódi tartalommal bíró titulus állt. Luca nénit megkértem, hogy telefonáljon a jegyzőnek, jobb, ha tud a dologról.

Nem kellett sokáig kutakodni, a már kevésbé szimpatikus Csövesek kiváló nyomozói érzékkel először a gyerekek cuccait túrták fel, majd a síró fiúkat vígasztaló anyuka pipereszereit borogatták ki, gondosan megszagolva mindent, nincs-e valamelyikbe benzin rejtve, utána feltúrták a régi szomszéd éjjeliszekrényeit és jókat somolyogtak az ott talált óvszereken - ekkor már kezdtem azon gondolkodni, hogy lehetne gyorsan kiütni a tökéletes katonát a játékból, majd a Csövesek névadó eszközeit ledugni a torkukon és valami kellemetlen dolgot leküldeni rajta.

Majd, mikor már a szabályzatuknak elegendő mennyiséget kellemetlenkedtek, kimentek a garázsba, és az onnan nyíló kis szerszámoskamrában találtak két marmonkanna benzint.

A kannán a régi szomszéd nevével.

- Hoppá - mondta az idősebbik Csöves. - Ez már statáriális mennyiség.

Próbáltam újra elmagyarázni a helyzetet, de azt mondták, hogy kuss. Majd utasítottak, hogy értesísem a helyi VB megbízottját, mert az elkövetőt le kell tartóztatniuk és be kell szállíttatniuk.

Odakint már a szomszéd utcákból is álltak, Luca néni odasúgta, hogy szólt a jegyzőnek, de az annyit mondott, hogy csak akkor hívjuk újra, ha baj van. Mondtam neki, hogy talált, hívja újra és addig ne szálljon le róla, amíg ide nem jön. Testhezálló feladat Luca néninek. De a jegyzőt se kellett félteni, azt kérte, hogy menjünk le a városházára, a ügyeletes pőr. parancsnok is ott van, sőt, egy katonai járőr is, akivel amúgy is bevitetnék a vádlottat. A zsákmányolt marmonkannáknak szorítottak még egy kis helyet a szekéren, Jánost a családja és az egész utca szeme láttára megbilicselték és felültették a tökéletes katona mellé, én meg felkaptam pár cuccot és biciklivel leszáguldottam a főtérre.

Nem csak a jegyzőnek, de a 4x4-es Ignissel érkezett járőrnek is elmondhattam a dolgot, mire a szekér leért. János falfehér arccal kászálódott le róla, a tökéletes katona tökéletesebb volt, mint valaha, a Csövesek meg egyre baromarcúbbak lettek. A jegyzőn láttam, hogy látja, mi a helyzet, de az eljárásrend az eljárásrend és ő nem hivatott kivizsgálni, ezért, gondolom, magát védendő, mindenképpen be akarta vitetni a vádlottat a statáriális bíróság elé. Nem csak én tiltakoztam, hanem a pőr. ügyeletes is, meg páran a városháza dolgozóiból is, de a Csövesek annyira pattogtak, hogy végül beizzították a ki tudja hol talált írógépet és nekiálltak jegyzőkönyvet gépelni a tényállásról. Amit aztán majd úgy értelmeznek, ahogy akarnak, és fellebbezésnek helye különben sincs. Én is eléggé morogtam, de a pőr. ügyeletes annyira berágott, hogy majdnem egymásnak mentek a fiatalabbik Csövessel. A járőr szedte szét őket, majd nekik is elegük lehetett a cirkuszból, mert a rangidős odament a jegyzőhöz és egyszerűen kitépte a papírt az írógépből. Annyira csúnyán nézett, hogy elmaradt a felháborodott tiltakozás.

- Megvan a benzin? - fordult a Csövesek felé. - Nem lett kevesebb?

- Nem, de el akarta dugni - pattogott az idősebbik.

- Ha el akarja dugni, akkor ott tartja marmonkannában a fal mellett, ugye? - jegyeztem meg. - Két napja költözött be, ha egyszer felfognák végre!

- Két nap alatt észrevehette volna, ha akarja.

- Na jó, elég ebből - zárta le a járőr. - Én úgy tudom, hogy átadta maguknak a két kannát.

- Micsoda? - hördült fel a két Csöves. Még a tökéletes katonának is megrezzent egy kicsit az arca. - Dehogy adta át! Házkutatást tartottunk...

- Az egész utca látta, hogy átadta - szálltam be én is. - Megkérdezzük őket?

Végül a járőr azzal zárta rövidre az egészet, hogy ha valami nem tetszik, akkor a fiúkkal szívesen belevizelnek az üresen maradt kannákba, hogy azzal is több legyen a lé, és különben is indulniuk kell Dorogra, nemsokára itt a gyűjtőkocsi. A Csövesek meghúzták magukat, mielőtt kitör a karhatalommal megtámogatott népharag, én meg hazasétáltam Jánossal, akivel abban maradtunk, hogy átrakjuk máskorra az összeröffenést.

A régi szép APEH-es idők... (Hm, ezt én írtam le?)