A vacsora a kapitánnyal egy Átkerülés előtti kirándulóhajón nagy megtiszteltetés volt és csak a legtöbbet fizető utasoknak járt. Az adott helyzetben, ez szintén megállta a helyét. Egy kevesebb, mint harminc méter hosszú teherhajón nem sok érdekes kulturális program volt, kilenc nap meg hosszú idő, pláne, hogy csak szenet vételezni álltak meg. Ráadásul a tél, az a Földközi-tengeren is tél, igaz nem hó esik, hanem eső és gyakran törnek ki viharok, ezért a legtöbb hajó ilyenkor a kikötőkben vesztegel. Még az ómagyarok sem hajóznak, kivéve, ha valamiért nagyon muszáj (élni viszont nem).
- Az örök klasszikus még mindig nem hangzott el.
- Vagyis?
- Hogy kerülték kapcsolatba az Alosztállyal?
- Állítólag még Grimm talált meg a főiskolán.
- Akkor tényleg ismered őt személyesen, hallottam ilyen pletykákat?
- Nem, Grimmet és Andersen tudtommal senki nem ismeri személyesen. Max ők egymást. Grimm egyesek szerint a főiskolán tanít, de ki tudja. Az is lehet, hogy, azóta már új Grimm van. Andersen biztosan nem az, aki három éve volt. Megváltozott a stílusa.
A hideg újra végigfutott Vitéz gerincén, amikor a korinthoszi balhéja után  élete egyetlen személyesen előadott részletes jelentését tette. A hegyek között, a semmiből a semmibe vezető tábori telefonvezeték, az elváltoztatott hang a vonal túlsó végén. Mint valami rossz kémfilmben, csak ez valóságos volt.
- Nekem nem tűnt fel.
- De, sokkal agresszívebb lett, szerintem most ő az igazi főnök.
- Szerencsére nekem jóval kevesebb paranccsal és jelentéssel van dolgom.
- Ha rajtam múlna, én is hagynám a francba.
- Mert?
- Amennyire tudom, az emancipált nő régen más jelentéssel bírt. Aztán ugye az Átkerülés ezt is megváltoztatta. Már ha igazak az öregek meséi.
- Ha traktoroslányokról mesélnek az nem, ha agresszív nyomulós ügyvédnőkről, akkor igen.
- Főleg az utóbbiról, de akár össze is beszélhettetek.
- Mi okból?
- Mit tudom én, bármiből. Még mindig nagy divatja van az Átkerülés-nosztalgiának.
- Ez mondjuk igaz, de nem Fiuméban. De vissza a jelentésekhez, mert nem úszod meg válasz nélkül.
- Simán megúszhatom. Azt mondom, hogy nem.
- És ha bedoblak a tengerbe?
- Egy, én vagyok a fiatalabb és az erősebb is; kettő, nem tudnál elszámolni a veszteséggel és a bebukott akcióval; három, Nyéki kinyírna, és ezt nem kockáztatod meg.
- De mondjuk éhenhalaszhatlak…
- Ez az egyes pontot kilövi, de még mindig ott van a kettes és hármas.
- Most komolyan!
- Komolyan nincs semmilyen kényszerítő eszköz a kezedben.
- Attól még válaszolhatsz.
- Attól még igen. Csak, hogy jó napod legyen. Szóval szép dolog ez az egyenjogúság és dolgozó nő dolog, akinek ez tényleg fontos. De szerintem sokkal egyszerűbb úgy kényelmes életet teremteni, ha jó viszonyba kerülünk a megfelelő emberrel. Kevesebb munka, több szex, több zsé és nagyobb hatalom.
- Ibériában nem fogsz ilyet találni.
- Esztergomban sem, tíz éve még könnyű volt az élet. Akkor látszott a jövő, manapság más. Albertbe már biciklipumpával tolják bele a levegőt és minden bizonytalan. Nem nagyon látszik, hogy ki örökli a trónt, tulajdonképpen ezért is tartják még életben az öreget. Kellett nekem ilyen későn megszületni.
- Ennyire nem lehet durva.
- De ennyire durva, Esztergomban háború lesz, és nem tudni, ki fog nyerni. A társasági élet döglődik, a politikus és cégvezető házasságok száma drámaian visszaesett. Sőt a legközönségesebb kurvinyeken kívül senki nem is dörgölődzik hozzájuk. Én meg egy kicsit feltűnőbb vagyok annál, hogy arcvesztés nélkül lecseréljem a vesztest. Maradt az önálló munka.
- Annyira nem lehet rossz istennőnek lenni.
- Hát, az tény, hogy magas presztízsű szakma. De annyira nem fizet jól, ráadásul a világ végén vannak csak betöltetlen állások. 

- Fiúk, beszélni szeretnék veletek!
- Halljuk Főnök!
- Gondolom, kitaláltátok, hogy nem ok nélkül hagytuk ott Fiumét a hajózási szezonon kívül. Volt okom, és mint az ilyen esetekben általában semmit nem árulhatok el. Illetve két dolgot mégis, az ügy nagyon fontos Ómagyarországnak, és nem derülhet ki, hogy hol vagyok. Vagyis nem mehettek haza. Legalább két hónapig.
A lelkük mélyén tudták, januárban nem szokás a tengert járni, legalább az ünnepeken túl voltak.
- Én  és az utasunk hamarosan csónakba szállunk. Ti pedig továbbmentek Gibraltárba, akiben van elég bátorság, azt ott is várni fogja egy meglepetés. Akiben nincs, az ott maradhat. De a hajó és a legénysége nem tűnhet fel a Földközi-tengeren. Tudom, hogy megbízhatok bennetek, mert jó fiúk vagytok, remélem én is jó kapitányotok voltam. Aztán, ha Isten is úgy akarja két hónap múlva találkozunk a Kikötőben.
- Főnök…
- Kassai, négyszemközt.
A legénység többi tagja csendben kivonult a kormányosfülkéből.
- Feri, ha esetleg, nem térnék…
- Ezt most hagyja abba főnök!
- Nem hagyom abba, egyelőre ez még az én hajóm! Szóval, ha nem térnék vissza, a végrendeletem itt van a páncélkazettában, de van egy másolat Nyékinél belőle. A hajó a tied lehet, még sok jó év van benne, nem szeretném, ha valami csirkefogó kezébe kerülne. És vigyázz Periklészre!
- Nem kell a hajó, majd harminc év múlva, amikor ágyban, párnák között elhalálozol. Akkor majd fog kelleni. Tessék szépen visszajönni épen, egészségesen és gazdagon!
- Igyekszem. 
 

- Kész vagy?
- Nagyjából.
Furcsa volt így látnia a lányt, koszosan, ócska innen-onnan összelopott páncélban, kelta nadrágban, álbajusszal és álszakállal. A dolog azonban…
- Ennyi? Ezzel nem nagyon tévesztesz meg senkit.
- Vonatkoztass el, az ókorban vagyunk. Egy férfiruhás, fegyveres, szakállas és nem mellesleg ilyen magas alak, az egy férfi. Amúgy meg, ha Akhillész és Héraklész nőnek tudta álcázni magát, akkor az enyémnek is működnie kell. Itt jegyzem meg eddig hat alkalommal működött is. Szóval gyerünk!
Egy ládában a kardok, egyben a páncélok, egyben az istennő jelmez és a kishatósugarú rádió és még egyben a hegymászó cucc. Éppen belefért a Pista mentőcsónakjába. Periklész, Kassai és Lovász még sokáig integettek a fedélzetről, aztán Vitéz rájuk kiáltott, hogy húzzanak már a fenébe, mielőtt magukra vonják a figyelmet. Fél perc múlva felsivítottak a villanymotorok és a Türr István sebesen távolodni kezdett. Tíz perc múlva már csak egy fényes pont volt az ég alján.